Holtponton a magyar vásár?

Szabó Tamás

Az Art Market Budapest három év töretlen fejlődés után olyan ponthoz érkezett, ahonnan többek szerint szüksége lesz valamilyen irányváltásra. A jelenleg egyedüli hazai kortárs képzőművészeti vásár 2011-es indulása óta sok gyermekbetegséget kinőtt, és eljutott arra a szintre, hogy valóban nemzetközileg elismert vásárra válhat. Ez az előrelépés sok tényezőn múlik. Úgy fest, igazán 2015-ben dőlhet el, hogy a szervezőknek sikerül-e megbirkózniuk az új kihívásokkal és elvárásokkal. Hazai galériások megkérdezésével igyekeztünk feltérképezni a budapesti vásár továbblépési lehetőségeit.

 
 
Az Art Market Budapest – mint ahogyan azt a honlapjukon olvashatjuk is – egyszerre kíván globális és lokális vásár lenni. Ugyanúgy szeretné bemutatni az éppen aktuális magyar kortárs képzőművészetet a hazai közönségnek, mint ahogyan a regionális piaci szereplőket a nagyvilágnak. Ezt a kettős célt ráadásul oly módon igyekszik elérni, hogy közben helyet csináljon magának a nemzetközi kortárs képzőművészet piaci és szakmai térképén. Egy ilyen küldetés csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha mind a külföldi, mind pedig a hazai galériáknak megéri rendszeresen részt venni a vásáron. A magyar galériák motivációja részben eltér a külföldiekétől, alapvetően ők az érdekeltek egy budapesti vásár felfutásában, mert itt utazás nélkül érhetnek el rengeteg érdeklődőt. Bár a közönség túlnyomó része egyelőre hazai látogatókból áll, mégis a legtöbb galéria számára ez óriási lehetőség művészei megismertetésére. Olyan széles réteget tudnak itt elérni, amilyet egyébként csak nagyon nehezen tudnának megszólítani. (Manapság ez különösen igaz, amikor a kortárs képzőművészet reprezentálási lehetőségei közel sem álomszerűek.)
   A vásár növekedésével és drágulásával ez a reprezentációs faktor azonban már nem biztos, hogy elég lesz. Fontos megjegyezni, hogy a helyzet jövőbeni jobbítása kapcsán nemcsak a szervezőket, de a kiállítókat is terheli a felelősség.
   A külföldi vásárokat megjárt és rendszeresen járó hazai galériák – amellett, hogy elismeréssel nyilatkoznak az Art Market Budapest kiépítettségét, méretét és infrastruktúráját illetően – néhány apró, de a végkicsengés szempontjából mégis fontos pragmatikus elemet hiányolnak a szervezőktől. Többen említették, hogy a standok építésekor a Millenárison semmilyen étkezési és rendes tisztálkodási lehetőség sem volt. A vásár időtartama alatt fellelhető ételek színvonala és ára is többek szerint kívánnivalót hagyott maga után. Ezek persze nem eget rengető dolgok, de fontosak lehetnek abból a szempontból, hogy (szó szerint) milyen szájízzel távoznak a kiállítók a vásár végeztével.
   Fontosabb és a jövő szempontjából megkerülhetetlen kérdés az értékesítés. Rendszeres eladások nélkül az évről évre emelkedő standdíjak elgondolkodtathatják a galériásokat a részvételt illetően, még akkor is, ha a hazai galériások többsége az „Art Market-ügy” mögött áll. Komoly vásárlási szándék pedig két frontról érkezhet: egyrészt a kis számban aktív, a magyar galériákkal „összenőtt” és a külföldi galériákkal kapcsolatban többnyire szkeptikus hazai gyűjtőktől – akik az említett „összenövés” miatt nem valószínű, hogy pont az Art Market Budapesten vernék magukat komolyabb költségekbe –, illetve a komoly nemzetközi vásárlók felől, akik egyelőre sajnos nem árasztják el Budapestet. A hazai vásárlói rétegről és az Art Market Budapest nemzetközi kontextusba kerüléséről Sárvári Zita, a Trapéz Galéria vezetője az alábbiakat mondta:



