Mátyás király fenséges könyvtárának kutatásában az elmúlt évtizedben forradalmi paradigmaváltás történt. A kutatók új nemzedéke – Bolonyai Gábor, Angela Dillon Bussi, Mikó Árpád, Ernesto Milano, Németh András, Pajorin Klára, Paola di Pietro Lombardi, Rozsondai Marianne, Tóth Péter, Wehli Tünde, Zsupán Edina és mások – a Bibliotheca Augusta nevétől az állományáig, a kódexek kötésétől a tartalmukig felülvizsgálták és megkérdőjelezték a Csapodi Csaba és Csapodiné Gárdonyi Klára nevével fémjelzett korábbi szintézist. Pócs Dániel Didymus-kódexről írt doktori értekezése a „Corvina-forradalom” egyik fáklyavivője. Gyönyörű kötetben kiadott munkája elsőként tesz tanúságot az új kutatási kérdések érvényessége – és szükségessége! – mellett. A hagyományos kutatás kettéválasztotta a kódexek művészettörténeti és filológiai tanulmányozását és elsősorban a miniatúrafestészetre összpontosított. A stilisztikai és ikonográfiai szempontok határozták meg a kutatást, a szövegeket – lévén patrisztikus és középkori szövegek humanista másolatai – másodlagos jelentőségű filológiai problémának tartották. Azzal, hogy milyen szövegeket miniáltak a mesterek, alig foglalkoztak. Az attribúció és a proveniencia volt a fő kérdés: kik festették a corvinákat és hol? A firenzei miniátor műhelyekben történt megrendelések mellett ugyanis nemcsak egy helyi, budai könyvműhely létezését szerették volna kimutatni, hanem az erre jellemző „nemzeti” stíluskaraktereket is. Az új szemlélet ezzel homlokegyenest ellenkezően szöveg és illusztráció egységéből indul ki és alapvető fontosságúnak tartja azt vizsgálni, milyen kéziratok kerültek be a királyi könyvtárba, illetve hogy szöveg és kép milyen kapcsolatban áll egymással és hogyan erősíti vagy módosítja egymás sajátos üzenetét. Az illuminációk stilisztikai kutatása kibővült, a toszkán reneszánsz festőműhelyek mellett Róma antik építészeti örökségének és a római reneszánsz mestereinek közvetlen hatása előtérbe került. A „könyvtár” fogalma is megváltozott: a magyar uralkodó zseniális kulturális reprezentációját az európai humanizmus összefüggéseiben, az egyházi zsinatok lecsapódásaként és a törökellenes keresztes háború kiáltványaként vizsgálják. Ez az inter- és multidiszciplináris megközelítés Mátyás király könyveinek számtalan új vonatkozását tárta fel nemzetközi kontextusban, és a 2002–2013 között tartott nemzetközi konferenciák és kiállítások – a 2002-es modenai Corvina- kiállítástól a 2008-as magyarországi „reneszánsz éven” át a 2013-as firenzei Mátyás-kiállításig – hatalmas lökést adtak a friss kérdésfeltevéseknek. E „reneszánsz lendület” eredménye a Bolonyai Gábor vezette, a görög corvinákkal foglalkozó OTKA kutatási program és Németh András, a Vatikáni Könyvtár új scriptorgraecusának könyve a Bibliotheca Corvina görög kódexeiről.

