MŰKERESKEDŐ

 

A kezdetektől itt vagyok a vásáron, az első években Karl Lászlóval közösen állítottam ki, akinek a vásár alapításában szerzett érdemeit manapság gyakran elfelejtik. Ő volt az aki Beyelerrel, Brucknerrel és a Hilt Galériával 36 éve létrehozta az Art Baselt. Aztán 1975-ben én is megalapítottam a galériámat és kezdetben magyar avantgárdot állítottam ki. Akkor még lehetett Magyarországon vásárolni, gyakorlatilag Passuth Krisztinán kívül senki nem foglalkozott a korszakkal, szerintem rajta kívül nem is ért hozzá más Magyarországon. A jelentős művek, kivéve néhány Kassákot vagy Bortnyikot, ráadásul külföldön születtek, soha nem is voltak otthon. Nagy részük ma már nem hozzáférhető, még csak nem is kutatható. A folyamatos és hangsúlyos piaci jelenlétnek köszönhetően ma már a fontos magyar avantgárd műveket a mi galériánkon keresztül adják el a nemzetközi piacon. Visszatérve a vásárra, az idei is kitűnő, csak a megnyitó napján hetven privát repülő állt a bázeli reptéren; itt van az összes jelentős gyűjtő, minden európai múzeum. A gyűjtők évről évre intelligensebbek, csak a magas kvalitást lehet eladni, de azt alku nélkül.

 

 

MŰGYŰJTŐ

 

Az Art Basel művészeti vásár a lényeget nézve évről évre jobb, ami az én interpretációm szerint a hatalmas konkurencia eredménye. Árakról nem lehet vitatkozni, de kvalitásról, aktualitásról igen, és ez a két legfontosabb momentum. A múlt művészetéből, a klasszikus modern művészetből számos magyarnak van itt a helye, és itt is vannak, mint Moholy-Nagy, Bortnyik, Kassák, Réth, Vasarely, Scheiber, Kádár, Beöthy, Csáky vagy Miklós. A maiak közül is van néhány, aki véleményem szerint beférne, például Fehér vagy Regős.

 

 

MŰKERESKEDŐ

 

Járva a standokat, úgy éreztem mintha egyik múzeumból a másikba mentem volna. Impozáns volt minden tekintetben, fantasztikus művek, eddig csak művészeti könyvekből ismert ritkaságok és nagyon „friss" alkotások együttesen szerepeltek.

 

A szervezők mindenre és mindenkire odafigyeltek, igyekeztek az egyébként fárasztó programot kiegészíteni; tárlatvezetés, gyermekjátszó, vendéglátás és sok más hasznos dolog szerepelt a kínálatban.

 

A kezdő gyűjtő megfizethető áron juthatott sokszorosított grafikákhoz, míg láthattuk André Kertész kisméretű fotóját 1.1 millió svájci frankért, de számtalan modern klasszikus szerepelt akár dollármilliókért is. A vásárlóerő ilyen mértékű jelenlétének fontosságát az is bizonyítja, hogy a művészeti vásár főszponzora az engem is meghívó UBS bank volt, de támogatta a vásárt a híres divatcég, a Bulgari, valamint még tizenhárom nagyon jelentős cég.

 

Jó érzés volt ott lenni, kifejezetten élveztem a vásárt, ugyanakkor szomorú is voltam, hisz jelenleg teljesen kilátástalan, hogy mi ide kijussunk kiállítóként. Még ha a szigorú szakmai feltételeknek egy-egy galéria meg is felelne, a sokmilliós részvételi költségeket a hazai viszonyok között lehetetlen előteremteni.

 

De azt gondolom, hogy nekünk nem a pénzpiaci központban 36 éve sikeresen működő vásárral kell versenyeznünk, hanem az olyan városokat és vásárokat (Bécs, Pozsony, Prága, Ljubjana, stb.) kell példának tekintenünk, ahol szintén fontosnak tartják a kortárs képzőművészet ilyen koncentrált megjelenését és a gazdasági nehézségek ellenére is támogatják a vásárok létrejöttét.

