A gumigésa találkozása Szöllősi Gézával a boncasztalon

A 37. magyar filmszemlén fődíjas Taxidermia látványtervezőjéről

Rieder Gábor

Suzuka, a japán guminő, Szöllősi Géza Menü Pont Galériában (Műcsarnok, 2006. január 5-29.) megrendezett tárlata alkalmából mondta el köszönő szavait: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy kiállíthatom a fotóalbumomat. Én és a barátaim sokat nevettünk, amikor ezeket a képeket csináltuk, otthon, vagy a munkahelyünkön, vagy amikor szórakozni mentünk. De benne vannak a komoly, ünnepélyes pillanatok is. Remélem, másoknak is tetszeni fognak ezek a képek. És köszönöm Szöllősi Géza barátomnak, hogy elintézte nekem ezt a kiállítást." 

 
Hogyan lesz egy guminőből élő ember? Ehhez kissé vissza kell mennünk a történelemben, legalább a német romantikáig, pontosabban Goethéig. A Faustban tanúi vagyunk a középkori misztikus alkímia és a természettudományos 19. század igazi összeborulásának, mikor Wagner, a vegykonyha-jelenetben, sikeresen teremt mesterséges embert a lombikjában. A különös lény neve Homonculus, ő az okkult mágusok vágyálma (Paracelsus-tól kezdve) és a cyberpunk filmek keserű tanulsága (A szárnyas fejvadásztól kezdve). A fausti lombikbébi előtt különös párbeszéd zajlik:
 
WAGNER (suttogva):
Egy ember készül itt. 
MEFISZTÓ:
Ember? S e füstös odúba
mily szerelmespárt zárt be, mondja? 
WAGNER:
Isten ments! Nézetünk szerint csak ostoba
móka a nemzés régi módja.
A gyöngéd hely, hol élet kelt elő,
meg a belülről buzgó hő erő,
mely vett s adott, s közelből kölcsönözve,
majd távolból, önképét rakta össze,
megfosztatik rangjától e napon;
kéjelegjen, ha tetszik, a barom,
de az ember, ki legfőbb lény a földön,
dicsőbb, dicsőbb leszármazásra törjön.
 
Faust tanítványa leszámol a szaporodás ősi módjával, hogy egy sokkal éteribb reprodukciót ajánljon: a mesterséges utódnemzést. Miközben Goethe Weimarban a Faust újabb és újabb variánsát vetette papírra, nem messze onnan, Svájcban, Mary Shelley megszülte a második homonkuluszt: Frankenstein doktor szörnyetegét. És a húsdarabokból összefércelt szerencsétlen emberi torzóval vissza is érkeztünk cikkünk fő témájához, Szöllősi Géza alkotásaihoz. A pár éve diplomázott fiatal képzőművész digitális printekkel szerepel a kortárs seregszemléken. Közülük való az a portrésorozat, amelyben megkísérli meghódítani a naturalizmus csimborasszóját. Nem a hiperrealizmus útján (mint Duane Hanson vagy Ron Mueck), hanem a nyersanyag-hűség végletekig fokozásával. Mit jelent ez? Szöllősi ügyetlen, nagy öltésekkel nyers húsból varr össze emberi portrékat. Az így készült szobrokat fotózza le, majd nyomtatj a ki. A gyomorforgató Frankenstein-arcmások hatását még tovább fokozza, mikor a Szerelmeim-sorozatban, nők ágyékát mintázza meg a nyers húsból. Igazi arte povera, Szöllősi a piacról dolgozik: mirelit csirkecomb, disznólábszár, marhalapocka. Van a naturalizmusnak olyan foka, amely megbotránkoztatja a kortársakat. Caravaggio (a koszos talpú szentekkel) ma már nyilvánvalóan nem tartozik ide, de Szöllősinek jó esélyei vannak. A pőre hússzobrok botrányszaga a nemiség megalázásából, a testiség totális, perverziószerű eltúlzásából ered. Ezek a szobrok nem mozognak, nem szeretnek, nem éreznek, nemi szervre redukált húsként várják a klienseket. És persze utódot nemzeni is képtelenek, reproduktivitási fokuk nulla.
 
   
 
A véres Frankenstein-printek után tűntek fel Szöllősi legutóbbi kiállításán az éteri cyber-gésák: Suzuka, Masumi, Chirika és társaik. A Suzuka és barátai című tárlaton a nagyérdemű számítógéppel manipulált c-printeket láthatott. A képek főszereplői japán real dollok. Ezek a szilikonbábuk a felfújható guminők új generációját képviselik: hollywoodi trükkmesterek technikai tudásával megtervezett realisztikus műnők, a végképp elidegenedett magányosok szexuális játékai. Szöllősi az internetről letöltött gumiszeretők képét montírozza be különböző fotográfiák képterébe. Az ártatlan tekintetű élettelen bábuk - a manipulált fotók segítségével - esélyt kapnak a látszatéletre: elfújhatják a gyertyát a születésnapi tortán, énekelhetnek a kórusban és megtalálhatják az igazit. Legalábbis a digitális világban. Kiborggá válnak, olyan félszerzetté, aki a szerves és szervetlen világ határmezsgyéjén kóborol. A kiborgokat Donna J. Haraway dobta be híres esszéjében az antropológiai diskurzusba. Haraway olyan hibridekről álmodozott, amelyek áttörik az embert és az állatot, az élőlényt és a gépet, a fizikait és a nem fizikait elválasztó falakat. Hogy miért is volt a baloldali feminista számára fontos a kiborg, arra elég egy rövid idézet: „A kiborg »szexualitás« visszaállít valamit a páfrányok és gerinctelenek kedves replikációs barokkjából (oly szép organikus védekezésül a heteroszexizmus ellen). A kiborg replikáció leválik a szerves reprodukcióról."Vagyis: a kiborg (nő) szemben a biológiai nővel nem képes szülni, így elmossa a természetes határvonalat a két nem között. Megvalósítja a totális emancipációt. Hogy ez jó-e neki, már más kérdés. Szöllősi kiborggá váló szilikonbabáit nézve nem igazán. Suzuka és barátai ugyanis faggatják a testiséget, terhes nők anatómiai szobrait tanulmányozzák és formalinban úszkáló embriók előtt álmodoznak. A gyermekszülés számukra elérhetetlen, a digitális élettér szűkös korlátai közül visszavágynak a technicizált kor előtti boldogbékeidőkbe. Nem kérnek a replikációs barokkból.
 
Goethe éteri Homonculusa a szerelem erejével törte darabokra kristálypalackját, hogy az őstenger mélyén útjára indíthassa az evolúciót (a páfrányokon át az emberig). S talán az sem véletlen, hogy a Homonculus testi létezésnek alapot és értelmet az első isten, Erósz adhatott csak. Szöllősi is az érzelmekkel próbálkozik: „Suzuka egy olyan baba - állítja -, akit már az első pillanatban a szívembe zártam. Mindene megvan, ami kell, de legszebb mégiscsak az arca, amire örökre rá van vésve az irántam érzett odaadás. Ezt tudtam, amint kicsomagoltam a fejét tartalmazó dobozt és rám emelte tekintetét. Azóta mindent együtt csinálunk, még olyasmit is, amit másképp nem lenne helyénvaló. Ha nem ő lenne Suzuka." Szöllősi hatalma kisebb, mint Erószé. Bábuból csak kiborgot teremthet.