ELSŐ KÉZBŐL: Pólya Zsombor mesél önálló kiállításáról

Folytatjuk ELSŐ KÉZBŐL című, tárlatvezetéseket gyűjtő rovatunkat.

Most Pólya Zsombor mesél a város egyik új kiállítóterében, a Szikra Képzőművészeti Bemutatóteremben Mérés címmel rendezett és július 16-án bezárt kiállításának anyagáról.



„Az egységekbe szervezés, vagy ha tetszik egységesítési kényszer foglalkoztatja Pólya Zsombort is, aki – az uniformizálást elviekben rombolni igyekvő – képzőművészet eszköztárával tart görbe tükröt hétköznapjaink elé. Pólya műveinek egységesített mintáit saját énképének jellemző aspektusai – testsúly, számítógép mellett töltött hosszú órák, a feszítő munkakényszer – valamint a művészeti szcénában gyakran felmerülő standardok – „Hányan látták a kiállításod?”, „Mennyi a műveid egy négyzetcentiméterre eső ára?” – közül választja ki. E standardok és azok mérése, nem is annyira fizikai-mértani, azaz egzakt értelemben foglalkoztatják Pólyát, sokkal inkább a fenti tevékenységkörök visszatérő, rutin-jellegű mozzanatsorainak vizuális formában történő rögzítésére, dokumentálására törekszik a művész. Az alkotásaiban megjelenő cselekménysorok olyan egyszerű, visszatérő műveletekhez kötődnek, mint a dohányzás, a testsúly mérése, kiállítások látogatása és dokumentálása, vagy éppen a számítógép elött történő egér tologatása, illetve motorikus rajzkésségek begyakorlása. Az egyes műveleti körökből adódó mozgást, elváltozást, leggyakrabban analóg, azaz a lehető legegyszerűbb módon igyekszik rögzíteni akkumulált, vagy szeriális-művek formájában." (Kaszás Gábor)

Videó: Bognár Benedek és Simon Zsuzsanna

full_006021.png
Artmagazin – ELSŐ KÉZBŐL: Ezek a legszebb éveink? – Pályakezdő perspektívák

Legújabb Első kézből videónkban Don Tamás, a debreceni MODEM Ezek a legszebb éveink? – Pályakezdő perspektívák című csoportos kiállításának egyik kurátora mesél a tárlatról.

full_004764.png
ELSŐ KÉZBŐL: Bak Imre: Aktuális, időtlen – Egy életmű rétegei

Bak Imre és az egész Artmagazin szerkesztőség ellátogatott Paksra a művész életművét Fehér Dávid válogatásában áttekintő bemutatóra. A kiállításban Imre mintegy két órán keresztül kalauzolt minket. Első kézből hallottunk tőle elődökről, külföldi tapasztalatokról, Hamvas Béláról, élet-műről, korszakhatárokról, térillúzióról, szakma és művészet viszonyáról.

full_005044.png
ELSŐ KÉZBŐL: Beke László mesél saját gyűjteményéről – I-II. rész

Az Artmagazin ELSŐ KÉZBŐL sorozatának újabb felvételén Beke László vezet végig minket saját gyűjteményén, a The World is Like a Mirror – Fejezetek a koncept art történetéből – Beke László gyűjteményéből című kiállításon az Art+Text Budapest galériájában.

full_005828.png
ELSŐ KÉZBŐL: Csató József mesél önálló kiállításáról

Csató József az aqb Project Space-ben rendezett és néhány hete bezárt Selfminerals Under My Shoe című anyagáról mesél. 

Screenshot 2020-09-29 at 13.48.41.jpg
ELSŐ KÉZBŐL – Németh Hajnal: My time, your time

Németh Hajnal a galeri ffrindiauban rendezett és augusztus közepén zárt kiállításáról mesél.