A beton illata
Az osztrák építészeti színtér legjelentősebb kiállítóhelyén Bécsben, az Architekturzentrum Wien-ben augusztus elejéig látható a háború utáni legizgalmasabb irányzatot, a brutalizmust bemutató kiállítás.
Az osztrák építészeti színtér legjelentősebb kiállítóhelyén Bécsben, az Architekturzentrum Wien-ben augusztus elejéig látható a háború utáni legizgalmasabb irányzatot, a brutalizmust bemutató kiállítás.
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennálét 2019. május 11. és november 24. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Ralph Rugoff, aki May You Live in Interesting Times címmel rendezi meg a központi kiállítást és külön központi témát nem hirdetett meg,
A hét elején a fotográfiáé a főszerep, a hét második felében pedig a műteremlátogatáson is részt vehetünk.
2018 tavaszán Kelemen Richárd, a rajziskola elsőéves diákja, egy középformátumú Mamiya RB 67-es fényképezőgépet állított a Nyugati téri aluljáróban egy volt reklámfelület, – talán kirakatüveg – helyével szemben.
A művészeti írás sokakat ambicionál, az Artmagazin harmadjára meghirdetett pályázata nekik szól. Öröm, ha a képzőművészet, művek és kiállítások is témái a közgondolkodásnak, ehhez fontos, hogy értő, de a szakmán túli, nagyobb közönséghez szóló szövegek szülessenek róla. Akiket megmozgat ez a kombinált kihívás, jelentkezzen, itt a lehetőség!
Szemző Zsófi önálló kiállítással készült, a Melléktermékkel. Olyan tárgyakat sorakoztat fel, amelyek elképzelt közösségekhez kapcsolódnak, ismeretlen rítusok, társadalmi szerződések világába vezetnek, legyen szó akár fejüket közös együttélésre adó, letűnt vagy akár jövőbeli csoportokról.
A négy éve indult kezdeményezés lassan hagyománnyá válik a tokaji Erdőbényén, ahol tíz napig a fővárosból kiszakadva, intenzív műhelymunkákon keresztül töltekezhet fel és alkothat szabadon a fiatal képzőművész közeg. A workshopokat Csörgő Attila, Frazon Zsófia (elmélet), Ladik Katalin és Sőrés Zsolt vezetik, az idei tematika pedig a rítus. A szervezők készülnek esti kiegészítő programokkal is, előad például Mélyi József, Bencze Péter és a Szkeptikusok Társasága, de lesznek filmvetítések, beszélgetések is. A táborozókon kívül a szervezők szeretettel várnak átutazó látogatókat is az esti programokra, egy jó vacsorára vagy egy kis borozgatásra.
A héten elutazhatunk Bánkra, hogy a nógrádi településen zajló fesztivál zenei és színházi programjai mellett kiállításokat és képzőművészeti projekteket nézzünk. Aki Budapesten marad, az se csüggedjen, hiszen a fővárosban és Szentendrén is ajánlunk programokat.
Az OFF-Biennále Egyesület pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó fiatal képzőművészek és kurátorok számára egy intenzív inkubációs programban való részvételre, melynek célja, hogy a résztvevők egy vagy két konkrét képzőművészeti projekt megtervezésén és kivitelezésén keresztül új tudást és tapasztalatokat szerezzenek a kortárs képzőművészeti alkotás és projektmenedzsment területén az OFF-Biennále kurátoraival és más meghívott szakemberekkel együttműködve.
Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.
A héten végleg lezárul a diplomázási időszak, nyílnak a szezonzáró és nagy nyári kiállítások.
Csokisnápolyi-építészet, indiai istennők, szecessziós színező és rengeteg jó múzeumi gyerekprogram
Biztosan másnak is feltűnt, hogy a Kolorádónak idén elég jó művészeti programot sikerült összeraknia. A kisebb nyári fesztiválokon megszokhattuk, hogy az összes belvárosi alter hely – a Lumentől a Gólyáig – kitelepül, a civil szervezetek mindenféle beszélgetést tartanak, és általában fiatal művészek, akiket egyébként már a Fekete kutyából jól ismerünk, létrehoznak egy játékos installációt vagy bemutatják valamelyik munkájuk egyszerűsített verzióját, ami mintegy kiegészíti a fesztivál látogatók élményeit. Ezzel mindenki jól jár: a nézőnek nem kell feszengve kulturálódnia, a programok emelik a fesztivál színvonalát, az alkotók pedig amellett, hogy karszalagot és csekély honort kapnak, kísérletezhetnek és közelebb kerülhetnek a közönséghez. Idén viszont több olyan, (a még mindig elég meghitt hangulatú fesztivál méreteihez képest) nagyobb volumenű színházi produkció is volt a kínálatban, ami miatt konkrétan megérte jegyet váltani. A BajuSS-t és a Queendomot például azért vártam, mert egyik budapesti bemutatóra sem sikerült idáig eljutnom, a DEEPER-nél pedig arra voltam kíváncsi, hogyan működik a darab másfajta térben.
A héten nézelődhetünk Budapesten, Szombathelyen és Szentbékkállán is.
A természet és a kultúra/ember elválasztottságának feloldására, illetve a természet egyszerűséggel és állandósággal terhes, túlságosan is rugalmasan használt fogalmának megkérdőjelezésére hozza Bruno Latour a Nat/Cul fogalmát. A bibliai teremtés-mítosz óta kitartani látszik az emberiség felelősségérzete a természet megszelídítése iránt. Előszeretettel képzeljük magunkat a természeten kívül állónak, a kultúránk által megkülönböztetettnek. A természet még a legjobb esetben is valami megfigyelendő és tudományosan kikutatandó, de mindig a „másik“, a „vad“ marad.