Videointerjú Csákány Istvánnal:
artmagazin/artyčok 56. - Dioráma - Csákány István kiállítása a Trafó Galériában from artmagazin.hu on Vimeo.
Csákány István az egyik legfontosabb 40 év alatti magyar képzőművésszé vált azután, hogy 2012-ben egy monumentális installációjával szerepelt - túlzás nélkül a világ legfontosabb képzőművészeti kiállításának számító - kasseli
dOCUMENTA (13)-on. A művész nemzetközi karrierjét meghatározó szereplése óta először lépett önálló kiállítás keretében új művekkel a magyar közönség elé 2014. szeptember 12. és október 19. között. A Trafó nézői számára persze nem ismeretlenek a művei, hiszen számos fontos alkotása trafós csoportos kiállítások apropóján jött létre, így az
A holnap dolgozója című betonszobor is, ami alapján a Documentára is meghívást kapott.
Az egykori Derkovits-ösztöndíjas és Aviva-Díj jelölt Csákány ösztönös és elemi erővel bíró installációs praxisával arra törekedett, hogy a szobrászat műfaját újítsa meg és értelmezze át. Ennek sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy számos fontos kiállítás résztvevője volt a Ludwig Múzeumban és a Műcsarnokban, műalkotásai pedig olyan intézmények gyűjteményének részét képezik, mint a maastrichti
Bonnefantenmuseum, vagy a
MUDAM Luxembourg.
A kiállításon debütáló művek a rejtélyes, sötét hangulatot árasztó totális és ösztönös installációművészet közelébe sodorják Csákány praxisát, és az alkotásai tovább radikalizálódnak a líra irányába. A kiállítás apropóján Csákány technikai szempontból mindenféleképpen megújítja munkái eddigi appropriációs és talált tárgyakat felhasználó, azokat rekonstruáló, valamint rekontextualizáló gyakorlatát. Kiállításával életművének legújabb fejezetébe lép, és igyekszik túllépni eddigi gyakorlatának fizikai és elméleti határait.
A kiállítás HANDOUTja letölthető
innen.
Nyitókép: Csákány István: Concrete wreath, forrás: galerie-krinzinger.at