Artanzix / 23

Archívum

2022-08-09

Összeállította: Rieder Gábor

Hamis graffiti

A népes antwerpeni festőtársadalom már a 15. században felpanaszolta, hogy a vándor műkereskedők mindent ellepve, sikátorokban, hidakon és tereken árulják kétes minőségű áruikat. A bolyongó műkereskedelmet a hatóság végül a Miasszonyunk temploma mellett hivatalosította. Az élelmes kalmárok később – kibújva a rendelet alól – a pénteki vásárnak (Vrijdagsmarkt) nevezett szabadpiac árverésein értékesítették bizonytalan eredetű portékáikat. Itt találtak óvatlan gazdára a hamisítványok, a rossz másolatok és a másodosztályú munkák. A pénteki piacnak ma az internetes árverezőoldal, az eBay felel meg. A The Art Newspaper szeptemberi száma beszámol Banksynek, a brit graffitiművészet fenegyerekének keserű tapasztalatairól. A még ma is félillegalitásban élő Banksy sablonnal felfújt minden lében kanál patkányairól, törvényszegő rendőreiről és bánatos tekintetű angyalairól lett közismert világszerte. Meg persze arról, hogy előszeretettel csempészte be festmény-parafrázisait a nagy múzeumok kiállítócsarnokaiba. A professzionális műkereskedelmi iparnak végül sikerült Banksyt kiszippantani a graffitis szubkultúrából. De csak korlátozott sikerrel. Banksy átugrotta a másodlagos piacot (a galériákat) és inkább az aukciókon árusítja munkáit. Tavaly egy művéért még 6000 fontot kapott a Sotheby’snél, idén áprilisban már 288 000 fontért értékesített egy acélfestményt a Bonhamsnél. Közben viszont a munkáit papírra nyomó kiadó három fiatal munkatársa pár nem engedélyezett művét is a piacra dobta, az ellenőrizhetetlen eBayen, ahol hamis aláírással és lopott pecséttel vették meg a félrevezetett vásárlók.

Legyőzött Getty

A világ leggazdagabb művészeti intézetének tartott Getty Múzeum hosszas pereskedés után megadta magát. Szeptemberben aláírta az olasz kormány képviselőivel a kétes eredetű műkincsek visszaadásáról szóló nyilatkozatot. Az olajmágnás Jean Paul Getty pazar pénzadományaiból megvalósult múzeum összesen negyven műtárgyáról mondott le. A jogi keretet az Egyesült Államok és Olaszország között megkötött 2001-es szerződés jelentette, amiben Amerika megígérte az illegális csempészáruk visszaszolgáltatását. Az itáliai szervek hamar be is nyújtották a New York-i és bostoni múzeumoknak a kívánságlistát. És persze a Gettynek, ami – az alapító hobbiját követve – az európai antik műkincsek tengerentúli fellegvára. (A malibui Getty Villa egy herculaneumi palota tökéletes rekonstrukciója!) Az olasz fél szíves kérését kulturális embargóval is súlyosbította: az itáliai múzeumok megfenyegették a Gettyt, hogy nem kölcsönöznek műtárgyakat a kiállításaira. Az ijesztgetés megolajozta az egyezkedés nehezen haladó gépezetét, a Los Angeles-i központú intézet a tavaly novemberben megígért 26 tételes listát felkerekítette 40-re. Ez az anyag ugyan elmarad az olaszok által követelt 52 műtárgytól, de így is olyan értékes alkotásokat tartalmaz, mint a Getty egyik fő attrakciója, a hellenista márvány- mészkő Aphrodité. (Plusz több fekete és vörös alakos váza, valamint eredeti freskórészlet.) Az embargó veszélye viszont elhárult, a Getty év végi kiállításai- ra egy Bernini-szobrot is kölcsönad az itáliai múzeumügy.

Szabadságjogokat mindenkinek!

Mikor a szeszélyes, pazarló és kegyetlen Földnélküli János bevezette az úgynevezett pajzspénzt, hogy feltöltse a vesztes franciaországi háborúk miatt kiürült kincstárat, a bárók fellázadtak. Oroszlánszívű Richárd tehetségtelen öccsét ugyanis senki sem látta szívesen a trónon: maga ellen fordította az angol főnemeseket, magára haragította a római pápát és még plusz adót is ki akart erőszakolni az előkelőkből. Ködös Albion nemes lovagjainál betelt a pohár, arra kényszerítették a királyt, hogy foglalja írásba szabadságjogaikat. 1215-ben járunk, a kérdéses dokumentum pedig az angolszász világ Aranybullája, a Magna charta Libertatum. Földnélküli János ebben az oklevélben rögzítette az egyházi rend, a nemesség, a bérlők és a városok jogait és kiváltságait, szabályozta a pénzpiacot és megreformálta az addig ugyancsak részrehajló igazságszolgáltatást. A deklarált szabadságjogokat Földnélküli János többször is megszegte, utódai viszont rendre megerősítették. Például II. Edward, aki 1297-ben tett hitet a Magna charta mellett. Ezt az oklevelet bocsátja kalapács alá a Sotheby’s decemberi aukcióján New Yorkban. A pár fennmaradt középkori Magna chartát nem szokás adni-venni. Az 1215-ös őseredetit a British Múzeum őrzi, a Sotheby’s pecsétes kézirata a 14. századtól kezdve egy brit főrendi család kastélyában lapult. Onnan vette meg az az amerikai alapítvány, amelyik most eladásra kínálja. Nem is kevés pénzért... A jogtörténeti kuriózumot 20 és 30 millió dollárra becsülték az árverezőház illetékesei.

