Ezt nézd! – Kollektív és egyéni emlékezet
E heti ajánlókban olyan kiállításokat válogattunk össze, amelyek ugyan különféle módokon, de mindegyik egy-egy emlékkel vagy a közelmúlt történéseivel foglalkozik. A Trafó Galéria kiállítása a zsidó identitással és az antiszemitizmussal foglalkozik a rendszervátás időszakában, az A.P.A. Galériában egy szobrászművész hozza elő a gyermeki kíváncsiságot és emlékeket installációszerű szobraival, míg a Puccs Contemporary kirakatában egy bő tíz évvel ezelőtti emlék/élmény alakul át műalkotássá.
Az Enyészpontok kiállítássorozat negyedik állomása, a Lassabb hajnalt! január 30-ig látható a Trafó Galériában. Míg a sorozat első része a 2. világháború éveit dolgozta fel, a jelenleg is látható kiállítás már egy nem annyira távoli időszakra összpontosít: a rendszerváltásra. A szocializmus után egy egészen új világ nyílt ki a zsidóság számára, s a korábban tabunak számító témák is előtérbe kerülhettek, közösségek szerveződhettek. A zsidó identitás „újjászületése” mellett azonban az antiszemitizmus is felszínre tört – a kiállításon bemutatott munkák ezeket a témákat járják körül, egy-egy momentumot pellengérre állítva. Gosztola Kitti a szocializmus egyik kultikus italát, a Traubisodát vette górcső alá, amit egy óriási jogi csatározás övezett a rendszerváltást követő privatizáció során – a kóser és a „nem-kóser” Traubit gyártók között. Gróf Ferenc művét St.Auby Tamás efemer szobra, Csurka István antiszemita, szélsőjobboldali nézeteit taglaló szövege és az 1992-ben megjelenő első tördelőprogram, illetve az ezek között (közvetve vagy éppen közvetlen módon) meghúzódó párhuzamok hívták életre. Kisspál Szabolcs két, egymástól külön álló, egymást nem keresztező, mégis időben és térben párhuzamos történést állít párbeszédbe: egy nemzetközi gyerektábort, amelynek célja a zsidó közösség iránti elkötelezettség és a hagyományok továbbadása, valamint a „történelmi országközép” kijelölése, ami később a radikális nemzeti identitás kifejezésének színhelyévé vált. Nagy Csilla egy tárgyat, egy katicabogaras gyermekpulóvert (pontosabban egy replikát) állít ki, amely „a rejtőzködés reménytelen hónapjaira” emlékezteti egykori viselőjét. Pálinkás Bence György videómunkája pedig egy épület történetén keresztül mutatja be a rendszerváltást után előtérbe kerülő hungarista és skinhead mozgalmakat.
Február 6-ig látható Cseh Lili Minden lehet című kiállítása az A.P.A. Galériában. A tárlaton bemutatott alkotások egy részével már találkozhatott a közönség, de akad olyan mű is, ami itt debütált: a Nagymamák emlékére, amely egy edények és lábasok egymásra halmozásából álló torony. Csakhogy nem valódi konyhai eszközök kerültek a térbe, hanem egyetlen farönkből faragott, gondosan megmunkált szoborról van szó, amely a falusi élet és a nagymamáink által használt vájdlingok emlékét idézi fel. És bár a szobrászművésznek nem éppen az emlékek felidézése, feldolgozása a célja, munkái mégis gyakran előhoznak egy-egy személyes történetet, olyan pillanatokat, amelyeket mindannyian átéltünk. Nemcsak az edényhalmok ilyenek, hanem például a Vizi sporting című munka is, amely egy hullámzó tenger vagy tó felszínét idézi meg – még akkor is, ha nem ismerjük a mű címét, vagy éppen a kékre festett acéllemez nem a vizet juttatja eszünkbe, ugyanis szörfölő/kajakozó figurákat helyezett el a hullámok között. Vízzel kapcsolatos élménye pedig mindenkinek van – például egy balatoni nyaralás. És ha már emlékek: azáltal, hogy a szobrokon/installációkon aprócska figurákat helyez el (kvázi mikrokozmoszt teremt a térben), feléleszti a nézőben a gyermeki kíváncsiságot, hogy közelebb lépjen, hogy lehajoljon hozzá, hogy megnézze, mi is történik éppen. Szombaton 16:00-kor Mogán Orsolya művészettörténész és Cseh Lili tárlatvezetést tartanak a kiállításon.
Juhász Nóra Dark Side of the Moon című kirakatkiállítása egészen január 26-ig látható a Puccs Contemporaryben. A kiállítás alapötlete egy több mint tíz évvel ezelőtti emlékből kelt életre, és amennyire kapcsolódik hozzá, éppen annyira szeretne távol is maradni tőle. Az alkotó járt azon a szenzációszámba menő Marina Abramović-kiállításon a MoMA-ban, amelyen Abramović egy széken ült mozdulatlanul, s vele szemben lehetett helyet foglalni. Juhász Nóra akkor még nem tudta, ki ez a nő, és tulajdonképpen azt sem, miről szól a performansza, miért állnak kígyózó sorok előtte. Mindeközben kitört egy izlandi vulkán, s az összes repülőjáratot törölték: míg Juhász Nórának ez örömteli pillanatot jelentett, hiszen tovább maradhatott New Yorkban, sokak egyáltalán nem osztoztak lelkesedésében, mivel a legtöbben nem szórakozásból repdesnek a világ egyik pontjából a másikba, várják őket a kötelességek, a család. A kirakatból látható installáció is egy furcsa kettősséget sugall: benne van a várakozás, a kíváncsiság öröme, hiszen egy női figurát láthatunk az üvegen át, folyamatos, lassú, körkörös mozgásban, ugyanakkor nem tudjuk, pontosan mire számítsunk, benne van a baljós kifejlet is. Hogy mi történik, ha megfordul? Érdemes megnézni, ha elárulnám, elvészne a mű lényegi eleme.