A vásár legszebbjének

Interjú Natalija Vujošević-csel , a montenegrói Kortárs Művészeti Intézet alapítójával és Jelena Stanovnikkal , a Trema Kiadó vezetőjével

Idén már ötödszörre adtuk át a budapesti kortárs művészeti vásárok legszebb (értsd legmenőbb, leginnovatívabb, a kiállított művek között a legérdekesebb összefüggéseket mutató, az Artmagazin koncepciójával leginkább egybecsengő) standjának járó díjunkat, ami most egy aranyszínű alma sablon-plakettben testesült meg. Ennek segítségével fújtuk rá az alma jelet a montenegrói Kortárs Művészeti Intézet standjának falára. A győztes kiállítókkal készített interjúnk következik.

Artmagazin: Örömmel adtuk át az Artmagazin- díjat, amely a vásár legszebb standját díjazza. A Montenegro fővárosából érkező ISU (Institute of Contemporary Art) első alkalommal vesz részt az Art Marketen, és egyáltalán ez az első magyarországi bemutatója. Mivel nem ismerjük egymást, röviden bemutatkozol?
Natalija Vujošević: Köszönöm a díjat, remek meglepetés volt! A nevem Natalija Vujošević, a montenegrói Kortárs Művészeti Intézet egyik alapító művészeként vagyok jelen az Art Market Budapesten. Az intézet mellett egy minikiadót is üzemeltetünk Jelena Stanovnikkal, a Tremát; eddig elkészült kiadványainkat is elhoztuk a vásárra.


Natalija Vujošević és Jelena Stanovnik   Forrás: Facebook – Trema

A Balkan Guest szekció meghívott résztvevői között szerepeltek. Hogy írnád le a montenegrói művészeti közeget? Nálunk a kulturális élet elsődleges helyszíne a főváros, míg a vidék jobbára alulfinanszírozott és általában konzervatívabb is. Mennyire intenzív Podgoricában a művészeti színtér és mi a helyzet a fővároson kívül? Kaptok elég nemzetközi figyelmet?
N. V.: Montenegro kis ország, nem rendelkezik igazi művészeti közeggel. Nem beszélhetünk független kortárs művészeti projektekről, hiszen minden az ottani intézményeken keresztül történik, amelyek azonban sajnos elég lassan reagálnak és el is járt felettük az idő. Volt pár múltbéli esemény, amire szívesen emlékszünk vissza, például a Cetinje Biennálé 1990 és 2004 között. Ebben az időszakban a közeg elkezdett élni és Montenegro is láthatóbbá vált a régió kortárs művészeti térképén. A függetlenség kikiáltása után azonban elszigetelődtünk, azóta a projektek nagy része a nemzeti identitás mesterséges felpumpálása körül forog. A kortárs művészet alvó üzemmódba kapcsolt. Ugyan ma már működik pár független művész, akik keményen dolgoznak és nemzetközi figyelmet is kivívtak, de művészeti közegről továbbra sem beszélhetünk.

Hogy élted át a szakítást Szerbiával? Mindez nem volt túl rég. (Montenegro 2006-ban lett független.) Milyen művészeti attitűdön nőttél fel még az elszakadás előtt és mennyire volt felszabadító a 2006 utáni korszak a művészetben?
N. V.: Szerbia és Montenegro volt a régi egységes Jugoszlávia utolsó maradványa. Ahogy mindannyian tudjuk, a szakítás nem volt túl szép és az egykori Jugoszláv államalakulat köztársaságai a mai napig az átmenet vákuumában tengődnek. Más szóval zűrzavaros űr tátong annak következtében, amilyen kegyetlenül csapott át a volt utópista szocialista rendszer a neoliberális kapitalizmus vad verziójába. A művészet tekintetében a határok sosem jelentenek jót: kisebb állam egyenlő kevesebb lehetőség.

Mesélj kicsit a kezdetekről. Mi vitt arra, hogy egy művészeti szervezetet gründolj és milyen tevékenységeket végeztek mint Kortárs Művészeti Intézet?
N. V.: Régóta dédelgettem ezt az elképzelést, és jó pár kudarcba fulladt próbálkozás, illetve természetes kiválasztódás kellett ahhoz, hogy végül azokkal az emberekkel kerüljek kapcsolatba, akik hozzám hasonló elképzelésekkel és jövőképpel rendelkeznek. Felismertük, hogy Montenegróban nem létezik olyan szervezet, amely segítené a művészek kapcsolattartását külföldön a kortárs művészeti világgal, senki sem végez művészeti kutatásokat vagy archiválást, nincs következetes és elkötelezett vita és kritika. Ezek a művészeti gyakorlat legalapvetőbb dolgai, és ha nem léteznek, létre kell hozni őket. Az ISU csak most kezd.

