„MINDEGY, HOGYAN EJTIK”

November 23-án átadták a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik legfontosabb kitüntetését, amelyet idén a legnagyobb Moholy-Nagy-kutató, Passuth Krisztina vehetett át. Virtuális köszöntések, személyes történetek, anekdoták sora kísérte a ceremóniát, sőt a Moholy név kiejtésének örök kérdése is szóba került.

Artanzix

ALAPELV, HOGY A KERETNEK TÖKÉLETESNEK KELL LENNIE

Keret-sorozatunk ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor még az év elején a Kieselbach Galéria váratlanul átalakult kereterdővé. Leveleket, sőt néhol még gyümölcsöket is formázó, aranyozott vagy nyersen hagyott faragások, csipkék, girlandok vagy csak gipszimitációik lógtak a falakon egyszerű ezüstözött lécek társaságában, sok-sok év átkeretezési gyakorlatának hordalékaként. De miért kellett szinte minden képre új keret? Ebben a részben erre is választ kapunk, sőt még az is kiderül, hogyan kelnek új életre a kidobott vagy csak lecserélt keretek.

LOUVRE ABU DHABI

Novemberben nyílt meg a Louvre Abu Dhabi, amivel a Louvre nemzetközi márkává vált. Munkatársunk ott volt a grandiózus épületben otthont kapó intézmény laudációkkal tarkított nyitóhétvégéjén. Megtapasztalta, milyen gyakorlott múzeumlátogatóként eltévedni, milyen jó barátként új kontextusban találkozni az ismert műtárgyakkal, és igyekezett összeszedni a legfontosabb információkat, amik a személyes benyomások mellett hű képet adhatnak az emirátusi múzeumboom kezdetéről.

ISTEN, KOZMOSZ, EMBER: HILDEGARD, A MŰVÉSZ

Judy Chicago Brooklyn Museum-beli asztalánál, ahol a világtörténelem legfontosabb művésznőinek, a feminizmus előfutárainak terítettek, az egyik hely Hildegard nővérnek van fenntartva. De hogy kerül a konvenciókat figyelmen kívül hagyó, lázadó nők közé egy középkori apáca?

VILLÁMINTERJÚ HORVÁTH TIBORRAL

MIÉRT, MIÉRT, MIÉRT?

A kis- és nagygyerekes szülők fülében gyakran visszhangzó, többnyire nem is népszerű „miért” kérdőszó a gyerekek titkos fegyvere. Lehet addig kérdezni, míg a szülő feladja, vagy addig, amíg az áhított válasz meg nem érkezik. Ha művészetről van szó, a felnőttek többségének is legalább annyi miért van a tarsolyában, mint a gyerekeknek, csak nekik már nincs merszük kérdezni, így marad a komfortos vagy zavart csend, pedig kérdésekre és természetesen válaszokra is nagy szükség lenne.

MINT A KIS NEFELEJCS, ENYÉSZ

Nemrég jelent meg a Kieselbach Galéria kiadásában egy újabb monumentális kötet, Molnos Péter Elveszett örökség című számadása arról, milyen hatalmas gyűjtemények jöttek létre Magyarországon nagyrészt a monarchikus virágzás éveiben, majd enyésztek el szinte teljesen később, a beszűkült lehetőségek és a bekövetkezett kataklizmák következtében. És bár szomorú látni, mi minden került el innen, lenyűgöző bepillantást nyerni a gyűjtemények tereibe és történeteibe, amelyeket sokféle szempontból lehet értelmezni, vagy épp szinte átélni: egyszerű múzeumlátogatóiból éppúgy, mint gyűjtőiből vagy művészettörténésziből. Esetleg mindháromból együtt.

KÉPES TÖRTÉNELEM

Minden történelemkönyvünkben szerepelt a Téli Palota ostromának ködös, havas, homályos képe, amin egy egész hadsereg rohamozza az épületet, de sosem gondolkodtunk el azon, ki ácsolhatta az emelvényt abban a forradalmi hevületben, ahonnan egyáltalán elkattinthatták ezt a fotót. Hogy ez csak egy három évvel később megrendezett, nagyszabású szabadtéri tömegperformansz volt, csak később derült ki. A Nagy Okt. Szoc. Forr. történetileg hitelesnek gondolt képei hihetetlen rugalmassággal alkalmazkodtak az aktuálpolitikai igényekhez. Hiányszakma volt a retusőr.

A SZÉPSÉG HATALOM

Sok szempontból tud inspiráló lenni egy múzeum, de az azért ritka, hogy úgy hat, mint egy motivációs előadás. A bécsi Zsidó Múzeumba fárasztó és hektikus munkahónap után léptem be, mindössze annyi ambícióval, hogy csendben megtekintsek egy kiállítást, örüljek, hogy múzeumban vagyok. Szóval igazán nem vártam ezt a tettrekészséget kiváltó hatást.

GAUGUIN A GRAND PALAIS-BAN

SOK VAN, MI HÁTBORZONGATÓ

„Már tart az élővilág apokalipszise”

Mindegy, melyik hírforrásból frissítjük tudásunkat a minket körülvevő világról, a New York Timestól az index.hu-ig bármit is böngészünk, napi szinten találkozunk olyan szalagcímekkel, mint hogy „Életmódváltás kell, hogy ne fulladjunk bele a műanyagba”, vagy hogy „Leszakadt egy 1 billió (!) tonnás jégdarab az Antarktiszról”.

ARANYTÓL, ARANYRÓL, ARANYNAK

Arany jól látta önmagát, illúziói nemigen voltak, s bár nagyon is pártolta – akárcsak korábban Kazinczy Ferenc –, hogy a festők szaporán fessék, a szobrászok iparkodva mintázzák a magyar költőket, írókat, amint csak lehetett, elhúzódott az objektív, a rajzszén, az ecset vagy a mintázófa elől. Arany alakját sok művész mintázta meg, Izsó Miklós mellszobrot készített róla 1862–63-ban, ami a Magyar Nemzeti Múzeum szobortárába került, és Barabás Miklósnak is több ízben állt vagy ült modellt. Először 1856-ban, szülővárosa megrendelésére készült róla olajkép, ami ma is Nagyszalontán, az Arany János Emlékmúzeumban látható. Ennek a képnek kapcsán festette le igen szellemesen saját ábrázatát barátjának, Szemere Miklósnak szóló levelében. „Képzeld a főt, mely Barabás után ismeretes, kóczos, szürke hajjal, sárga barna arczczal, tömpe (azért nem irom tompá-nak, mert Miska subsumálná) orral, kálmuk szemekkel, tömpe orral, semmit mondó fizimiskával (ez is sértés a mi barátunknak) nyakkendő nélkül, cynikus öltőzetben s előtted áll tisztelt barátod A[rany].¹ A képünkön Barabás későbbi, ismertebb Arany-portréja látható, amely a Magyar Tudományos Akadémia megbízására készült 1884-ben.

Bibliofon

Esterházy Marcell kiállításán egy barnás faelemekből álló, beazonosíthatatlan tömbtárgy simul a falhoz, polcmagasságban, mint valami ismeretlen hangszer. Mi ez?

KERETEK ÉS KORLÁTOK

A hatvanas évek hazai művészetét az utóbbi évtizedben számos kutatás, konferencia, kiállítás vizsgálta különböző nézőpontokból, nyilván ezért is övezte felfokozott várakozás a Magyar Nemzeti Galéria új reprezentatív kiállítását, amely a korszak egészének bemutatására vállalkozott. Szerzőnk a monumentális és hatásos nyitóképtől a múzeumshopig haladva értelmezi a látottakat.