Forrest Bess

Látni a láthatatlant

Koppányi Péter

Forrest Bess, a halász és haleledelboltos (korábban olajfúró munkás), aki élete nagy részét Texas talán legeldugottabb pontján töltötte, különc figura volt. Elvonult saját maga eszkábálta kunyhójába, ott készítette látomásos festményeit. Vízióitól és egy általa kidolgozott elmélettől vezérelve a saját testén nyitott kaput az örök élet és egy magasabb létezési forma felé. Közben levelezésben állt Meyer Shapiróval, a neves művészettörténésszel, képeivel pedig a New York-i Betty Parsons Galéria kereskedett, az, amelyik ugyanekkor Pollock képeivel is. Az ellentmondásokban bővelkedő életút 1977-ben ért véget. Bess látomásoktól, skizofréniától és alkoholizmustól gyötörten halt meg agyvérzés következtében. Testét, kívánsága szerint, orvosi célokra használták.
 

A Los Angeles-i Hammer Museum január 5-ig nyitva tartó kiállításán közel ötven, 1946 és 1970 között készült látomásos festmény mellett a néző archív dokumentumok révén szembesülhet Bess életének felkavaró részleteivel.(1) A tárlókban a festő levelei, beragasztásokkal, idézetekkel és saját gondolataival teli jegyzetfüzetének lapjai, könyvek, fényképek, szexuálpszichológiai tanulmányok és újságcikkek másolatai sorakoznak, amelyek képet adnak Bess saját neméhez és testéhez fűződő szokványosnak semmiképpen sem nevezhető viszonyáról, valamint bemutatják útját a számára az örök élet kulcsát jelentő hermafroditizmushoz. Megannyi olvasmány és évekig tartó kutatás révén dolgozta ki elméletét, miszerint ha saját testén belül képes egyesíteni a nőt és férfit, az az egész emberiség számára nyithat utat a halhatatlanság felé. Ez a lehetetlen, utópisztikus gondolat az évek során megszállottsággá vált nála. Vágyta és később merte is fizikailag megtapasztalni ezt a fejében komplex egésszé formálódó teóriát, melyről a kiállítás legprovokatívabb eleme, egy fekete-fehér Polaroid is tudósít. Hogy pontosan mi is látható a képen, egyelőre legyen még titok.



Forrest Bess a konyhájában, 1940-es évek vége

 
Bess életét bemutatni leginkább csak ellentmondásokban lehet, egymás mellé állítva a látomásos festői életmű egy szeletét és a mögötte megbújó zavarba ejtő és felkavaró elméleteket. A házilag keretezett, kisméretű vásznakon jelek, nyilak, vonalak, sarlóformák, cikcakkos sávok, a semmiben lebegő geometrikus alakzatok, mintázatok, absztrakt víziók sorakoznak, melyeket Bess elalvás előtt, becsukott szemmel, szemhéján kivetülve látott. Rohamszerűen rátörő látomásai kezdetben konkrét képekben jelentek meg. A képzeletbeli állatok és a nyomasztó, álomszerű víziók idővel egyszerű ábrákká és szimbólumokká redukálódtak. Bess kutatta e jelek eredetét, ősi erőt tulajdonított nekik. Az álmaiban megjelenő titokzatos ábrákat ébredés után az ágya mellett tartott jegyzetfüzetbe rajzolta. Képei felületét sokszor gazdagította nem festői anyagokkal, például homokkal is. Minthogy életének jelentős részét teljes elszigeteltségben töltötte, egy kizárólag csónakkal megközelíthető kunyhóban a texasi Matagordaöböl mocsaras partvidékén, az öböl kísérteties, világvégi atmoszférájában az absztrakt látomások egy lassan formálódó elmélet részeivé váltak. Úgy gondolta, e víziók és az általuk létrejövő festmények egy új, tökéletes világ vázlatai, melyben az emberiség megszabadulhat a szenvedéstől és a fájdalomtól.