Ha jól értem, az ISU egy intézményesített artists-run-space. Az elnevezése viszont arra enged következtetni, hogy jóval komolyabb és hosszabb távon tervezett dologról van szó, mint pár helyi művész informális szerveződése. Hogyan működtök most és mik az irányelvek a jövőre nézve?
N. V.: Szándékosan használtuk az „intézet” szót a szervezetünk névadásakor, ez tulajdonképpen beszólás, arra utal, hogy azok az intézmények, amelyeknek a művészek promotálása és támogatása lenne a feladatuk, nem végzik a munkájukat. Így mi, művészek saját kezdeményezésből szerveztünk egy intézményt, amely elvégzi helyettük. Jelenleg egy tanulmány összeállításán dolgozunk, amely felméri a minőségbeli problémákat és kirajzolja a montenegrói kulturális platform hiányzó területeit. Adatbázist is fel akarunk állítani, valamint elkezdeni az archiválást, hogy megfelelő rálátásunk legyen a helyzetre. Ezek az első lépések.


Az Artmagazin által díjazott ISU az Art Market Budapesten, 2015   Forrás: Facebook – Trema

A művészvilág keleti féltekéjén, amikor egy induló intézmény küldetés- vagy profilmeghatározásáról van szó, nem tudjuk elkerülni a politikát, legalábbis a munkamódszer megválasztása többször közvetlenül is utal politikai preferenciákra. Hogyan kezelitek ezt és milyen partnerekkel működtök együtt szívesen?
N. V.: Igen, ez az átkunk és alibink is egyben, hogy mindenféle hierarchia a politika zászlaja alatt szerveződik… Montenegro tragikus példa arra, hogyan válik a kultúra annak az inkompetens és korrupt rendszernek az áldozatává, aminek a kiszolgálója lett. Azt gondolom, a régióban sok helyen hasonló a helyzet. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy mindenhol vannak olyan egyének és szervezetek, amelyek a miénkhez hasonló küldetéstudattal rendelkeznek. A kapcsolatainkat szervesen alakítjuk azokkal a partnerekkel, akik osztoznak meggyőződésünkben, akár intézményi, akár független közegből jönnek. Hiszek abban, hogy az emberek azok, akik a dolgokat mozgatják.

Magyarországon a 2010-es ultrakonzervatív fordulat általános elfordulást eredményezett az intézményektől, és a szakma progresszív része az önfenntartás új stratégiáiban és gazdasági modelljeiben keresi azóta is az alternatívát. Montenegróban is hasonló az intézményi/kultúrpolitikai klíma?
N. V.: Pontosan ezért indítottuk a szervezetünket. A helyzet nem teljesen ugyanaz, de hasonló következményei vannak a művészetre nézve. Az intézmények továbbra is a régi, lassú rendszerben működnek, az állásokat nem rátermettség, hanem személyes kapcsolatok révén osztják le, a kultúrára szánt költségvetés nagyon visszafogott és biztosan nem az innovációt támogatja. Azok az emberek, akik radikálisabban akarnak fellépni, vagy előremutatóbb dolgokat létrehozni, vagy egyáltalán bármin is változtatni, a saját eszközeikre vannak utalva.

Milyen művészeti eseményeket valósítottatok meg eddigi működésetek alatt, amit valamilyen szempontból kiemelkedőnek értékelsz?
N. V.: A munkát még csak most kezdjük el. Az Art Market után kiadunk egy tanulmányt Elveszett kapcsolat: Az elszigetelődés mint választás – Montenegrói kortárs művészet címmel. Az elkészült munkát Velencében, a The Silver Lining projekt keretében mutatjuk majd be. Ez Lichtenstein reprezentációjának kiegészítő eseménye az idei Velencei Biennálén.


Natalija Vujošević: "Stay", 2014, video still   ©Natalija Vujošević

Kik számítanak „nagy névnek” Montenegróban? A nemzetközileg is elismert művészek érdekelnek...
N. V.: Van pár izgalmas művész, akiknek a munkái nemzetközi kiállításokon és filmfesztiválokon is feltűnnek. Személyes kedvenceim közé tartozik Irena Lagator, Jelena Tomasevic, Lenka Đorojević, Adriana Gvozdenović, valamint a filmrendező Ivan Salatić és Dušan Kasalica.

