Artanzix

Szikra Renáta

MINDENNEL TELI

 

Első ránézésre mindenmentes biofinomságnak tűnik, valójában azonban környezettudatosságra nevel: mi az? Hung I-chen, Guo Yi-hui és Cheng Yu-ti, a tajvani művészeti egyetem hallgatóinak Polluted Water Popsicles (Szennyezett vizű jégkrémek) című projektje. A hallgatók 100 tajvani helyszínről gyűjtöttek szennyvízmintákat, hogy azokat jégkrémtartóban lefagyasszák. A hagyományos pálcikás „jégkrémet” végül poliészter műgyantába öntötték és a kézműves étel-trendeknek megfelelő designnal ellátott műanyag zacskókba rejtették. Az egészségesnek és trendinek tűnő édesség kibontásakor nagy a meglepetés: hol egy műanyagkupak-darab, hol egy nejlonzacskó-csücsök, hol pedig más azonosíthatatlan, de ijesztő hulladék bukkan elő a kásásra, tejszínűre, foltos szürkére vagy akár olajsárgára mocskolódott jégből. Az ínycsiklandóan esztétikus külső és az egészségre ártalmas adalékanyagok arzenálja ma már számos, tömegesen fogyasztott és népszerű műételre jellemző, de a fogyasztásra teljesen alkalmatlan vizes jégkrémek leginkább arra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy közeleg az idő, amikor a tiszta víz is aranyat ér majd. (Sz. R. T.)Első ránézésre mindenmentes biofinomságnak tűnik, valójában azonban környezettudatosságra nevel: mi az? Hung I-chen, Guo Yi-hui és Cheng Yu-ti, a tajvani művészeti egyetem hallgatóinak Polluted Water Popsicles (Szennyezett vizű jégkrémek) című projektje. A hallgatók 100 tajvani helyszínről gyűjtöttek szennyvízmintákat, hogy azokat jégkrémtartóban lefagyasszák. A hagyományos pálcikás „jégkrémet” végül poliészter műgyantába öntötték és a kézműves étel-trendeknek megfelelő designnal ellátott műanyag zacskókba rejtették. Az egészségesnek és trendinek tűnő édesség kibontásakor nagy a meglepetés: hol egy műanyagkupak-darab, hol egy nejlonzacskó-csücsök, hol pedig más azonosíthatatlan, de ijesztő hulladék bukkan elő a kásásra, tejszínűre, foltos szürkére vagy akár olajsárgára mocskolódott jégből. Az ínycsiklandóan esztétikus külső és az egészségre ártalmas adalékanyagok arzenálja ma már számos, tömegesen fogyasztott és népszerű műételre jellemző, de a fogyasztásra teljesen alkalmatlan vizes jégkrémek leginkább arra a tényre hívják fel a figyelmet, hogy közeleg az idő, amikor a tiszta víz is aranyat ér majd. (Sz. R. T.)

 

 

Hung I-chen, Guo Yi-hui és Cheng Yu-ti 2017-es Polluted Water Popsicles (Szennyezett vizű jégkrémek) című projektje: elsőre jó ötletnek tűnne megkóstolni, annál nagyobb lenne azonban a csalódás

 

MIGRÁNS NÖVÉNYEK

Hogyan lép be a kert a művészetbe vagy esetleg megfordítva: a művészet a kertbe? A lotaringiai Pompidou Központ nyári kiállítása zavarba ejtően nagyszámú művészt és műalkotást sorakoztat fel, és a választott cím – Végtelen kert – is azt sugallja, hogy szinte számbavehetetlenek a megtermékenyítő inspirációk. Givernytől Amazóniáig, azaz a rendezett európai kertektől és rendszerező kényszerünktől a trópusi őserdő önszabályozó és még mindig csak nyomokban feltárt fantasztikus organizmusáig széles a skála. A szárba szökkenő élet, a különböző létformák metamorfózisa, növényi motívumok, formák tárháza, bonyolult és lenyűgöző rendszerek jelennek meg hagyományosnak mondható festői átiratban, tudományos kutatásban és azok leképezésében, közösségi projektekben vagy olyan épületnyi installációkban, mint amilyen Ernesto Neto a központi csarnokot belakó biológiai tájképe vagy függőkertje (Leviathan-main-toth, 2006–7). A kiállítás, hogy csak egy markáns témát emeljünk ki, mélyrehatóan foglalkozik a biodiverzitás kérdésével. A fajok sokféleségének megőrzése ökológiai létkérdés, ugyanakkor aktuális társadalmi problémáink modellezésére is kiválóan alkalmas. Az őshonos és betelepülő növények között zajló folyamatok tanulmányozásával a túlélés, együttélés lehetőségeinek feltérképezése pedig szintén messze túlmutat a kert határain.

Végtelen kert. Givernytől Amazóniáig, Centre Pompidou-Metz, Metz, 2017. augusztus 28-ig.

