Seres Szilvia beszélgetése dr. Kovács Lászlóval, az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztályának (DSD) alapító-vezetőjével és dr. Micsik Andrással, az Elosztott Rendszerek Osztály csoportvezetőjével.

SZTAKI-timeline

A SZTAKIWeb az ország első néhány World Wide Web szervere között jött létre és az Elosztott Rendszerek Osztály megalakulásához vezetett. Itt művészek közreműködsével számos digitális művészeti projekt is létre jött a 90-es évek elején. Hogyan indult ez a kooperáció?

Dr. Kovács László: A részleg megalakulása előtt Párizsban tanítottam. Amikor 1993-ban visszajöttem, ez volt az első olyan újonnan alapított egység az MTA SZTAKI-ban, ami a webtechnológiát próbálta alkalmazni, bevezetni és elindítani Magyarországon. Kerestük az utakat. Ekkor indult a SZTAKI-szótár, és ennek az útkeresésnek köszönhetően kerültünk kapcsolatba művészekkel is, elsőként Eperjesi Ágnessel.

Dr. Micsik András: Az osztály 1994 januárjában alakult, de előtte már külföldről hazaszólt Laci hogy csináljunk egy webszervert. Az első helyről azonban hajszállal ugyan, de lecsúsztunk, mert a BME megcsinálta előttünk. Így a mi szerverünk lett talán a második Magyarországon. De a a SZTAKI-ban már 1978-ben elkezdtek behatóan foglalkozni a számítógéphálózatokkal. A SZTAKI-ból nőtt ki az NIIF program. Ez arra szolgált, hogy a közszférának – ezen belül is a tudományos kutatásnak és felsőoktatásnak – legyen internet szolgáltatása.  Az NIIF nálunk tíz évig működött, majd önálló intézménnyé alakult. Ez nyújtja Magyarország alapvető hálózati internet-infrastruktúráját, valamint a kutatói, egyetemi, könyvtári hálózati szolgáltatásokat.

K.L.: Úgy emlékszem, hogy Weber Imre volt az első művész, akivel először dolgoztunk együtt. Ő csinált először Magyarországon igazi webes művészetet. Nagyon kevés webes technológiákhoz értő műszaki szakember volt még a kezdetekben, a ’90-es évek első felében. Abban a körben, amelyben az első webes projektek készületek Magyarországon szinte mindenki ismert mindenkit. Elszigetelt dolgok ettől persze még lehettek. Volt egy gyűjtőoldal a Műszaki Egyetem révén, ahol az NCSA What's New oldalához hasonlóan lehetett regisztrálni az újonnan létrehozott, interneten elérhető tartalmakat.

Informatikai Tárcaközi Bizottság index oldala 1996-ból   Forrás: MTA SZTAKI DSD

Weber Imrével hogyan alakult ki a kapcsolatuk?

K.L.: Az egyik minisztériumtól több megbízásunk volt, és egy webdizájn elkészítéséhez kerestünk grafikust. Története során  ugyanis a DSD számos WWW honlapot és portált hozott létre, úttörő szerepet játszott a kormányzati, minisztériumi, főbb állami hivatali honlapok és portálok kezdeti megtervezésében és megvalósításában, sőt üzemeltetésében, illetve az akkoriban még vadonatúj technológiák kormányzati bevezetésében.
A DSD hozta létre például a Miniszterelnöki Hivatal, a Magyar Kormány első honlapjait, az Egészségügyi Minisztérium és még sok más kormányzati szerv portálját, valamint a Magyar Tudományos Akadémia, az NIIFP website-ját is. Úgy emlékszem, hogy Eperjesi Ágnes ajánlotta Weber Imrét, aki a első honlapdizájnt készítette el nekünk, pontosabban az állami szféra részére. Ez volt az Informatikai Tárcaközi Bizottság honlapja. Az első webes design munkák után aztán egyre több érdeklődő művész kapcsolódott a DSD-hez, ahol kollégáink végezték a művészekkel közös, saját indíttatású művészeti projektek műszaki, szoftverfejlesztési feladatait.