Forrest Bess: A hermafrodita, 1957. olaj, vászon, 20,32 × 28,56 cm, The Menil Collection, Houston, John Wilcox adománya Frank Owen Wilson emlékére
© Fotó: Hickey-Robertson, Houston

 
Forrest Clemenger Bess 1911. október 5-én született Bay Cityben, térben és időben a nagy texasi olajláz kellős közepén. Még középső nevét is egy közeli olajmezőt felfedező geológus után kapta. Apja, Arnold ’Butch’ Bess olajfúró volt, méghozzá úgy nevezett wildcatter, vagyis többedmagával, saját szakállára kereste az új, még feltáratlan olajlelőhelyeket. Így Bessék éveken át olajvárosról olajvárosra költöztek, állandó lakhely híján pedig sokszor sátrakban vagy átmeneti szállásokon laktak. Olaj, sáros földutak, deszkákkal borított járdák, szárított hús és sátorvárosok, melyekben mosómedvék cikáznak – Bess gyermekkorát ezek az élmények határozták meg. ’Butch’ nevéhez híven keménykötésű, italozó, egyszerű munkásember volt. Igazi redneck, aki bár szerette a fiát, nem igazán tudott mit kezdeni annak korán ébredező művészi ambícióival. Nem úgy édesanyja, Minta Lee, aki viszont kezdettől fogva mindenben támogatta Forrestet, aki gyerekkora óta szenvedélyesen rajzolt és festett. Tizenévesen még magánrajzórákra is járt, de valódi művészeti képzésben sohasem részesült, gyakorlatilag autodidakta volt. A 30-as évek folyamán több egyéni és csoportos kiállításon is részt vett. A legnagyobb hatást Van Gogh tette rá, korai festményei mégis inkább a német expresszionisták és Georges Rouault stílusát idézik, sőt egyegy kép mintha egyenesen a 80-as évek újexpresszív érájából időutazott volna vissza a 30-as évekbe.
 
Annak ellenére, hogy Bess már a gimnázium után elkötelezte magát a művészeti pálya mellett, édesapja katonai akadémiára szánta. A felvételi vizsgán végül némi gerincferdülés és egy kis dadogás miatt elbukott. A West Point helyett, kompromisszumos megoldásként, szülei kívánságára a szakmát adó építészmérnöki karra jelentkezett, ahol viszont hamar kiderült, hogy Bessnek semmi affinitása se a matematikához, se a statikához. Átjelentkezett egy másik egyetemre is, de az előadások helyett a könyvtárban ült naphosszat, mitológiai, vallástörténeti műveket olvasott, antropológiával és szexuálpszichológiával foglalkozott, diplomát persze nem szerzett.



Forrest Bess: Az ember előtt, 1952–53, olaj, vászon, 22,22 × 57,78 cm, Collection Neuberger Museum of Art, College State University of New York szerzeménye, Roy R. Neuberger adománya
© Fotó: Jim Frank
 
Egyetemi évei után olajfúrónak állt, hogy némi pénzhez jusson. Az apjának való megfelelés helyett utazási vágy hajtotta. És hova mehetett volna a 30-as évek végén egy művészeti álmokat dédelgető amerikai fiatal, ha nem Mexikóba, hogy lássa a híres muralistákat, Siqueirost és Riverát munka közben. Vándorolt, fillérekből tengődött hetekig. Mikor elfogyott a pénze, visszament az olajtoronyra, s amint megvolt az útravaló, újra irány dél. A szülői elvárások elől néhány évre sikerült elmenekülnie, de a háború és a besorozás őt is elérte. 1941-ben behívót kapott, és bár polgári szolgálatot teljesített – álcamintákat tervezett, majd kőművességet oktatott katonáknak –, a hadsereg nyomasztó légköre lelkileg teljesen felőrölte, leszerelése előtt nem sokkal idegösszeomlást kapott. Besst egész életében különféle hallucinációk gyötörték, de ekkor elméje napokig egy „borostyánban úszó” világban rekedt két „bozontos, vérben forgó szemű fenevad” társaságában.
 
A leszerelés után egy évig San Antonióban élt, ahol a helyi művészközösség közkedvelt figurájává vált, majd 1947-ben végleg Chinquapinben telepedett le. Szülei otthonától nem messze zátonyra futott hajók alkatrészeiből és uszadékfából épített kunyhót magának. Ettől kezdve itt élt, dolgozott – garnélára halászott, amit haleledelként adott tovább – és itt teljesedett ki, mint látomásos festő.