 

 

VIRÁGSZAKÁLL

A Brüsszelben menő virágbolttal és luxus virágkötő vállalkozással rendelkező Geoffroy Mottart csaknem két éve örvendezteti és lepi meg belga honfitársait azzal, hogy egyik napról a másikra virradóan virágfejekből artisztikus módon összeszőtt parókákkal és szakállkompozíciókkal öltözteti fel a köztéri szobrokat. Az egyébként egyetlen pillantásra sem méltatott, szürke emlékműveket új életre kelti a színes virágözön. Az Arcimboldo évszakembereihez hasonlító szürreális látvány sok rajongót (követőt) szerzett már Mottart instagramoldalának, ahol visszakereshető a hatóságok által megtisztított szobrok maximum egy-két napra felöltött ünnepi arca. Mottart ugyanis a nem kevés időt és precizitást igénylő akciókat gerillakertészként illegálisan, az elhagyatott parkokban, de akár bekamerázott köztereken is többnyire éjszaka viszi véghez.

Geoffroy Mottart virágszakállal ellátott szobra Forrás: www.asrakestraw.com és www.instagram.com – geoffroymottart

 

PENÉSZVIRÁG

Az idei Velencei Biennálé Izraeli Pavilonjában hirtelen úgy érezhetjük magunkat, mintha egy föld alatti pinceklubba vagy kevésbé szerencsés adottságú nonprofit galériatérbe lépnénk. A falakat és a padlót zöldesbarna penész és rozsda borítja. Akiket nem nyűgöznek le különösebben a természet ezen önmaguktól fejlődő, terjedő és alakuló organizmusai, hamar felismerik, hogy az így létrehozott faktúrák rendezett mintát alkotnak a falakon. A művész, Gal Weinstein helyspecifikus installációja elhagyatott hellyé változtatja a pavilont, melynek emelete felé véve az irányt szokatlan látvánnyal szembesülünk. A látogatóktól elkerített részre letekintve mintha mezőgazdasági telkek raszterét látnánk madártávlatból. A négyzetrácsos szerkezetet feltöltő és idővel színét váltó kávéüledék a mezőgazdasági munkálatokra jellemző gondosság helyett az elhanyagoltságot szimbolizálja. Az emeleti részen egy gomolygó füstöt idéző, álomszerű textúrájú (akrilrostból készült) hatalmas szobor fogad bennünket. A szántóföldek és a rakétakilövés, vagyis a fejlődést és a rombolást, az alkotó és a felépített értékeket elhanyagoló magatartást párhuzamba állító kiállítás értelmezhető Izrael történetének metaforájaként is, ugyanakkor komoly elkötelezettséget mutat mind a művész, mind pedig a nemzeti pavilon kiállításait válogató zsűri részéről: vajon milyen technikai apparátus áll rendelkezésükre, ami megakadályozza, hogy a pavilonban most otthonra lelt penészgombák ne keserítsék meg az elkövetkező évtized kiállítóinak munkáját? (Sz. R. T.)

57. Velencei Képzőművészeti Biennálé, 2017. november 23-ig.

Enteriőrrészlet az Izraeli Pavilon Sun Stand Still című kiállításából az 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén © Fotó: Francesco Galli, a kép a La Biennale di Venezia tulajdona

 

NAGY HALAK

Öt hónapon át három hatalmas narancsvörös hal fickándozik majd a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen. Az ember és a nagy hal misztikus kapcsolata évezredekre tekint vissza, ahogy azt az ókori mítoszok, a bibliai Leviatán és Jónás történe vagy a népmesék sorsfordító hatalommal bíró (és többnyire beszélő) csodahalai bizonyítják. Az éppen a pesti nagyhallal, a „Cettel” szemben lebegő hat-, négy- és háromméteres amorf forma a Dunából mára már kiveszett hajdani legendás halfaj, a viza és más tokfélék, óriás harcsák szellemét idézi meg. Farkas Zsófia Nagy halak emlékezete címet viselő pályamunkája nyerte el ugyanis a BTM – Budapest Galéria nyilvános művészeti pályázatát, melyet a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány megbízásából írtak ki kifejezetten dunai vízi installációra. A másfél mázsás poliuretán habbal bevont acél csontvázú halak a budai parttól mindössze 20-25 méterre lebegnek majd júliustól az őszi fagyok beálltáig a Dunán.

Farkas Zsófia: Nagy halak emlékezete, Budapest, Műegyetem rakpart, 2017. július 10-től.

 

DIORÁMA

Louis Daguerre nevéhez nemcsak a dagerrotípia, de számos egyéb optikai újdonság is fűződik. Kreativitását jó üzleti érzékkel kamatoztatta, amikor 1822-ben bemutatta mozgóképet megelőlegező dioráma színpadát, ahol színezett vékony selyemszűrőkkel és trükkös megvilágítással hozta mozgásba az áttetsző anyagra festett képet. Balzac is lelkesedett érte, pedig ez még csak a kezdete volt az optikai látványosságok fantasztikus sorának, mellyel a 19. század örvendeztette meg a közönséget. A természeti tüneményeket és történelmi eseményeket háromdimenziós makett formájában megjelenítő látványvilág valójában az első virtuálisvalóság-kísérlet, de erősen érződik rajta még a felvilágosodás hite, hogy a világ lemodellezhető és ilyen kicsiben kontrollálható is. Ma a dioráma szó hallatán inkább a természettudományi és etnográfiai gyűjtemények kissé avítt kiállítási módszere jut az eszünkbe, rosszabb esetben a molyette rókák és az üvegtavon, zörgősre száradt sás között ötven éve úszkáló tőkés récék lelombozó látványa, jobb esetben az Éjszaka a múzeumban című filmbeli dioráma életre kelt lakói, a miniatűr római hadvezérek és cowboyok, rég kihalt állatok. A Palais de Tokyo kiállításán kortárs művészek reflektálnak a láttatás régi-új eszközére.

