A dicsőséges magyar plakát
1. Bottlik József
2012-ben Malagában rendezték meg Modern plakát címmel a plakátművészet hőskorát (1898–1938) bemutató nagyszabású tárlatot.(1) A spanyol kurátor 175 plakátot válogatott össze Európából és Amerikából, köztük 20 magyar darabot is. 175-ből 20? Nem rossz arány, ha a magyar művészet más műfajainak külföldi ismertségével vetjük össze ezt az adatot. A húszas-harmincas évek a magyar plakát aranykora, amelyben a műfaj nemzetközi szinten magasra értékelt alkotókat tud felmutatni. Bottlik József egy plakátja 2004-ben hatvankétezer dollárért kelt el, neve mégis ismeretlenül cseng itthon.
Természetesen vannak húszas évekbeli magyar mesterek, akiknek a plakátjai rendkívül ismertek itthon is. Ők a modernizmus nagyágyúi: Kassák Lajos, Berény Róbert és Bortnyik Sándor. Tény az is, hogy az 1924-es amnesztiát követő hazatérésük után ők honosították meg itthon azt a modern, konstruktivista formanyelvet, amely a Bauhaus hatását viselte magán, és amellyel a magyar plakát egy csapásra a nemzetközi élvonalba került. (Ezt a fordulatot mutatta be 2009-ben egy nagyszabású kiállítás Valenciában és Sevillában.) Azonban nemcsak ez történt a húszas-harmincas években, és nemcsak ők tarthatnak igényt nemzetközi érdeklődésre. A konstruktivista formanyelvvel párhuzamosan virágzott az art deco, amelyet szintén kiemelkedő mesterek képviseltek.(2)
2012-ben a malagai mellett egy másik külföldi kölcsönzést is bonyolítottunk az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában: Bottlik József Metropolis plakátját küldtük ki Lille-be a La ville magique című, a nagyváros kultuszát bemutató kiállí- tásra.(3) A plakát főfalon kapott helyet, és a katalógus hátoldalára került, nagyobb figyelmet vont tehát magára, mint a film német (vagy más) plakátjai. De ki is volt Bottlik József?
A kezdetek
Bottlikról sok mindent tudunk, de sok kérdés tisztázatlan még a kevéssé feldolgozott életművel kapcsolatban. Hiába tűnik ma a magyar art deco design egyik kiemelkedő alkotójának, munkásságával kapcsolatban csak egy-egy bekezdést, uta- lást találunk összefoglaló könyvekben és lexikonokban, egyedül a Metropolis plakáttal foglalkozott kicsit bővebben 10x10 év az utcán című plakáttörténeti könyvében Bakos Katalin.(4)
Bár még az 1960-as években is sok plakátot készített, Bottlik fénykora egyértelműen az art deco évekre tehető, akkor tudott sajátos, egyéni művészi világot kialakítani: monumentális kompozícióiban a nagyvárosi élet fényei, pezsgése, a jazz, a technika, a modern ember világa sűrűsödik. A források szerint 1930-ig mintegy 250 plakátot rajzolt,(5) ebből 45 darab megtalálható az OSZK Plakáttárában.
Első munkája, amit itt megtalálunk, a Tárogató újsághoz készült. Kevéssé művészi munka, amely a kor (és az erősen jobboldali megrendelő) ízlését tükrözi, a magyaros jelleget hangsúlyozó figurát ábrázol, sujtásos mente, kackiás bajusz, tollas föveg. A formálásban érezhető a lendület, de hiányzik az egység, a figura lába pedig egyértelműen Biró Mihály vörös kalapácsos emberét idézi. (Nem csoda, ez a motívum sokszor variálódik a kor jobboldali plakátjain is.) A plakát alapján még nem jósolnánk nagy jövőt Bottliknak: túl halvány színek, kissé elrajzolt figura és erőtlen kompozíció jellemzik.