M.A.: Ez egy nagyon jó időszak volt. Itt volt egy új dolog, a webtechnológia, aminek érdekes volt az a része hogy mit lehet vele kezdeni művészetileg, miközben mi próbálgathattuk, hogy meg tudjuk-e valósítani technikailag a művészek elképzeléseit.

K.L: A művészek hozták az ötleteiket: kitalálták például az interaktivitást, illetve hogy mi az, amit a virtuális térben akarnak láttatni. Mi adtuk hozzá a műszaki hátteret, a szoftverfejlesztő-munkát és a pár hetes, hónapos intenzív együttműködés után publikáltuk a kész műveket az interneten.

Emiatt jött létre a SZTAKI Galéria? Melyek voltak az első bemutatott művek?

K.L.: Várnai Gyula Anamorfózis 2.0 VRML-modellje mellett Weber Imre három intsallációval indult, ahol „elmúló szobrok" hálózati ottlapjai – a kezdetekben a honlapokat ottlapoknak nevezték – jelentek meg. Weber eltűnő műveiről készített képeket, amelyekre rákattintva a „látogató” több információhoz jutott. Ezt a hármas installációt állítottuk ki az 1996-os Internet Galaxison, ami Weber Imre és a DSD közös munkája volt. Ő hozta a képeit és közösen találtuk ki, hogy mit lehet velük kezdeni.
A második installációja egy 3D VRML-munka volt, ahol egy hegyet modelleztünk. A hegy tetején képállványokon állította ki Imre az „elmúló műveiről” korábban készült képeit. Így egy virtuális kiállítótérben a művek az interneten keresztül megnézhetőkké váltak, kvázi új létformába kerültek.


Weber Imre három virtuális installációja (1996)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

A harmadik installáció már animációkból állt össze. Imre képeket készített a saját lakásában, és mi ezeket animáltuk meg scriptekkel, hogy mozogjanak a képernyőn. A képrészletek animálását egy megadott koreográfia alapján generálta le a program. A műveknél megadott „együttműködő művész” minden esetben a projektben résztvevő fejlesztőt jelentette.


Weber Imre három virtuális installációja (1996)  Forrás: MTA SZTAKI DSD

A szintén a galériában megjelenő Artworld Anonymous csoport például technikai információkat gyűjtött össze arról, hogyan lehet ingyen telefonálni – ekkoriban még kártyás telefon volt – és erről online kiadott egy bédekkert mint műalkotást. Ez azonban használható is volt akkoriban, az illegalitás és legalitás határát kerülgetve. (A csoport Pereszlényi Rollandhoz volt köthető). Ezek az információk később, amikor a telefonszolgáltató cégek felfedezték a csalásokat és intézkedtek azok kiküszöbölése érdekében, elavultak. Azonban a mai napig elérhetők a bédekkerben a hackelésekhez adott akkori technikai leírások.


Az Artworld Anonymus csoport website-ja. „Artworld Anonymous: egy tanácsadó testület eredményei az interfész-kutatás területén. A tanácsai nyomán jött létre például a Telemorzsák/Telefloppyk, Útikönyv Telephóniába, azaz média-archeológia a lemezlovasok munkamódszerével.”

Ottlap? A terület anno nem létező terminológiáját is ki kellett találni. Feltételezem, hogy ebben is aktívan résztvettetek.

K.L.: A honlap szó úgy alakult ki, hogy a webbel foglalkozó kis magyar kutató-fejlesztő közösségben egy belső pályázatot hirdettünk meg arra, hogy hogyan nevezzük el a homepage-t magyarul. Én, személy szerint két „fordítást” javasoltam 1995-ben: ottlap és honlap. Mindkettőt indokoltam is. Egy-két évig még az ottlap volt használatban, aztán mindenki áttért az egyszerűbb honlapra. A hőskorszaknak egy nagyon fontos jellemzője volt, hogy meg kellett nevezni magyarul azt az új dolgot, amit csináltunk. Mára már kialakultak a jól meghatározott webes témaköreink terminológiái és megszűnt a „honosítási igény” (például e-Science, Open Data, SOA, Grid, cloud és P2P alapú rendszerek).

