Nem túlzás azt állítani, hogy a Fantasztikus Kozmosz alcímet viselő 13-as számú documenta az év legfontosabb művészeti eseménye, amit minden kortárs képzőművészetet kedvelő látni akar.

A Kasselben ötévente megrendezésre kerülő documenta erős brand már évtizedek óta – nemcsak kérdésfelvetései jelentenek beszédtémát még évekig a művészeti világ számára, hanem ez maga „A Kiállítás”, amihez képest minden más biennálé, triennálé és hasonló mega-művészeti globális monstre seregszemle kénytelen pozicionálni magát. ennek megfelelően ezrek lepik el Kasselt a többnapos preview és megnyitó-események alkalmával, azzal a biztos tudattal, hogy ez a német kisváros jelenti ilyenkor a művészeti világ megkérdőjelezhetetlen középpontját. egymás lábát tapossa ilyenkor new York-i csúcsgalériás és kelet-európai képzőművész a sorban, mert mindenki a megfelelő helyszínre tolakodik a megfelelő időben, ahol a pletykák szerint a legizgalmasabb dolgok történnek vagy éppen a legérdekfeszítőbb beszélgetések és a legjobb bulik zajlanak.

A dOCUMENTA(13) egyik újítása, hogy elődeihez képest 100 napos eseményként definiálta magát, vagyis demokratikus módon minden későbbi látogatója számára is ugyanazt az exkluzív élményt kínálja. A főkurátor rendkívül nagy hangsúlyt helyezett a performatív művészet bemutatására, egymást érik így a beszélgetések és a performance-ok Kassel különböző helyszínein, amik nem is feltétlenül csak a képzőművészetből, hanem főként a mozgásművészetből és a zenéből inspirálódnak. Relatíve nagy reflektorfényt vet az idei documenta – már a kairói és kabuli szatelithelyszíneivel is – az arab világ politikai térképének újrarajzolódására, főként a szociálisan érzékeny kortárs arab képzőművészet bemutatásán keresztül. A documenta ezen szeletéből mindenképpen az egyik legemlékezetesebb mű Rabih Mroué installációja, amelynek videofelvételein a libanoni művész rendkívül szuggesztív módon elemez mobiltelefonok kamerájával rögzített jeleneteket a szíriai utcai harcokról, de szó szerint is nyomot hagynak a látogatók kezein a kis, lapozható képregény formájába átalakított videofelvételek festékpacái. A legnagyobb érdeklődést mintha Walid Raad kis közönség előtt előadott féldokumentarista, félfiktív prezentációi váltották volna ki a professzionális közegben: ezek a művészeti világ financiális összefonódásait vizsgálták.

Carolyn Christov-Bakargiev, a dOCUMENTA(13) kurátora mintha némely helyszíneken provokálni is akarta volna a művészeti közvéleményt, mert a Fridericianumban helyet kapó néhány tárgyegyüttesen keresztül megpróbálta a megszállottságon és a politikai szerepvállaláson keresztül újradefiniálni a művészet fo - galmát olyan életutak, példák beemelésével, amik a nagyközönség számára ismeretlen pozíciókat mutattak be. ugyanakkor a Fridericianum felütése bámulatosan lírai és efemer, itt az utóbbi néhány év egyik leginspirálóbb művésze, Ryan Gander hagyta teljesen üresen a lenyűgöző kiállítótér ablakos termeit. Csak egy apró tábla figyelmezteti a látogatót, hogy a huzat, ami a kiállítás további része felé repíti, a képzőművész gondos tervezőmunkájának eredménye. Legalább ennyire emlékezetes Pierre Huyghe a kasseli parkban megvalósult élő enviromentje, ami a kert komposztáló területének mocsaras tőzegdombjai között mutat be egy élő méhkas-fejű női aktszobrot. És némi fejtörés után a látogató rájön, hogy a viszonylag nagy területen bejárható enviromentben járó-kelő vékony és hatalmas fehér agár, valamint az őt követő pásztor sem egy tarkovszkij-filmjelenetből tévedt ide, hanem a beton virágtartóban tenyésző ebihalakkal együtt integrált részét képezik a rendkívül poétikus efemer műnek.