Most Jelenához fordulok, aki az ISU-n belül a kiadói projektet vezeti. A standotokon füzeteket is árultok, amelyek közös témakör alá szerveződnek. Milyen irányultság/szellemi elköteleződés jellemzi a Trema kiadót? Milyen kiadványok vannak eddig és mik várhatók a jövőben?
Jelena Stanovnik: A Trema, amely kifejezetten kisszabású kiadói projekt, szintén most startolt. Eddig egy könyvsorozatot adtunk ki, amiből mindegyik esszé vagy novella hosszúságú, és lazán kapcsolódik a gyorsulás (acceleration) témájához. Steven Shaviro Bevezetés az „Accelerationism”- be hasznos áttekintést (és kritikát) ad arról az irányzatról, amely az elmúlt néhány évben került napirendre: annak belátása, hogy az ellenállás megszűnt hatékony mozgatóerőnek lenni – a kapitalizmus eszközeit a kapitalizmus összeomlásának előmozdítására kell felhasználni. Hito Steyerl Szabadesésben esszéje azokat a megfontolásokat veszi számba, amelyek az uralkodó lineáris perspektíva helyett egyfajta madártávlat vagy felülnézet bevezetését szorgalmazzák, ami a Google-térképek és megfigyelőegységek hatásának köszönhetően alakult ki... Jelena Stanovnik Silvija című novellája pedig azt állítja színre, milyen Montenegro fővárosában, a Nyugat peremén élni és úgy csinálni, mintha Nyugaton lennénk. Előkészületi fázisban van még Andrew Durbin Track Star című prózaverse, amely szokatlan szemszögből közelít a világszerte nagy népszerűségnek örvendő Adidas melegítőhöz.
   A tervek között szerepel, hogy folytassuk a kis formátumú könyvsorozatok kiadását, emellett művészkönyvekkel és fotográfiával foglalkozó kiadványokkal kapcsolatban vannak még elképzeléseink. De a legfontosabb célunk, hogy megtaláljuk az utat az olvasókhoz és közreműködőkhöz az egész volt Jugoszlávia területéről. Olyan dolgokat adunk közre, amelyek lenyűgöznek minket, és a könyveinkkel el akarunk kezdeni olyan beszélgetéseket – vagy hozzá akarunk szólni a már elkezdettekhez –, amelyek mindannyiunk számára relevánsak ebben a pillanatban.

Leírnád, hogy mit láthatunk a standotokon itt az Art Marketen? Milyen művészektől hoztatok munkákat?
N. V.: A Trema könyvek mellett Adriana Gvozdenović Köszönjük a látogatást című projektjét hoztuk, ami egy nemrég bevándorolt vendégmunkás tapasztalatairól szól. Adriana Brüsszelben él és évek alatt valamennyi vásárlásáról összegyűjtötte a számlákat. Ezeket rajzokkal egészítette ki, amelyeket a diaszpóra újságaiból másolt ki, hogy naplót hozzon létre állandó mozgásban lévő életéről. Hoztam pár saját munkát is: a Nézőpont és a Vers című installációimat. Ezek a Természet és társadalom sorozat darabjai, amelyek a társadalmat a kortárs emberiség elsődleges természeti környezeteként értékelik. Valamennyi kiállítási darab az intim és ismerős élmények esztétikájával foglalkoznak, illetve hogy a háttérben milyen társadalmi konstrukciók alakítják ezeket.


Natalija Vujošević (Montenegro): "Destinytion", 2015   Fotó: Kunstverein Schichtwechsel ©kunstmuseum.li

Milyen művészet áll közel hozzád?
N. V.: Manapság az a művészet nyűgöz le leginkább, ami elég bátor ahhoz, hogy észrevegye a brutalitást és a jelen valóság elképesztően visszataszító mivoltát, ami nem bújik el a korábbi generációk által kitalált filozófia és esztétika elitista eszképizmusának bástyái mögé.

Volt már korábbi kapcsolatotok a magyar kortárs művészeti élettel?
N. V.: Ez az első alkalom, hogy a magyar művészeti közeggel érintkezünk, és örömünkre szolgál, hogy hasonló elképzelésekkel bíró embereket és szervezeteket találunk itt is. Hálásak vagyunk a meghívásért, érdemes volt eljönnünk.



(A zsűrit az Artmagazin és az Artmagazin Online munkatársai alkották (Winkler Nóra, Mucsi Emese, Német Szilvi és Topor Tünde). A díjhoz az Artmagazinban a kiállítóról megjelenő cikk mellett az Art Market felajánlásából az is hozzátartozik, hogy a nyertes a következő Art Marketen 25% kedvezménnyel kapja majd a kiállítóhelyet.)