 

A kortárs műtárgyakat sújtó példátlanul magas ÁFA, a műtárgy adóból leírhatóságának szigorú korlátai, a galériák fontosságát fel nem ismerő művészek, az érdekeiket érvényesíteni képtelen galériák, a vásárok fontosságát felismerni képtelen kulturális és pénzügyi kormányzat így együtt mind-mind az ellen dolgozik, hogy hazánkban is legyen kortárs művészeti vásár. Csak a kedvező változások eredményezhetik a galériák számának növekedését, és mint tudjuk, ilyen vásárokat csak galériákkal lehet megszervezni.

 

 

MŰGYŰJTŐ

 

Három éve látogatunk rendszeresen kortárs nemzetközi vásárokat, számos helyen jártunk - Berlin, Köln, Párizs, Bécs -, de mindezek között a bázeli az etalon. Nem elsősorban méreténél fogva, bár az is lenyűgöző - idén 270 galéria, 1500 bemutatott művész -, inkább a kvalitásos kiállítók rendkívüli koncentrációja okán számomra a legimponálóbb rendezvény. Nincs üresjárat. A 20. századi modernektől a kortárs klasszikusokon át, a legfrissebb irányzatokig minden megtalálható. Ezt a rendkívül széles palettát szolgálják, egészítik ki a vásár rendezvényei és társrendezvényei - a párbeszédek, az Art Unlimited (hagyományos kiállítási tér kereteit meghaladó installációk kiállítása), az Artists Books, a Volta. Fotók, videomunkák egyre nagyobb számban.

 

Számomra Bázel a tanulást, a tájékozódást szolgálja. Szeretném látni, érteni azokat a főbb nemzetközi trendeket amelyek előbb vagy utóbb, de befolyásolják és értékelik a hazai teljesítményeket is. Úgy érzem valamiféle kontextusba helyeződhet számomra az, amit itthon látok, tapasztalok.

 

Jó volna, ha mind több magyar művész, galerista és kurátor tartaná fontosnak, munkája, felkészülése szempontjából elengedhetetlennek azt a nemzetközi kitekintést, amit egy ilyen vásár is segíthet. Kevesekkel találkoztunk!

 

Persze a kép kicsit tendenciózus, hiszen vásárról lévén szó minden galéria ennek megfelelően válogat portfoliójából, mégis tanulságos.

 

A legmeghatározóbb élményt idén nem újdonságok jelentették, inkább klasszikusok: Max Ernst, Dubuffet, Sam Francis, Alex Katz, Gerhard Richter és Bill Viola.

 

Fájdalmas, de az Art 36 Basel-nek nincs magyar résztvevője, már ami a hazai galériákat illeti. Bár minden más európai vásáron már szerepelnek magyar kiállítók, mégis bántó az itteni hiányuk. Ezt az invesztíciót előbb vagy utóbb valakinek meg kell tenni. Ez komoly üzlet, ezért nehéz eldönteni kell-e, lehet-e a magyar kulturális kormányzatnak ebben szerepet vállalnia. Mindenesetre kérdésként felvethető!

 

Nem vagyunk ezzel a problémával persze egyedül. A teljes közép-kelet-európai régiót mindössze két lengyel és egy moszkvai galéria képviselte, Kína ezen egyedül túltett, jelenlétük évről évre erősödik.

Bármily hihetetlen, a vásár családi program. Egész emelet várta a gyerekeket, akik a hagyományos játszóház mellett - a hely szellemének megfelelően -számos képzőművészeti technika elsajátításával tölthették akár egész napjukat, míg a szülők a befogadhatatlan élményáradattal viaskodtak. Az Art 36 Basel több napos program!

