Május 16-án Budapesten tanácskozott a világ legnagyobb múzeumainak vezetőit tömörítő úgynevezett Bizot-csoport európai szekciója. A Szépművészeti Múzeum egyedüli magyar intézményként 2006 óta tagja a csoportnak, illetve nem is a múzeum, hanem annak mindenkori igazgatoja, a meghívás ugyanis nem az intézményeknek, hanem azok vezetőinek szól, ezért például senki sem helyettesíthető a mindig más helyszínen megrendezett üléseken. Igazi múzeumdiplomáciai sikernek könyvelhető el, hogy ennyi befolyásos szuperintellektust, vagy befolyásos intézménymenedzsert sikerült Budapestre csábítani, és gondoskodni arrol, hogy nyugodtan tanácskozzanak a historikus magyar díszletek között. Azt illetően persze csak nagyon szűkszavú közleményre lehet támaszkodni, hogy miről is volt szó a zárt ülésen, de ez a sajtóbeli alulreprezentáltság általában is jellemző rájuk, gyakorlati megállapodásaikat nem szokták a sajtó orrára kötni. Az mindenesetre árulkodó, hogy az egész kezdeményezés az elején még az International Group of Organizers of Largescale Exhibitions (mondjuk nagyléptékű kiállítások szervezőinek nemzetközi csoportja) néven indult, szoros összefüggésben azzal, hogy akkoriban Görögország különösen erős politikai nyomást probált gyakorolni az angol kormányra az úgynevezett Elgin-márványok ügyében. ( A Parthenon és más templomok frízének darabjait lord Elgin, akkori követ szállíttatta az akkor még török fennhatoság alatt pusztulo Athénból Londonba, a 19. század elején. Később tőle kerültek a mostmár a görög nemzeti örökség részének tartott reliefek a British Museumba.) Természetesen a valaha eredeti helyükről elmozgatott műkincsek esetleges repatriálásának kérdése nemcsak a British Museum számára gyűjteménybevágo, ugyanebben a helyzetben van a többi vezető múzeum is, elég csak a Napoleon hadjárataiból meggazdagodott Louvrera gondolni, vagy mondjuk a szentpétervári Ermitázsra. A tanácskozások kardinális kérdése tehát az, hogy a kiállítások iparának fellendülésekor az egyes intézmények garantáljni tudják legalább egymás felé a meglévő status quo-t, vagyis szeretnék elérni, hogy a zsidó kárpotlási ügyek példája nyomán még a gondolata se merülhessen fel annak, hogy mindez évszázadokra visszamenőleg is precedenst teremthet. Azért pedig, hogy a különböző nemzetek, de főleg a görög, iskolásainak Londonba kell tanulmányi kiállítást szervezni, hogy ki tudják egészíteni Athénban in situ szerzett élményeiket, kárpotlást nyújt majd a Louvre által koordinált virtuális egyetemes múzeumi site. 

A csoport pár napos látogatását záró gálaestet Winkler Nóra vezette: „A Bizot-csoport budapesti látogatásán a szakmai programok mellett (ahol például hangsúlyozták, hogy a vezető múzeumoknak a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a kelet-európai művészek munkáira; nem csak a kiállítások, hanem a gyűjtemény-gyarapítás terén is), illetve után különféle szórakoztató események következtek, étteremlátogatások persze, libegőzés, amit imádtak, és péntek este a gálaest. Ez egy munkanapot zárt és közben fel kellett villantania a magyar zenei kultúrát a kifogástalan öltönyökben – néha piros zokniban – laza-elegáns ruhákban ücsörgő igazgatóknak. Bartók, Kodály, Liszt, Lehár – rájuk épült az est programja. Ahogy a fotótörténetben nekidőlhetünk Capa, Brassai, Moholy-Nagy, André Kertész neveinek, úgy építhetünk arra, hogy az egyetemes zenetörténetben meg a fenti nevek hangzanak ismerősen. Így tehát játszott a 12 éves zongorista csodagyerek Szokolay Ádám, énekelt Sebestyén Márta, aki tökéletes angollal mesélte el a dal történetét, szerepelt még Németh Anikó, akit boldogan konferált fel a férje, Demszky Gábor, sőt fellépett a csak erre az eseményre ideutazó Al di Meola. Az őszintén hálás közönség ezután átvonult az ültetett vacsorára, a fogásokat a múzeum darabjaira komponálta a francia séf. Az egész jól szervezett, áramló és kellemes volt, a végén mikrofont ragadó Bizot-vezető, Neil Macgregor, a British Museum igazgatója, igazi átéléssel méltatta a pár napot, vissza-visszatérve azokra a fordulatokra amiket az este során hallott, hosszan mondva köszönetet a fellépőknek, a szervezőnek és tosztot mondva a hasonlatosan elégedettnek tűnő Baán László tiszteletére. 

6 Artanzix
8 Dékei Kriszta: El lehet képzelni – a Vasarely Múzeum koncept-kiállítása
12 Kiállításajánló
16 Földes András: Lipcse, a sosem létezett bolygó
22 Kiállításajánló
32 Fáy Miklós : Dezső idétlenkedik – 100 éves a Nyugat
36 P. Szűcs Júlia: „Isten hozott édes életünk” – a Batthyány Gyula-albumról
42 Perenyei Monika: Áramlás – interjú Szépfalvi Ágnessel
48 Adél Thüroff: A táncoló kutya – impresszionista festőnők Frankfurtban
56 Kovács Ágnes: Magyarok Münchenben 6. A táncoló gésa – adalékok Tornai Gyula japán tárgyú képeihez
66 Winkler Nóra: China Design Now
74 Babucsik Anna: „Aki Magyarországon képet akart venni, nem hagyhatta ki a Kossuth Lajos utcát..” – interjú Pátzay Vilmával
80 Buzinkay Péter: Magyar Művészeti Műhely (1917-1929) – egy elfeledett iparművészeti vállalkozás
84 Wanted! Békefi Eszter: Borsos József
88 Gutenberg-galaxis