Artmagazin 73
E számunkban először is visszatérünk az elmúlt hónap legjelentősebb kortárs művészeti eseményére, az Art Market Budapestre, galériásokat és a szervezőt faggatva arról, hogyan képzelik a továbblépést, mi kellene az üzleti sikerhez, hogyan lehetne több eladást generálni. Aztán rátérünk ennek a hónapnak a szenzációjára, a Szépművészeti Múzeum holland kiállítására, aminek kapcsán a Rijksmuseum 17. századi holland festményanyagának kurátora beszél arról, milyen társadalmi és művészeti közeg tette lehetővé, hogy ott viszont valóságos festmény-boom és festményvásárlási láz köszöntött be az úgynevezett arany évszázadban, és létrejött egy olyan életmű, mint a rembrandti.
Még mindig a holland kiállítás kapcsán foglalkozunk az eufemisztikusan anatómiai leckének nevezett ábrázolástípussal, amely általában sebészeket megörökítő tablókép – amin mindig fekszik egy boncolást elszen-vedő tetem is. Az extrém téma után sokkal kedvesebb, bár nem kevésbé extrém a kis infánsok és infánsnők sorozata, amit a bécsi Velázquez-kiállítás beharangozójaként közlünk. Szobrászat és korfestés, a Liszt Ferencet sokféleképpen megörökítő Strobl Alajos kapcsán a legszürreálisabb jelenség az az életkép, ami a Halhatatlanság forrása címet kapta, ahol is Munkácsy, Zichy, Benczúr és Lotz ülnek egy közös szárnyas lovon, Pegazuson, amelyre persze mások is próbálnak felkapaszkodni. Következő cikkünk ugyanezzel foglalkozik, illetve azzal, hogy a kor Budapesten is megforduló francia színésznői a hírnevet nyilván saját művészetüknek köszönhették, de a halhatatlanságot inkább azoknak a Toulouse-Lautrec-műveknek, amiken megörökítődtek. Színházi témájú az az írásunk is, csak bábszínházi, amelyikben arról olvashatnak, kik voltak azok a képzőművészek, akik ezen a területen is alkottak, és hogyan lett a Bábszínház az ötvenes években háttérbe szorított művészek menedék-munkahelye. Ki gondolná, hogy az első világháború hatásai néha a kerámiavázákon és dísztárgyakon is tetten érhető, vagy ki tudta, hogy a korban létezhet a prekolumbián művészet kimutatható hatása magyar műtárgyakon. Aztán egy nagy ugrás, és e számunk utolsó blokkjában azokról a művészeti jelenségekről olvashatnak, amelyek a rendszerváltozást kísérték. Szó szerint, mert egyre világosabban látszik, hogy akkoriban a vezető műfaj a zene volt, a főszereplők pedig az underground zenekarok. Nem tudom, az egyes szereplők mit szólnak hozzá, de művészettörténeti feldolgozásuk már javában tart.
A vajdasági enfant terrible: Bada Dada
A nyolcvanas évek az új hetvenes évek! A kutatásban és a műtárgypiacon egyre aktuálisabbá válik ennek az évtizednek az újrafelfedezése, újraértékelése, ugyanúgy, ahogy korábban ez a hetvenes (és azt megelőzően a hatvanas) évekkel is történt. Nyilván arról van szó, hogy ha kialakul egy időbeli távolság – az évtizedet szimbolikusan is záró rendszerváltás negyedszázaddal ezelőtt volt –, akkor érdemes újra szemügyre venni a művészeti eseményeket és az azokhoz vezető folyamatokat, immár történeti perspektívából. A nyolcvanas évek alkotói esetében szerencsére még az oral history a legfontosabb forrás, de emellett (vagy néha ennek hiányában) támaszkodhatunk a fennmaradt dokumentumokra és alkotótársak, barátok visszaemlékezéseire, hogy a meg nem írt eseménytörténetet, fel nem dolgozott életműveket rekonstruálni lehessen.
Kinek az ideje?
Szilágyi Lenke, korunk egyik kiemelkedő fotográfusa két évvel ezelőtt félbehagyta egy fotókönyvét. A még mindig megvalósításra váró eredeti terv szerint elsősorban portrék kaptak volna helyet a gyűjteményben, mindenekelőtt a nyolcvanas évek elejéről, de a válogatás eljutna talán egészen napjainkig. Az egyelőre félbemaradt műről és annak befejezhetőségéről Szilágyi Lenkével Mélyi József beszélgetett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója FFS Szerda rendezvényén.
I love Laca
FeLugossy László képzőművész, a valamikori Albert Einstein Bizottság együttes frontembere 1997-ben új életet kezdett, Sátoraljaújhelyre költözött Szentendréről, otthagyva a házat, amiben addig élt és dolgozott, meg a padláson rengeteg művet, egész műcsoportokat.
