Nyugi, nyugi a szociálimpesszionista neobarbár kerék forog

Forián Szabó Noémi

"Magyarországon vagyunk az 1980-as években, még áll a berlini fal, még mindig leakaszthat egy miniszterszerűség képeket a kiállítás faláról a megnyitó előtti percekben, még mindig szemet szúr a zsűrinek a TV Híradó szőnyeg, még csak a Tibeti őszi táborban létezik Ezerforintos bankjegy Korrupt Lajos arcképével és természetesen Zuzu-Vetö aláírásával”



Jó idő, akril, vászon, 1983

– írta Vető János 1999-ben, én pedig most az internet alapján folytatom: RA F, Afganisztán, Irak–Irán, Reagan, neutronbomba, Captain Zap, Indira Gandhi, Tibet Fund, Lengyel Szolidaritás, II. János Pál pápa, Medjugorje, Farkas Bertalan, Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap, ötnapos munkahét stb. Mindenfajta háború, olajválság, mindenfajta terrorizmus, számítógépes bűnözés, tüntetések, sztrájkok, pacifizmus, antimilitarizmus, antiglobalizáció, antikapitalizmus és égi jelek a nagyvilágban. Zajlik a szocialista blokk sztrájkkal történő bomlasztása és titkos önfelszámolása, piacra dobása a világ „keleti” felén – 1980–81-re szűkítve. A művészetben új szelek fújnak, új hullámok jönnek, a festők megvadultak, az avantgárd átalakult – minden „poszt” lett.
Méhes Lóránt (Zuzu) és Vető János (NahTe) 1980 szilveszterén, egy házibulin kezdtek el együtt rajzolni, és 1986 végéig, szétválásukig Zuzu-Vető, Zuzu-Ska vagy ZuzuKína neveket használva közösen szerepeltek a hazai és külföldi képzőművészeti kiállításokon.1 1981 előtt Méhes Lóránt fotorealista stílusban festett, szobrokat tervezett és rengeteget rajzolt. Vető János konceptualista-experimentális fotókat készített, amelyeket rendszeresen ki is állított, és verseket, dalszövegeket írt. Vető 1980 nyaráig Hajas Tibor munkatársa volt. Méhes is, Vető is jelen voltak a korszak jelentős művészeti eseményein (pl. Balatonboglári Kápolna T árlat, Kex-koncertek, Hajas Tibor akciói, Rózsa presszó-akciók, FMK-kiállítások, Bódy Gábor filmjei), így az 1970-es évek elejétől ismerték egymást. Méhes felesége, Méhes Marietta színésznő, a Trabant zenekar énekesnője Vető fotómodellje volt. 1978-ban Méhes Szemüveg akciójában, ami a francia sajtóban öt év múltán is visszhangot kapott, Vető is közreműködött. 1981-től egyéni kiállításaik alkalmával, amikhez hozzátartoztak a megnyitókon előadott zenei improvizációk és performance-ok, rendszerint műveikből (pl. rajzok, fotók, szobrok, zászlók) és kész tárgyakból (pl. karácsonyfatalp, partvisnyél, radiátor, fólia, hűtőszekrény, porszívó, szögesdrót, földgömb, rajzszög, tranzisztor, ventilátor, karácsonyfaégő, cukorka, bicska, balta, fésű) rövid életű installációkat hoztak létre (pl. Új Traktor Üzemiroda (lehetséges képek lehetetlen helyen), Tibeti őszi tábor, Új zászlók, új szelek).


Neutrin-ócska, 1981, festett fotó 35x30 cm, 4 db, fekete kartonra kasírozva: 60x142 cm