A Pompidou vándorlása

A múzeumok virágkorát éljük: a nemes intézmények sorra döntik a látogatószám-rekordokat, építik a hipermodern új szárnyakat és nyitják lerakataikat a világ különböző pontjain. De ennek a folyamatnak vannak vesztesei is – viszonylag kevés sikeres helytörténeti múzeumról szólnak a híradások. Az olló szétnyílt, a nemzetközi óriásmúzeumok – akárcsak a globális nagyvállalatok – megsokszorozzák a vagyonukat, miközben a kis, poros, helyi intézmények jó esetben elvegetálnak az önkormányzati segélyeken. A sikersztorikat a nagyhalak írják, például az öt lerakattal bíró Guggenheim vagy a Közel-Kelet felé terjeszkedő Louvre. A versenybe beszállt a Pompidou Központ is. A tervek szerint 2010-re elkészül az első külföldi fiókintézményük, a Sanghaji Pompidou. Az üvegből, acélból és színes csövekből felépített párizsi kortárs művészeti központ igazgatója kiadta a jelszót: globálissá kell válni. De addig sem tétlenkednek, míg a vonakodó pekingi hatóságok aláírják az engedélyeket. Jövőre, a Pompidou Központ harminckettedik születésnapján, megnyílik a művészeti központ első filiája. Belföldön. Egész pontosan egy Metz nevű, félmilliós kisvárosban a német–belga határ közelében. Hiába támadják chiracot a francia értelmiségiek, hogy a nemzetközi politikának rendeli alá az ország kulturális javait. A Pompidou Központ – akárcsak a Lens-ben is megjelenő Louvre – nem hanyagolja el az anyaországot sem, sőt a dencentralizáló gall kultúrpolitikának köszönhetően éppen a kevésbé ismert régiókban terjeszkedik. 2009-től ezért virít majd Metzben a hálószerű vázra épített, hullámzó, fehér sátortető.

Van Gogh a konyhában

Vincent Van Gogh: Nagy platánfák (korábban: Útjavítók), 1889, olaj, vászon, 104,5x124,5 cm, Művészeti Múzeum, cleveland © The cleveland Museum of Art, 2006

Van Gogh örökös küzdelmet folytatott a kínzó pénz- és nyers- anyaghiánnyal. Pár hónapja egy Bostonban őrzött tájképéről derült ki, hogy egy kész festmény rejtőzik a felszíne alatt, de sajnos az átfestett kép csak röntgengéppel látható. Az amsz- terdami Van Gogh Múzeum egyik kurátora, Louis van Tilborgh most újabb meghökkentő kutatási eredménnyel szolgált. Állítása szerint a holland festőzseni – miközben egyre közelebb sodródott az öngyilkossághoz – többször is kifogyott a nyers vászonból. 1889. november 16-án kelt levelében ezt el is panaszolta Párizsban élő műkereskedő öccsének, Theónak. De a kívánt vászontekercs csak három héttel később érkezett meg. Az alkotói lázban égő Van Gogh nem akarta hiábavalóságokra fecsérelni az idejét, így inkább lebotorkált a Saint-Rémyi szanatórium étkezőjébe és beszerzett pár konyharuhát. A rossz minőségű textíliák piros négyzetrácsos mintája – a specialista szerint – fel is fedezhető két festményen. A vékonyabb ecsetvonások között a Nagy platánfák (Művészeti Múzeum, cleveland) és a Búzaföld hegyes látképpel (Kröller-Müller Múzeum, Otterlo) című festményen valóban átsejlik a konyharuhák vörös csíkja. De csak ha kézbe vesszük a képet és tüzetesen megvizsgáljuk. Van Gogh festővászna legközelebb 1890 nyarán fogyott el, mikor a Párizs melletti kis faluban, Auvers-sur-Oise-ban tartózkodott. Itt a fogadó konyharuháival pótolta a hiányt, amiknek vörös szegélye szintén felfedezhető az amszterdami Van Gogh Múzeum Daubigny kert című kicsiny képén.