„Nehéz helyzetben vannak a szervezők a magyar vagy regionális gyűjtőközönséget tekintve is, hiszen nagyon kevesen építenek nemzetközi gyűjteményt, az az egynéhány ember pedig nem tud egy egész vásárt elvinni a hátán.
   Talán a kérdés jelen esetben nem is az kellene legyen, hogy mi a különbség a nemzetközi és a hazai vásárok között, hanem hogy mi a különbség a társadalmak között a képzőművészethez, és főként a kortárs képzőművészethez fűződő viszonyuk szempontjából. Mennyire van jelen a gyűjtés hagyománya, de akár csak a művészet szeretete is.”
 
A fenti sorok sejtetik, hogy miért várnak sokan megváltóként az országhatáron túlról jövő vásárlóerő érkezésére. Ez a várakozás azonban többek szerint még messze van a beteljesüléstől A külföldi gyűjtők alulreprezentáltságának okait sok helyen kereshetjük, de a legtöbb hazai galériás a konkrétabb művészeti arculatot és a nemzetközi, nagy galériák jelenlétének hiányát teszi ezért felelőssé. Persze nehéz a semmiből olyan vásárt varázsolni, ahova egyből a legnívósabb kiállítók érkeznek a világ minden tájáról, ezzel a fizetőképes nemzetközi gyűjtői réteget is szinte azonnal idevonzva. Valamilyen változtatást azonban muszáj lesz eszközölniük a szervezőknek, hiszen az építkezés kezdeti szakasza tulajdonképpen lezárult. Ahhoz, hogy az eddigi eredményeket megtartsák és a következő szint felé vehessék az irányt, a résztvevők igényeit nem hagyhatják figyelmen kívül. A megjelenő türelmetlenséget jelzik Hegedűs Orsolya, az acb Galéria művészeti vezetőjének mondatai:
 
 
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a budapesti vásár egy friss kezdeményezés, és amellett, hogy támogatjuk a létét, azt is fontosnak tartjuk, hogy fejlődjön. A kiállított munkák színvonalának emelését vagy a standok számának csökkentésével – mint ahogyan azt a Viennafairen tették –, vagy valamilyen más módon mindenképpen el kellene érni. Fontos, hogy az Art Market Budapest nemzetközi vásár legyen, de úgy érzem, hogy pont a nemzetközi kiállítók legtöbbjének kiválasztásánál nem a művészi színvonal volt a döntő szempont.
   Számunkra nagyon fontos az a kontextus, amiben a standunk megjelenik, és az Art Market Budapestre is olyan színvonalú programmal érkeztünk, mint bármely más vezető nemzetközi vásárra. Sajnos elég nagy kontrasztot éreztünk kvalitásban a mi anyagunk és sok más kiállító galéria anyaga között. Ez az élmény erősen elgondolkodtatott minket. Támogatjuk az Art Market Budapestet, és szeretnénk, ha nemzetközileg is fontos vásárrá tudna válni, ha azonban a vásár anyagának színvonalában nem történik minőségi javulás, akkor nem biztos, hogy hosszú távon az acb Galéria a kiállítók között lesz.” 
 
További feszültséget okoz, hogy a standdíjak állítólag nem egységesek. Néhány forrás szerint némely külföldi kiállító alacsonyabb áron jutott standhoz, mint a magyar galériák. Ezt a pletykát Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója a következőképpen kommentálta:
 