1982-től kiállításaikat rézgáliccal, púderrel, gyöngyökkel, porfestékkel tették egyre színesebbé (pl. Pinceszobortárlat, Tulipános szőnyeg, Seizmograf, Piknik a Marson) és „kerteknek” nevezték, utalva a szocialista úttörőtáborokban a sátorbejáratok díszítését szolgáló kertekre. Zuzu-Vető a kiállítótereken kívül különböző lakásokban és Kelemen Károly műtermében dolgozott. Kezdetben filctollal rajzolt gépírólapokat, kiszínezett fotókat, spray-vel fújt vásznakat, színesre festett, kalimpáló kezű dobozszobrokat készítettek. Aztán elkezdtek akrillal és különböző festékekkel vászonra festeni (Űrkőkorszaki kozmoszstrand (surffilm), De nehéz az iskola tv, Színes tv twist, Nagymama, Összecsendül két pohár, Zuzu-Vető kettősportré, Nyugi, nyugi, a szociálimpresszionista neobarbár kerék forog, A művészet katonái a stadionban, Két szív az egy pár stb.) és csontokból, madártollakból, gyöngyökből, tranzisztorokból űrkőkorszaki szoborportrékat applikálni (pl. Kormányos, RMSSSZ, Tasz, Y, Sadega, Wau/Bodri, Pici-kém, Nya-nya, Marietta, Tele-π- tettorosz stb.). Néhány képük szélét kihímezték, beszegték. A helyszínen összedobott, gyors, ötletszerű művektől az aprólékosan megmunkáltakig sokféle Zuzu-Vető-munka készült. Mégis minden munkájuk, minden kiállításuk minden részletében átgondolt volt. Párbeszédek során egy-egy ötletből asszociációs módszerekkel alakították ki a koncepciót. Zászlókra rajzolták a kiállításaik tervét, és a zászlókat is kiállították, képeiken pedig gyakran feltűnik egy-egy másik festményük, rajzuk, szobruk, fotójuk, kiállításuk részlete. Ez a „mackósajt effektus” (Vető János), vagyis amikor a részben az egészet, egészben a részt egyszerre látjuk. Ugyanakkor: „én húztam egy vonalat és a Jánoska folytatta” (Méhes Lóránt) és fordítva, Vető kezdett el valamit, és Zuzu fejezte be. A művek kivitelezése, megvalósítása során a másik produktumát tiszteletben tartva, szabad, autonóm alkotóként dolgoztak. Mindig sok, egymástól jól elkülöníthető és széles jelentésmezővel rendelkező motívumot használtak, ami gazdag látványt és egyfajta szürreális, olykor pszichedelikus jelleget kölcsönzött az alkotásoknak. Mindketten különösen vonzódtak és vonzódnak ma is bizonyos anyagokhoz és a szimbólumokhoz. Méhes rajzstílusát és Vető költészetét talán a mindkettejükben meglévő „fotólátás” hangolta össze, a közös munkát pedig a humor és a radikális avantgárd iránti elkötelezettség hajtotta. Mestereiknek a magyarországi művészet nagymestereit, Baksa Soós Jánost, Hajas Tibort és Szentjóby Tamást választották, és ezt 1982-ben a szentendrei Vajda Lajos Stúdióban rendezett Pinceszobortárlat című kiállításon a Tisztelet a mestereknek című installációban ki is nyilvánították. A mestereket a spray-vel fújt nevető piros fejek szemléltették, a háromszögletű gitár Baksát, a magnézium Hajast, a rézgálic és a kén Szentjóbyt idézte. A másik három kert a művészeket magukat (Vetíttetett vetemény), a jelent (Jelenkert) és a jövőt (Jövőkert) mutatta.3 1983-ban mindketten a 11. században élt tibeti szent, Milarepa tanításainak hatása alá kerültek.


Tisztelet a mestereknek, Jelen kert, Jövő kert, Pinceszobortárlat, Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 1982

