Fakó Árpád: Húshangok

Grozdits Károly

Sajnos nem juthat közelebb Fákó Árpád Húshangok című kötetéhez és a tokban rejtekező három CD-nyi zenei anyaghoz az, aki – jó szokás szerint – csak történeti/művészeti háttér-információkra figyel. Nem létezik olyan interdiszciplináris szempontrendszer, mely lehetőséget adna arra, hogy az egykori Hús zenekar és a Millenniumi Földalatti Vasútvonal 21. századi főnixkedését érvényes szavak ketrecébe zárjuk.

Hiábavaló a leíró megközelítés: képek és szövegek állnak össze olyan gyönyörűséges rendszerré, amit Molnos Péter művészettörténész is csak több lépésben (olvasatban) volt képes kibontani, hogy aztán a kötet előszavaként működő tanulmányt kérdéssel zárja: „Szóval: mit látunk?” És ez nem könnyű kérdés, hiszen meg kellene határoznunk, ki az, aki lát, mi a nézőpont, mifajta halálosan komoly(talan) vérvalóság-alternatívát tuszkolunk az agyunk helyére növekvő mindenség helyére? Minek a visszatükröződése az, aminek képe retinánkat marva kényszerít minket arra, hogy „lenevelődjünk” gyermekké?

Abszurd világban élünk, ahol az értelem kijelentései csupán a butaság díszei, mert érvényesnek látszó válaszokat csak a szórakoztató vagy éppen siralmas közhelyek adnak. Mély és veszélyes közhelyekkel telített világunkban valós gyógymódot csak az irónia jelent, hiszen a hasonszenvi gyógymód szerint az értelmet kiolthatja az értelmesség, a nagyotmondást a hazugság. Ezen látszólagos szembenállások alapján állítható, hogy az abszurdra adható egyetlen valóban értelmes válasz az irónia, hiszen már a Bibliában is megír(hat)ták (volna): „Az irónia türelmes, az irónia jóságos, Az irónia nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat fölrója, Nem örül a gonoszságnak…” Hiszen a formailag állító irónia – lényegét tekintve – mindig tagadó marad, s csak azok előtt nyílik meg, akik képesek feltárni az igazság látszatába csomagolt titkot.

Hiszen látszólag nem tesz mást, mint a retró-hullám által felvetett kérdéskörre próbál érvényes, mai választ adni. Reflektál a múltra, úgy tesz, mintha egy régi történetet írna meg. Ehelyett egy egészen új történetet rak elénk, látszólag válaszol, de közben csak a kérdéseket sokasítja. Mert tudja (tudnia kell), hogy a kérdezés ténye sokkal fontosabb, mint a begyűjthető álválaszok csokra. Tudja (tudnia kell), hogy az emberi elmét a kérdések vezetik, ösztökélik, nem pedig a válaszok. A válasz maga volna a megnyugvás: sekélyes, lapos, lesben álló ellenség, mely elhiteti velünk, hogy eljutottunk „valahová”. A kérdésnek nincsen önértéke, természete szerinti súlya, hiszen a kérdés nem kevesebb, mint illeszkedés a végtelen láncolatába.

Fákó a középkori alkimisták méltó örököse, az arany-pisálás és a passzátszél-fingás avatott ismerője, aki a titokról fellebbenti a fátylat, s megmutatja saját rózsakeresztrejtvény-páholyának tagjait, és leleplezi nagymestereit, és az esztétikum segítségével rendet teremt egy hús-vér világban, aminek hazug rendje maga a káosz. Hiszen minden (de tényleg minden, ami „anyag”) a legnagyobb rendetlenség felé törekszik, és csak az emberi szellem tehet benne rendet…

…mert – félredobva az évezredes teológiai okoskodásokat – az ember több, nagyobb, erősebb, okosabb, tisztább, mint bármelyik bukott vagy bukatlan angyal.

Az ember pont annyival több, az emberi szellem annyival értékesebb, mint az irigyelt angyalok, hogy ismeri a húst. Közelről. Azt a húst, ami elfedi a transzcendenciát, és széttépi, megfoghatóvá, feltúrhatóvá és felturbózhatóvá teszi azt, amitől sokak szerint az ember maga a matéria. Ilyenformán a Húshangok című kötet a maga zárt egységes, érvényes esztétikai rendszerével tulajdonképpen nem kevesebb – hörögjenek csak a hitetlen vallásgyakorlók! –, mint nyilvánvaló istenbizonyíték, mely nem szorul még arra sem, hogy művészettörténészek, erkölcsnemesítők vagy akár bolgárkertészek próbáljanak mellette vagy ellene érveket találni.

A könyvből nyerhető tapasztalat leginkább az előjel nélküli, őszinte döbbenethez hasonlítható, melynek fokozatai között minden művész bolyong, hogy saját rendet szüljön, saját kérdésekkel válaszoljon arra, mit a Húsba szorított emberi szellem képes kiokádni a belézárt transzcendensből… Ha nem fordul önmagába, s nem teremti meg a cselekvés és alkotáshiányos teljes némaságot…

…aminek jelentőségét csak a Húsból kivetkőzött szellem ismerhetné.

Ámen


Fakó Árpád 208 fotográfiája 264 színes oldalon, magyar és angol nyelvű szöveggel 218x218 mm, keménytábla, vörös bőrkötésű album, 3 zenei CD-melléklettel, díszdobozban.

Full 001522