Miért, miért, miért?
A kis- és nagygyerekes szülők fülében gyakran visszhangzó, többnyire nem is népszerű „miért” kérdőszó a gyerekek titkos fegyvere. Lehet addig kérdezni, míg a szülő feladja, vagy addig, amíg az áhított válasz meg nem érkezik. Ha művészetről van szó, a felnőttek többségének is legalább annyi miért van a tarsolyában, mint a gyerekeknek, csak nekik már nincs merszük kérdezni, így marad a komfortos vagy zavart csend, pedig kérdésekre és természetesen válaszokra is nagy szükség lenne.
Bár a hazai gyermek- és ismeretterjesztő könyvek palettája sokat bővült, színesedett az elmúlt években, művészeti vonalon a számuk továbbra is limitált. A legendás Két egér kalandjai sorozat óta – melyekben a „múzeumi egér” és unokatestvére fedezik fel a magyar múzeumok és műalkotások világát – (a köteteket a Két Egér Könyvek adta ki 2007–16 között – a szerk.) nem sok olyan kiadvány jelent meg itthon, mely művészeti tematikával a fiatal korcsoportot célozta volna meg. Nemrégiben azonban két magyar és egy nemzetközi művészettel foglalkozó kötet is a könyvesboltokba került.
Miért van annyi meztelen ember a képeken? – áll Susie Hodge könyvének címlapján. Óhatatlanul is a mára klasszikusnak számító Guerrilla Girls plakátra asszociál az ember: „A nők csak meztelenül kerülhetnek be a Metropolitan Múzeumba?”, de aztán szomorúan konstatálja, hogy ez nem szerepel a válogatásban, ez a ziccer kimaradt. Hodge számos, művészettel foglalkozó, ismeretterjesztő könyvet írt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, s ez a rutin első perctől érződik. Jelen kiadványa a 8–12 éves korosztályt célozza meg, azt a kort, amikor a primer kíváncsiság még az iskolai betagozódás ellenére is jelen van a gyerekekben. Maga a cím is egy kérdés, melyet az alcím És sok más fontos kérdés művészetről gyerekeknek még jobban tudatosít, s a fejezetek többsége is egy-egy banálisnak tűnő kérdés mentén közelít a művészethez.
A szerző természetesnek veszi, hogy ezek felmerülnek – segít gondolkodni és látni, egyszersmind elfogadni magunkat is az elsőre akár butaságnak tűnő kérdésekkel. Szimultán foglalkozik a műalkotások jelentésrétegeivel, befogadásának esetleges nehézségeivel (Melyik irányból nézzem?), a megjelenési formák különbözőségével (Minden festményt bekereteznek vagy mégsem?) vagy a művészeti közeg működési mechanizmusaival (Miért olyan drágák a műalkotások?). Hodge problémakörök, témák mentén halad: formákkal és tartalommal, térbeliséggel, nézőpontokkal foglalkozik, visszautalásokkal segítve a hasonló vagy ellentétes jelenségek felismerését. Megfigyelésre ösztönöz, szabad gondolkodásra és asszociációkra, összekapcsolva az esztétikai élményt különböző érzékszervekkel (Szerinted ezekhez a színekhez milyen hangok társíthatók?) vagy kortárs jelenségekkel (Szoktál szelfizni?). Nincs kronológia, csak egy-egy problémakörhöz köthető műalkotások, melyeket a gyerekek nyelvén megfogalmazott, érthető magyarázatok kísérnek. Pont annyi a szöveg, amennyit még szívesen elolvasnak a kisebbek is az érdeklődés elvesztése nélkül. Ebben a könyvben szabad csapongani a témák között, sőt! A kérdések gyakran ösztönöznek ide-oda lapozgatásra, s így a fiatal generáció észrevétlenül veszi birtokba a könyv egészét, fedezi fel a kapcsolódási pontokat.
A kötet hétköznapi stílusa, találó grafikája és illusztrációi a fejezetek szerves részét képezik, játékossá téve a könyv egészét. A szerző nemcsak a művészetek világába, hanem az alkotók gondolkodásmódjába is próbálja bevezetni a gyerekeket. Különösen szerencsés a kortárs példák szerepeltetése, mint Marc Quinn saját vérével feltöltött önarcképe, Felix Gonzalez-Torres cukorkákból álló installációja, Berndnaut Smilde beltéri felhői vagy Banksy graffitijei. De összességében is izgalmas a képválogatás: az említett kortárs példák mellett épp annyira lehet meghökkentő Meret Oppenheim szőrrel borított teáscsészéje 1936-ból. Értékítélet megfogalmazása nélkül enged teret a rácsodálkozásnak („De hiszen ez egy WC!”), s egy tág művészetfogalom felé tereli a fiatal olvasókat. Okosnak kell lenni, hogy megértsd a művészetet? – áll az egyik fejezetcímben. Nem, de nyitottnak mindenképp, s kérdezni is tudni kell, és főleg merni! A Miért van annyi meztelen ember a képeken? egyértelműen kötelező olvasmány a kisebb (majd belenő) vagy nagyobb (talán még nem késő) gyerekek számára.
