Cézanne-ok érkeztek Magyarországra a világ minden tájáról, hónapokig lehet nézegetni őket, így talán kevésbé fájdalmas szembesülni azzal a ténnyel, hogy valamikor a 20. század elején 9 Cézanne volt magyar magángyűjteményben, de közülük mindössze egy maradt itthon – szerencsére az a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében. Szépen, módszeresen elrendezett babapiskóták, akár egy halom hasított fa. Cézanne-nál néha tálalószekrényként modelleződik a világ, de ha megnézzük a korai képeket, amikor még nem volt benne biztos sem ő, sem más, hogy a klasszikussá válás felé halad, irtóztató témákat láthatunk, akasztott ember házát, nőrablást, erőszakolást. Ide, a Szépművészetibe is érkezett gyilkosság, boncolás, festői módszerben még nem a jellegzetes szálkázással, hanem gomolygással, szenvedéllyel. Érdekes lenne majd látni, hogy az ebben a számunkban szereplő másik kiállítás, a MODEM-ben rendezett Alkonyra meghívott, többnyire fiatal festők később ragaszkodnak-e ahhoz a festői nyelvhez, témaválasztáshoz, ami most egy kultúrpesszimista, de nagyon látványos kiállításra terelte össze őket. Vagy a kor előrehaladtával lehiggadnak, mint Cézanne, találnak annyi megoldandó festői problémát, hogy figyelmük a külső és belső félelmek megjelenítéséről térproblémák, alapalakzatok és színegyüttállások felé forduljon? Vagy tényleg van abban valami, hogy klasszikus és romantikus időszakok váltogatják egymást… de hol? Az európai kultúra történetét lehet így korszakolni, de mit kezdjünk a világ többi részével, amivel most már össze vagyunk kábelezve vagy műholdazva? Az ő kultúrájuk történetét is jellemzi ez a hullámzás? Hogy néha nyugodtan rajzolgatnak, építenek, aztán mintha mindenki megvadulna. E számunk körkérdése arra keresi a választ: tényleg itt a Nyugat – és ilyenkor persze mi is beletartozunk – alkonya? Vagy inkább az a szemlélet tetszik, ami Esterházy Marcell munkáit jellemzi, aki nyugodt távolságtartással kezeli a múltat: családit, személyest vagy közöst, néha elő-előszedegetve belőle olyan darabokat, amikben benne van, illetve ő meglátja bennük a dimenzióváltás lehetőségét. És ha már a közös múltnál, jelennél és ki tudja, milyen jövőnél tartunk: egy Herendről, a mi herendi porcelánunkról szóló cikket is talál e számunkban az olvasó, és Bukta Imre Műcsarnok-beli kiállításának beharangozóját – ha meg akarjuk tudni, tényleg másik-e az a Magyarország, ahonnan ő szedegeti elő képei darabjait, el kell látogatnunk oda is.
Topor Tünde

TARTALOMJEGYZÉK:

4
Artmagazin élőben – dOCUMENTA(13), 2012 

6
Mayer Mariann: 86,9 millió dollár először, másodszor, senki többet? Harmadszor! 

8
vásár anzix 

10
körkérdés: Nekünk bealkonyult? 

20
kiállításajánló 

22
Dékei Kriszta: „A talált fotók magukba húznak” – Esterházy Marcell képzőművész 

32
kiállításajánló 

36
Molnos Péter: Kilencből egy – A magyar Cézanne-ok, avagy szolíd busongás egykori gazdagságunk felett 

42
Martos Gábor: Száz év: vagány! – A Mission Moderne 1912 című kiállítás a kölni Wallraf-Richartz Múzeumban 

48
kiállításajánló – A. Kovács Ágnes: Gauguin Madridban 

52
Mélyi József: A karikatúrák kora 

58
Szikra Renáta: Ahol porcelánból a kerítés is... – Tudósítás Herendről 

62
Rieder Gábor: Bonctan az Andrássy úton 

66
Zombori Mónika: Kemény Judit (1918–2009)