 
„Ha adódik rá lehetőség, akkor segítünk egy-egy kiállítónak külső finanszírozást bevonni az Art Market Budapesten való részvétel költségeinek fedezéséhez. A példa kedvéért történt ilyen grúz kiállítónk esetében, akinek banki szponzort sikerült találnunk, illetve például a kolozsvári vendégprogram kapcsán vállalati szponzorációs háttér vagy a V4-es programunk esetében visegrádi támogatás jelentett megoldást. Ha egy galériát olyan módon tudunk tehermentesíteni, hogy valaki finanszírozza a részvételét, akkor ezt szívesen megtesszük, függetlenül attól, hogy magyar vagy külföldi kiállítóról van szó. Ezt a munkát azért is vállaljuk, mert egyes értékes kiállítási tartalmak csak ezzel az addicionális erőfeszítéssel válnak bemutathatóvá. 
   Tulajdonképpen a kiállítók részére nyújtott támogatás az is, amikor indokolt esetben a standdíjak rendezésére hosszabb fizetési ütemezést biztosítunk. Van például olyan magyar kiállító, akinél még a korábbi költségek törlesztése zajlik. Bár bízunk bennük, azért azt fontos megjegyezni, hogy az ilyen szituációk a vásár finanszírozásában nyilván nehézségeket okoznak.
   Gyakran felmerül velünk kapcsolatban a Viennafairrel való összehasonlítás, érdemes lenne talán ebben a tekintetben is őket tekinteni viszonyítási alapnak, hiszen olyan igen jelentős helyi szponzorok részvételével, mint az ÖMV és az Erste Bank, számos kelet-európai galéria számára nyújtanak »ingyenes« részvételi lehetőséget: amikor mi hasonlóképpen járunk el, akkor néha épp olyan hazai galériák is neheztelnek ránk, akik közben a bécsi vásáron vagy máshol ugyanennek a gyakorlatnak a haszonélvezői.”
 
 
Ha áttérünk a külföldi galériák szempontjaira, akkor az ő esetükben is a részvétel egyik legmeghatározóbb motivációs ereje – a nemzetközi reprezentáció mellett – az eladás kell hogy legyen. Azok a galériák, melyeknek az Art Market Budapesten való részvétel fontos, egyelőre nem vonzanak annyi külföldi gyűjtőt, hogy vásárlásaik által a költségeiket kitermeljék, a korábban említett hazai gyűjtői réteg pedig még elég erőtlen és kicsi ehhez a feladathoz.
   Tulajdonképpen itt zárul be a kör, és itt válik világossá, hogy a hazai vásárnak egy 22-es csapdája szituációra kell megtalálnia a gyógyírt.
   Addig nem jönnek komoly gyűjtők Budapestre, amíg nemzetközi szinten vezető galériákat nem sikerül idecsábítani, és ugyanez fordítva is igaz. Ha nem jelenik meg komoly vásárlóerő valahonnan, akkor félő, hogy egy idő után akár a mostanáig rendszeres kiállítók egy része is lemorzsolódhat. Persze fontos azt is megjegyezni, hogy a galériákat a lehetőségek kihasználása terén mindenképpen terheli felelősség. Az Art Market Budapesten való jelenlét nem elég és önmagában semmiképpen sem jelenthet biztosítékot arra, hogy egy kiállító eladjon. Itt, mint ahogy más vásárokon is nagyon sok múlik a galériák talpraesettségén és aktivitásán.
   A hazai galériákat megkérdezve a vásárlóerő növelésének problémája kapcsán – a tanácstalanságon túl – jellemzően két megoldási javaslat érkezett. I. Az egyik az állam és a budapesti városvezetés intenzívebb bevonását szorgalmazná. Ennek kapcsán Szalóky Károly, a Várfok Galéria tulajdonosa a következőket mondta:
„Fontos lenne rávilágítani a budapesti városvezetésnél az Art Market Budapestben rejlő lehetőségekre. A magyar főváros abból csak profitálhat, ha az AMB nemzetközi viszonylatban is jó és sikeres vásár. Ha az esemény külföldi VIP-vendégeit segítenék megtérülő gesztusokkal, pl. kedvezményes vagy akár ingyenes helyi közlekedéssel, múzeumi és fürdőbelépővel, akkor ők talán nemcsak az Art Market Budapest alatt, hanem hosszabb időre és talán más időpontban is Budapestre látogatnának. Ezzel nemcsak a vásár, hanem Budapest jó híre is terjedne a világban.
   A vásár szakmailag is vállalható, körültekintően meghatározott arculatán kívül – ennek hiánya okozza pillanatnyilag a legnagyobb űrt – a későbbiekben pont a magyar főváros varázsa jelentheti azt a pluszt az Art Market Budapest számára, amivel kitűnhet a hasonló profilú vásárok közül. Ennek a lehetőségnek a fontosságát a város vezetőivel és a mindenkori kormányzat kultúrpolitikusaival is meg kell értetni. A legnevesebb nemzetközi vásárok védnökei a legismertebb személyek közül kerülnek ki, volt idő, amikor a madridi ARCO fővédnöke például nem más, mint maga I. János Károly spanyol király volt.”
 
