Keret-sorozatunk ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor még az év elején a Kieselbach Galéria váratlanul átalakult kereterdővé. Leveleket, sőt néhol még gyümölcsöket is formázó, aranyozott vagy nyersen hagyott faragások, csipkék, girlandok vagy csak gipszimitációik lógtak a falakon egyszerű ezüstözött lécek társaságában, sok-sok év átkeretezési gyakorlatának hordalékaként. De miért kellett szinte minden képre új keret? Ebben a részben erre is választ kapunk, sőt még az is kiderül, hogyan kelnek új életre a kidobott vagy csak lecserélt keretek.

Szikra Renáta: Amióta Berlinbe költöztél, sokakkal együtt a netről tájékozódom arról, hogy éppen mivel foglalkozol. Kiposztolt rajzaid voltaképpen nem kívánnak keretet, illetve anélkül is megállják helyüket. Ugyanakkor nemrég idehaza, a Libellában nyílt kiállításod, amin majdnem kétszáz műved volt látható, és mindet különleges, egyedi keretbe foglaltad. A keret ezek szerint mégiscsak fontos a számodra. Mióta keretezed a munkáidat? Kezdettől fogva vagy csak ha kiállításra készülsz?

Horváth Tibor: A keretezés valójában csak később jött a képbe. Egy kedves müncheni barátom nem sokkal a rajzsorozatom indítása után vett tőlem néhány darabot. Keret nélkül. Amikor később megláttam az irodájában az egyenkeretekbe tett rajzaimat, jött az ötlet, hogy mindegyiknek keressek saját rámát, ami segíthet abban, hogy a rajzok témáját konkretizáljam, esetleg tágítsam a jelentést vagy abszurdabbá tegyem. Nem mellesleg kedves ajándéknak szánom a barátaim részére, ha éppen gyermek születik vagy egyéb ünneplésre okot adó esemény részese lehetek.

A közösségi oldalon való megjelenés és a bekeretezett mű kapcsán felmerül a kérdés, hogy szerinted hol a határ a netes vizuális geg és a kortárs konceptuális mű között?

Nem érzek határt a Facebook-geg és a mai konceptuális mű között, illetve a social media már sok terhet levett a művészet válláról, ezért én például már nem szeretem a művészetet művészetnek nézni, vagy ha valami nem művészet, azt nem művészetként értelmezni. Gondolom, vannak jó néhányan, akik a jelenlegi munkásságomat gegként írják le, de valójában ez mit sem számít. A geg is valami. Naná.

A keret húzhat ilyen határokat? Egyedivé teszi-e az egyébként széles körben elérhető (sőt letölthető) műalkotásokat?

Bátran buzdítok bárkit, aki letöltené vagy akár kinyomtatná egy-egy rajzomat. Örülök, ha valahol felkerül a falra. A kerettel én is próbálok húzni egy határt, mégpedig azt, hogy a keretezett rajzomhoz vegyen a tulaj kanapét... Több mint 650 rajzom van, ebből 270 keretezett. A keretezéssel kiragadok néhány darabot és próbálok egy irányított kontextust eladni. Nem feltétlenül anyagi értelemben, termékminőségben annál inkább. Tárgy lesz a Facebookra, Instagramra készült rajzaimból, egy kis kézművességgel megoldva. Kétfajta minőség jelenik meg így: a printelhető, szabadon felhasználható és az eredeti rajz keretezve.

A Libellában kiállított képek kerete mind különböző, nem feltétlenül egyediek, de vannak köztük nagyon extravagáns megoldások is. Hogyan választasz keretet egy-egy rajzhoz?

Esztétikamentes nézőpontból közelítek. A rajz témája és nem a megjelenése irányítja a választásomat. A keret funkcionalitása fontos szerepet kap, ha valamit bekeretez az ember, akkor azt okkal teszi.

Hol találod, gyűjtöd a kereteket? Felhalmozod, amit érdekesnek vagy a későbbiekben használhatónak találsz, vagy hajlandó vagy a kompozíció kedvéért egy-egy előre elképzelt darabot felkutatni?

Bolhapiacokon, keretboltokban, egyeurós boltokban, régiségkereskedésekben, lakberendezési boltokban szerzem be őket, vagyis mindenhol, ahol előfordulhatnak. És igen, felhalmozó jelleget öltöttem, kifolyok a műtermemből.

Akkor van olyan, hogy előbb van meg a keret és utána készül hozzá a rajz? Mert ez mármár egyenrangú helyzetet feltételez...

Olyan még nem volt, hogy a kerethez rajzoljak.