Nevét az 1920-as évek elején a Szent István malátakávét hirdető régies, rajzos szecessziós stílusú plakátja tette ismertté, akancsóbólkávétivó, magát leöntő kisfiú, „SZIT Lacika” rajza mélyen bevésődött a kollektív emlékezetbe. Giccsbe hajló bájossága és régies rajzstílusa ellenére, vagy tán épp ezért, máig igen ismert, népszerű darab. Népszerűségéhez a magyar plakát egyik nagy problémája is hozzájárul: a kevés könyv és kiállítás, amely a műfajjal foglalkozik, gyakran ugyanazokat – és nem feltétlenül a legjobb – darabokat veszi elő és reprodukálja újra és újra.
A rajzos szecesszió örökségét magán viselő stílustól Bottlik (szerencsére) hamar elpártolt, és a humorra kevésbé alapozó, letisztultabb plakátokat kezdett alkotni a húszas évek derekán.
Rádió reklám a jazz-korszakból (OSZK PKT / PKG.1928/119) © Országos Széchényi Könyvtár
Az Orion és társai
„A jó reklám (...) mindenkor mint hódító, a rajtaütés tempójával lép ki a porondra; mögötte a piacra került áruk légiója következik. Nem szolgai közvetítője valami kívüle levő dolognak, hanem a termelés és fogyasztás között álló demonstratív erőkomplexum” – írta Kassák Lajos 1926-ban.(6) Sorai kifejezik, hogy a plakát nem csupán egy a sok művészeti ág közül, hanem: „A reklám korunk nívójának és gazdasági vérkeringésének egyik legjellegzetesebb kifejezője.” Olyan művészet, amely benne van a társadalom életében és alakítja azt, így nemcsak a kereskedelmet segíti, de nagy hatást gyakorol az emberi gondolkodásra is.
Bottlik sok termékreklámot készített, amelyek a reklámmal kapcsolatos új elvárásoknak is megfeleltek. Az 1920-as évek első felében kezdett az Orion gyárnak dolgozni (egyes források szerint 1921-től, mások szerint ’22–23-tól).
A technika szépsége és art deco elegancia (OSZK PKT / PKG.1924/45) © Országos Széchényi Könyvtár
Az Orion a korszak magyar iparának egyik sikertörténete. 1913-ban Magyar Wolframlámpagyár néven hozta létre Kremeneczky János osztrák üzletember: ekkor izzókat, elemeket és egyéb villamossági cikkeket gyártott. A háború alatt sem esett vissza a forgalma, a húszas években pedig felfutott. 1926-tól egy új termékkel, a rádióval aratott óriási sikert. Nevét 1924-ben változtatta Orion Villamossági Rt.-re, és egy évvel később, 1925-ben tervezte Bottlik az új emblémát. A cég önállósága 1931-ig tartott, ekkor a Tungsram lámpát is gyártó Egyesült Izzó felvásárolta részvényei többségét, véget vetve az évtizedek óta tartó konkurenciaharcnak. A márka azonban nem szűnt meg: az Orion olyan erős „brand” volt, hogy az 1980-as évekig változatlan névvel és arculattal gyártotta az elektrotechnikai cikkeket. A hatvanas évek Orion rádiói máig emblematikus „retró” design darabok, amelyek egykor minden háztartás alapvető tartozékai voltak.
Bottlik nemcsak a jellegzetesen art deco stílusú háromfejes logót és a cég plakátjait tervezte. A magyar design történetében az elsők közt volt, akik nagy egészben gondolkodtak: a cégnek saját arculatot, illetve meghatározott brandszemélyiséget adott. Korábban is jelentek meg ígéretes reklámsorozatok, mint például Biró Mihály Palma cipősarok plakátjai, a Lysoform vagy az Unicum plakátkampányai, de az egységes arculat fogalma még nem létezett. Berény és Bortnyik hazatérésük utáni munkásságában vált jellemzővé ugyanez a tendencia (tehát éppen az Orion plakátokkal egy időben, a Flora szappan, a Modiano és más cégek hirdetésein).