A SZTAKI galériája adott helyet egy fontos képzőművészeti kezdeményezésnek, az angol és magyar nyelvű kísérleti dokumentumnak, az Éjjeli Őrjárat hálózati folyóiratnak is, mely nyolc magyar képzőművészt kért fel hálózati munkák készítésére (Bakos Gábor, Beöthy Balázs, Eperjesi Ágnes, Gerhes Gábor, Koronczi Endre, Sugár János, Várnai Gyula, Weber Imre).

K.L.: A művészeti hálófolyóirathoz önállóan kapcsolódtak egyedi net art művek is. Ilyen volt például Eperjesi Ágnes háromdimenziós VRML-statisztikája.


Eperjesi Ágnes: VRML-statisztika (1997)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

1997-ben több VRML-projektre kaptunk megbízást, melyek közül az egyik legnagyobb VRML-munkát, 4-es metró Gellért téri megállójának virtuális valóság modelljét a Fővárosnak készítettük. Ez a modell és a metróprojektről szóló portál azóta is elérhető a hálózaton. Ez különösen aktuális most, hogy néhány napja már utazhatunk is a megvalósult 4-es metrón. A portálon látható volt az 1997-ben megtervezett nyomvonal: a nyomvonal földtani metszetétől kezdve az adott állomás virtuálisvalóság-modelljéig. A felszíntől a legalsó szintig be lehetett járni a virtuális 3D metrómegállót. A modellezett aluljáró falán persze megjelent a SZTAKI logója is (gondolom a valóságban ez ma nem így van). Az egész DSD osztály éjt nappallá téve dolgozott a projekten, mert kéthetes megvalósítási határidőt kaptunk.

M.A.: A modellnek volt egy automatikusan bejárható útvonala is. Meg kellett nyomni egy gombot, ekkor lementünk a lifttel, és a program irányítottan mutatta be a metrómegálló tereit. Nagyon látványos modell volt és országos ismertséget hozott számunkra, mert a MTV rendszeresen bemutatta a tévében, amikor valamilyen 4-es metróról szóló híradást közölt.


VRML-modell a tervezett 4-es metró Gellért téri állomásáról. A 3D-s modell egy 2D-s tervrajz alapján készült 1997-ben.   Forrás: MTA SZTAKI DSD

Csak net-art művek születtek a SZTAKI-ban, vagy interaktív installációk felé is elmozdulhattak a művészek?

M.A.: Eike volt az, akinek volt egy daloló printere, amelyet Százhalombattán állított ki, illetve Weber Imrével 1996-ban készítettük el a SZTAKIWeb honlap dinamikus változatát, amely magát a SZTAKIWeb-et is egy művészeti projektként fogta fel.

K.L.: Egy olyan teljesen dinamikusan, program által generált honlap épült fel, amelyben a site oldalainak összes grafikai elemét (illusztrációs képek, ikonok, aktív és passzív kattintható felületek) egy képzőművész kifejezetten a SZTAKIWeb-es felhasználás céljából készített fotósorozatából hoztuk létre automatikusan. Ezeket a honlap-részelemeket tehát e saját képadatbázisból generáltuk úgy, hogy a program a képeket naponta automatikusan a honlap konkrét helyeinek megfelelő méretére vagdosta és be is illesztette. A SZTAKIWeb így minden nap másik képsorozat elemeiből „illusztrálódott”, tehát dizájnszempontból folyamatosan változott. A képsorozatokat Weber Budapesten és vidéken készített tematikus fotói alkották: budapesti séták, aktuális évszaknak megfelelő természetfotók stb.

