Egy színes mellékalak

Plesch János története

Mélyi József

„Csak annyi maradjon belőlem, amennyire belőlem neked szükséged van” – írta valaha Jászai Mari sok-sok évvel fiatalabb szeretőjének. De vajon mennyi maradt meg ebből a szeretőből? Hogy ő szerzett ragasztót Velencében Marlene Dietrich letört körméhez? Vagy hogy ő írta elő Einstein diétáját? Vagy annyi, hogy ő könyököl be a feleségét és gyerekeit ábrázoló Max Slevogt-képbe?


Max Slevogt: A Plesch család, Berlin, 1928, olaj, vászon, 105 × 135,4 cm
© Jüdisches Museum Berlin, Fotó: Jens Ziehe


A művészet egyetemes történetébe mellékalakként sem könnyű bekerülni – létezett egy magyar orvos, akinek ez legalább két műalkotás révén sikerült. Plesch János, akit néhány rövid cikken(1) kívül nem említ sem a magyar orvostörténet, sem pedig a művészettörténeti szakirodalom, feleségével és három gyermekével együtt tűnik fel Max Slevogt 1928-as családportréján, neve pedig ott áll Dani Karavan 2005-ös Herrenabend című berlini szobrának egyik kőszékén. Mindkét alkotás Plesch személyes élettörténetéhez kötődik: Slevogt a magyar orvos páciense és barátja volt, s a festmény rövid ideig annak a Havel-parti villának a falán függött, amelynek kertjében a húszas évek végének élénk szellemi életét megidéző és egy különös, Einstein részvételével megtartott összejövetelre emlékeztető Karavan-szobor áll. Plesch János az első világháború és a náci hatalomátvétel közti időszak berlini társasági életének is színes és szinte megkerülhetetlen alakja volt, erről tanúskodik 1947-ben Londonban megjelent – igaz, barátja, Alfred Kerr szerint olvashatatlan – önéletírása(2), amelyet mégis elolvasva egyetlen személyben ölt testet egy kétségtelenül briliáns, mégis gyakran sarlatánnak nevezett orvos, egy szenvedélyes műélvező és egy jószemű, de dilettáns műértő figurája.



A családi portré a Budapester Strasse-i Plesch-ház emeleti halljában, Berlin, 1930 körül, ezüstzselatin, papír, 17,6 × 23,5 cm
© Jüdisches Museum Berlin, Prof. Dr. Peter H. Plesch ajándéka János és Melanie Plesch emlékére

 
Plesch János 1878-ban született Budapesten, zsidó családban, felmenői között számos orvos volt, de egy legenda a távoli elődök közé sorolja Emma Lyont, azaz Lady Hamiltont is. Az Újpesten felcseperedő fiú hamar tanújelét adja kivételes tehetségének, négyévesen már iskolába jár (később osztálytársa Molnár Ferenc), s alig tölti be tizenhatodik évét, amikor felveszik az orvosi egyetemre. Visszaemlékezéseiben – miközben egykori honfitársairól csípős, de találó megjegyzéseket tesz („a magyar naivan önelégült nép”) – fiatalságának Magyarországát nagy szeretettel é́s nosztalgiával emlegeti, jól emlékszik a századvég virágzó gazdaságára és az ezzel párhuzamosan létező mérhetetlen szegénységre. Iskoláit külföldi tanulmányutakkal folytatja, jár Bécsben, Berlinben é́s Olaszországban. 1900-ban avatják doktorrá, ezután következő vándorévei olyanok, mintha egy korabeli „Ki kicsoda a nemzetközi orvostudományban?” kötetből lesné, mikor hol kell lennie. Hermann Brehmer világhírű tüdőszanatóriumában kezdi, ahol Julius Richard Petrinél (lásd még Petri-csésze) végez labormunkákat. Innen Strasbourgba megy, ahol Bernhard Naunynnél ismerkedik a klinikai orvostannal, majd Henri Becquerelhez kerül Párizsba, ahol együtt végez radioaktív kísérleteket Marie és Pierre Curie-vel. Az utazások közben természetesen szükség van egy tisztes állásra is; Plesch a század legelején szanatóriumot akar alapítani Magyarországon, el is nyeri Széll Kálmán támogatását, de közbejön a kormányváltás, így mehet egyszerű fürdőorvosnak Rajecfürdőre. A vasúthálózat kibővítése nyomán éppen népszerűvé váló fürdőhelyre ebben az időben már sok pesti híresség is érkezik, a fiatal és széles látókörű doktor pedig a vendégek kedvence lesz. 1908-ban az akkor már 58. évében járó Jászai Marit is elbűvöli ez a – Péchy Blanka szavaival élve – „zseniális törtető”, szerelembe esnek, Plesch a díva utolsó nagy fellángolása. „Csak annyi maradjon belőlem, amennyire belőlem neked szükséged van” – írja egyik levelében a színésznő Pleschnek, akivel együtt látogatják meg Visegrádon a már kilencven fölött járó Görgey Artúrt.
 