Forrest Bess: Cím nélkül (A pók), 1970, olaj, vászon, 34,92 × 40,94 cm, Christian Zacharias gyűjteménye
 
 
Chinquapin egy apró kis horgászfalu a Mexikói-öböl nyugati részén található East-Matagorda Bay partján, amit mindössze 10 mérföldnyi földút köt össze a legközelebbi országúttal.
 
Bess a többi horgásszal ellentétben a folyó bal partján élt magányosan, amit csak csónakkal vagy komppal lehetett megközelíteni. A remetelakot egyik oldalról az öböl, másik oldalról a végeláthatatlan mocsárvidék övezte. „Az öböl magányos, elhagyatott hely – írta –, van benne valami kísérteties, valóságon kívüli, szellemjárta vidék. Bár sokszor félelemmel töltött el, valami mégis mindig vonzott benne.” Itt ébredt rá, hogy ahelyett, hogy nagy mestereket mímelve, görcsösen próbálna jó festő lenni, saját látomásaiból kell merítenie. Ez a felismerés pedig egy festőiségen messze túlmutató küldetés felé irányította, s innentől kezdte a tudatalattijából előbújó, „szemhéjára vetülő” jeleket kezdte rögzíteni vásznain.



Forrest Bess: Halott kisgyerekek teste, 1949, olaj, vászon, 15,24 × 19,43 cm, The Menil Collection, Houston
 
 
Bess egyetemi évei óta megszállottan bújta a könyveket. Olvasmányai közül talán Jung tette rá a legnagyobb hatást, az 50-es évekre a svájci pszichiáter gondolatai váltak művészetének egyik legfontosabb katalizátorává. Jung elmélete szerint a civilizált ember tudata különvált az alapvető ösztönöktől, melyek így közvetve, különböző tünetek, neurózisok, pszichózisok formájában nyilvánulnak meg. Jung írásait alapul véve Bess úgy gondolta, a tudatalattijából előtörő jelek archetipikus szimbólumok, melyek segítségével, aktív imagináció folyamán bekövetkezhet a tudat és a tudattalan újraegyesülése, utat nyitva egy ősi, kiegyensúlyozott tudatállapot felé. Meg volt győződve arról, hogy a női tudattalan férfi jegyeket hordoz, míg a férfiak tudatalattija inkább nőies, így ha egy testben képes lenne ötvözni a tudatot és az ösztönöket, illetve a nőt és a férfit, az elvezetne a tökéletes emberi létezéshez és az örökléthez.
 
Bess hitt benne, hogy valami nagyon fontos dologra bukkant. Korai képein túladott, a befolyt összegből pedig New Yorkba utazott, hogy galériát keressen, ahol bemutathatja az újakat.



Forrest Bess: Botok, 1950. k., olaj, vászon, 17,14 × 19,68 cm, The Menil Collection, Houston
© Fotó: Paul Hester
 
Megismerkedett Betty Parsonsszal, aki elvállalta, hogy foglalkozik vele. Parsons ebben az időben az absztrakt expresszionizmus feltörekvő művészeivel dolgozott együtt, olyan nevekkel, mint Jackson Pollock, Barnett Newman, Clyfford Still és Mark Rothko. Bessnek 1949 és 1968 között több egyéni kiállítása nyílt a galériában. Egyedi festői világa iránt élénk volt az érdeklődés, de valódi zajos sikert sosem könyvelhetett el. Ennek oka többek közt képei méretéből fakadt. „Legyen rajta bár menny vagy óceán, a festmény mégis kicsi, hűen a képhez, mely a fejében megjelenik” – írta munkáiról Shapiro egy katalógus előszavában. A kisméretű, sokszor végtelenül egyszerű szimbólumokkal operáló festmények nem versenyezhettek az absztrakt expresszionisták gesztusokkal telezsúfolt hatalmas vásznaival. De Bess nemcsak méret tekintetében nem egyezett az absztrakt expresszionisták világával, melyet csak a mesterkéltség iskolájának nevezett. Az ősi szimbólumok tudatos előhívása szemben állt a tudatkontroll nélküli, automatikus festési gyakorlattal. Számára a festés nem a művész személyiségének ösztönös megnyilvánulása volt és nem is művészetelméleti kérdés, hanem „út az igazság megismeréséhez”.