A SZTAKIWeb művészeti projektként való megjelenítése, illetve az újdonságnak számító dinamikus honlap koncepciója milyen reakciókat váltott ki?

K.L.: A művészeti projektbe ágyazott honlap projekt végét az a nap jelentette, amikor az Intézet honlapjának elején egy füstöt okádó budapesti gyárkémény fotója jelent meg. Az Intézet vezetőitől egy hetet kaptunk az intézeti honlap átalakítására, amivel ez az egyéves „avantgarde” művészeti projekt hirtelen ért véget. Ma is úgy érzem, hogy nagy veszteség volt.
Weber Imre interfésze a SZTAKIWeb dinamikus honlapjához (1996)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

Weber Imre eltűnő műveinek sorozatába így a SZTAKIWeb maga is bekerült. Meddig maradtak a művészek a SZTAKI közelében?

M.A.: Az internethozzáférés elterjedésével a művészek egy idő után saját tárhelyre vitték a műveiket és ott fejlesztették ezeket tovább. Például Eike elvitte tőlünk a tartalmait az eike.hu-ra. Várnai Gyula Anamorfózis című műve még mindig nálunk van, de 1996 óta textúra nélkül nézhető meg. Ez egy VRML-modell, aminek az alapja egy Dunaújvárosból származó fotósorozat volt. Virtuálisan betűsorozatok vannak nagy méretben ráfestve a házakra és ha megfelelő helyen állunk ebben a VRML-modellben, akkor egy igazi szóvá, mondattá állnak össze.

Az, hogy a 3D VRML ennyire eltűnt, mivel magyarázható?

M.A.: Nagyon bonyolult szabvány készült hozzá, talán túl sokat is tudott és igazából soha nem kapta fel az ipar. Elvileg a tapasztalatokat beépítették az új X3D nevű szabványba, ami most fejlesztés alatt van és sokkal általánosabb lesz. A Flash techológiánál elérték, hogy minden böngészőben használható legyen viszonylag könnyen, míg a VRML-nél telepíteni kellett – nem települt fel automatikusan a böngészőbe – és ez megnehezítette az elterjedését.

Melyik korai net art művet tartják a legjelentősebbnek?

K.L.: A legfontosabb projektünk a már említett Éjjeli Őrjárat volt. Ez anno megmozgatta a fiatal képzőművészeti közösség egy nagyobb csoportját. Nemes Attila  és Eperjesi Ágnes szervezte. Az Éjjeli Őrjárat kis mozgó ikonjainak mintát adó eredeti tárgyak (bögre, zsírosbödön, lepke, stb.) a mai napig itt vannak az irodámban. A zsírosbödönhöz így a valóságban bármikor közel érezhetjük magunkat.


Éjjeli Őrjárat hálófolyóirat (1997)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

Az önmagát „művészeti hálófolyóiratként, folyamatosan változó csendéletként,  eszme-, kép- és hírpiacként” defíniáló – érdekes módon a hálózat határtalanságának ellenére Budapestre pozícionált – Éjjeli Őrjárat tekinthető volt korai portálkezdeményezésnek?

K.L.: Az Éjjeli Őrjárat lényegében egy hálófolyóirat volt, mely a művészettel foglalkozott és megpróbálta összegyűjteni azokat az embereket, akik ezzel és az új médiummal tudtak valamit kezdeni. Kiállítási beszámolókat készítettek, interaktív játékokat, stb. Nagyon sok digitális műalkotás és interaktivitás volt benne elrejtve. Például a Szótárnaplóba bárki beleírhatott kívülről is. Szijj Ferenc írt ebbe sokat, de a szótárnaplóírók között volt Beöthy Balázs, Forgács Éva, Láng Zsolt, Kovács Sándor s.k. és Szilasi László is. Az interakciók legnagyobb részét mára már leszedtük, mert nem tudtuk folyamatosan hibamentesen üzemeltetni azokat.