Zuzu-Vető új, fiatal művészetet képviselt. Új volt – együtt – a pimaszul laza hangnem, az eklektikus stílus és a politikai-kulturális szimbólumok módszeres kisajátítására épülő képi nyelv. A szocializmus jelképeit (vörös csillag, sarló, kalapács) és attribútumait (gyár, lakótelep, traktor, Trabant, lánctalp) keverték össze a „nemzetközi” jelekkel, szimbólumokkal (szív, koponya, tulipán, antenna, rakéta, Eiffel-torony, piramis, Szabadság-szobor, obo, oltár). Szintetizáltak, akár egy new wave zenekar, miközben jelképtárukat egy-egy aktuális történelmi szituáció, vízió vagy álom elmesélésére és átalakítására használták. Maguk is zenéltek saját kiállításaikat megnyitó no wave zenekarként. Dobozzal a fejükön úttörődalokat imitáltak, cintányéron, trombitán, elektromos gitáron, csengettyűn, recsegő kacsacsalogatón stb. improvizáltak, vagy egyikük bemikrofonozott elektromos varrógépet hajtott aranyruhában (Zuzu), míg a másik kaszával a kezében széna alá fekve tűrte, hogy a nagyszámú közönség a fején taposva betóduljon a terembe (Vető) (A Vikingek szelídek című performance Szirtes Jánossal a Gud&Gramatik kiállításon. Koppenhága, Charlottenborg, 1985). Lásd még Beke László: Tíz kortárs magyar képzőművészeti kiállítás 1982 második feléből. Művészettörténeti Értesítő, XXXI. évf., 1982/4, 323–327. Képalkotási módszerük kifejezetten posztmodern volt. A fluoreszkáló és rikító színek, a műanyagok, a szabadon és spontán kezelt formák, felületek és a festménnyé montázsolt jelek együtt a heftige Malereinak, a transzavantguardiának és a graffitit felszippantó neoexpresszionizmusnak a sajátosságai. Zuzu-Vető akkor indult, amikor e művészeti irányzatok képviselői befutottak. Ugyanabban az évben állítottak ki először, amikor Jean Michel Basqiuat az Artforumon keresztül világhírű lett, és amikor a New York-i T V Partyn beindult a new wave. Csak két év telt el az Aachenben debütáló Új Vadak óta, és csak egy, hogy Francesco Clemente a velencei biennálén feltűnt. Egy évvel korábban indultak, mint hogy a 7. Documenta Keith Haring művészetével befogadta a „dekoratív” public artot. Számukra azonban a legfontosabb Joseph Beuys és Andy Warhol művészete volt. Magyarországon nemcsak újak voltak. Az intézményekben lassan elismerést szerző konceptuális művészet és geometrikus festészeti irányzatok mellett „fiataloknak” számítottak, de a Hegyi Lóránd által újszenzibilitásnak keresztelt új festészeti tendencia festőitől is különböztek. Az új festészeti nyelvet a térben is alkalmazták, és olcsó, pusztuló anyagokkal, talált tárgyakkal, költői címekkel, zenével és performance-okkal kombinálták. Ebben az időben hasonló módszerekkel többen, pl. a Vajda Lajos Stúdió vagy az Indigó csoport tagjai is dolgoztak. Zuzu-Vető mégis „más” volt. Első közös rajzsorozatuk címe is Más. „Más, mint képmás, mert nem azonos, és más, mint másolat, mert hasonló” (Zuzu-Vető).


Új zászlók, új szelek, Kommunizmust de most rögtön, Fiatal Művészek Klubja, Budapest, 1983


részlet

Birkás Ákos 1982-ben tartott előadásában Zuzu-Vető művészetét az avantgárd paródiájának, mint egyfajta lehetséges művészi-etikai túlélő stratégiának tartotta az avantgárd halála utáni, posztavantgárd helyzetben. A munkákban a jelenre, a valóságra reflektáló kritika és az alternatívát kínáló, azt megvalósító művészeti program valóban tipikusan avantgárd attitűd. M éhes és Vető a világgal kapcsolatos benyomásaikat és kritikai észrevételeiket gyorsan rögzítették, és élénk színekkel, jelzésszerű formákkal fejezték ki. Ezért nevezték saját stílusukat „posztmodern szociálimpresszionista neobarbárnak”. Ez az új barbárság olyan közösségi művészetben hitt, ami az univerzumnak a művészi (képzőművészeti, költői, zenei) leképezése által nemcsak elviselhetőbbé teszi a világot, meg is változtatja azt. Nyilatkozataikban rendszerint azt hangsúlyozzák, hogy elsősorban szórakoztatni akartak. A szórakoztatás-elméletet mestereik tanításaira alapozták: St.Auby (Szentjóby) Tamás Paralel Kurzus/ Tanpálya és Létminimum Standard Projekt 1984 W programjára, Baksa Soós János indián-, szamuráj-, ördög- és isteniskoláira és Hajas Tibor életművére. A szemet, az elmét és a lelket együtt foglalkoztató művészetet hoztak létre, abban a tudatban, hogy élethalál kérdéseiben döntenek. Mert műveik (a jelen narratíváiként a jövő képei) mágikus erővel rendelkeznek.