 

Számomra Bázel nem csak a vásárt jelenti; mint egy zarándok minden alkalommal elmegyek a Beyeler Alapítvány Múzeumába, amit a Frick (NY) mellett a legelegánsabb magángyűjteménynek tartok, rendkívüli szakmai programjairól, időszaki kiállításairól nem is beszélve. Most éppen Picasso és az expresszionizmus az aktuális téma.

 

 

MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ

 

A kortárs művészeti vásárok egyik legrangosabbika, mindenek előtt lenyűgöző volt, a kvalitásos, élményt adó művek hatalmas seregszemléjével, ahol leginkább a már kanonizált, illetve nemzetközileg elismert alkotók munkáival találkozhattunk, mindenféle, nálunk a műtárgypiac képzetéhez tapadt műfaji kötöttségek nélkül. A fotók, lightboxok, videó-, tárgyas fényinstallációk, valamint DVD-k magától értetődő módon ugyanúgy részei a kortárs műkereskedelemnek, mint a festmények. Ez persze jelezheti a fogyasztói társadalmak mindent bekebelező étvágyát is, de tény, hogy az alkotáshoz szükséges financiális alapok előteremtéséhez, az experimántális munkák létrejöttéhez a vásárlások is jelentősen hozzájárulnak. Azonkívül számomra sokkal inkább egy emberek ezreit foglalkoztató kulturális szolgáltatóipar kifejlődését jelzik ezek a vásárok, ahol már nem a művészet elkommercializálódása a kérdés, sokkal inkább a szakmai háttérrel biztosított, minőségi szolgáltatás sikere. Talán ezért is az Art 36 Basel egyik legvonzóbb és legizgalmasabb része az Art Unlimited mint kiállítótér és a hozzá kapcsolódó kommunikációs platform, az Art Lobby volt, amely pályázat útján olyan munkák bemutatására adott lehetőséget, amelyek médiumuk, anyaghasználatuk és nem utolsó sorban méretük okán a standok tér- és fényviszonyai között nem lehet kiállítani. Az itt látható (átélhető!) alkotások közül többek között Marijke van Warmerdam, Daniele Puppi, Daniel Buren, Jana Sterbak, Anika Larsson, az Atlasz Group és Janet Cardiff már-már színházi élményt adó határozottan érzetkeltő, és emlékfelidéző installációi olyan, a nézőt valóban befogadóvá avató, elementáris hatást érnek el, amelyre nagy igény van, és ezért releváns a kortárs művészetben.

 

A művészeti élmények mellett azonban nem kerülhetik el a figyelmünket azok a jól körvonalazható, a nyugat-európai művészeti rendszert működtető, részben már említett törvényszerűségek, és nem utolsósorban azok az elsajátítható fogások, amelyek mindenképpen a hazai művészeti szcénát érintő tanulságok levonására késztetnek. A szakmai tudást és tapasztalatot előtérbehelyező, a vásárhoz kapcsolódó fórumok, az Art BaAel ConverAationA (a meghívott beszélgető partnerek között voltak művészek, építészek, kurátorok, gyűjtők, intézmény igazgatók és galeristák, például Martin Creed, Maria de Corral, Yvon Lambert, Nicolas Bour-riaud, Michelangelo Pistoletto, Pier Hűbér, Gottfried Honegger és Vito Accon-ci) és a Stadtkinobanmegrendezettért Fí/m-szekció (többek között Anri Sala, Tracy Emin, Barbara Visser munkáit a galériák bocsátották a kurátor, Gianni Jetzer, a St. Gallen-i Kunsthalle igazgatója rendelkezésére) iránymutatók lehetnek számunkra abban, ahogy a szervezők a közönség és a résztvevők számára is egyértelművé tették a professzionális műértők jelenlétét, biztosítva ezzel a vásáron látható munkák kvalitását. Ugyanakkor betekintve e

programokba nyilvánvalóvá válik az is, hogy e professzionálisan működő rendszerben a szakmaiság nem pusztán titulus, hanem kiemelkedő szerepe van a szakemberek határokon átívelő, hatékony, egyéni kommunikációjának, az egymás tevékenységére való odafigyelésnek, és nem utolsósorban a szellemi frissességnek.