Bottlik tudatosan alakította ki az Orion márkaszemélyiséget. Egy interjúban(7) ezt úgy foglalta össze, hogy az Orion „komoly és nagy” márka, és ezt minden megjelenésében kihangsúlyozta. Különösen igaz ez a betűtípusokra: a tipogrifia Bottlik egyik komoly erőssége volt. Az Orion plakátokon sokféle kézzel rajzolt betűt látunk, de mindegyik vastag, széles, nem ritkán talpas, akár fémes csillogású monstrum. A komoly és nagy karakter a plakátok képi világát is uralja. Bottlik monumentális szimbólumokat használt, mint a földgömb és égitestek (amelyek jelenlétét a márka neve is indokolja), de nemcsak ez utalt a cég univerzális jelentőségére, hanem a minden irányba terjedést jelképező háromfejes embléma is. A logó jól variálhatónak bizonyult: megjelent plasztikusan, fémes csillogással és síkszerű, letisztult jelként is, a fejek feletti sugarakba pedig mindig az adott termék neve kerülhetett (pl. rádió, hőpalack stb.).
Még a Magyar Wolframlámpagyár MW logóját mutató korai Orion plakát (OSZK PKT / PKG.é.n./305) © Országos Széchényi Könyvtár
Bottlik gyakran használt motívuma az a monumentális és anonim férfi figura, amelyet a politikai plakátokból vehetett át, és minden bizonnyal leszármazottja Biró Mihály munkásságot megszemélyesítő óriásainak. Ezeken az arc mindig jellegtelen, szoborszerű, a test robusztus. Kulcsszerepet játszik a fény, a férfialak általában egy oldalról érkező erős fényben, modellálva jelenik meg. De nem ritkán ez a fény utal az árucikkre (villanykörtére vagy zseblámpára) is. Bottlik ezt a megoldást használta nemcsak az Orionnál, de a Metropolis plakáton is. A plasztikus, szoborszerű, monumentális figurák egyébként az 1920-as, ’30-as évekre jellemző motívummá váltak a nemzetközi plakátművészetben is. Hasonló alakot fedezhetünk fel kereskedelmi reklámokon, Josep Renau úszómedencét hirdető plakátján például plasztikusan ábrázolt, izmos nőalak tűnik fel.(8) Ludwig Hohlwein művészete a húszas évekre hasonló irányt vett: monumentális alakjai ekkoriban turisztikai vagy kereskedelmi plakátokon szerepeltek (például a Herkules Bier plakáton egyetlen félmeztelen, izmos férfi látható ellenfényben). A stílus értékéből nem von le az sem, hogy később hasonló formavilág jelent meg a nemzetiszocialista propagandában: Hohlwein is ugyanezt használta a Hitlerjugend női tagozatát, az 1936-os olimpiát vagy a légvédelmet hirdető munkáin. Az ő figuráira nem annyira jellemző az art deco letisztultság, és vonásaik is egyénibbek, mint a Bottlik-féle óriásokéi.
A nehéz, súlyos art deco luxus és monumentalitás mellett a játékosság is be tudott férkőzni az Orion plakátok világába: az egyik, rádiót hirdető Bottlik-plakáton például sokféle zenei stílust képviselő vidám figurák csoportjai áramlanak ki a készülékből; a betű azonban itt is komolyságot sugall.
Az Orion mellett más kereskedelmi cégek is foglalkoztatták Bottlikot: nagy sikert ért el például a Pax fertőtlenítőszer fekete alapon színes figurákat felvonultató plakátjával. A mű az ekkoriban élre törő konstruktivista plakátstílusból is merít, alapszíneket és síkformákat használ, de jellegzetesen art deco alkotás marad. 1929-ben ez a plakát szerepelt a Müncheni nemzetközi plakátkiállításon.(9)
A monumentális stílus csúcsdarabjának tűnik a Sirius plakát: betű, kompozíció, motívumok, a fény-árnyék kontraszt is az új eszmény, a gép diadalát hirdeti. A húszas évekre jellemző technika iránti lelkesedés (amely Fernand Léger-től a futuristákig sok művész számára volt meghatározó) tükröződik abban, ahogy a formatervezett, modern autók végtelen sora felvonul. A technika szépsége a kor plakátjainak jellemző eleme: a kor legnevesebb plakátosa, Adolphe Mouron Cassandre a vasút számára készült munkáin tökélyre emelte a fémes kerekek, a modern design és az art deco elegancia egységét.
