Gedő Ilka művészete
Az idén jelent meg a Gedő Ilka (1921-1985) művészetét bemutató monográfia a Gondolat Kiadó gondozásában. „Gedő Ilka a huszadik századi magyar művészet egyik legjelentősebb, egyben legkevésbé ismert művésze. Bár fiatal kora óta szoros kapcsolata volt kortárs képzőművészekkel, művészettörténészekkel, írókkal és filozófusokkal, egyetemes értékű életműve mégis társtalan, s valószínűleg ez az oka annak, hogy munkássága jószerivel máig feldolgozatlan. Életműve ugyanis nem variációja kortárs művészeti gesztusoknak - ha így lenne, az analógia lehetősége mindenképpen segítené az interpretációt -hanem alteráció, eltérés, kívülállás, mondhatnánk azt is: irritáció..." - írja Hajdú István a könyv bevezető tanulmányában.
GEDŐ ILKA: Rózsakert háromszögletű ablakkal 1979-1980 olaj, vászon, MNG
A korszakot, a személyes és „ideológiai" környezetet, a művész számára fontos hatásokat vagy a képeivel kapcsolatba hozható más műveket, szellemi áramlatokat felvonultató írás megpróbálja a - korabeli magyar analógiákat nélkülözve is -közegébe helyezni a hagyományos magyar művészettörténet- kép szempontjából problematikusnak látszó életművet.
A kimerítően alapos dokumentációt - az œvre-katalógust, időrendi áttekintést, a grafikák, valamint a kiállítások és a közgyűjteményben őrzött művek jegyzékét, az irodalmat - Bíró Dávid szociológus, fordító állította össze, a művész fia, aki az egész hagyatékot is gondozza. Ennek a családi kapocsnak köszönhető az a sok-sok adalék, amelyet kevésbé szerencsés művészek esetében a kutatásnak nélkülöznie kell. A dokumentumok között itt ugyanis - a szokásos levelek, a művész saját írásai mellett -olyan, Gedő Ilka férjétől, Bíró Endrétől származó leírást is találunk, amelyet a műterem tartalmát veszi sorra oldalakon keresztül, rögzítve azt az állapotot, ahogy az a művész halálakor hátramaradt, és megjegyzéseket fűzve minden egyes lelethez. Vagy találunk itt olyan rekonstrukciós kísérletet, szintén a férjtől, amely megpróbál egy, a művész által használt színtáblát oly módon visszaadni, hogy minden ráírt szöveget kimásol. A színminták nagyon nagy jelentőséggel bírtak ugyanis ebben a színek uralmára épülő életműben. „Ilka szinte fétisimádó áhítattal nézett a színekre, festékekre. Ebből megint a rigolyás-pedáns rend és a legbűbájosabb káosz alakult ki. Színt, festéket szinte soha nem dobott ki, mosott ki az ecsetből. Párizsi tartózkodásunk alatt egy hatalmas festékkészletet vásárolt. 1970 után kizáróag ezt az olajfestékkészletet használta, s állandó volt az aggodalom az esetleg szükségessé váló utánpótlás körül. Ugyanakkor viszont számtalan legkülönbözőbb papírfecnire és alapozott vászondarabra tudatosan, célzottan összeállított színminta készült. Ezekre gondosan rá van írva az egyes alkotórészek elnevezése a gyártó céggel együtt. Gyakran mutatta nekem a finom különbségeket a különböző művészfestékgyárak azonos megnevezésű színei között. Ezeket a tudatosan, kísérletezve létrehozott színmintákat a véletlenszerűen készítettekkel együtt százával és százával, domináns színük szerint osztályozva, nagy hullámpapír dobozokba rendezte, amelyeken vastag ecsettel, tussal festett feliratok igazítanak el: »KÉK« - »ZÖLD« - »FEKETE« - »SZÜRKE« - »VIOLA« stb."
GEDŐ ILKA: Asztal terítővel I. 1949 ceruza, papír, 675 x 650 mm MNG
A színes olajképek mellett igazi revelációként hatnak a művész korai rajzai, önarcképei, amelyek e két részre szakadt művészpálya első, „legsűrűbb és talán legsúlyosabb" periódusából valók, és amelyek nemcsak mementói Gedő Ilka társtalanságának a magyar művészetben, hanem a világbavetettség egyetemes állapotának pontos rögzítései. 1949-től 15 év szünet következik, amikor megszakít mindenféle művészi tevékenységet, s csak 1964-ben kezdi újra a munkát. Ekkortól születnek azok a színek érzelmi töltetével játszó, térben és időben egymásra rétegződő festményei, amelyeket a közönség mint tipikus Gedő Ilka-műveket ismer. A rajzok és a festmények közül néhányat élőben is megnézhet most az érdeklődő a Raiffeisen Galériában, ahol a január 11-ig nyitva tartó kiállításon azok a művek is szerepelnek, amelyek az örökösök jóvoltából nemrég kerültek a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába. A Raiffeisen-kiállítások sorában különleges helyet foglal el a még soha nyilvánosság elé nem tárt művek bemutatása, hiszen a kortárs művészet mellett így művészettörténeti-szakmai irányba is bővül a Raiffeisen Galéria profilja. A kötet a magyar kiadással egy időben angolul is megjelent Bíró Dávid fordításában.