Diorámák, Palais de Tokyo, Párizs, 2017. szeptember 10-ig.
 
 
Richard Barnes: Férfi bölénnyel, 2007, print, 137,16 x 167,64 cm © A művész jóvoltából
 
 
AKTOK A NYOLCKERBEN
 
A József utca 37. szám alatt hangulatos belső kert rejtőzik terebélyes fügefával, fűszerkerttel, madáritatóval és nyújtózkodó, térdelő, pihenő nőalakok fehéren világító szobraival. De vajon meddig még? A szép kis kertet André Kertész is érdemesnek találta megörökíteni, amikor 1984-ben Budapesten járva meghívást kapott az 1949-től itt élő Martsa művészcsaládtól. Valaha Seenger Béla kőfaragó mester műhelye és lerakata volt a többemeletes bérház mellett utcahosszan elnyúló, akkortájt igencsak sivár telek. Ott faragták a számos reprezentatív épület, például a Bazilika építéséhez használt köveket, és még a kőtömbök mozgatásához használt sínpár egy darabját is feltárták nemrég a kert végében. Az örökös azonban a 19. század végén felszámolta az üzemet és művészeknek adta ki a műhelyeket. A most 118 éves Művészházba elsőként Maróti Géza költözött, aki Róth Miksával itt készítette a mexikói operaház üvegkupolájának terveit, de dolgozott itt többek között Kós Károly és Pátzay Pál is. Martsa István meghívására mestere, Ferenczy Béni 1956-ig használta az egyik műtermet, szobrászköpenye ma is ott lóg a fogason, falra skiccelt vázlatát pedig üveglap alatt őrzik az utókornak. Nemcsak Martsa kisplasztikái és felesége, a művészkertet építő M. Szűcs Ilona festményei, hanem kollégák és pályatársak művei és személyes tárgyai mesélik és mesélnék továbbra is az egyébként helyi védettséget élvező Művészház történetét, ha nem kellene attól tartaniuk, hogy a szomszéd telekre tervezett hétemeletes épületmonstrum mind a műtermek, mind a kert hatalmas akácfáinak sorsát megpecsételi.
 
www.martsamuterem.hu
 
A Martsa-műteremház kertje © MARTSA műterem és művészkert Fotó: Nagy Zita

 

MI VIRÍT A A KERTEDBEN?

Agatha Christie sikeres és tehetős íróként vásárolta meg a hatalmas devoni Greenway-birtokot, ahová második férjével, a régészprofesszor Max Mallowannel vonult vissza pihenni, amikor éppen nem valamelyik közel-keleti ásatáson dolgoztak együtt. Az otthon töltött napok sem teltek azonban mindig békés nyugalomban, a II. világháború idején például az amerikai parti őrség katonái kvártélyozták be magukat a nyaralóba, amit Christie-éknek ideiglenesen el kellett hagyniuk. Ennek a rövid közjátéknak az emlékét őrzik a könyvtárszoba repülős falfreskói, a látogatók által otthagyott „graffitik”. Agatha György-korabeli álomházának többi szobája zsúfolásig tele van a világ minden tájáról összegyűjtött kedves tárgyakkal, régészeti leletekkel, a mindig indulásra kész, soha el nem pakolt kopottas bőröndökkel és természetesen a megannyi nyelvre lefordított detektívregényekkel, jól ismert Remington írógépe is ott áll az asztalon. A birtokon sétálva – mert bejárni egy látogatás alatt szinte lehetetlen – könnyen egy Agatha Christie-krimibe képzelhetjük magunkat. A nyugágyakban vagy árnyas padokon olvasgatni is lehet, remekül odalátni a kiváló gyilkossági helyszíneket inspiráló kerti lakba, csónakházba, pagonyba – hátha most is történik valami... Az óriási kertet Christie lánya, Rosalind Hicks alakította ki, aki számos ritka virág- és gyümölcsfélét nevelt az üvegházakban és a szabadban. Greenwaybe, amely minden évszakban gyönyörű, kiadós erdei sétával juthatunk el. Ha erre nem vállalkoznánk, akkor gőzmozdonyos vonattal, hajóval vagy épp korabeli busszal; pont olyannal, mint amilyennel Miss Marple látogatta a híres kastélykerteket a Nemezis filmfeldolgozásában. (V. K.)

Agatha Christie háza és kertje, Greenway, Devon, 2017. október 29-ig mindennap 10.30–17.00 között.

Nosztalgiabuszok szállítják az utasokat Agatha Christie devoni kertjébe Fotó: Vízi Katalin