Artmagazin 23
Istanbul Biennále 2007
Az idei Istanbul Biennále szándéka szerint az optimizmust kívánja szemléltetni a „globális háború korában”, ami elég tág címkének tűnik ahhoz, hogy minden beleférjen, ami szórakoztató, mondhatjuk, hogy a kasseli Documentával ellentétben a hangsúly nem az okos nevelésre esett, hanem a közönséget direkt módon megszólító darabokra. Isztambul amúgy is nyitottnak mutatkozik a kortárs képzőművészet felé, a megannyi párhuzamos program és független kiállítóhely mellett a frissen nyíló, hatalmas Santral Istanbul (www.santralistanbul.com) művészeti központ is jelzi azt az igyekezetet, amivel a város a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címre készül. Ebbe a folyamatba tökéletesen illeszkedik a biennále programja, vagyis a kortárs művészet látványossá tétele és népszerűsítése, a szükségesnél nem több reflexióval a kulturális és (geo)politikai különbségekre.
Pal Kepenyes fölfedezetlen életműve
A 20. századi modern magyar szobrászat legsikeresebb alakjai, a korai magyar film Hollywoodba távozó nagyjaihoz vagy a magyar fotográfia jelentős részéhez (Kertész, Brassai, Capa stb.) hasonlóan, külföldre szakadt alkotók voltak. Olyan művészek, mint Máttis Teutsch János, Nicholas Schöffer, Pierre Székely, Amerigo Tot, Pátkai Ervin, Marta Pan. Közülük egy a többinél is messzebb, Mexikóig vándorolt, s bár hatalmas életművet alkotott és komoly helyi megbecsülést szerzett, művészetéről itthon mégis csak nagyon keveset tudunk.
Árpádhauser Erzsébet
Van egy kép, amit vár az ember, ha Eisenachban jár, hiszen annyiszor nézte: a Wartburg sziluettje, ami az autón is látható. Hát, hiába várja. Annyira fás a domb, hogy nincs, vagy nem találtam meg a városnak azt a pontját, ahonnét a régi autójelvényt készítették. Sőt négykerekű Wartburgot is egyetlenegyet láttam, Eisenach kisváros, nem fér bele a nosztalgia még játékból sem.
1000 klasszikus
Kövér könyv. Kicsit több, mint ezer oldal, ábécérendben felsorolt sok száz európai festővel és alkotásaik legjavával. Képes albumnak túl tömzsi, egy lexikonhoz képest túl sok az illusztráció, szaktudományi forráskiadványnak pedig túl széles a merítés. Kicsit olyan, mint a szívhez szóló versválogatások – tízszeresére növesztve.
World of Art – magyarul
Milyen felemelő érzés lehet valamelyik angolszász elitegyetemen az Oxfordban végzett, tweedzakós professzoroktól hallgatni a művészettörténetet. A patinás brit könyvkiadó, a Thames & Hudson jóvoltából most átélhetjük ezt – még ha áttételesen is. A német nyelvű művészeti könyvpiac ellensúlyozására a Glória kiadó elkezdte megjelentetni A művészet világát, a Thames & Hudson legendás, fekete gerincű, papírborítós óriássorozatát.
KIBU
Mi az a Kitchen Budapest? Egy különleges médialaboratórium a Ráday utcában, tele zúgó laptopokkal, szétszerelt elektronikus készülékekkel, félkész robotokkal. Ahol szemünk előtt rohannak a pixelek, ahol életteli lényként kezelik a hálózatra kötött kütyüket. Mert ott állomásoznak azok a mérnökzsenik és technoyuppie-k, akiknek sikerült – a Magyar Telekom jóvoltából – hobbijukból munkakört teremteni.
Egyiptom – az örök (téma)
Talán nincs a világon még egy olyan ókori kultúra, amelyről annyi tudományos, illetve ismeretterjesztő kiadvány jelent volna meg, mint az egyiptomi. Tény, hogy misztikus vallásosságával, lenyűgöző épületeivel, páratlan festészeti alkotásaival, föld alá rejtett mesés kincseivel kiapadhatatlan forrást biztosít a téma iránt érdeklődőknek, legyenek bár azok a könyvek szerzői vagy olvasói.
Az Art Forum Berlin és az új esztétizmus
Mint nemzetközi művészeti vásár, a berlini Art Forum nem más egyfajta nemzetközi művészeti keresztmetszetnél; és ha nemzetközi keresztmetszet, akkor – feltételeznénk – valamifajta „nemzetközi trend” bemutatását nyújtja. Így tehát az olvasóknak nagyobb tanulsággal szolgálhat egy szinopszis a tartalomról, mint a vásár formai kondícióiról. Jelen írásban szeretnénk félretenni a számadatok (részt vevő országok, galériák, kiállítók, látogatók, eladások) ismertetését (a honlapról ezek az információk könnyedén begyűjthetők: www.art-forum-berlin.de/), és inkább a standok kínálatára helyeznénk a hangsúlyt.
„Inkább a Kodak[1]” – Vaszary és közönsége
A szokatlan helyzetre való tekintettel, amelyben a tavasz ellenére az a legbölcsebb, hogyha kerüljük a népes baráti társasággal együtt töltött időt, és a természetben tett séták mellett saját nappalinkba menekülünk, ezért mi most nem kiállításokat ajánlunk, hanem olyan korábbi Artmagazin-cikkeket, amiknek éppen aktualitása van, vagy egyszerűen: nagyon szeretjük őket.