II. A másik általánosan megfogalmazott javaslat a kiállítók anyagának művészeti és kvalistásbeli egységesítése (a magas művészi színvonal alatt teljesítők határozottabb visszautasításával) és egy jobban definiált profil kialakítása. Ezzel kapcsolatosan Muladi Brigitta az Inda Galéria részéről így fogalmazott:
 
 
„Az Art Market Budapest egy kistérségi vásár. Bécs közelségében nagyon nehéz olyan nemzetközi eseményt létrehozni, amin a régió fontos galériái mindenképpen szerepelni akarnak. Azt várnám a szervezőktől, hogy olyan speciális programot alakítsanak ki, ami az említett galériák számára megkerülhetetlenné teszi a részvételt. Példaként ennek kapcsán a New York-i VOLTA jutott eszembe. Bár szatelitvásár, mégis azzal tudott nagyobb figyelmet kivívni magának az utóbbi időben, hogy csak szóló show-kat enged benyújtani kiállítási programként. Egy hasonló ötlettel talán közvetve vagy közvetlenül is javulhatna a magyar vásár kiállítási anyagának kvalitása, amire szerintem most nagyon nagy szükség lenne. Elengedhetetlen, hogy a vezetésnek legyen valami olyan célja a vásárral, ami azt különlegessé teheti. Ha a cél megfogalmazódik, akkor annak tudatában kell szűkíteni a jelentkezők számát. Az Art Market Budapesttől nem várható el, hogy »megavásár « legyen. Ezt figyelembe véve lenne érdemes szerintem egy jól körvonalazható, egyedi arculatot kialakítani.”
 
Hegedűs Orsolya erről így nyilatkozott:
 
„Szerintem nem elég azt arculatként kommunikálni, hogy az Art Market Budapest egy, a régiónkra fókuszáló képzőművészeti vásár. Lehet, hogy kevésbé lenne nemzetközi az esemény, ha néhány kvalitásban nem megfelelő szintet produkáló külföldi galériát nem engednének be a szervezők, de az egész arculat szempontjából hosszú távon szerintem mindenképpen jót tenne. Én szeretnék büszke lenni arra, hogy az Art Market Budapesten kiállítok. Jelenleg olyan hullámzó a színvonal, hogy bár a saját programunkra minden évben büszke voltam, mégse hívnám el a vásárra a komoly nemzetközi gyűjtőinket, mert a kontextus ronthatná a galéria presztízsét.”
 
Tóth Árpád, a Galeria Neon vezetőjeként egyelőre csak hazai vásári tapasztalattal rendelkezik, tehát a külföldi vásárokat járó galériákhoz képest más szemszögből látja a jelent és a jövőt:
 
 
„Szerintem egy magyarországi művészeti vásár nem tud versenyezni a nagy nemzetközi vásárokkal. A Balaton nem tenger, Budapest nem Párizs. Nem is kell ahhoz hasonlítgatni. Nem kell versenyezni, ahogyan a magyar műveszetnek sem kellene kényszeresen versenyeznie. A saját és közép-európai értékeinket kellene rendesen feldolgozni, kontextusba helyezve bemutatni. Az itthoni piacot megerősítve, tisztességesen felépített árakról indulva lehet ezt elkezdeni. Tehát az erős lokális alap nélkül ez nem megy. Egy olyan vásár lenne igazán érdekes, amely más, mint a többi, amelynek saját karaktere van. Ehhez az kellene, hogy itthon is higgyünk magunkban és lépjünk túl a lemaradás állandó frusztrációján. Az Art Market eddigi alapjain talán tovább lehetne menni ebbe az irányba.”
 
