Bess életét bemutatni leginkább csak ellentmondásokban lehet, egymás mellé állítva a látomásos festői életmű egy szeletét és a mögötte megbújó zavarba ejtő és felkavaró elméleteket. A házilag keretezett, kisméretű vásznakon jelek, nyilak, vonalak, sarlóformák, cikcakkos sávok, a semmiben lebegő geometrikus alakzatok, mintázatok, absztrakt víziók sorakoznak, melyeket Bess elalvás előtt, becsukott szemmel, szemhéján kivetülve látott. Rohamszerűen rátörő látomásai kezdetben konkrét képekben jelentek meg. A képzeletbeli állatok és a nyomasztó, álomszerű víziók idővel egyszerű ábrákká és szimbólumokká redukálódtak. Bess kutatta e jelek eredetét, ősi erőt tulajdonított nekik. Az álmaiban megjelenő titokzatos ábrákat ébredés után az ágya mellett tartott jegyzetfüzetbe rajzolta. Képei felületét sokszor gazdagította nem festői anyagokkal, például homokkal is. Minthogy életének jelentős részét teljes elszigeteltségben töltötte, egy kizárólag csónakkal megközelíthető kunyhóban a texasi Matagordaöböl mocsaras partvidékén, az öböl kísérteties, világvégi atmoszférájában az absztrakt látomások egy lassan formálódó elmélet részeivé váltak. Úgy gondolta, e víziók és az általuk létrejövő festmények egy új, tökéletes világ vázlatai, melyben az emberiség megszabadulhat a szenvedéstől és a fájdalomtól.

Forrest Clemenger Bess 1911. október 5-én született Bay Cityben, térben és időben a nagy texasi olajláz kellős közepén. Még középső nevét is egy közeli olajmezőt felfedező geológus után kapta. Apja, Arnold ’Butch’ Bess olajfúró volt, méghozzá úgy nevezett wildcatter, vagyis többedmagával, saját szakállára kereste az új, még feltáratlan olajlelőhelyeket. Így Bessék éveken át olajvárosról olajvárosra költöztek, állandó lakhely híján pedig sokszor sátrakban vagy átmeneti szállásokon laktak. Olaj, sáros földutak, deszkákkal borított járdák, szárított hús és sátorvárosok, melyekben mosómedvék cikáznak – Bess gyermekkorát ezek az élmények határozták meg. ’Butch’ nevéhez híven keménykötésű, italozó, egyszerű munkásember volt. Igazi redneck, aki bár szerette a fiát, nem igazán tudott mit kezdeni annak korán ébredező művészi ambícióival. Nem úgy édesanyja, Minta Lee, aki viszont kezdettől fogva mindenben támogatta Forrestet, aki gyerekkora óta szenvedélyesen rajzolt és festett. Tizenévesen még magánrajzórákra is járt, de valódi művészeti képzésben sohasem részesült, gyakorlatilag autodidakta volt. A 30-as évek folyamán több egyéni és csoportos kiállításon is részt vett. A legnagyobb hatást Van Gogh tette rá, korai festményei mégis inkább a német expresszionisták és Georges Rouault stílusát idézik, sőt egyegy kép mintha egyenesen a 80-as évek újexpresszív érájából időutazott volna vissza a 30-as évekbe.

Egyetemi évei után olajfúrónak állt, hogy némi pénzhez jusson. Az apjának való megfelelés helyett utazási vágy hajtotta. És hova mehetett volna a 30-as évek végén egy művészeti álmokat dédelgető amerikai fiatal, ha nem Mexikóba, hogy lássa a híres muralistákat, Siqueirost és Riverát munka közben. Vándorolt, fillérekből tengődött hetekig. Mikor elfogyott a pénze, visszament az olajtoronyra, s amint megvolt az útravaló, újra irány dél. A szülői elvárások elől néhány évre sikerült elmenekülnie, de a háború és a besorozás őt is elérte. 1941-ben behívót kapott, és bár polgári szolgálatot teljesített – álcamintákat tervezett, majd kőművességet oktatott katonáknak –, a hadsereg nyomasztó légköre lelkileg teljesen felőrölte, leszerelése előtt nem sokkal idegösszeomlást kapott. Besst egész életében különféle hallucinációk gyötörték, de ekkor elméje napokig egy „borostyánban úszó” világban rekedt két „bozontos, vérben forgó szemű fenevad” társaságában.

 

 

A rögeszmévé vált elmélet egyre inkább elragadta Besst. Egy idő után elengedhetetlennek érezte, hogy nagyobb lépést tegyen a teória kulcsát jelentő hermafrodita-lét felé. 1960-ban, egy magányos chinquapini éjszakán, némi alkoholt magához véve heréi fölött egy bemetszést ejtett, megnyitotta húgycsövét a külvilág felé. Ennek a saját testén végzett amatőr sebészeti beavatkozásnak az eredménye látható azon a bizonyos Polaroidon. A kezdeti megdöbbenés után el kell gondolkoznunk azon, hol is van a helye ennek a mozzanatnak Bess életében. Bess számára a műtét egy újabb lépcsőfok, amely elméletének bizonyítását és elképzeléseinek fizikai megélését jelentette. Akárcsak egy body art művész, saját testét tette a gondolat médiumává.

Bess nem képekben gondolkodott, nem foglalkozott esztétikai kérdésekkel sem. Művészetére úgy is tekinthetünk, mint összefüggő konceptuális életműre, melyben ugyanúgy sajátos helye és funkciója volt a festészetnek, ahogy a dokumentálásnak vagy a test átalakításának. Maga is szerves egésznek tartotta mindezeket, és többször próbálta meggyőzni Parsonst, hogy képeivel együtt tanulmányát és kutatásainak eredményeit is állítsa ki, de a válasz mindannyiszor határozott nem volt. Az elutasítások ellenére elkeseredetten kereste a kapcsolatot olyanokkal, akikről úgy gondolta, megértik és értékelik őt. 1949-től haláláig jó kapcsolatot ápolt Meyer Shapiróval, levelezésben állt orvosokkal és szexuálpszichológusokkal, levelet váltott C. G. Junggal, sőt teóriáiról még Dwight D. Eisenhowernek is írt.festészeti problémákat boncolgatott és nem

Élete utolsó évtizedét tragikus események határozták meg: a Carla-hurrikán a földdel tette egyenlővé házát, és vele egész Chinquapint, elvesztette szüleit, alkoholizmusa is egyre jobban elhatalmasodott rajta, többször került összetűzésbe a hatóságokkal. 1966-ban bőrrákot diagnosztizáltak nála, s utolsó éveit egy szanatóriumban volt kénytelen tölteni, ekkor már nem is festett. Utolsó kiállítása 1977-ben volt. Még ugyanebben az évben agyvérzést kapott, és néhány nap múlva meghalt.