Monumentális férfi akt és Parlament: Biró propagandaplakátjainak távoli rokona (OSZK PKT / PKG.1925/289) © Országos Széchényi Könyvtár
A Metropolis és a filmek
Bottlik filmplakátjainak világa eltér a monumentalitásra törekvő termékreklámokétól, ez alól csak a Metropolis kivétel. Legtöbb filmplakátja a kor színes, síkszerű, dekoratív és stilizált formanyelvét követi, amelyet akkoriban itthon Réz-Diamant Tibor és Deutsch Ernő József képviselt legerőteljesebben.
Ez az új formanyelv szorosan kötődik a némafilm utolsó virágkorához, amely a húszas évek végéig tartott. Ekkoriban virágzott fel a német filmgyártás (Fritz Lang mellett Ernst Lubitsch és sok más remek filmes munkássága nyomán), az Egyesült Államokban pedig kibontakozhatott a mozi aranykora. A film már óriási üzlet volt Amerikában, ahol a filmek elsősorban a szórakoztatást célozták. Romantikus történetek, ijesztő vagy egzoti- kus mesék lepték el a vásznat – a plakátok pedig jól jelezték, milyen típusú történetre számíthatott a néző. A húszas évekre már kialakult a sztárkultusz, erről tanúskodik Bottlik néhány plakátja is. Remek megoldás például egy, a Gloria Swanson főszereplésével készült film plakátján a dekoratív hatás eszközeként pusztán két színre szűkített színskála. A Rudolph Valentino és a magyar származású világsztár, Bánky Vilma főszereplésével készült A sejk fia film plakátja viszont betűben, stílusban, valamint a sok szín használatával is a film egzotikus világát tükrözi.Alapszínek és sík formák: Bottlik egyik legsikeresebb kereskedelmi reklámja A filmplakát nem lenne kiemelten fontos Bottlik életművében, ha nem ő készíti a Metropolis plakátját: ritkán előforduló örömteli eset, hogy egy nagyon fontos filmhez kiemelkedő plakát készül. Hasonló szerencsés eset a magyar plakát történetében Máté András rendkívüli Édes élet plakátja vagy Kemény György 451° Fahrenheitje. A Metropolis összes német plakátja igen ismert és sokat reprodukált, 1998-ban az Osztrák Nemzeti Könyvtár Das Ufa-Plakat. Filmpremieren 1918 bis 1943 című tárlatára össze is gyűjtötték és együtt állították ki őket.(10) Felhőkarcolók alkotta, többszintes, utópikus nagyváros tűnik fel Boris Bilinsky és egy anonim alkotó művén, Werner Graul a kétarcú hősnő, Mária robot fejét ábrázolja, a Heinrich Schulz-Neudamm készítette leghíresebb nyomaton a gépember mellképe mögött rajzolódik ki a város. Bottlik a saját életművében korábban már gyakran szerepelt gigantikus férfialakot használja, amely itt újra a Biró Mihály-féle jelentést kapja vissza: a civilizációt hátán hordó, elnyomott, de erős munkásságot szimbolizálja. Az Atlasz-figura vállán a város New Yorkot idézi, felettük gép-istenség. A tipográfia ismét bravúros. A plakát egyszerre ábrázolja a nyomasztó társadalmi valóságot és áraszt egzotikus-misztikus varázst, elsősorban a fények használatának köszönhetően. Ahogy egy jó filmplakáthoz illik: hatásosan összecseng a hirdetett és a hirdető mű.
Bottlik József határozott karakterű alkotó volt, különleges színfoltja a magyar alkalmazott grafika történetének. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy művei hullámzó színvonalat mutatnak: míg a húszas évek közepén készült művei a magyar art deco design csúcsán állnak, a harmincas években számos silány minőségű, másodvonalbeli plakátot is alkotott (érdekes módon éppen külföldi tartózkodása idején). Úgy tűnik, könnyen át-áttévedt a grandiózus, dekoratív, feltűnő art decóból a korszakra jellemző silányabb populáris stílusba.