New York, Bon-bonn, Mockba, Tokyo, 1983


Nagymama, vegyes technika, vászon, 1983


Első legkorábbi és máig fennmaradt közös munkájuk, a Neutrin-ócska egy videoakciójukat (a videofilm elveszett) megörökítő átfestett fotósorozat. Az akció során a két művész maszkban, dobozzal a fején előre elkészített díszlet előtt némajátékot játszott. Méhes Vetőt a „színpadra” hívta. Hellyel kínálta, de Vető alatt a szék azonnal összetört. Közben egy narrátor Méhes ötmondatos színművét olvasta fel (a szöveg első fele Méhes visszaemlékezése szerint körülbelül így szólt: „Traktorral jött be a férfi a városba, kertészkedett egy kicsit a macskával, és a gyereknek biciklikereket kellett forgatnia büntetésből…”). A jelenet háttereként szolgáló nagyméretű papírra az akciót megelőzően egy traktort festettek. A papírra felerősítették rajzaikat, amelyek dobozfejű és füstölgő-lobogó fejű embereket ábrázoltak. Ráakasztottak egy papírból kivágott, kifestett négyszögletes kereket is. Ez utóbbi, a „szocializmus négyszögesített kereke” (Zuzu-Vető) művészetükben vezérmotívummá vált. Olykor leegyszerűsítve X jelként, olykor részletesen kidolgozva: küllői között a táji háttér, gyár, lakótelep, másik kerék vagy egy újabb sajátos Zuzu-Vetőszimbólum, a vöröscsillag-fejű nyakkendős lánctalp szerepelt. Az első, a videoakcióban is szereplő kereket Vető rajzolta. Nem tetszett neki, ki akarta dobni, de M éhes ragaszkodott hozzá. „Kivettem a szellemi szemétkosárból” (Méhes Lóránt), és így „lett saját jelünk” (Vető János). A videoakcióban egy szereplő ezt a papírkereket forgatta. A Neutrin-ócska eredeti címe, Neutrinó még az atominál kisebb világra utalt, de gúnyosan becéző alakja már az 1981-ben megkezdett neutronbomba- gyártásra.


Brezsnyev és Khomeini együtt szánkóznak a pokolban, papír, filctoll, 1983


Irány Caracas, vegyes technika, tükör, vászon, 1983

A négy fotón Méhes és Vető kezet fognak és karóráik segítségével időt egyeztetnek. A fejükön lévő dobozokat már a háttérképre akasztották. A némajáték háttereként szolgáló papírkép a fekete-fehér fotókon is festett. Kiszínezett és kaotikus, mint az eredeti kép: a kommunizmust, az aktivizmust, de leginkább a művészek gyermekkorát, az ötvenes éveket képviselő traktor, az „akasztott” szocialista kerék és a kockafejűek együttese. A fotókon festetlenül, fekete-fehérben látható két művész ennek a valóságnak a „hátterében” jelenik meg, a Neutrin-ócska című film két főszereplőjeként. Hőseink a világ sorsa felett egyeztető politikusok, akik egy az új bombánál jóval hatékonyabb fegyver birtokosai. Ez a fegyver a zsűri engedélye nélkül 1981-ben az Új Traktor Üzemiroda című kiállításon Lengyelországgal szolidarizált (a TV Híradó szőnyeg Lengyelországi jelentés című képe) a Tibeti őszi tábor-ban és az Új zászlók, új szelek-ben pedig a kimérő, kiárusító, bekerítő szocialista szisztéma ellen tiltakozott (Kommunizmust de most rögtön). Az ezerforintos bevezetésre került. Mágikus hatást gyakorolt a Brezsnyev és Khomeini együtt szánkóznak a pokolban című kép is, de fegyverük hatósugarának távolságát az alkotók az Irány Caracas című festmény „megtörténésekor” ismerték meg: a megfestett kubai szökevény a valóságban is szerencsésen partot ért. Tulajdonképpen minden Zuzu-Vető-mű minden egyes részlete időzített.