Forrest Bess: Maya képe, 1951, olaj, vászon, 20,32 × 20,32 cm, The Menil Collection, Houston, Jermayne Macagy hagyatékából
© Fotó: Paul Hester
 
A rögeszmévé vált elmélet egyre inkább elragadta Besst. Egy idő után elengedhetetlennek érezte, hogy nagyobb lépést tegyen a teória kulcsát jelentő hermafrodita-lét felé. 1960-ban, egy magányos chinquapini éjszakán, némi alkoholt magához véve heréi fölött egy bemetszést ejtett, megnyitotta húgycsövét a külvilág felé. Ennek a saját testén végzett amatőr sebészeti beavatkozásnak az eredménye látható azon a bizonyos Polaroidon. A kezdeti megdöbbenés után el kell gondolkoznunk azon, hol is van a helye ennek a mozzanatnak Bess életében. Bess számára a műtét egy újabb lépcsőfok, amely elméletének bizonyítását és elképzeléseinek fizikai megélését jelentette. Akárcsak egy body art művész, saját testét tette a gondolat médiumává.



Forrest Bess: Cím nélkül, 1957, olaj, vászon, The Museum of Modern Art, New York, Adam Kimmel adománya
© Fotó:Museum of Modern Art/Scala/Art Resource, NY.
 
Bess nem képekben gondolkodott, nem foglalkozott esztétikai kérdésekkel sem. Művészetére úgy is tekinthetünk, mint összefüggő konceptuális életműre, melyben ugyanúgy sajátos helye és funkciója volt a festészetnek, ahogy a dokumentálásnak vagy a test átalakításának. Maga is szerves egésznek tartotta mindezeket, és többször próbálta meggyőzni Parsonst, hogy képeivel együtt tanulmányát és kutatásainak eredményeit is állítsa ki, de a válasz mindannyiszor határozott nem volt. Az elutasítások ellenére elkeseredetten kereste a kapcsolatot olyanokkal, akikről úgy gondolta, megértik és értékelik őt. 1949-től haláláig jó kapcsolatot ápolt Meyer Shapiróval, levelezésben állt orvosokkal és szexuálpszichológusokkal, levelet váltott C. G. Junggal, sőt teóriáiról még Dwight D. Eisenhowernek is írt.festészeti problémákat boncolgatott és nem



Forrest Bess: Cím nélkül (No. 11A), 1958, olaj, vászon 45 × 60,96 cm, The Museum of Fine Arts, a Duke Energy ajándéka
 
Élete utolsó évtizedét tragikus események határozták meg: a Carla-hurrikán a földdel tette egyenlővé házát, és vele egész Chinquapint, elvesztette szüleit, alkoholizmusa is egyre jobban elhatalmasodott rajta, többször került összetűzésbe a hatóságokkal. 1966-ban bőrrákot diagnosztizáltak nála, s utolsó éveit egy szanatóriumban volt kénytelen tölteni, ekkor már nem is festett. Utolsó kiállítása 1977-ben volt. Még ugyanebben az évben agyvérzést kapott, és néhány nap múlva meghalt.
 
A Hammer kiállítása kuriózum a maga nemében, hisz mondhatni Bess „végakarata” szerint, a világon először szemléli egységben az életművet, a festményeket és a spirituális útkeresést, annak brutális vadhajtásaival együtt. Ilyen értelemben a Seeing Things Invisible Bess művészetének rehabilitációját is jelenti.

 
Forrest Bess: Seeing Things Invisible, Hammer Museum, Los Angeles
2014. január 5-ig
 
 
Jegyzetek:
(1) Az utóbbi húsz év első múzeumi retrospektív kiállítását a houstoni The Menil Collection rendezte Forrest Bessnek idén tavasszal: ez a kiállítás látható januárig a Los Angeles-i Hammer Museumban. A Forrest Bess: Seeing Things Invisible kiállításra a Menil saját gyűjteménye mellett az ország számos köz- és magángyűjteménye kölcsönözte a műveket. A festményeken túl a kiállítás a falból kiálló láb-szobrairól és mosdókagylóiról ismert Robert Gober által összeállított installációt is magában foglalja, melyet Gober a tavalyi Whitney Biennálén a méltatlanul elfeledett amerikai művész előtt tisztelegve, saját munkái helyett állított ki. Gober egyedi megközelítése, a dokumentumok és archív anyagok felhasználása nemcsak Forrest Bess festői világába, hanem az éppolyan fontos privát szférájába engedett betekintést.