A 19–20. századi magyar festészet a társadalom többségének a tankönyvekből lehet ismerős – ha az eredeti alkotásokat nem is, a reprodukcióikat már az alsós korosztály is jól ismeri. A Holnap Kiadó ismeretterjesztő sorozatának első darabja – A magyar festészet története fiataloknak – ennek az időszaknak a mestereivel és kiemelkedő alkotásaival foglalkozik. Horváth Gyöngyvér művészettörténész híres magyar festők életútját és munkásságát bemutatva vezet végig 100 év festészetén a romantikától a modernizmusig, id. Markó Károlytól Korniss Dezsőig. A kötet azonban inkább fiataloknak szóló szakkönyv, mint kedvcsináló: bár a könyv képelemzései olvasmányosak és érzékletesek, túl sok információt próbál közvetíteni. Az egy-egy stílust vagy fogalmat tisztázó magyarázatok, nemzetközi párhuzamok segítenek, de így is számos név, helyszín marad homályban, melyek ismerete nem tekinthető magától értetődőnek a mai fiatalok körében (például az Albertina ismertsége). Noha a célcsoport nincs specifikálva, a kötet tudományos nyelvezete, részletező tartalma kevésbé a mai fiatalokat, mint inkább egy idősebb, érdeklődő korosztályt céloz meg, míg a tankönyveket idéző grafikai megoldások az iskolás, sőt a kínosan bárgyú óvodás mesekönyveket idéző illusztrációk még az ennél is fiatalabb korosztályhoz kötnék.
A szerző a magyar festészet történetét az Európai Iskolával le is zárja, ami igazán kár, jó lett volna akár 50 évvel tovább húzni az ívet, összekötni a múlt nagy mestereit és tendenciáit a ma törekvéseivel – egy fiataloknak szánt könyvben a jelen korral való kapcsolódás sokat segíthetett volna. Ami talán mégis a legnagyobb hiány, hogy semmiféle interakciót nem alakít ki az olvasóval: nincs kérdés, nincs problémafelvetés, sem más pedagógiai módszer, mely könnyítené a befogadást és megértést, miközben a kronologikus sorrend is a tankönyvszerűséget erősíti. A kevésbé konvencionális grafikai megoldások, a nagyobb méretű és felbontású, színhelyes reprók vagy a mai fiatalokat megszólító technika (akár QR-kód egy festmény részletgazdag reprójához a mesekönyvi illusztrációk terhére) sokat lendítettek volna a kötet megjelenésén. A kezdeményezés hiánypótló lehetett volna mind a téma, mind a korosztály tekintetében, így azonban inkább múzeumi vezető, amit a gyerekeket kísérő szülőknek és nagyszülőknek ajánlanék a Nemzeti Galéria első emeletéhez, hiszen a kötetben szereplő összes reprodukció innen származik. Erre a célra azonban maga az intézmény is kiadott egy széles korosztálynak szánt, de leginkább az óvodás-kisiskolás (4–10 éves) korcsoportnak ideális könyvecskét. A Barangoló a Magyar Nemzeti Galériában idén nyáron magyarul és angolul megjelent foglalkoztató- és színezőkönyve is múzeumi vezető, a lap alján található kis térképek még praktikus segítséget is nyújtanak az épületben való eligazodáshoz. Varga Viola érthető szöveggel, Nemes Anita barátságos, játékos illusztrációval és grafikával vezet végig az állandó kiállításon, kis budapesti kitekintéssel. A gyűjteményen keresztül ismertetik meg a gyerekekkel a művészettörténeti korszakokat, híres magyar műalkotásokat. Az oldalpárokon egy-egy időszakot vagy alkotót mutatnak be, rövid leírással kísérve, melyhez színezős, rajzolós, kiegészítős feladatok kapcsolódnak, többnyire a gyerekek saját kezébe adva a befejezést. Bőven akad kreatív, elgondolkodtató feladat is, melyek a megfigyelés útján visznek közelebb az alkotásokhoz és az alkotói gondolkodáshoz. Észrevétlenül tanulnak meg stilizálni a gyerekek, felismerni az optikai kölcsönhatásokat vagy apró részletekből kirakni egy kép egészét. Az illusztrációk mellett a kiadvány végén a kapcsolódó reprodukciók is megtalálhatók, így helyszíntől függetlenül is folytatható a munka, galériás látogatás előtt vagy után. A jól sikerült műtárgyválasztásoknak és játékos megoldásoknak köszönhetően egészében színvonalas kiadvány született, mellyel öröm lesz bebarangolni a galériát. A grafika talán kicsit uralja a foglalkoztatókönyvet, kevés felületet hagyva a rajzok, kiegészítések számára, de legnagyobb hibaként leginkább a rövid terjedelem róható fel: ha egy gyerek belendül, az oldalszám duplája is kevés lenne. Szerencsére már készül a következő rész, a Kiscelli Múzeumban folytatódik majd a barangolás.
A három különböző szemléletű, ismeretterjesztő kiadvány vállalása, célkitűzése nagyon fontos. Legyen szó stíluspluralista népszerűsítő, nemzeti festészetet bemutató, tudásátadást célzó vagy múzeumi foglalkoztató kiadványról, nagy űrt töltenek be a hazai piacon, fontos kiegészítésül szolgálhatnak a közoktatás háttérbe szoruló művészeti tantárgyaihoz és kedvcsinálónak a további kérdésfeltevésekhez.