Fix-Pax, Zászló, obo oboszutrák, Stúdió Galéria, 1984


Seizmográf, Glasgow, Third Eye Centre and King Stephen Museum, 1985


RMSSZ és Y, részlet a Piknik a Marson című installációból, Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1985

Első méltatójuk, Simon Zsuzsa már első kiállításuk alkalmával felismerte az új hullámmal való párhuzamot, de a különbséget is, és művészetüket valódi szabadságként értékelte . A második kiállításukat megnyitó Gyetvai Ágnes szerint pedig ez a művészet az 1920-as évek aktivizmusának reinkarnációjaként és az 1950-es évek szocialista realizmusának szatírájaként a jövő művészete. Simon Zsuzsa: Zuzu más, Jánoska más. Mozgó Világ, 1982/6., 26–28. A szöveg eredeti változata 1981 márciusában, az első, Bam bam bam, csak egy kicsit halkabban (Sok műhó semmiért) című kiállítás után készült. Gyetvai Ágnes: Új hullám – új traktor/1981., A diszfunkcionalizmus művészete. In: Zuzu-Vető. Budapest, Rabinec Műterem, 1982. fénymásolással sokszorosított katalógus. 1985-ben Szőke Annamária Lengyelországban tartott előadásában Zuzu-Vető művészetét elemezve szintén arra a következtetésre jutott, hogy: „E végjátszmában a jövőről van szó.”7 A Zuzu-Vető-művek 1981 és 1987 között a világ felé nyitó és reprezentálni akaró szocialista Magyarországot Kuba, Ausztria, Dánia, Finnország, Lengyelország, Nagy-Britannia és az NSZK kiállításain is képviselhették. Univerzalista, pacifista, antimilitarista, a szocializmust „megsemmisítő” mágikus erejükkel. Az első, még illegális magyarországi kortárs galéria, a Rabinec Műterem is az ő kiállításukkal nyílt meg. Az egykori közönség, barátok és művészettörténészek visszaemlékezéséből kitűnik, hogy művészetük rendkívüli hatású volt. Kiállításaik és a méltató publikációk száma is azt mutatja, hogy együttműködésüket elismerték. Színes TV Twist című festményükért közösen megkapták a Fiatal Művészek Stúdiójának díját, később pedig a Derkovits-ösztöndíjat. Igaz, a létminimumon tengődő, barátoknál „csövező” művészeknek osztozniuk kellett rajta. A siker is 1987-ig tartott. A közös munka Méhes transzcendentális élménye és Vető egyre intenzívebb zenei tevékenysége (a Trabant, az A propófilmfotórajzfilmzenekar, a Hymnus és az Európa Kiadó) következtében egyre nehézkesebbé vált, majd Vető Dániába költözésével véget ért.


Milarepa tornyot épít, akril, vászon, 1985

A páratlan Zuzu-Vető páros húsz éve tűnt el. Alkotóik azóta külön dolgoznak. Az egykori kiállításaik, összművészeti produktumaik ma megismételhetetlenek. A megmaradt darabok és dokumentumok egy „űrkőkorszak” relikviái. A relikviák titokzatosak, a művek teljes jelentése rejtett. Egy részük az űrben játszódik! Műveiket nézve ne feledkezzünk el arról, hogy időzítettek. De arról sem, hogy pillanatnyilag két bomba is ketyeg: Méhes Lóránté és Vető Jánosé. És vegyük észre, milyen magasztos szellemiségben, odafigyeléssel, szeretettel, gonddal és mégis könnyedén, örömmel készültek ezek a munkák, amiket minden időben ennyire szeretni lehet.