Dani Karavan: Mifgash (Találkozás) – Herrenabend, 2004–2005, carrarai márvány, tégla, fém, víz, magasság: 1,5 m, átmérő: 4,5 m. Berlin Gatow – Villa Lemm
© Studio Karavan


Aztán Plesch végleg Berlinbe költözik, elveszi az egyik legnagyobb német vegyipari konszern tulajdonosának lányát, majd a háborúban már a német hadsereg többszörösen kitüntetett tagjaként szolgál. A világháború után a komoly tudományos munka mellett – ekkor már Plesch nevét viseli egy új kopogtatási eljárás és megje- lenik egy 240 oldalas tanulmánya a vérkeringés mechanikai törvényszerűségeiről(3) – egyre nagyobb számban gyűjti a prominens magánpácienseket is. Nemcsak a kulturális élet olyan nagyságai kérnek tőle baráti tanácsot, mint Max Reinhardt vagy Max Liebermann, de ő gyógyítja az orosz emigráció különböző politikai beállítottságú tagjait, valamint II. Vilmos excsászárt is. Ha hinni lehet a történeteinek, egy éjszaka Velencében, egy helybéli fogorvostól Plesch szerez ragasztót Marlene Dietrich letört körmének helyreállításához. Ebben az időben rengeteget utazik, de a legnagyobb élmények valószínűleg tényleg Olaszországban érik: egy este betér a milánói Scalába, de már nincs hely, maga Toscanini állíttat be neki külön széket – a zenekarba.
 
Plesch gazdag és népszerű, leghíresebb páciense pedig még inkább azzá teszi. Albert Einstein ugyanis nemcsak hogy megfogadja barátja néha unortodox – elsősorban diétás – tanácsait, de gyakran látogatást is tesz a magyar orvos gatow-i villájában. Plesch érzékletesen írja le, ahogy Einstein vasárnap a házi orgonához ül és játszani kezd, a folyón csónakázók és vitorlázók pedig – bár nem tudják, ki játszik bent – a vízen odagyűlve hallgatják a muzsikát. A ház maga egyébként szintén híressé válik: a korszak legfelkapottabb dizájnerei dolgoznak a belső kialakításán, s az orvos gyűjteménye – nem utolsósorban a berlini múzeumigazgatók, művész barátok hozzáértése révén is – komoly darabokkal bővül; ekkor már egy Rembrandt-kép is a kollekcióhoz tartozik. Ebben a csodálatos környezetben a ház ura gyakran szervez összejöveteleket, amelyeket abban az időben, Berlinben Herrenabendnek neveznek, ami finom kifejezéssel úriemberek estéjének fordítható, de egyszerűen inkább kanmuri. Az egyik ilyen összejövetel, 1927 februárjában különösen emlékezetes lesz, elsősorban a résztvevők névsora miatt. A házigazda és a 20. század legnagyobb tudósa mellett ott van a berlini képzőművészeti élet egyik élő legendája, Max Slevogt is. Mellettük ott ül a Nobel-díjas vegyész, Fritz Haber, a műtrágya feltalálója és egyben az 1915-ös yperni gáztámadás irányítója. Jelen van minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze, Fritz Kreisler és a korszak egyik legkiválóbb zongoristája, Artur Schnabel. A férfitársasághoz tartozik a kiváló, cseh származású portretista, Emil Orlik, valamint Németország szovjetunióbeli nagykövete, az egykori külügyminiszter, Ulrich von Brockdorff-Rantzau. A társaság Plesch régi orosz barátjával, Josef Gruenberggel válik teljessé, akit ebben a körben csak „Bolsi” néven emlegetnek. A kilenc résztvevő – akiket Dani Karavan emlékművén kilenc hatalmas kőszék jelképez, rajta egy-egy névvel – baráti beszélgetést folytat a világ lehetséges sorsáról, de mindenekelőtt a Szovjetunió- ról és a bolsevizmusról. (Talán ennek a beszélgetésnek is szerepe lehet abban, hogy 1928-ban Plesch fél évet tölt Moszkvában és más orosz városokban – emlékirataiból nem derül ki, valójában miért.) Az emlék- művön Plesch és Einstein székei egymással szemben helyezkednek el, a körívben pedig Einstein egyik mondata olvasható: „Csak a morális cselekvés adhat az életnek szépséget és méltóságot”(4).