A korszak sztárjai: a szex-szimbólum Valentino és a hollywoodi szőkeség Bánki Vilma – Bottlik plakátján tökéletes egységben. (OSZK PKT / PKG.1928/3) © Országos Széchényi Könyvtár
Bottlik a műkereskedelemben
Bottlik a műkereskedelemben
Bár neve itthon csupán a plakát műfajjal foglalkozók szűk körében ismert, a nemzetközi műkereskedelem jegyzi Bottlikot. Aukciós oldalakon sikerrel kereshetjük műveit: a piacon főleg a Németországban készült, német nyelvű plakátjai bukkan- nak fel, igaz, nem nagyon gyakran.
A némafilm-korszakból viszonylag ritka a fennmaradt eredeti filmplakát, így ezeknek van értékük (természetesen ahhoz képest, hogy nem egyedi műtárgyakról van szó). Bottlik egy átlagos filmes plakátjáért 1-2 ezer dollárt szoktak adni, egy szerényebb grafikáért vagy kisebb méretű darabért 5–800 dollárt. Egy egyszerű (villanykörtét és dobozát ábrázoló) Orion plakátot pár éve 1600 dollárnál ütöttek le a Swann aukciósház árverésén. A Zsarolás című Hitchcock-filmhez készült plakátjáért 2006-ban nyolcezer dollárt adtak a legnevesebb plakáttal foglalkozó aukciós oldalon, a kaliforniai és hannoveri kettős székhelyű Posterconnectionon.
A filmplakátok értékét nemcsak a grafika szépsége vagy az alkotó neve befolyásolja, az ár nagyban függ a reklámozott filmtől is. A Pandora szelencéje című némafilmhez készült viszonylag egyszerű – csupán a sztár portréját mutató – plakátért ezért fizethettek rekordárat, 62 ezer dollárt 2004-ben. Ez az adat azonban némi támpontot nyújt ahhoz, mennyiért is kelne el egy igazán jó, Magyarországon készültBottlik-plakát.
Bravúros plakát egy színnel: rózsaszín a fekete-fehér kontrasztban (OSZK PKT / PKG.1922/8) © Országos Széchényi Könyvtár
Hogy mennyit érhetne egy eredeti Metropolis plakát, azt nehéz megbecsülni. A film leghíresebb, Heinrich Schulz-Neudamm-féle plakátja belekerülhet körülbelül egymillió dollárba. Hasonló, sok százezres nagyságrendet minden bizonnyal Bottlik darabja is elérne, ritkasága miatt is. Ilyen árakhoz és a külföldi szakemberek ítéletéhez képest tűnik furcsának, hogy itthon a korszak hasonló színvonalú magyar plakátos mestereiről a szakmában is csupán kevesen hallottak. Valószínűleg nálunk hosszan tovább él a műfajok hagyományos hierarchiájáról alkotott elképzelés, amelyben a plakát csupán reprodukált tárgy, a kommersz kultúra része.
Hogy leszámoljunk ezekkel az előítéletekkel, sorozatunk további részeiben más ismeretlen alkotók remek plakátjait vonultatjuk fel. A húszas évek plakátművészete ugyanis nem merült ki a Berény–Bortnyik-féle konstruktivista irányzat vagy Bottlik József munkásságában, a korabeli art deco plakát sokféle értéket tud még felmutatni.
A szerző az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának munkatársa.
A műkereskedelmi adatokért köszönet Várkonyi Ádámnak.
Bottlik József
1897-ben született Budapesten. 1913-ban fél évet az Iparművészeti Iskolában tanult.
1914–1918 katona az első világháborúban.
1919 visszatért Budapestre, plakáttervezéssel kezdett foglalkozni.
1921–23-tól dolgozott az Orionnak.
