KIUGRASZTANI A NYULAT A BOKORBÓL

Eduardo Kac: Alba

Szilágyi Róza Tekla

Eduardo Kac először 2000. április 29-én Franciaországban, Jouy-en-Josas-ban tartotta kezében Albát, a zölden fluoreszkáló albínó nyulat. Az előbbi mondat második felének értelmezése közben az olvasóban felvillanó szürreális kép – férfi, zölden világító nyúllal az ölében – könnyedén felülírja a kijelentés valóságosságára utaló pontos helyszín- és időpont-megjelölést. Pedig a szürreálisnak tűnő kép egyáltalán nem fikció. Eduardo Kac és Alba nevét bármely tetszőleges böngészőablakba beírva a meghökkentőnek tűnő esemény több száz illusztrációjával találkozhatunk: a Brazíliában született művész göndör hajjal, flanelingben és szemüvegben, egy hatvanas éveket idéző mintájú tapéta előtt állva mosolyog, karjában Albával.
Alba egy transzgenikus, azaz géntechnológiai módszerek segítségével módosított nyúl. Laboratóriumi körülmények között juttattak be a szervezetébe egy olyan izolált gént, amit génállománya eredetileg nem tartalmazott. Ez az elem az Aequorea victoria nevű medúzában megtalálható, GFP-nek (Green Fluorescent Protein) nevezett, zölden fluoreszkáló fehérje szintetikus változata. Mindez nemcsak szürreálisnak, de nagyon is tudományosnak hat. Csakhogy ez a kutatáson és labormunkán alapuló, komoly biológiai és genetikai ismereteket igénylő folyamat a művészet hívószava alatt történt. Az ötletgazda, Eduardo Kac állítja, Alba születésének egyik legfontosabb célja az, hogy a projekt nyomán kialakult párbeszéd (amely inkább nevezhető heves vitának) és az állat szerető, hétköznapi környezetbe emelése, azaz háziállatként való gondozása felszínre hozza a normalitás, a másság, a hibriditás újraírásra érett fogalmait. A projekt tervezett három stádiuma – Alba megszületése, a létezéséről kialakult párbeszéd, Alba Chicagóba telepítése, ahol a Kac család háziállataként folytathatja életét – is ezt a gondolatmenetet támasztja alá. Alba fogadtatása és története azonban nem a Kac által kijelölt vagy remélt irányban alakult. Ezen a ponton érdemes egy pillanatra visszatérni a nyitóképhez, mert az az állítás, miszerint Alba zölden fluoreszkál, csupán részben igaz. Az állítólag felkért francia labor, valamint a projekt megvalósításában a művész segítségére siető genetikus közreműködésével megszületett nyúl csupán megfelelő kék fényben prezentálja különleges képességét. De vajon képességnek nevezhető-e a nyúllal született szokatlan adottság, még ha az laborkörülmények között zajló módosítások következménye is? Ha adottságról van szó, akkor Albának teljesen természetes (sic!), fájdalmat nem okozó tulajdonsága az, hogy fluoreszkál, Sőt, Alba eleve albínó, mely adottság a nyulak 1400 éve zajló szelektív tenyésztési folyamatának következménye. A tenyésztés során természetesen felbukkanó genetikai variációnak nevezhető állapot, az albínóság többek között pigmenthiányt szül. Az albínó állat nehezen tud elrejtőzni, így könnyedén válik ragadozók prédájává. Hogy mégsem tűnik el gyorsan és nyomtalanul az albínó mutáció, az pont az embernek köszönhető, aki különböző hiedelmek okán gyakorlatilag őrzi, védi ezt az eltérő génállományú variációt, sőt a fehér szőrű és piros szemű nyulakhoz abszolút pozitív tulajdonságokat kapcsol (gondolunk itt például a piros tojást hozó húsvéti nyuszikra).
Tehát ahogy azt a nyúl gazdája, a művész is kijelentette: Albának nem fáj, hogy világít. Sőt, ő már eleve mássággal született, aztán fluoreszkálóvá lett, ezenfelül azonban semmilyen egészségtelen szervi elváltozást nem okozott a praktikus és konceptuális határait is feszegető transzgenikus művészeti projekt. (A másságból és reflektorfényben létezésből adódóan felmerülő stressz hatását Alba esetében mondjuk senki sem vizsgálta.)
Annak ellenére, hogy Alba megszületését többen is örömmel üdvözölték, hiszen Kac gondolatát művészeti szempontból izgalmasnak találták – például Staci Boris, a chicagói kortárs múzeum kurátora, aki már Kac eredeti terve iránt is lelkesedett, ami még egy fluoreszkáló kutya létrehozására irányult –, a történet nem egyoldalú. Alba egy kételyekkel és a művészeti projekt etikai oldalát vizsgáló kérdésekkel tűzdelt médiabotrány tárgyává vált. Eduardo Kac hiába vázolta fel az állattenyésztés többgenerációs és standard egyedek kialakítására törekvő folyamatát és saját, nem tenyésztési, hanem művészeti projektként értelmezett, és ennek megfelelően nem genetikai kísérleti alanyt, hanem egy transzgenikus társadalmi létezőt/lényt eredményező akciója közti különbségeket, a közvélemény nagy része nem tudott megbékélni ötletével.
A történetben a valódi csavar pedig még csak most jön: az Alba megszületésében segédkező labor a korábbi egyezség alól kibújva úgy döntött, hogy a nyúl nem hagyhatja el születésének helyszínét. Véleményük szerint a sugárzó lény a folyamat során egyelőre rejtett, ám esetleg káros elváltozásokat szenvedhetett, ezért alkalmatlan arra, hogy háziállatként folytassa életútját. Kac projektjének szerves része, az Albával való együttélés így meghiúsulni látszott, ezért a művész a Free Alba! hívószó alatt nemzetközi kampányba kezdett. Kiállításokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, tévészereplésekkel és kiadványokkal igyekezett nyomást gyakorolni a vele korábban együttműködni látszó labor vezetőségére és munkatársaira. A művészet és a tudomány vitájában mégis a tudományé lett a végső szó: mind a mai napig nem tisztázott, hogy az azóta elhunyt Alba valójában mennyi ideig fluoreszkált ezen a földön, azonban egy biztos, sosem lett belőle házinyúl – csupán az ezredforduló médiaművészetének emblematikus képe. Alakjának (és színének) felidézése arra is felhívhatja a figyelmet, mennyire eltűntek a génmanipuláció látványos képei; az egykori kétes reflektorfény helyett ma már a képalkotás is a tudományos szürkezónában zajlik. Vagy mindez már egy átfogó kulturális szürkület része?

Eduardo Kac: Alba © A Kac Studio engedélyével / Fotó: Chrystelle Fontaine