Az Elosztott Rendszerek Osztályán készült művek digitális restaurálása ma könnyen megoldható lenne?

K.L.: Az a probléma, hogy a régi webes szoftvertechnológiák mára már elavultak. Vagy áttesszük az új technológiákra ezeket a digitális alkotásokat, de ekkor valójában meghamisítjuk az eredeti művet, vagy pedig emulációs módszerrel az eredeti szoftver környezetet állítjuk helyre, és akkor minden – a művek eredetileg megírt szoftvere – változatlanul mehet tovább. A döntés hozzáállás kérdése.
Ha nagyon komolyan vesszük, hogy e korai digitális művészeti alkotások hosszú távon is megőrzendő darabok, akkor szerintem az emulációs megközelítés sokkal autentikusabb eljárás. Ha csak arra összpontosítunk, hogy milyen interakciója volt anno egy műalkotásnak és erre mi vagy a művész is emlékszik – például Eperjesi Ági tudja, hogy a kockákat egymásra lehetett halmozni a VRML-térben – akkor az eredeti interaktivitást, az élményt a mostani technológiákkal is újra lehet alkotni.

M.A.: Ebből a szempontból a webes installációk még mindig jobbak mint a PC-re írtak. Az akkori programozási nyelvek és környezetek mostanra teljesen megváltoztak, míg a Web alapjai nagyjából megmaradtak, csak új dolgok épültek rá.

A SZTAKI filozófiájának definiált része volt, vagy lett a digitális művészeti projektek létrehozása?

K.L.: Ez egy önkéntes, lelkes dolog volt. Mi úgy hívjuk „szórtidős tevékenység” – két hivatalos projekt között. Ez aztán főtevékenységgé vált egy darabig. A kezdet kezdetén az ember még nem tudta, mit is kezdjen ezzel az új technológiával, de nagyon örültünk, hogy lehetőségünk nyílt ilyen együttműködésekre. Aztán előtérbe kerültek azok a projektek amelyek a megélhetésünket hozták.
A későbbiekben csak akkor tudtunk volna további művészeti projekteken dolgozni, ha van finanszírozásuk, de hiába pályáztunk Eike-vel vagy Weber Imrével műszaki és kulturális irányban is, nem sok sikert értünk el. A tudomány és a művészet közötti mozgás mind a két oldalról támadhatóvá tett minket. Így 2002-ig egyre csökkenő számban valósultak már csak meg művészeti munkák nálunk. Ugyanakkor egy új irányba elindult egy másik művészeti kezdeményezésünk. Az MTA SZTAKI Lágymányosi utcai épületének auláját szerettük volna állandó kiállítóhellyé alakítani, teret adva a műszaki technológiák iránt fogékony művészeknek. Nyitókiállításként Eike Real Virtuality-Machine 4.0 című installációját mutattuk be 1996-ban. Sajnos az állandó kiállítóterem fenntartása nem volt lehetséges később.


Weber Imre három virtuális installációja (1996)   Forrás: MTA SZTAKI DSD

M.A.: Közben az a folyamat is elindult, hogy a művészek elkezdték a saját honlapjaikat csinálni. Tárhelyük is lett különféle szolgáltatóknál, ahová átvitték a tartalmaikat, alkotásaikat. A C3 pedig idővel teljesen átvette az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztály (DSD) a kezdeti digitális kultúrában betöltött úttörő szerepét.

Az Éjjeli Őrjárat meddig üzemelt?

K.L.: Az első néhány évben az együttműködés nagyon intenzív volt a művészekkel. Az Éjjeli Őrjárat interaktív projektjeinek elkészítése után azonban a projektszerű kollaboráció leállt. A hálófolyóirat azonban hosszú időn keresztül működött még nálunk. Például 2002-ből is találtam egy levelet Eperjesi Ágitól, amiben azt kérdezi, hogy aktuálisan miért nem üzemel a VRML-modellje.

