Árnyék

Csizmadia Alexa

Compton Verney Anglia egyik legizgalmasabb múzeuma, melyben hat elsőrangú és eklektikus gyűjtemény kapott helyet, miközben tizenkét teremben időszakos kortárs kiállításokat is bemutatnak. A Peter Moores Alapítvány kezelésében működő 18. századi épület Warwickshire-ben található, nem messze Stratford Upon Avontől, Shakespeare festői szülővárosától. A kúria mai formája Robert Adam terveihez fűződik, parkját a híres angolkert-tervező Capability Brown álmodta meg. A modernizált és új szárnnyal kibővített múzeum 2004-ben nyitotta meg kapuit, első időszakos kiállításuk Peter Greenaway megainstallációja volt, de rendeztek már Van Gogh- és Luc Tymans-kiállítást is.

 

Christian Boltanski: Gyertyák, 1986

Az idei év kiemelkedő tárlata különös párosítás volt. Georges de La Tour munkáival egyidejűleg az Árnyék címet viselő tematikus kortárs válogatást mutatták be, amely a sienai Palazzo delle Papesse Galériából érkezett. Caravaggio kortársának, George de La Tournak csupán negyven képe ismert, így minden kiállítása kiemelkedő esemény. Az „éjszaka Georges-ának” is nevezett festő jellegzetes képein a szereplők arcát pislákoló gyertyafény világítja meg, a sötét háttérből kibomló vonásaikat meleg fények és különös árnyékok tagolják, a művész kézjegye félreismerhetetlen.

Az érthető okokból kis anyagot bemutató De La Tour-kiállítást szinte szervesen egészíti ki az Árnyék című válogatás. A kiállítás első terme Christian Boltanski installációját, a Gyertyák-at mutatja be, mintha csak a lehető legszorosabban De La Tourhoz próbálnák kapcsolni az anyagot. Boltanski kis ónfigurái hatalmas árnyékot vetnek, melyeket a látogató által keltett légáramlatok hoznak mozgásba és tesznek fenyegetővé. Fiona Tan Felfordítva című videója egyszerű ötleten alapul; az esős utcán lépdelő figurákról készült fekete-fehér filmet fejjel lefelé vetíti, így az árnyékok uralják a képmezőt, mintha csak a kutya sétáltatná a nagymamát. Mona Hatoum Misbah című installációja hasonlóan egyszerű, ám hatásos ötletre épül. A kis kiállítóterembe lámpát függesztett, melynek burájából különböző alakzatokat vágott ki. A forgó lámpatestből kiszűrődő fény kis reszkető csillagokat rajzol a falra, a csillagokat azonban fegyverüket célzásra emelő figurák tagolják, szinte megmérgezve a

Mona Hatoum: Misbah, 2006

már-már romantikus budoárszerű terem hangulatát. Mintha csak arra figyelmeztetnének, hogy nem zárkózhatunk efféle félhomályos pihe-puha budoárokba, a valóság oda is beteszi puskaporszagú lábát. Anri Sala videója, a Szellemjátékok egy éjszakai tengerparton készült, ahol két kislány rákokkal játszik. A rákok elszaladnak az erős fénysávból, néhányuk azonban megbűvölten áll a fényben. A vetítőterembe érve a figyelmes teremőr elemlámpával mutat utat, így – szándékoltan vagy sem – a lámpával megvilágított látogató máris a rákokkal azonosul a videót nézve.

A kiállítás jól ismert életművekből is képes kevéssé ismert munkákat felmutatni, ilyen pl. Andy Warhol Árnyék című önarcképe, melyben a képet a művész sziluettje uralja.
Francesca Woodman testlenyomatainak megjelenése bizonyára nem véletlen, hiszen a kurátor Lea Vergine a ’70-es évek „body art”-jának és performance-ainak feldolgozásáról ismert. Compton Verney az idén ismét érdekes színnel gazdagította a kortárs művészet angliai (túl)kínálatát. A Georges de La Tour festette keretbe foglalt kiállítás a helyszínhez méltó stílszerű „csomagolás”-ban mutatott be izgalmas munkákat.

 

 

Georges de La Tour: A Szent Sebestyént ápoló Irén, 1630 k, Kimbell Art Museum



2007/5. 30-32.o.