Budapest Art Fair: Nem lesz sátor! - Avagy az egyik nek siker ül, a másik nak nem …

Rieder Gábor


A gazdasági pangás világszerte megrengette a képzőművészeti vásárok egyre
burjánzó iparágát. A helyzet nem tesz jót a hazai műkereskedelem infrastruktúrájának sem. Németh Orsolya hívására júniusban összegyűltek
a tapasztalt galeristák a fiatal NextArt Galériában, hogy megvitassák a Budapest Art Fair helyzetét.

Az egyetlen magyar művészeti vásárt az egész műkereskedelmi színtér kiemelt ügyként kezeli, hiszen fontos a közös fellépés és a médiavisszhang. De a borsos helyárak mellé – mondta Németh Orsolya az Artmagazinnak – több szolgáltatást is kínálhatnának, profibb ellátást, nagyobb hírverést és komolyabb nemzetközi érdeklődést. A tavalyi vásáron a kétéves NextArt Galériának például nem sikerült
új vevőt szereznie, csak a korábbi ügyfelei keresték fel. Vagyis a részvételi ár túl magas a szolgáltatásokhoz és a várható profithoz képest. A nagy múltú Art Cologne áprilisi vásárán – amire a Visitors program keretében hívták
meg a NextArt Galériát – Németh számos gyümölcsöző kapcsolatot kötött. A litvániai ArtVilniuson pedig sokkal magasabb szintű volt a szolgáltatás, ott volt az egész város, még ha az először megrendezett rendezvény magán viselte is a gyermekbetegségek nyomait. Az idei Budapest Art Fairen – az újonc NextArt mellett – több vezető galéria sem bérelt magának helyet, többek között a Deák Erika Galéria sem. A stabil vásárlóközönséggel és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező belvárosi galéria vezetője lapunknak elmondta, hogy ők már az év elején úgy döntöttek: a szűkös idei költségvetésbe nem fér bele a Budapest
Art Fair. Annak ellenére, hogy Deák Erika is „borzasztóan fontosnak” tartja a budapesti vásárt és eddig minden esztendőben kint volt.

A 2009-es évben a gazdasági válság miatt igyekszik minimálisra szorítani kiadásait, a Budapest Art Fairen pedig eddig még sosem sikerült új vásárlót szereznie, mindig a galéria jól bejáratott ügyfelei vásároltak a standon.
A nemzetközi műkereskedelem legfőbb fórumán, az Art Baselen viszont kénytelenek megjelenni, hogy a külföldi vevőkörrel tartsák a kapcsolatot. A hátradőlős év után Deák Erika reméli, hogy jövőre ismét ott lehetnek a budapesti vásáron. Az egy-két visszalépő galéria ellenére a Budapest Art Fair persze így is megrendezésre kerül: november 19. és 22. között a Műcsarnokban ismét összegyűlik a hazai műkereskedelmi szakma apraja-nagyja, színe-java. Idén viszont nem lesz külön sátor a kortárs galériáknak, mindenki bevonul a patinás századfordulós falak közé, hiszen a kortárs galériák felvonulásának lehetőségét – vagyis a sátor évenkénti felállítását – eddig sem sikerült a kortársak bérleti díjából fizetni, abba mindig „besegítettek” a Műcsarnok épületében kiállító nagyok. A főrendező Galambos Sándor szerint a Budapest Art Fair sosem fog túlnőni a 10 milliós ország adta lehetőségeken. Csak pár külföldi résztvevőre lehet számítani, idén (díszvendég: Ausztria) a bécsi Galerie Hilgert, a Galerie Steineket és a Galerie Stricknert is meghívták. De a rendezvény elsősorban a magyar galériák „bemutatkozási lehetősége”, egy „találkozási, kapcsolódási pont”, ahol lezárják vagy éppen elkezdik az évet. A rendezők nem tudnak alkalomról alkalomra ötszáz újabb gyűjtőt felvonultatni, de lehetőséget teremtenek a vásárlóközönség fokozatos bővítésére. A főszervező szerint a galériáknak nem puszta marketingköltségként kell tekinteniük a félmillió-hatszázezer forintos bérleti díjat, ez inkább olyan reklámkiadás, aminek egy része a négy nap alatt biztosan megtérül. (Számos esetben pedig az Art Fairen kinézett művet később, már a galériában veszik meg a vásárlók.) Az eladások miatt panaszkodó galériások véleményéhez hozzáfűzte: „Jóval több olyan galériát tudok mondani, akinek állítása szerint minden évben megtérült a részvétel.” Galambos szerint nem lehet még csak a bécsi ViennaFairhez sem hasonlítani a hazai lehetőségeket, nemhogy Kölnhöz. Az ő szeme előtt inkább az olyan kisebb léptékű, de jól működő vásárok lebegnek, mint például az ArtParis, ami szintén vegyes vásár, de évek óta erősíti a kortársak jelenlétét, akárcsak az Antik Enteriőrből kinőtt Budapest Art Fair.

Full 001250 Png
Full 001251 Png
Full 001252 Png
Full 001253 Png