A felpezsdült corvinakutatás esztétikailag leglátványosabb eredménye Pócs Dániel 464 oldalas, 167 fekete-fehér és 20 színes képpel illusztrált könyve. Az 1488 végén, 1489 elején készült Didymus-kódex a királyi könyvtár egyik utolsó rendelése, mely Mátyás halála előtt még eljutott Budára, az egyik legszebb és legösszetettebb latin nyelvű corvina, melyben szöveg és kép bonyolult teológiai és politikai mondanivalót hordoz. Pócs a Didymus-kódex kezdőlapján látható miniatúrát elemezve fokról fokra visz közelebb annak megértéséhez, hogyan értelmezte újra a reneszánsz humanizmus a patrisztikus teológiát a platóni lélekfogalom alapján, és mi köze volt mindennek Mátyás királyságához és hatalomfelfogásához. Miért és hogyan vált aktuálissá a magyar uralkodó számára a 15. században a 4. századi alexandriai teológus, Vak Didümosz írása A Szentlélekről? Pócs Dániel nagy tárgyi tudással, széles szakirodalmi ismeretekkel olyan izgalmasan elemzi a kódex kezdőlapjának miniatúráját és olyan elegánsan közli a megfejtést, hogy azt Agatha Christie is megirigyelhetné. Először is megteremti a történeti miliőt: elhelyezi a Didymus-kódexet a Corvina-könyvtárban, bemutatja a könyvfestő testvérpár, Gherardo és Monte di Giovanni pályafutását és művészetét, könnyet ejt a könyvnyomtatás által tönkrevert iparág fölött, elmondja, milyen szövegeket tartalmaz a kódex és hogyan alakult sorsa Mátyás halála után, majd fő témájára, a kódex címlapképének elemzésére tér rá.

A miniatúra középső tondója Szent Jeromost ábrázolja studiolójában könyvektől roskadozó íróasztalánál, a háttérben Firenze látképével. A központi képet, melyet négy kisebb, Triton és Nereida, illetve Ceres és Triptolemosz mítoszát ábrázoló all’antica monokróm medaillon vesz körül, gazdagon kidolgozott festett architektúra keretezi, timpanonjában Iustitia szobrával és a Szentlélek galambjával. Oldalt Mátyás emblémáival, trófeákkal, gyümölcs- és virágfüzérekkel, groteszkekkel ékes pillérek és puttós oszlopfők láthatók, közöttük Mátyás és Beatrix, Corvin János és Bianca Maria Sforza donátor portréival. Az architektúra lábazati sávját aranymozaikos háttérben szürke követ imitáló domborművek foglalják el, melyek Venus Caelestis, az égi Venus diadalát, Apollo és Marsyas történetét, valamint a kasztáliai forrást ábrázolják.

 

Ezt a képrejtvényt nem könnyű megfejteni. Milyen ikonográfiai rendszerbe illeszkedik ez a sokféle utalás? Mit akar a pompás miniatúra mondani? Pócs Dániel először az axiális perspektívában megfestett architektúra párhuzamait és ihlető forrásait tárja fel a padovai miniatúraművészetben, a firenzei monumentális (sír) szobrászatban, az umbriai festészetben és a római művészetben, majd meggyőzően érvel amellett, hogy a kép rendező elvét a filozófiai és vizuális fölé- és alárendeltség rendszerei adják. Az architektúra a teológiai hierarchia tökéletes váza: a lélek felemelkedésének neoplatonikus értelmezése az isteni igazságosságban csúcsosodik ki, mely magában foglalja az uralkodói eszményt, és ezáltal alkalmas az uralkodói reprezentáció és dinasztikus legitimáció bemutatására is. A miniatúra a lélek útját ábrázolja: az égi szerelem diadala, Marsyas megbüntetése és a múzsák mind a lélek felemelkedésének állomásait jelenítik meg egészen a Szentlélekig. A művészeti párhuzamok mellett Marsilio Ficino, Pico della Mirandola és Galeotto Marzio szövegei illusztrálják az égi és földi szerelem neoplatonikus olvasatát, mely szerint a szerelem az isteni szépség szemlélésére irányul: a vallás és a szerelem tehát szoros kapcsolatban áll egymással. A reneszánsz filozófusok másik fontos (és nem veszélytelen, mert az egyház által elítélt) törekvése a lélek részeinek azonosítása volt a Szentlélek személyeivel. Andreas Pannonius karthauzi szerzetes, Hunyadi János egykori katonája az erényekről írt értekezésében például Szent Atanázra, Szent Ágostonra és a filioque dogmájára hivatkozva írta le a Szentháromság és a lélekrészek közötti párhuzamot.

