Magyar Művészeti Műhely (1917–1929) – Egy elfeledett iparművészeti vállalkozás az art deco jegyében
Buzinkay Péter
A magyar művészettörténet-írás és -kutatás adósságai közé tartozik a csaknem teljesen elfeledett Richard Adolf Zutt (Basel, 1887 – Szuez, Egyiptom, 1938) magyarországi pályájának és az általa alapított Magyar Művészeti Műhely történetének, művészetének feltárása és bemutatása.
A svájci–német születésű, művészeti iskolát, akadémiát sosem végzett, autodidakta szobrász, iparművész és festő ugyanis felfelé ívelő müncheni művészpályáját elhagyva, 1912-ben elfogadta a magyar kormányzat felkérését és Budapestre jött, hogy az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola ötvös-szakosztályának újjászervezését, a korszerű igényeknek megfelelő átalakítását keresztülvigye.
A gyakorlati ismeretekből és a környezet, az élet adta lehetőségekből kiinduló, a kézművesség odaadó híveként ismert Zutt ennek a feladatának a kortársai által is elismerten tett eleget, bár az iskolában az időközben kitört világháború céljaira készített emlékérmekkel, gyűrűkkel, illetve egyéb dísztárgyakkal való üzleti sikereit nem mindenki nézte jó szemmel. Elsősorban tehát tehetsége, de a fenti hazafias célok és magas kapcsolatai révén is Zutt pályája töretlenül ívelt, céljait azonban végül is csak egy saját, önálló műhely-iskola megalapításával tudta elérni.
Ezt, bár 1915-től kezdve komolyan fontolgatta, végül – az Iparművészeti Iskolát egyidejűleg elhagyva – csak 1917 augusztusában valósította meg: ekkor nyílt meg önálló helyiségében a Magyar Művészeti Műhely (MMM) Budapest belvárosában, a legelőkelőbb üzleti negyedben. (Ekkortól szerepelnek a „Magyar Művészeti Műhely Zutt R. A.” cég adatai is a budapesti cégbírósági iratok között.)
A mindig is élénk német és osztrák kapcsolatokkal rendelkező Zutt tagja volt a Deutscher Werkbundnak és az Österreichischer Werkbundnak is, s az alapításkor is szeme előtt nyilván az itteni műhelypéldák lebegtek, s közelsége révén különösen is a Wiener Werkstätte. Az MMM Zutt korábbi ötvös-szakosztály-vezetői működését túllépve már nemcsak ötvöstárgyakat (ezüst, illetve réz használati és díszedényeket, ékszereket, dísztárgyakat stb.) készített, hanem nemes fából szépen esztergályozott fa díszdobozokat, sőt játékokat is, de grafikai, ruhatervezői és -készítői megbízásokat is elfogadtak. Sőt a Váci utcában működő műhely-, illetve bolthelyiségeiben más művészektől is forgalmaztak tárgyakat, s emellett tanfolyamokat is vezettek.
Forrásainkból ugyan ismerünk más, az MMM-nél dolgozó művészeket (feltehetően Zutt korábbi tanítványait), mellette azonban nem fejlőd(het)tek önálló, jelentős, saját életművet felmutató művészekké. Az MMM művészetére, stílusára ekkor tehát a „műhely” egyetlen meghatározó művészegyénisége, Zutt nyomta rá bélyegét. A jellegzetes domború, körpecsétszerű MMM jelzéssel ellátott tárgyakról elmondható, hogy a visszafogott díszítésük mellett elsősorban nemes formáikkal, a különféle anyagok szépségét kiemelő felületükkel érték el egyszerű, de mégis arányos és művészi megjelenésüket.
A plasztikus, figurális vagy egyéb stilizált formákat mutató díszítésről sem mondott le egészen: ezek többnyire a különlegesebb, mívesebb darabokon fordulnak elő, vagy sokszor az egyszerűbb darabokon külön elemként (pl. díszdoboz fogója öntött bronz figurával, faragott, karéjos fagomb az edény fedelén stb.). A tárgyak művészeti stílusát a korai, rokokót idéző, könnyed art deco jegyében kell meghatároznunk, mely a korszakban természetesen nem állt nemzetközi párhuzamok nélkül. Az MMM működésének fénykorát 1918-ra tehetjük, mikor Zutt az 1916-os koronázási kehelyhez hasonló rangos megbízatásban is részesült: az MMM-nél készíttették el magyar kereskedelmi és iparkamarák a királynak küldött hódoló díszfeliratot: egy fatalapzaton álló, míves ötvösszekrénykébe zárt, szépen kalligrafált feliratot.