Voltak statisztikai adatok ebben az időszakban a SZTAKI Galéria és a DSD Labor látogatottságáról?

K.L.: Az internetes látogatottság számunkra is meglepő módon gyorsan emelkedett, bár ehhez jelentősen hozzájárultak a DSD más projektjei is, például az ország azóta is legkedveltebb angol-magyar webszótár-szolgáltatása, a SZTAKISzótár, vagy az ERCIM körökben is meglepetést okozó NCSTRL elosztott digitális könyvtári rendszer első európai – az ERCIM  és más tagintézményei előtt járó – létrehozása.
Az internet és a demokrácia összefüggése kapcsán mi foglalkoztunk először Európában internetes szavazási rendszerekkel egy nemzetközi EU-projekt keretében 1995 és 1998 között. Magyarországon és Európában is elsőként kialakítottunk egy olyan szavazórendszert, amelyet azóta is (kvázi ereklyeként) üzemeltetünk. Nagyon bonyolult szavazási logikákat is be lehet vele programozni, például kérdőívet csinálni, stb. Egy holland városban – ahol a városfejlesztési projekteket a megvalósítás előtt nyilvános vitára bocsájtották – a lakosok ezen a rendszeren keresztül szólhattak bele az önkormányzati döntésekbe. Anno az interneten keresztül született meg annak természetes lehetősége, hogy a civil szféra egyszerű módon, elektronikus médián keresztül beleszólhasson az őt érintő kérdésekbe.
Nagyon sok nonprofit szervezetnek is készítettünk honlapot, például a Fiatal Művészek Stúdiójának is. Kapcsolatban álltunk Gerhes Gábor, Szijj Ferenc, Nemes Attila, Pereszlényi Rolland, Bencsik Barnabás művészekkel, kurátorokkal is az Éjjeli Őrjárat keretében. Galántai Györggyel az Internet Galaxis-on találkoztunk. St.Auby Tamás is járt nálunk többször. Legutóbb a Ludwig Múzeumban látható szavazással kapcsolatos installációjáról konzultáltunk.

A SZTAKI Webgaléria meddig működött?

K.L.: 1996-ban jött létre és kb. 4-5 évig volt még aktív. Aztán a SZTAKIWebnek is más dizájnja lett. Volt olyan intézeti honlapdizájn, amit betiltottak, voltak dacc-dizájnok is a SZTAKIWeb életében. Nagyon élveztük ezt a mozgalmas korszakunkat.

A C3 átvette a SZTAKI kezdeti szerepét?

K.L.: Igen, azzal hogy a művészek technológiai kiszolgálása egyik dedikált feladata lett. Nekünk a SZTAKI-ban pedig meg kellett keresni a saját fizetésünket és így nem voltunk „versenyképesek” a C3-mal szemben, a művészek szép lassan átvándoroltak oda. A SZTAKI előcsarnokában bemutatott művekkel és magával a digitális galériával is a koncepciónk az lett volna, hogy olyan műveket mutassunk be, amelyek az új technológiákkal foglalkoznak, vagy például azokat használják mint eszközt a művészetben. Mindez a művészeket kicsit visszahozta volna hozzánk. Ez azonban nem valósult meg hosszútávon.

A C3-al nem volt közös projekt?