Dián Krisztina, a Viltin Galéria egyik alapítója a következőképp fogalmaz:
 
 
„A magas színvonalú nemzetközi vásárokon való részvétel a galériák számára presztízsértékkel bír. Ezeken a helyeken kiváló szakembergárda választja ki a beérkezett pályázatok alapján a résztvevőket. Ugyanakkor a vásár azt a lehetőséget nyújtja számukra, hogy az adott helyen koncentrálja a vásárlőerőt és a szakemberek figyelmét is. A vásári megjelenések fontos része a galériás curriculumnak, ezt a komoly érdeklődők és hozzáértők ugyanúgy górcső alá veszik, mint a művészkört vagy a kiállítási programot. Ha csak az előbbiekből indulunk ki, akkor mindenképpen van még tennivalója az Art Marketnek, bármelyik szempontról beszélünk is. Kell a specifikusság, hogy markáns arculatot kapjon a rendezvény, olyat, amire felkapják a fejüket még azok is, akik eddig legyintettek Kelet-Európára, vagy úgy gondolták, már mindent láttak a Viennafairen. Néha a kevesebb több – kevesebb, de minőségi galéria nagyobb standokon, érdemes lenne akár limitálni is a résztvevők számát. Talán akkor a célközönséget is egyszerűbb lesz megtalálni.”
 
A nagyobb szakmai kontroll és specifikusabb profil igénye tehát több kiállítótól felmerült. Az ilyen jellegű kritikák létjogosultságát azonban erősen árnyalják Ledényi Attila szavai, aki a külföldi vásárlóerő kapcsán is más megvilágításban mutatja be a helyzetet:
 
„Korábban felmerült kritikaként, hogy nem volt galériatulajdonosokból álló nemzetközi kuratórium által gyakorolt szakmai kontroll az Art Market Budapest kiállítási anyagainak összeállításakor. Kifejezetten ezt az igényt meghallgatva hoztuk létre – egyébként nem jelentéktelen anyagi tehervállalás mellett – azt a nemzetközi szakmai testületet, amely a tavalyi évben felállt, és az idei évtől kezdve komoly szelekciós munkát végez a beérkező jelentkezések szűrésében. Mivel az említett szakmai grémiumban a vásáron kiállító galériatulajdonosok is szerepelnek, nyilván az ő személyes érdekük is az, hogy az Art Market Budapest által biztosított kiállítási kontextus megfelelően színvonalas legyen. A kiállítási anyag kvalitására tett kritikák sokszor – érthető módon – személyes szakmai meggyőződést, szubjektív látásmódot tükröznek, így egy közel száz kiállítót felvonultató vásár esetében bizony számos különböző ízlés által meghatározott észrevétellel szembesülünk, amelyek mindegyikét figyelembe vesszük, és azokat igyekszünk egymással harmonizálni.
   A hazai Kortárs Galériák Egyesületének delegáltja is tagja az említett szakmai kuratóriumnak, a magyar kortárs galériás közegnek tehát – a közösen kialakított szakmai partneri viszony más elemei mellett – így közvetlen befolyása is van az Art Market Budapest programjára. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy szívesen és komolyan vesszük a hazai galériákkal és az őket reprezentáló szakmai szervezettel való együttműködést, és erre nemcsak a kritikák megfogalmazásában, hanem hasznosítható konkrét javaslatok megfogalmazásában is szívesen építenénk. Kifejezett segítséget jelentene és a közös érdekeket szolgálná például, ha hazai galériás partnereink közreműködnének az általuk preferált és velük gyakran jó szakmai, baráti viszonyban lévő külföldi kiállítók bevonásában – egyébként épp az igényeiknek jobban megfelelő kiállítási program megvalósítása érdekében. Az Art Market Budapest kapcsán komoly erőt és hosszú távú lehetőségeket látok egy olyan együttműködésben, ahol a vásár szervezői és a hazai művészeti piac szereplői kölcsönösen segítik egymást. Ez a kortárs képzőművészeti közeg egészének hasznát, a magyar művészet nemzetközi és szélesedő hazai közönség előtti bemutatkozását, a piac bővítését szolgálná.
 
