Ezt nézd! – A naptári nyár vége

A hatalmas hőségben lesz lehetőségünk hűvös földalatti túrára, illetve egy gyors balatoni vizitre is.

 

Hétfőn 14:00-kor kezdődik a Te jössz?! című kiállítás finisszázsa a Kiscelli Múzeumban. A társasjáték-történeti kiállítás ezen a napon látogatható utoljára – sőt, a záróesemény apropóján a Kiscelli Múzeum kiadványai és saját társasjátéka is 20%-os kedvezménnyel vásárolható meg. Az esemény az intézmény társasjátéka, a gyűjteményben szereplő ikonikus műtárgyakat feldolgozó táblajáték, a Cellris bemutatásával kezdődik. Ezután az érdeklődők 800 forint ellenében 14:00-tól zseblámpás kriptatúrán vehetnek részt és beleshetnek az általában látogatók elől zárva tartott sarkokba. 16:00-kor pedig szintén 800 forint ellenében kurátori tárlatvezetés indul a Te jössz?! kiállításban.

Kedden 19:00-kor nyitja meg első őszbe nyúló kiállítását az ISBN. Beck András Raktárkészlet című tárlatának középpontjában Milan Kundera Tréfa című regényének első magyarországi kiadása áll. A megnyitó dátuma sem véletlen, hiszen a regényt Csehszlovákia augusztus 21-i megszállását követően betiltották – hogy csak jó húsz évvel később jelenjen meg újra a könyvesboltok polcain. Hogy pontosan milyen történet áll össze a kiállítótérben a fentebb említett momentumokból, az kiderül az ISBN-ben.


Forrás: facebook.com

Csütörtökön 18:00-kor nyílik Zsáki István festőművész kiállítása, a Vajdasági rögök. Az ősanyag, termőföld és hozzá kapcsolódó motívumokat feldolgozó, gyakran aranyrögöket szerepeltető festmények a festő szülőföldjére, a Vajdaságra utalnak. A Hegyvidék Galériában egészen szeptember 13-ig látogatható kiállítást Szombathy Bálint nyitja meg.


Zsáki István   forrás: facebook.com

 

Szombaton délután Balatonlellén startol a független képzőművészeti tanszék eseménye, a II. ÁJK Nyári Szabadegyetem. A 14:30-kor kezdődő egynapos eseményen több előadást is meghallgathatunk, többek között arról, hogy Miért repül a művészeti kurzus (nyáron is)?. A délután számottevő részében a résztvevők együttműködésének segítségével megvalósuló, Monhor Viktória, Sebő Ferenc és Trapp Dominika által tartott workshopok lesznek. Az este folyamán pedig kötetlen beszélgetésre számítsunk.

full_005923.png
Ezt nézd! – Nyár végéhez közeledvén

A héten kétszer is lesz alkalmunk szabad ég alatt mozizni, de a kiállításmegnyitók sem maradnak el!

full_005935.png
Ezt nézd! – Nyár vége

A nyár vége felé közeledvén egyre több zárt térben megvalósuló programot ajánlunk a hétre – tárlatvezetések és megnyitók az eheti program.