Művésznő vagy kurtizán? - Anita Berber (1899–1928) tündöklése és bukása
A Színházi Élet című lap 1923-ban arról adott hírt, hogy a berlini „meztelen táncosnő”, Anita Berber szenzációs fellépése a budapesti Parisian Grillben estéről estére tomboló sikert arat.[1] A mindössze huszonhárom éves, de nagy múltra visszatekintő, hírhedt díva akkori férjével, az extravagáns Sebastian Droste mozgásművésszel Bécsből érkezett, ahonnan botrányos viselkedésük miatt kiutasították őket. A sajtó őrjöngő tapssal ünneplő pesti közönségről tudósított, amely felfokozott érdeklődéssel figyelte az egzotikus kosztümökben és szokatlan összeállítású díszletek között játszódó táncjeleneteket. Persze a műsor kihívóan feltárulkozó, akár szemérmetlennek is értékelhető előadásmódja megosztotta a nézeteket. A konzervatív szemléletű lapok újságírói, a közerkölcs védelmében felháborítónak tartották a színházi eseményt.[2]
Spányi Béla - Magyarok Münchenben 5.
„Emberi nyomoktól mentes vadonok, csöndes és elhagyott tájak költője” Amikor az 1888-as Nemzetközi Művészeti Kiállításon a fiatal, de itthon már közkedvelt Spányi Béla A magány, Az utolsó gólya és az Esti hangulat című képeit kiállította, mai kifejezéssel élve, paradigmaváltás következett be a müncheni művészeti életben. A festészeti műfajok koronázatlan királya, a történelmi festészet végleg hanyatlásnak indult, és a közönségnek addig olyan ismeretlen fogalmakkal kellett megbirkóznia, mint a plein air, a naturalizmus vagy az impresszionizmus. Ezen a külsőségeiben és látogatottságában is kivételes kiállításon, a Glaspalast „roskadásig” megtelt termeiben a száz meg száz szokásos kép mellett a realizmus és naturalizmus különböző értelmezési kísérleteinek is szemtanúi lehettek a kortársak.[1] A kiállítást elöntötték a világos képek, és Friedrich Pecht, a konzervatív művészetkritika vezéralakja már egyenesen a kolera ragályos terjedéséhez hasonlította a szerinte Nápolytól New Yorkig pusztító „impresszionizmust”.
Artforum Berlin 2007 - About Beauty
A jelek szerint az idei szezon női téma, a neonok és lakótelepi házak mintájára sulykolt modellek jegyében fogant, legalábbis ezt mutatja a nagyszámú (több mint kétezer) művész kiállított munkáinak átlaga. A főszereplő mindig, de mintha egyre inkább a festészet volna, és úgy fest, a tendencia a új médiumok visszaszorulását mutatja. A 12. éve megrendezésre kerülő esemény mindenesetre formailag is megújulni kívánt az évfordulóra, ezúttal nemcsak az Ami Barak által rendezett, amúgy színvonalas tematikus kiállítás kapott címet, hanem maga a vásár is – About Beauty –, mely mottó (tévesen) azt sugallja a nézőnek, hogy valamilyen téma köré válogatott műtárgyakkal találkozhat.
Árnyék
Compton Verney Anglia egyik legizgalmasabb múzeuma, melyben hat elsőrangú és eklektikus gyűjtemény kapott helyet, miközben tizenkét teremben időszakos kortárs kiállításokat is bemutatnak. A Peter Moores Alapítvány kezelésében működő 18. századi épület Warwickshire-ben található, nem messze Stratford Upon Avontől, Shakespeare festői szülővárosától. A kúria mai formája Robert Adam terveihez fűződik, parkját a híres angolkert-tervező Capability Brown álmodta meg. A modernizált és új szárnnyal kibővített múzeum 2004-ben nyitotta meg kapuit, első időszakos kiállításuk Peter Greenaway megainstallációja volt, de rendeztek már Van Gogh- és Luc Tymans-kiállítást is.
Régi kor árnya felé visszamerengni - Méhes Lóránt retrospektív kiállítása az Ernst Múzeumban
Ha jól értelmezem Fórián Szabó Noéminek a kiállításhoz kapcsolódó, rendkívül alapos tanulmányát, a sajtóanyagban felfedezhető felsőfokú jelzők tömegét (legjelentősebb, kiemelkedő, kiváló), továbbá azt a tényt, hogy Méhes művészete meglehetősen alulreprezentált a kortárs magyar művészettörténetben, világos, hogy a kiállítás egyik célja nem kevesebb, mint az 56 éves Zuzu életművének kanonizálása, egyes kritikusok szerint eddig hiába várt megistenülése. Méhest önállóan nem említi egyik nagyobb, összefoglaló művészettörténet sem – ellentétben a Vető Jánossal nyolc éven át közösen készített munkákkal, melyek már keletkezésükkor bekerültek a megkerülhetetlen alkotások panteonjába. A kérdés pontosan az, hogy saját jogán ki tud-e szabadulni Méhes művészete ebből a béklyóból, igazak-e az életmű egészére alkalmazott szuperlatívuszok, vagy ha nem, van-e olyan mű vagy műcsoport a négy tematikus részre (tanulmányi évekre, Zuzu–Vető-korszakra, illetve a misztikus és az új képekre) tagolt oeuvre-ben, amely hitelt érdemlően bizonyítja az integrációs kísérlet jogosságát.