 

Ahhoz, hogy eredményesebben bekapcsolódhassunk a kortárs művészet nemzetközi vérkeringésébe, tisztában kell lennünk a műgyűjtéssel és a műkereskedelemmel dialógust folytató, továbbá a befogadást, annak mind a szociális, mind az intézményi kereteit és azok formálódását figyelemmel kísérő, valamint az alkotók újításait elfogadó, decentralizált művészeti rendszer működésével. Önsajnálat helyett tudatosítani kell magunkban, hogy piacgazdaságban élünk, és hogy az olajozottan működő piacgazdaságok művészeti színtereivel akarunk kapcsolatba kerülni. A gyűjtők és kliensek figyelmét meg kell becsülnünk, sőt, olyan szakmai összefogásra lenne szükség, mely kieszközölhetné a kortárs műkereskedelmet motiváló adószabályok születését, s a jogalkotás figyelmét a kortárs művészet „nagykövetként" működtethető potenciális szerepére is ráirányíthatná. A kínai kortárs művészetnek mind a velencei biennálé, mind az Art 36 Basel által bizonyított „boomja" példa arra, hogy kultúrpolitikai stratégiaváltással lehet csak igazán átütő eredményeket elérni. Személyes tapasztalataim szerint azonban a hazai kulturális életben tevékenykedők nagy részének alig van elképzelése a művészeti vásárokról, jelentőségüket még a szakmán belül is alulértékelik. Pedig a galériák koncentrált megjelenését biztosító vásár nemcsak a gyűjtők és amatőr műélvezők, hanem az alkotók, a kurátorok és intézményvezetők figyelmét is vonzó találkozóhely és egyre inkább munkaadója a szcéna tagjainak. Ha azonban az érdekképviseletre s ezáltal a hazai kultúrpolitikában partnerként való fellépésre, a kézzel fogható eredmények felmutatására képtelen a szakma (az Art Basellel élénk dialógust folytató velencei biennálé kurátori kiállításain egyetlen magyar kiállító sem szerepelt!), a magyar kereskedelmi galériák erőfeszítései elszigetelt jelenségek, eredményei magukra hagyott zárványok maradnak. Nem a kommercializálódástól kell tartani, hanem itthon is létre kell hozni azokat az eredményorientált és felelősségre vonható szerepköröket, amelyek hatékonyan segíthetnek a külföldön is konvertálható, sokrétű és maradandó alkotások kiválasztásában, létrejöttük elősegítésében és reklámozásában. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem kísérjük aktívabb figyelemmel azt az orientációs pontként is működő, a modern és kortárs művészeti vásárok alkotta rendszert, amely a hagyományos művészeti intézmények mellett úgy tűnik egyre markánsabb színtérként jelenik meg a nemzetközi kortárs művészeti életben.

 

 

MŰKERESKEDŐ

 

Bázel, közönség, vevők, rezonáló közeg. Emberek, akik értik, birtokolják a műalkotásokat, és akiknek a művészet szemmel láthatóan hat az életükre. Hat a mozdulataikra, gesztusaikra, tekintetükre, ruháikra, illatukra... Tizenhét éve járok a bázeli vásárra. Mindig rádöbbenek, hogy ez az, ami nagyon, igazán nagyon hiányzik itthon. Az a sűrű közeg -nem csupán néhány ember -, amit megtalálok Londonban is a Bond Streeten, a Saint James negyedben, a maastrich-ti TEFAF-on. Ahol a művészet a szó szoros értelmében megszépíti az életet. Mert ott tudják, hogy igazából arravaló. A nyolcvanas, kilencvenes években szinte alig találkoztam magyarokkal Bázelben, idén tíz ismerős után abbahagytam a számolást...