Ezután, bár a cég tovább működött, a zavaros forradalmi idők, majd az ország kétharmad területének elvesztésével járó békeszerződés következtében Zutt élettere is beszűkülhetett. Feltehetően ez lehetett az oka, hogy Zutt végül 1921 nyarán megvált a még ekkor is jelentős külföldi vevőkörrel rendelkező cégétől, és azt teljes áru- és formakészletével, cégnevével és üzleti kapcsolatrendszerével együtt egy üzleti befektetővel társult ismert szobrászművésznek, Vedres Márknak (1870–1961) adta el.
A céget – Zutt egyidejű távozásával – az új tulajdonosok – a kulturális élet befolyásos személyiségei (Lyka Károly művészettörténész, Györgyi Kálmán építész stb.) bevonásával – részvénytársasággá alakították. Az MMM ezután már csak nevében maradt a régi, Vedres művészi irányítása alatt a cég már nem az iparművészeti törekvések úttörője, iskolája volt, hanem egy üzleti haszonra törekvő, művészi igényű használati és dísztárgyakat előállító vállalkozás.
A tárgyakat ugyanis ezután már nem maguk az ötvösművészek készítették, hanem Vedres (és Debreczeny Tivadar [1890–1976] szobrászművész) tervrajzai alapján az ötvösök már csak a kivitelezésben vettek részt. Az MMM e második, 1921 utáni korszakából való tárgyak szintén igényes és szép art deco alkotások voltak, még ha nem is a Zutt-féle letisztult formákat követték; ahogy a kortárs művészeti kritika (Rabinovszky Máriusz, 1925) fogalmazta: „mindig jólesően hatnak a Magyar Művészeti Műhely zártan hullámos, németesen finom tárgyai”.
A magyarországi kormányzat 1924-es gazdasági-pénzügyi intézkedései következtében súlyos válságba került a teljes hazai luxusipar, s ez és Vedres 1924-ben bekövetkezett távozása a cégtől – úgy tűnik – megpecsételte az MMM további sorsát. Bár a cég papíron még tovább létezett, 1929 elején a már jó ideje felszámolás alatt álló vállalkozást végleg törölték a cégnyilvántartásból. (Zutt ekkor már évek óta nem élt Magyarországon, feltehetően kapcsolata sem volt már az MMM-mel, 1925-ös budapesti búcsúkiállítása után végleg átköltözött Sziléziába, (ipar)művészeti pályáját ott folytatta.)
Összességében, úgy sejtjük, hogy hatása elsősorban nem is az MMM-nek volt a magyar ötvösség és iparművészet további útjaira, hanem magának az alapító Zuttnak. Az MMM ugyanis – a Kozma Lajos nevével fémjelzett Budapesti Műhelyhez hasonlóan – sosem vált a bécsi Wiener Werkstättéhez hasonló, „több lábon” álló művészi tömörüléssé, igazi műhellyé, ezért végül Zutt személyes életútjának függvényében mint iskola, mint műhely, mint üzleti vállalkozás – a modern magyar iparművészet és ötvösség történetének szép, de rövid és szomorú epizódjaként – pár év után el is halt.
Az alapító Zutt azonban mind Iparművészeti Iskolai szakosztályvezetőként, mind az MMM vezető művészeként maradandót alkotott. Anyagismerete, anyagszeretete, ízlésnevelő törekvései, a keresletet, a vásárlói igényt is figyelembe vevő elképzelései és új, elegáns art deco stílusa a hazai ötvösség reformját jelentették. Tanítványai révén pedig, akik közül Tevan Margit (1901–1978) neve a legismertebb, mindenképpen meghatározó szerepet kell tulajdonítanunk a modern magyar ötvösség kialakulásában.
Mindazonáltal ötvösségünkre és fémáruiparunkra csak korlátozott, inkább közvetett volt a hatása, mert stílusa a szélesebb hazai közönség számára mindvégig idegen maradt, inkább csak a felsőbb osztályok luxusigényét szolgálta ki, de általános lakáskultúránknak nem lett szerves eleme. Így történhetett meg, hogy bár az általa megindított reform elérte célját, hatásában és tanítványaiban a magyarországi ötvösségre meghatározó befolyással bírt, de őt és az általa életre hívott MMM-et az utókor teljesen elfeledte.