 
   A felénk megfogalmazott észrevételek között szerepel az is, hogy »kevés« külföldi gyűjtő érkezik Budapestre. A fontos külföldi vendégek bevonására komoly anyagi és szervezői erőfeszítéseket tesz az Art Market Budapest, évről évre nagyobb sikerrel. Fiatal vásárról van szó, és a soktucatnyi vásár által megszólított külföldi gyűjtők figyelmének felkeltése bizony hosszú távú folyamat. Mindazonáltal a ma már egyre nagyobb számban érkező külföldi vendégekkel való kapcsolatteremtés tekintetében azt tapasztaljuk, hogy hazai kiállítóink közül kevesen élnek hatékonyan az általunk nem kis erőfeszítéssel kidolgozott lehetőségekkel, így például a külföldi VIP-vendégekkel az általunk szervezett társasági eseményeken való találkozás lehetőségeit is inkább a külföldi kiállítók használják ki. Gyakran tapasztaljuk azt is, hogy a külföldi VIP-tárlatvezetések alkalmával több hazai galéria standján épp a galériavezetőt nem találják ott a vendégek. Biztos vagyok abban, hogy további együttműködésünk ezen a területen is a lehetőségek hatékonyabb kihasználására vezet majd, hiszen az alkalom akkor ér valamit, ha azzal élünk is.
   Egyébként az Art Market Budapest profilját illetően kulcsszó a »lehetőség«, hiszen a vásár egyik különlegességét épp olyan hazai és külföldi kiállítók bemutatása adja, akik nálunk kezdik nemzetközi vásári karrierjüket. Már az elmúlt néhány év is számos példát hozott arra, hogy a nálunk debütált galériák más komoly vásárokra is meghívást kaptak a torinói Artissimától a bécsi Viennafairig. Az Art Market Budapesten való bemutatkozás tehát ma már a nemzetközi vásári közegbe való belépést jelentheti.”
 
Alapvetően tehát úgy fest, szinte minden hazai galéria érdeke az, hogy az Art Market Budapest nemzetközileg meghatározó vásárrá váljon.
 
Ennek nehézségét jól érzékeltetik Molnár Annamária (Molnár Ani Galéria) szavai, aki bár idén nem vett részt az Art Market Budapesten, a korábbi évek tapasztalatai alapján a következőket mondta:
 
 
„Nagy kihívás nemzetközi összehasonlításban kevéssé fejlett műtárgypiacon – mint amilyen a magyar is – tisztán kortárs profilú vásárt rendezni. Ugyanakkor a helyi piac fejlődése, az új közönség és vásárlóréteg megnyerése céljából fontos missziót tölthet be hosszú távon, amennyiben fenntartható a vásár finanszírozása.”
   Ahhoz, hogy az itt említett finanszírozhatóság hosszú távon ne ütközzön komoly akadályokba valamilyen, valamilyen pozitív lendületet adó erőre van szükség. Ez érkezhet az állami és városvezetői frontról, ha sikerül még eredményesebben felismertetni az Art Market Budapest kultúrpolitikai és – az esemény nemzetköziségéből fakadóan – turisztikai potenciálját. A hazai műtárgypiac fellendítése mellett az esemény kultúrmisszió jellege is motivációt jelenthet az állam számára a komolyabb támogatáshoz. Persze mindezt mondani sokkal könnyebb, mint meg is valósítani. Ezzel szorosan összefügg az az igény, hogy a vásár nemzetközi viszonylatban valóban kuriózummá váljon, felrajzolva Budapestet a kortárs képzőművészet térképére, idevonzva meghatározó külföldi piaci szereplőket.
   A galériákkal való konzultációból kiderült, hogy az Art Market Budapestnek szinte mindenki drukkol, de a támogató hangulathoz az utóbbi időben egyre határozottabb türelmetlenség és némi elégedetlenség is társult. Remélhetőleg az elkövetkező hónapokban a szervezők és a kiállítók között lévő feszültségek a nyíltabb kommunikáció és az egymást segítő konstruktív javaslatok megfogalmazásával enyhülhetnek. Nem könnyű feladat, de jól felépített stratégiával minden akadály elhárulhat az elől, hogy az Art Market Budapest egyszerre legyen sikeres lokális vásár, ugyanakkor Nyugat és Kelet kortárs képzőművészeti piacának találkozási pontja is.