Idézőjelben, kiállítás megnyitó, Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1986 (a képen Méhes Lóránt, Vetô János, Járai Alfréd, Wahorn András, fotó: Szőke Annamária)

 

1 2006. jún. 12-én Méhes Lóránttal és Vető Jánossal egy 12 órán keresztül tartó beszélgetést rögzítettem. Az alábbiakat e beszélgetés alapján írom. Lásd még www.c3.hu, Szőke Annamária Vető-Zuzu dokumentációja (itt biográfia, bibliográfia, pályakép, műelemzés és reprodukciók).

2 Jacques Mandel: Les lunette contre la socialisme. L’Echo de la Savanes. 1983. márc. 30–33 . Károlyi Zsigmond: Kölcsönkiállítás élőképre, Méhes Lóránt munkáiról. Mozgó Világ, 1980/8. 42–46. Forrai Éva: Mindenki máson nevet. Artpool L etter (szamizdat folyóirat) 4. szám, 1983. április, 42–46.

3 Lásd még Beke László: Tíz kortárs magyar képzőművészeti kiállítás 1982 második feléből. Művészettörténeti Értesítő, XXXI. évf., 1982/4, 323–327.

4 Birkás Ákos előadása. 1982. dec. 30. Artpool Letter (szamizdat folyóirat) 1. szám, 1983. január, 31–41.

5 Simon Zsuzsa: Zuzu más, Jánoska más. Mozgó Világ, 1982/6., 26–28. A szöveg eredeti változata 1981 márciusában, az első, Bam bam bam, csak egy kicsit halkabban (Sok műhó semmiért) című kiállítás után készült.

6 Gyetvai Ágnes: Új hullám – új traktor/1981., A diszfunkcionalizmus művészete. In: Zuzu-Vető. Budapest, Rabinec Műterem, 1982. fénymásolással sokszorosított katalógus.

7 Szőke Annamária: A rajzba bezárva, Zuzu és Jánoska (Méhes Lóránt és Vető János) művészetéről. Az 1985. aug. 9–11-én megtartott Műkritikusok szimpozionján elhangzott előadás szövege. Kézirat.

 


 

NÉZŐKÉP
 

A Fővárosi Képtár 2004-ben indított sorozata a „fotográfiai emlékezetből” hívja elő a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar művészeti szubkultúrájának eseményeit és mindennapjait. Elsőként Pácser Attila (1953), a nyolcvanas évek underground világára fókuszáló képeit állítottuk ki. Dobos Gábor (1947) tárlatán most egy olyan különös látásmódú, szuverén alkotót mutatunk be, aki a hatvanas-hetvenes években a független fotó és filmművészet szinte minden jelentős vállalkozásában – többek között Háy Ágnes, Ajtony Árpád, Halász Péter, Erdély Miklós, Donáth Péter és Hajas Tibor műveiben– alkotótárs volt.
Életművének feltárása közel négy éve folyik. A művész lánya, Dobos Édua eddig több mint kétezer negatívot digitalizált és
rendszerezett. Filmjeit és filmtöredékeit a Balázs Béla Stúdió 2002-ben mutatta be – Kodolányi Sebestyénnek köszönhetően a filmanyag ez alkalomból modern hordozókra került. A Fővárosi Képtár kiállítása és a hozzá kapcsolódó katalógus a feltáró munka mostani állapotát rögzíti. Nem lehetett szándékunk az életmű teljes és reprezentatív feldolgozása. A többféle hordozón bemutatott válogatás azonban reményeink szerint támpontokat és bőséges forrást nyújt az elmúlt évtizedek kultúráját kutatók számára is, mivel az oeuvre számos leágazása a korszak meghatározó eseményei és alkotói felé vezet. A munkák egy része felfedezés lesz azoknak is, akik a szerzőt, Dobos Gábort munkatársként vagy barátként közelről ismerték.
 
Dobos Gábor fotográfus kiállítása
Kurátorok: B. Nagy Anikó és Dobos Édua Dalma
 
A kiállítás megtekinthető:
2006. december 12-től 2007. február 18-ig,
hétfő kivételével mindennap 10–16 óráig
 
Kiscelli Múzeum
1037 Budapest, Kiscelli u. 108.
Tel.: 388-7817
E-mail: [email protected]
Honlap: http://www.btmfk.iif.hu