A documenta számtalan városi szatelithelyszínének egyik érdekessége, hogy Francis Alÿs minimalista-geometrikus kisméretű és fotókkal is kiegészített festménysorozatát egy használaton kívüli pékségben tekintheti meg a nagyérdemű. A dOCUMENTA(13) fordulópont a kiállítássorozat történetének hazai vonatkozásában is, hiszen három kiállító művész személyében is képviseltette magát a magyar kortárs képzőművészet Kasselben. Ráadásul mindhárom magyar művész munkája centrális fontosságú helyszínen található, és emlékezetes is. A néhány hónapja nevet újító St.turba tamás munkája egyenesen a főhelyszínnek számító Fridericianum apszisában kapott helyet. 

Az 1968-as Csehszlovák rádió c. mű a documenta teoretikus laboratóriumaként funkcionáló apszis-installációban, a kiállítás agyában tekinthető meg. Csörgő Attila A kör négyszögesítése c. installációja pedig külön pavilont kapott a kasseli parkban. Csákány István eddigi legnagyobb méretű – és az idei documenta mezőnyében is párját ritkítóan monstrózus – installációja egy egész hangárt tölt meg a Kulturbahnhof oldalszárnyában, nem kisebb művészek munkái tőszomszédságában, mint William Kentridge vagy Haegue Yang. Csákány egy dexion-salgó szerkezettel keretezett varroda berendezéseinek mását alkotta meg 1:1 arányban fából. Műve a munkásosztály, az ún. „melós-elegancia” kísérteties emlékműve, amelynek kifutóján a magyar látogató eszébe juthat a Holnap Dolgozója és a Borostyánszoba című művekkel elkezdett program, amiben Csákány a kelet-európai ezermesterségnek is igyekszik emléket állítani. 

(Fenyvesi Áron)

Ami idén nyáron a sportrajongóknak a londoni olimpia, az a kortárs művészet iránt érdeklődőknek a kasseli documenta. Az 1955 óta ötévente megrendezésre kerülő megakiállítás kapcsán az amúgy cseppet sem trendi német város egyszerre az érdeklődés homlokterébe kerül, minden arra használható vagy kiállítótérré alakítható tere műtárgyakkal népesül be és hónapokon át gyakorlatilag minden és mindenki művészeti problémákkal és projektekkel foglalkozik. A documenta soros igazgatója és csapata újrakeveri a kártyákat és úgy terít, ahogy eddig még nem láttuk. Az idei doCuMentA(13) vezető kurátora, Carolyn Christov-Bakargiev az Ideális állam (vagy állapot) (Ideal State) eszméjére, az összeomlás-újjáépítés kérdéskörének vizsgálatára nemcsak a kortárs képzőművészet jeles vagy mind ez idáig kevésbé ismert képviselőit kérte fel, hanem számos más tudományág, többek között a politika – és társadalomtörténet, filozófia, esztétika, sőt a fenntartható fejlődés különféle ágazataival foglalkozó szakembereit is. A gazdasági és morális válság, a globális fenyegetettség árnyékában a környezeti katasztrófák elkerülésének lehetőségei, a múltfeldolgozás és a jövő túlélési stratégiái rengeteg kérdést vetnek fel, melyre új, kreatív válaszokat adhatnak a különféle területekről érkező együttgondolkodók. nekünk pedig azért különösen fontos az idei kiállítás, mert 57 éve első ízben kaptak meghívást nagy számban magyar kurátorok és művészek, hogy részt vegyenek a nagy titkolózással körülvett program előkészítésében. A magyar művészek és kurátorok hangsúlyosabb jelenléte az idei Documentán nem a véletlennek vagy a szerencsének köszönhető. Hogy egyáltalán bemutatkozási lehetőséget kapjanak, az nem kis részben az ACAX nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodának köszönhető. Carolyn Christov-Bakargiev az ACAX kezdeményezésére és szakmai meghívására, a Check-inBudapest vizitorprogram keretében látogatott el Magyarországra és ismerkedett meg a hazai művészeti élettel. Csörgő Attila és Csákány István impozáns installációi viszont nem jöhettek volna létre a Horváth Művészeti Alapítvány, az ACAX és számos magánszemély, így Somlói Zsolt és Spengler Katalin, Szauer Péter, Málnay B. Levente, Dénes Andrea és Balázs Árpád, Gerő László, Bodnár Zoltán, dr. Balogh Imre, Pálfi György és az Ahlers AG, Herford, valamint a nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatása nélkül. 

(Szikra Renáta)