ÉNEKLŐ SZÓFELHŐ

A Victoria & Albert Museum idén úgy döntött, kilép komfortzónájából, és innovatív karácsony­fa­installációval kedveskedik az ünnepi szezon­ban érkező látogatóknak. Az intézmény minden évben felkér egy dizájnert, hogy tervezzen kará­csonyfát a főbejárathoz. 2017-­ben az elsősorban kinetikus színpadi szobrairól híres Es Devlin látványtervező állhatott elő egy, a hagyományos megoldásoktól eltérő, merőben új koncepcióval. A múzeum idei karácsonyfája, a The Singing Tree egy virtuális, interaktív, fenyőfa formájú, éneklő szófelhő, amelyben a látható és hallható szava­kat a közönség adja össze. Semmilyen megkötés nincs, a fantáziának csupán az ünnepi tematika szab határt. A begyűjtött szövegeket az algorit­musok feldolgozzák, kombinálják és polifonikus versszobrot alkotnak belőle, amely egyben a kará­csonyi énekek világának új, audiovizuális kísér­leti fórumává is válik. Devlin 2016­-ban készítette első önálló installációját, korábban kizárólag színpadi munkái révén ismerhettük, mivel olyan neves intézményeknek tervezett Londonban, mint a Royal Opera House és a National Theatre, illetve olyan világhírű előadóművészeknek, mint Kanye West, Beyoncé, Jay-­Z, Adele, Lady Gaga vagy a U2. (L. Zs.)

The Singing Tree, Victoria & Albert Museum, London, 2018. január 6-ig.

PLISZÉ

Mariano Fortuny káprázatos palazzójáról, a Museo Fortunyról, Velence legizgalmasabb és legotthonosabb kiállítóteréről már nemegy­szer esett szó lapunkban. A spanyol származású művész pályafutását apja nyomdokain haladva festőként kezdte, de érdeklődése hamar a díszle­tek, színpadi világítás, jelmez­ és divattervezés felé (is) fordult. 1888-­ban költözött Velencébe és a századfordulón már itt készítette az ókori antik művészet ihlette selyemsálait és ruháit. Mínoszi kerámiák mintái jelentek meg első nagy sikert arató „knósszoszi sálján”, de ha csak egyet említhetnénk csodálatos ruhái közül, akkor mindenképpen a Delphosra esne válasz­tásunk, amit állítólag Isadora Duncan ihletett, aki a kortárs tánc úttörőjeként a görög vázákon, frízeken és szobrokon látható természetes mozgásformákat építette be táncaiba, amit az antik ruhadivat nyomán, redőzött muszlinru­hában adott elő. Fortuny estélyi ruhája a test formáját lágyan követő, fényes selyem, sűrűn rakott pliszéivel, apró oldalkapcsaival, hím­zett övével a kifinomult elegancia csúcsa, de megtestesíti az igazi luxust is, vagyis a kényel­met, amit a századelőn fűzőiktől végre­valahára megszabadult nők nagyra értékeltek.

Fortuny, un Espagnol à Venise, Palais Galliera, Párizs, 2018. január 7-ig.

SHANGHAI EXPRESS

A modern kínai metropoliszt a hasonló nevet viselő budai mulatóval elsősorban az orienta­lizmus divatja köti össze, ami a buddhizmustól Marlene Dietrich Shanghai Lilyjéig és a kémnő Mata Hari egzotikus modern táncművésze­téig terjedt a 20. század első felében. A „csodás keleti pompával” berendezett Bartók Béla úti híres­hírhedt Sanghay barban például a keleti táncokat hatalmas Buddha­-szobor előtt lejtették a „Sanghay­görlök”. A Hopp Ferenc Múzeum kiállításának apropóját is egy, a Távol-­Keleten rendkívül népszerű, ám itthon mindeddig ismeretlen táncosnő, Dessewffy Flóra hagyatékának felbukkanása adta. Pazar, keleties szabású estélyi ruhái (qipao) és narancsvörös­-fekete nadrágos selyemtunikái mellett a magyar kolónia kalandos úton kikerült tagjainak búto­raival, használati tárgyaival is megismerked­hetünk, méghozzá a sanghaji városképet meg­határozó art deco épületek fotóinstallációjába helyezve, hiszen ezeket szintén magyar építész, a hadifogolytáborból Kínába került Hugyecz László tervezte. A külön kamarakiállításként is értékelhető kisteremben Vaszary és Csók festményei, Mokry­-Mészáros Dezső és Köves­házi Kalmár Elza szobrai bizonyítják, hogy a Buddhák és a táncosnők a két világháború közti magyar képzőművészetnek is kedvelt témájává váltak.

Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2018. április 8-ig.

ATA KANDÓ GYULA

Az idén 104 éves korában elhunyt világhírű fotóművész, Ata Kandó jól ismert fotóiból és férje, Kandó Gyula alig ismert festményei­ből nyílt kiállítás a Szentendrei Képtárban. A két külön világnak talán éppen a metszete a legérdekesebb: a fotográfus jóképű férjéről és közös gyerekeikről készített portréi és Kandó Gyula fantasztikus vázlatfüzete, amelyben lírai absztrakt festményeitől eltérő, karikaturisz­tikus Ata-­skiccek és erotikus rajzok is vannak. A házaspár közös élete Bortnyik Sándor rajz­iskolájában kezdődött 1928-­ban. A háború előtti években Párizs és Budapest között ingáz­tak, attól függően, mikor, hol nyílt lehetőség a boldogulásra. Ata Kandó Pécsi Józseftől ka­pott iparengedélyt, de Párizsban nyitott műter­met, míg férje díszletfestésből próbált megélni. A háborút követően Ata Párizsba ment a gye­rekekkel, ahol Robert Capa szerzett neki mun­kát a Magnumnál, míg Kandó Gyula idehaza próbált boldogulni. Útjaik pár év múlva vég­leg elváltak. Ata 1956-­ban már a határ túlol­daláról fotózta a menekült családok gyerekeit, Kandó Gyula pedig letelepedett Szentendrén, nem kis részben jó barátja, Bálint Endre hatá­sára, akinek művészete maradandó nyomot hagyott Kandó lírai absztrakt festői világán is. A feldolgozásra váró életmű nagy része – részint Ata Kandó nagylelkű adománya jóvoltából – ma az FMC gyűjteményét gyarapítja.

Ferde horizont, Szentendre, Ferenczy Múzeumi Centrum – Szentendrei Képtár, 2018. február 11-ig.