K.L.: Én úgy emlékszem, hogy volt egy közös projektünk, ami a hálózati videó-broadcastingolásról szólt. Ugyanis a DSD  közvetített Magyarországról elsőként videót, egy konferencia közvetítést az interneten keresztül külföldre. Emiatt keresett meg minket a C3.
Egy másik EU-s projektünk, a StreamOnTheFly révén Európában a kisközösségi rádiók hálózatát hoztuk létre. Ennek 2002-2004 között volt a fejlesztési fázisa. Az általunk kifejlesztett elosztott hálózati rendszer szerverei csomópontokat kötöttek össze Európában és ezek elosztott digitális audióarchívumként működtek. A rendszernek saját kis műsorkészítő, -szerkesztő interfésze is volt. Az archívum műsorait, tartalmait ingyenesen tudták cserélni a nemzetközi hálózati tagok, akik kis közösségi rádióállomások voltak. Ez egy ingyenes piactér volt tulajdonképpen, ami egy EU által támogatott projekt keretében körülbelül tíz éven át üzemelt, és a kutatás-fejlesztés eredményeképpen egy nagyon nagy mennyiségű adattal, digitális műsorokkal rendelkező, élő hálózati rendszert hozott létre. Használatba került, szolgáltatás, termék lett belőle. Az európai kutatási-fejlesztési projekteknek sokszor problémája, hogy elkészül valami, de nem kerül használatba, nem lesz belőle termék. Ez a rendszer azonban sok éven keresztül működött. Ausztriában nemrég állami támogatással aktualizálták az ő szoftverüket, és azt használják.
A DSD a Kitchen Budapesttel  próbál jelenleg kooperálni: projekteket és embereket igyekszünk párosítani. Mi technológiailag valamit megcsinálunk, ők pedig azt piacképessé tehetik. Nekünk nincs arra energiánk, hogy ezt menedzselni tudjuk. Valakinek fel kell csípnie először mindig a technológiát – ezek vagyunk mi – és el kell kezdenie használnia, és akkor lehet belőle valami.

A részleg élete hogyan alakult tovább?

K.L.: Művészeti tevékenység nélkül vittük tovább a klasszikus szoftver kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységünket, bár még utána is sok honlapot, portált hoztunk létre. Azok azonban csak alkalmazott grafikai tevékenységet igényeltek design szempontból.
Folyamatosan megyünk tovább. A kollaboratív webes technológiák területén a világ élvonalában voltunk egy-két éve. Az elmúlt 20 évben kialakultak azok a témakörök, amelyekhez értünk és amelyekkel nap mint nap foglalkozunk. Mindenhol webtechnológiát használunk, ez továbbra is alap, bár az új felhasználási területek folyamatosan változnak.

M.A.: Eljött egy olyan időszak, amikor már mindenki tudott webet készíteni, így ez többé nem volt tudományos újdonság. Nekünk is tovább kellett lépni. A HTML nyelv is folyamatosan fejlődik, de ez már nem olyan izgalmas, mint a kezdetekben volt. Ehelyett jöttek az új témák: a portálfogalom, a kollaboráció, a social web. A hőskor „egérfarknyi” problémái mára tudományágakká nőtték ki magukat. Ezekből ma már válogatni kell.

K.L.: Van egy új elképzelésünk, miszerint létrehozunk a magyar tudományosságnak egy ún. text-mining center-t (szövegfeldolgozó központtot). Itt egy internetes szolgáltató részleg szövegeket dolgozna fel nagy mennyiségben, automatikusan és például tudományos szövegekből próbálna adatbányászati módszerekkel feltárni tudományos újdonságokat, majd személyreszabottan értesítené a felhasználót, ha egy őt érdeklő valamilyen preferált információra bukkanna. Nagyon nagy tömegű adatokkal is képesek vagyunk ma már megbírkózni. Az adatvizualizáció segítségével új felismerések létrejöttét jól tudjuk támogatni. Ez a mostani korszakunk és a közeljövőnk.
A részlegünk húsz éve létezik és mindig a terület élvonalában próbáltunk maradni, folyamatosan fejlődni. Az persze érdekesség – nemrég írtam egy vitriolos szösszenetet erről – hogy most égen-földön mindenki az internet jövőjét kutatja. Mostanában erre a témakörre itthon is milliárdos összeget allokáltak, úgyhogy mindenki ezt kutatja az országban. Kevesen lesznek igazi jövőbelátók e területen, mi azonban újból megpróbáljuk ezt.



A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.