 

A donátorportrék történeti kontextualizását követően tér rá Pócs a Szent Jeromost és Firenzét ábrázoló kép elemzésére. Jeromos Didümosz tanítványa volt és ő fordította le művét latinra. Jeromos szerepeltetése a corvina kezdőlapján azonban sokkal inkább annak köszönhető, hogy a humanisták benne látták az „eszményi értelmiségit”, és ezért Jeromos lett a reneszánsz legnépszerűbb és leggyakrabban ábrázolt szentje. Portrészerű ábrázolása nem megrendelői igényből, hanem aktualizálási szándékból fakadt. Az ideális dolgozószobában olvasó tudós szerzetes a platóni (és keresztény) szemlélődő életforma megtestesítője volt. A Jeromost körülvevő jelképek, mint például a vízzel félig telt kancsó, egyértelműen a szüzességre (castitas) utalnak és párhuzamba állíthatók az égi Venus ölében lévő vázával vagy azokkal a korsókkal, melyek Beatrix mellett jelennek meg az architektúrán. A háttérben Firenze vedutája egyfelől a középkori városábrázolások és reneszánsz polgári öntudat keverékeként látható, másfelől azonban ez a „templom-város” a Mennyei Jeruzsálemet ábrázolja, ahová Jeromos tanúsága szerint a szüzesség által lehet eljutni. A könyv nagyszerűen értelmezi a Mennyei Jeruzsálem jelentését Dante Paradisója, kiváltképp pedig Cristoforo Landino Paradiso-kommentárja alapján. A képi hierarchia csúcsán az isteni igazságosság, Mátyás politikai reprezentációs céljainak kulcsa látható. Iustitia a Szentlélektől származik, egyesek szerint azonos is vele. A miniatúra ikonológiai rendszerében a ficinói kommentárok logikája érvényesül, mely szerint a lélek felemelkedése alapvetően befolyásolja az igazságosságról alkotott nézeteket és a hatalom gyakorlását is. Így válik az újplatonikus lélektan politikai elméletté. Honnan ismerte Mátyás az újplatonikus teológiát és mi volt a jelentősége ennek Budán? A könyv „Szentlélek a könyvtárban” című zárófejezetében Pócs Dániel részben azokat a közvetítőket veszi számba, akik megismertették Marsilio Ficino teológiáját Mátyás királlyal, Vitéz Jánostól Francesco Bandiniig, részben pedig a történeti mozgatórugókat tárja fel, melyek a Szentlélek dogmáját annyira égetővé tették a 15. századi kereszténységben. A latin és a görög egyház egyesítésének szándékával 1437–38-ban összeült firenze–ferrarai zsinat középpontjában a két egyházat elválasztó, a Szentlélek származásáról szóló filioque vita állt. A zsinat egyik szószólója, Besszarion pátriárka bőven idézett görög szerzőkből – így Didümoszból is – zsinati beszédeiben, és tudatosan összekötötte a teológiai problémát a török veszedelemmel. A zsinat révén is összekapcsolódott Firenze a Szentlélekkel. És bár a zsinat, sőt Konstantinápoly eleste is már történelem volt Mátyás idején, a török fenyegetés nagyon is aktuálissá tette a mindent mozgató Szentlélek közreműködését. A kereszténység védelmének hangoztatása ugyanakkor Mátyás dinasztiájának legitimációját is szolgálta: az igazságosság szimbolikájának hátterében egyeduralmi és örökösödési kérdések is álltak. Corvin János trónutódlását leginkább ez a retorika biztosíthatta.

Pócs Dániel átfogó és sokoldalú elemzése a Didymus-kódexről szó szerint is lélekemelő munka, a magyar művészettörténet- írás legjobbjai mellé kívánkozik. Elméletét, miszerint a kódex kulcsa a lélek felemelkedése, érdemes lenne a már Tóth Péter által is javasolt irányba továbbfejleszteni és a kódex egészére kiterjeszteni. Mert míg a Didümosz-féle Szentlélek-traktátus és az ezt követő szövegek – Pszeudo- Paschasius Szentlélekről szóló értekezése és Alexandriai Szent Cirill három levele – a lélek felemelkedésének elméletét fogalmazzák meg, a kódex végére illesztett Scala Paradisi, Jóannész Klimakhosz műve a felemelkedés gyakorlati útját mutatja be. Márpedig ki ne szeretné felemelni lelkét és eljutni a Mennyei Jeruzsálembe?