Búbajos, bűbájos szürreáliák
Egy váza azonosítása...Nem is gondolnánk mennyi minden jön elő egy-egy különös tárgy meghatározásakor. Amikor kiderül, hogy az első világháború körüli felbolydult években összekeveredhettek a tudat alól előkúszó gondolatok a prekolumbián és a távol-keleti művészet motívumaival, mitologikus témák az éhező hátország legköznapibb képeivel. A fő kérdés persze lehet, hogy továbbra is kérdés marad: hóbagoly, pulyka vagy gólya van a vázán? És mire szolgál a furcsa totemoszlop? Kínálhatnánk belőle szívdesszertet?
Jakovits sárkánya, Ország Lili orra
Vajon mi köze volt a vásári bábos Kemény Henriknek a modern magyar képzőművészethez, mi lett volna a magyar bábművészettel, ha kimaradnak belőle a festők és milyen bábszínház-történeti pillanatnak nem lehetett tanúja Ország Lili korai halála miatt?
Párizsi asszonyok
Sarah Bernhardt, Yvette Guilbert, Loïe Fuller, ismerős nevek, amik nemcsak saját művészetüknek, hanem főleg a róluk készült Toulouse-Lautrec-művek címeinek köszönhetően maradtak fenn. De ki tudta, hogy a századforduló Magyarországának színpadain is gyakori vendégszereplők voltak? Felléptek a Magyar Színházban, a Vígben, Yvette Guilbert a Somossy Orfeumban, interjúvolták őket a magyar újságírók, például az isteni Sarah-t arról, hogy még mindig hódol-e a koporsóban alvás szokásának. Cikkünkből az is kiderül, hogy a magyar közönség akkoriban fogékony volt minden újdonságra, „kívánta a csemegét”, a modern technikát és „artistaságot” a színpadokon. Színháztörténeti adalékok, avagy megkésett kommentár a Szépművészeti Múzeum Toulouse-Lautrec-kiállításához (amiről az Artmagazin 68-as számában már olvashattak).
Liszt-variációk a Régi Zeneakadémián
Talán nem mindenki tudja, hogy a Régi Zeneakadémia épületében egy ideig egy fedél alatt lakott és alkotott Liszt Ferenc és Strobl Alajos. Itt ült első ízben modellt az idős mester a tehetséges ifjú szobrásznak, ülés közben közös ismerősökről és Strobl bécsi opera kalandjairól beszélgetve. Pihenésképpen Liszt a harmóniumon improvizált, miközben arra vártak, hogy lecsepegjen Strobl különleges spirituszos kávéfőzőjén a fekete.
Velázquez a szomszédban
A rendezők lelkesült nyilatkozatai alapján kivételes tünemény lett a spanyol barokk mesternek szentelt tárlat, valami olyasmi, amit a földnek ebben a sarkában eddig még nem lehetett (és jelen nemzedéknek nem is lesz több alkalma) látni.
Bankett helyett
A budapesti Szépművészeti Múzeum 2014. október 31-én nyílt nagyszabású holland festészeti kiállításán, a számos remekmű között találunk egy 1603-ban készült hatalmas méretű csoportképet, amely nem csupán az ábrázoltak személye, hanem a festmény szokatlan központi motívuma miatt is, művészettörténeti és orvostörténeti szempontból egyaránt figyelmet érdemel.
Rembrandt jelen van
A Szépművészeti Múzeum 40 saját németalföldi képe mellé a világ különböző múzeumaiból, köztük az amszterdami Rijksmuseumból érkezett még további 138, köztük 20 Rembrandt is, hogy megnyílhasson a holland festészet arany évszázadát bemutató kiállítás. Ennek kapcsán kérdeztük Pieter Roelofst, a Rijksmuseum 17. századi holland anyagának kurátorát az akkori viszonyokról, Rembrandtról és a Rembrandt-jelenségről. Szerinte azonban itt lenne az ideje, hogy mások nevét is megjegyezzük, például Jan Lievensét vagy Samuel van Hoogstratenét. És az is kiderül, most éppen mire tanít a művészet.
Holtponton a magyar vásár?
Az Art Market Budapest három év töretlen fejlődés után olyan ponthoz érkezett, ahonnan többek szerint szüksége lesz valamilyen irányváltásra. A jelenleg egyedüli hazai kortárs képzőművészeti vásár 2011-es indulása óta sok gyermekbetegséget kinőtt, és eljutott arra a szintre, hogy valóban nemzetközileg elismert vásárra válhat. Ez az előrelépés sok tényezőn múlik. Úgy fest, igazán 2015-ben dőlhet el, hogy a szervezőknek sikerül-e megbirkózniuk az új kihívásokkal és elvárásokkal. Hazai galériások megkérdezésével igyekeztünk feltérképezni a budapesti vásár továbblépési lehetőségeit.
„Ez a hely volt az én főiskolám”
Bródy Vera bábtervező, többgenerációnyi gyerek kedvence, a Mazsola, a Misi Mókus, a Csalavári Csalavér és sok más figura megálmodója 1968 óta Párizsban él, de a kilencvenedik évéhez közel is fontosnak tartotta megnézni barátai, egykori alkotótársai kiállításait: tavaly ősszel Ország Liliét Debrecenben, idén tavasszal pedig Bálint Endréét a Magyar Nemzeti Galériában. Ennek finisszázsán beszélgettünk az ötvenes-hatvanas évek Bábszínházának különleges műhelyéről.