1920-as évek első felében címlapokat tervezett a Ma Este című magazinnak.(11) 1928-as Karácsonyi Iparművészeti Kiállításon szerepeltek plakátjai.(12)
1929-ben Münchenben egy nemzetközi plakátkiállításon szerepelt a Pax plakát.(13)
1930-ban valószínűleg külföldre ment, Pérely Imre legalábbis említ egy Bottlik Tibort mint berlini plakátrajzolót 1930-as könyvében.(14)
(Igaz, Bottlik Tibor néven létezett egy festőművész a századelőn, egy párizsi tanultságú, impresszionista mester, ő 1927-től szülőhelyén, Boksánbányán dolgozott visszavonultan, így nem valószínű, hogy 1930-ban Berlinben lett volna, pláne, hogy plakátokat rajzolt. Talán a szerző összekeverte a két azonos vezetéknevű művészt.)
1933–35 körül Bottlik valószínűleg Berlinben élt és dolgozott. A bécsi Nemzeti Könyvtár több Berlinben megjelent filmplakátját őrzi, amelyek azonban már nem közelítik meg az itthon megjelent korábbi művek színvonalát. Egy rövid ideig Londonban is dolgozott, Bakos Katalin úgy tudja, a News Review címlapjait tervezte.(15)
1945-ben hazatért.
Az 1960-as években állami propaganda-reklámokon dolgozott (Takarékbetétkönyv, sorsjátékok, balesetvédelem, munkavédelem stb.).
1984. augusztus 3-án halt meg.
(1) A katalógus: The European Poster 1888–1938. Szerk. José Lebrero Stals, Carlos Pérez. Malaga, 2012
(2) Teljesebb képet kaphattunk volna a magyar art deco plakátról, ha a tavaly az Iparművészeti Múzeumban megrendezett Art deco és modernizmus című lakásművészeti kiállításon bemutatásra kerülnek a plakátok is, ahogy azt eredetileg tervezték. Bakos Katalin válogatott egy bő kollekciót az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában (ebben magam is segítettem neki), azonban ezt anyagi okok miatt végül kihagyták. A katalógusban mindössze egy tanulmányt közöltek tőle a témáról, melyben nagyobb hangsúlyt kapnak a folyóiratok grafikái.
(3) A katalógus: La Ville magique. LaM. Lille Musée de Art moderne, d’art contemporain et d’art brut. Gallimard, 2012. 71. o. (Bottlik Metropolis: CAT 52.)
(4) Bakos Katalin: 10x10 év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890–1990. Budapest, Corvina Kiadó, 2009. 78. o.
(5) Forrás: MTA Művészettörténeti Intézet, Lexikongyűjtemény
(6) Kassák Lajos: A reklám. In: Tisztaság könyve. Budapest 1926. 82–84. o.
(7) Ernyey Gyula: Az ipari forma története Magyarországon. Budapest, Corvina, 1974
(8) The European Poster. CAT 145
(9) N.M.: A Müncheni nemzetközi plakátkiállítás. In: Grafikai Szemle, 1929. szept. 6–7. szám, 248. 1.
(10) Das Ufa-Plakat. Filmpremieren 1918 bis 1943. Szerk. Peter Mänz, Christian Maryska. Wien– Berlin, Österreichisches Nationalbibliothek, Edition Braus, 1998. 66–71.
(11) Az információ forrása: Bakos Katalin: Modern és merész + kifinomult és elegáns nyomtatványok = art deco a magyar alkalmazott grafikában. In: Art Deco és modernizmus. Lakásművészet 1920–1940. Szerk. Horányi Éva. Katalógus, Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2012
(12) Forrás: Györgyi Kálmán: Karácsonyi iparművészeti kiállítás. In: Magyar Iparművészet, 1928/1.
(13) Itt szerepelt például a Pax poloskairtó plakátja. Forrás: N.M.: A Müncheni nemzetközi plakátkiállítás. In: Grafikai Szemle, 1929. szept. 248. o.
(14) Pérely Imre: Magyar Rajzolóművészek. Budapest, Könyvbarátok Szövetsége, 1930. 150. o. 15 Lásd az általa írt címszót az artportal.hu-n.