Einstein a Plesch gyerekekkel (Honoria Margot, Odilo Andrew, Peter Hariolf) a gatow-i villa kertjében, Berlin.
John Plesch: Janos, the Story of a Doctor. Victor Gollancz Ltd, London, 1947

 
A náci hatalomátvétel után 1933-ban Pleschnek és családjának el kell hagynia Németországot, a villát és sok értéktárgyat hátrahagyva végül Londonba költöznek. Az évtizedek óta folyamatosan komoly lapokban publikáló orvosprofesszornak, aki a húszas években higany nélkül működő vérnyomásmérő szerkezetet tervez, aki német mágnásoknak, hírességeknek és gyógyszergyáraknak ad tanácsot, most a brit szabályok értelmében újra be kell iratkoznia az egyetemre. Plesch becsületesen ismét kijárja az iskolát, s közben újra felépíti, elsősorban művészekből, tudósokból, zenészekből, írókból álló baráti körét, kapcsolatot tartva olyan nagyságokkal, mint Oskar Kokoschka, a híres kritikus Alfred Kerr vagy a későbbi Nobel-díjas orosz fizikus Pjotr Kapica. Szakmai hírnevét egy véletlen találkozás segít újrafényezni. 1937-ben a híres közgazdász, John Maynard Keynes súlyos szívrohamot kap, ennek hatására nem tud dolgozni, orvosai pedig tulajdonképpen lemondanak róla. Plesch összeismerkedik Keynes feleségével, és azt tanácsolja, hogy az éppen akkor felfedezett Prontosilt – az első szulfonamid alapú gyógyszert, még a penicillin-korszak előtt – próbálják ki. Keynes, aki Plescht később egy zseni és egy sarlatán keverékeként jellemzi, kipróbálja a gyógyszert, amely lehetővé teszi, hogy még éveken át folytathassa munkáját.



32. Diana a fürdőben, rézkarc, 17,8×16 cm
János Plesch: Rembrandt im Rembrandt. Holbein Verlag, Basel, 1952, 66–67. oldal



33. A) Sisakos fej B) Arc C) Szemkörnyék D) Öregember portréja profilból
E) Arc, lehunyt szemmel


Élete végén Plesch megunja Angliát, és Svájcba költözik, ahol szinte kizárólag a művészettörténetnek szenteli életét. Elsősorban Rembrandt munkásságával foglalkozik, az Éjjeli őrjáratról 1950- ben tanulmánya jelenik meg az Apollo Magazine-ban (5). 1952-ben adják ki Rembrandt-kutatásait összegző művét (6), amely a festő munkásságával kapcsolatban két, rendkívül ingatag feltételezést fogalmaz meg. Az egyik, hogy Rembrandt képeinek mellékalakjaiban vagy hátterében rejtett figurák, szakállas arcok, állatok, kutyák, többek között terrierek (?) jelennek meg, amelyeket a képek megfelelő irányba állításával és hunyorítva lehet felfedezni. (Plescht egyébként egész életében foglalkoztatta a pszichoanalízis – természetesen találkozott magával Freuddal is, egy 1910-es pszichoanalitikai kongresszuson, Weimarban, ahol egy rövid séta alkalmával kérdezte ki a tudóst az agorafóbiáról.) A könyv másik feltevése arra irányul, hogy Rembrandt festő-agyának kiemelkedő teljesítményét talán a szifilisz okozhatta. Sőt Plesch odáig megy, hogy tulajdonképpen a reneszánsz valamennyi szellemi teljesítményét a szifilisz elterjedésével indokolja. Mindezek a furcsa meglátások azonban inkább csak színesítik a képet, amit erről a különös képességű és sorsú orvosról és társasági emberről alkothatunk, akit Einstein barátsága, Keynes tisztelete, valamint többek között Max Slevogt és Dani Karavan műalkotása tett halhatatlanná. Plesch János, sok igazán fontos mellékszereplőhöz hasonlóan Beverly Hillsben halt meg, 1957-ben.
 

Jegyzetek:
(1) Kenéz János dr.: Egy magyar orvos sikeres életútja Nyugat-Európában a XX. század első felében. In memoriam Plesch János (1878–1957). Orvosi Hetilap, 119. évf. 24. szám, 1978, 1491–1492. o.
(2) John Plesch: Janos, the Story of a Doctor. Victor Gollancz Ltd, London, 1947
(3) Johann Plesch: Hämodynamische Studien. In: Zeitschrift für experimentelle Pathologie und Therapie. 10. Juni 1909. június 10., Vol. 6/2, 380– 618. o.
(4) A felirat angol és német nyelven olvasható: „Only morality in our actions can give beauty and dignity to life – Nur Moralisches Handeln kann dem Leben Schönheit und Würde verleihen” (1950)
(5) Janos Plesch: Rembrandt’s „Night Watch” interpreted as a Carnival. Apollo Magazine, 1950. március
(6) Janos Plesch: Rembrandt im Rembrandt. Holbein-Verlag, Basel, 1952