Ha Iparművészeti Múzeum, akkor szecesszió, ha szecesszió, akkor Iparművészeti Múzeum – az intézmény új kiállításaival is azoknak kedvez, akik a századforduló művészete miatt térnek be a lechneri épületbe.

A szecesszió mesterei az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében és A Bigot-pavilon – szecessziós épületkerámiák Párizsból című kiállítás egyaránt jövő tavaszig várja a látogatókat. Előbbi akár állandó kiállításként is megállná a helyét: ebben művészekből, technikákból, irányzatokból egyaránt széles (és nemzetközi) a merítés főműveket is bemutatva, utóbbi viszont egy unikális tárgycsoport napvilágra, illetve végre a kiállítótérbe kerülésének eredménye. Alexandre Bigot francia kerámiagyáros épületkerámiai mintakollekcióját az 1900-as párizsi világkiállításon vásárolta meg a múzeum legendás igazgatója, Radisics Jenő, akinek sikerült lealkudnia az eredetileg húszezer frankba kerülő kollekciót ötezerre. A majd’ 13 tonnás összsúlyú kollekciót miután vonattal Budapestre szállították, a múzeum pincéjében helyezték el, itt pihent, amíg az 1980-as években indult pinceszigetelési unkálatoknak köszönhetően újra elő nem került. A teljes műtárgyegyüttes most látható először, kiállításuk az év egyik szenzációja. A múzeum hosszú távú tervei közt szerepel egyébként, hogy az épület rekonstrukcióját követően egyre több, raktáron lévő, eddig be nem mutatott műtárgyukat teszik valóban közkinccsé.

A Bigot-pavilon kerámiadíszei között találjuk egyébként az egyik első kerékpárábrázolást, az oszlopokon, konzolokon, frízeken najádok, szelet fúvó lények és hermelinek kavarognak, de a mitológiai lények közé az egyik frízen egyszer csak biciklisták tekernek. A sportág hatalmas népszerűségnek örvendett, a pavilon elkészülte után nem sokkal, 1903-ban indult el például az első Tour de France, a kerámiafrízen tehát csupa új dologgal találkozhatott a korabeli világkiállítás-látogató: kísérletezés egy új technikával egy új sport jegyében az új művészet (Art Nouveau) oltárán, aminek bátorságához és különlegességéhez még az sem érne fel, ha mondjuk a 4-es metró látszóbeton felületeit gördeszkás figurák díszítenék.

 

A látogató tehát miután megtekintette egy szecessziós épület külsejét, továbbhaladva a kiállítótérben, belép a szecesszió korának belső tereibe, amiket az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének szecessziós berendezési és használati tárgyaiból rendeztek be világszínvonalon. Ami azért nagy meglepetéseket nem okoz – nekünk. De például az olaszoknak remélhetőleg annál inkább okozott, hiszen a 2013-as olaszországi magyar évad keretein belül az év elején ezzel az anyaggal mutatkozott be a múzeum a római Musei Capitoliniben. Szerepel a kiállításon Gallé, a Daum testvérpár, Rippl-Rónai, Róth Miksa vagy Sikorski Tádé-művek, nagyobb izgalmakat mégis inkább a lidköpingi és teplicei porcelánok, Rapaport Jakab és Maurice Dufrène (aki Meier-Graefe La Maison Moderne nevű szecessziós galériájának is tervezett) vázája, előbbi a zománcdíszért, utóbbi az edénytestért és a foglalatért felelt, vagy Tarján (Huber) Oszkár René Lalique hatását mutató ékszerei jelentenek. Tarján (Huber) Oszkár munkásságáról például ma igen keveset tudunk, noha a századforduló kiemelkedő, európai mércével mérhető ékszerésze és ötvösművésze volt, akitől Tiffany és Lalique is előszeretettel vásárolt ékszereket.

A kiállítás végére rendes kisdiákként felmondhatjuk a leckét: a szecesszió igazi európai stílus, a magyar művészek és iparosok cseppet sem maradtak el francia, angol, cseh stb. kollégáiktól, a művészi invenció és formaalakítás terén semmiképp. Noha a kivitelezés színvonalát illetően nem egységes a magyar anyag, de Tarján Huber Oszkárt például épp technikai tudása miatt méltatta, rajztudás- és formaválasztásbeli hiányai miatt pedig elmarasztalta a korabeli kritika.

A szecesszió mesterei az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében
2014. február 28-ig

A Bigot-pavilon – szecessziós épületkerámiák Párizsból
2014. február 28-ig

Radisics Jenő

Igazi európai stílus igazi européer szereplőkkel. Akár Radisics Jenő, akinek jelentősége a 19–20. század fordulójának művészetében betöltött szerepe, jelentősége szinte csak Pulszky Károlyéval vethető össze. 1896-tól haláláig, 1917-ig az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum vezetője volt. Tévedhetetlen kvalitásérzéke már az 1889-es párizsi világkiállításon megnyilvánult, ahol három Gallé-mű vásárlására adott megbízást: ezek a múzeum szecessziós gyűjteményének máig legjelentősebb darabjai. Radisics jó kapcsolatot ápolt például a szecesszió egyik párizsi bázisát képező Art Nouveau galériát alapító Siegfried Binggel is, aki galériájának anyagából európai körutat szervezett Modern művészet címmel. 1898-ban Budapestre, az Iparművészeti Múzeumba is eljutott a kiállítás, amelynek számos darabja – Radisics jóvoltából – a múzeum gyűjteményébe került és megtekinthető az új állandó kiállításon is.