A hazai közegben a kiállítások kapcsán főleg az ún. intézményi sztárkiállításokról esik a legtöbb szó, pedig a sztárkiállítás kifejezést úgy is megközelíthetnénk, hogy a (művész)sztárok kiállítása. Ebből a szempontból mindenképp figyelemre méltók Tót Endre ez évi megjelenései a nagyvilágban.

Nemzetközi kiállításai azáltal, hogy már a 80-as évek óta Kölnben él, gyakran nincsenek is annyira a hazai köztudatban, bár a sikereket épp a nagy nemzetközi rendezvényeken való rendszeres részvétel jelenti.

Tót Endre a 2010-es évet egy előző évről áthúzódó gyilkosságsorozat társtetteseként kezdte a weserburgi Museum für Moderne Kunst izgalmasan hangzó Who Killed the Painting? című kiállításán. Az anyag először Nürnbergben, majd Brémában mutatkozott be. Itt Tót gyilkos fegyvere a Távollévő képek sorozat nagyméretű vásznaiból a fluxus történetére reflektáló Fluxus triptichon, mely Beuystól Polkéig számos kortárs klasszikus elkövetővel egyetemben René Block gyűjteményéből származott.

A Távollévő képek szellemisége egy másik földrészre is elkísérte. Az év egyik nagy nemzetközi eseménye volt májusban a Vehbi Koç Alapítvány kezdeményezésére létrejött új kortárs művészeti kiállítótér, az ARTER megnyitása Isztambulban. Starter című első kiállításuk Joseph Beuystól Nam June Paikig ívelő válogatás szintén René Block által összeállított gyűjteményükből, s ezen az ősöket, illetve azok hiányát megjelenítő, az Ádám & Éva, Dürer után és az Ádám a Paradicsomban Éva nélkül című két nagyméretű Távollévő képével Tót Endre is szerepelt.

Isztambulból Párizsba vezetett az útja, itt ugyanis két különböző attitűdű kiállításon két különböző attitűdű munkáival találkozhattak a nézők. A Centre Pompidou a nyár elején Les Promesses du Passé / A múlt ígérete címmel kecsegtette a Kelet és Nyugat párbeszédére kíváncsi nézőket húsz évvel a berlini fal leomlása után. Ezen a többnyire társadalmi, politikai tartalmú konceptuális műveket felsorakoztató tárlaton többek közt Marina Abramovic, Braco Dimitrijevic, Olafur Eliasson, Daniel Knorr, Mircea Cantor mellett néhány magyar művész is képviseltette magát, így Erdély Miklós, Hajas Tibor, Szentjóby Tamás, Csörgő Attila és természetesen Tót Endre, aki 1980-as párizsi Zéró demo akciójáról készült dokumentumfotójával konceptes időszakát és a politikához való zéro viszonyát reprezentálta.

Ezzel a kiállítással párhuzamosan rendezték a párizsi Magyar Intézetben a legendássá vált 1968–69-es Iparterv-kiállításokat megidéző tárlatot, pontosabban azt a válogatást, amely inkább az „iparterves” alkotóktól mutatott be, nem feltétlenül a nevezetes eseményen szereplő munkákat, Tót Endrétől például két Cím nélküli absztrakt expresszionista festményét és még korábbi kollázsait láthatták a látogatók.(A két párizsi szereplés is mutatja, hogy míg Tót Endre a nemzetközi művészeti élet autentikus szereplőjévé koncept munkái által vált, néhány hazai művészettörténész az európai, főleg francia informel és az amerikai absztrakt expresszionizmus ihlette képeit tartja életműve legsikeresebb darabjainak.)

Kis idő múlva térben és időben is más közegben, a németországi Karlsruhe ZKM-jében a magyarországi szimmetrikus művészet közegében jelent meg ismét későbbi, a korszerűségért való ámokfutás jegyében készített munkáival.

Az év végén Tót ismét időutazást tesz, vissza a hatvanas évekbe, hogy az évet egy kis nosztalgiával zárja, mivel az acb Galériában (2010. december 9 – 2011. január 21.) sokáig elhanyagolt korai munkáit vették elő, amelyeken elemi erejű, spontán érzelmek, gesztusok telítik meg élettel a papírt. Itt tehát festett, rajzolt munkáival s néhány kollázsával is találkozhatunk. A tusrajzok mellett kiemelt szerepet kapnak az Angyalföldi naplórajzok, amelyek vonalait egy-egy központi motívum által előhívott ösztönös mozdulatok adják. A részben már Székesfehérváron is bemutatott Angyalföldi naplórajzok 1965 hónapjainak szó szerint napló-bejegyzései – a figurák nélküli gesztusok mintegy a lelkiállapot ritmusát követő improvizációk.