A londoni hatóságokat felháborította, hogy a metró óriásplakátjain Lucas Cranach gótikusan csenevész, „ledér” aktjai népszerűsítik az aktuális megakiállítást. Mit szóltak volna Courbet egyik-másik festményéhez, például a lényegre törő, széttárt női combokat igen közelről ábrázoló, A világ eredete című kicsiny műhöz (ami a mai férfimagazinok címlapját is veri) vagy egy másik erotikus szalonképhez, a Fekvő női akthoz?

Ez utóbbi a nemrég bezárult óriási Courbet-kiállítás egyik fő szenzációja volt a Musée d'Orsay-ban. Nem azért, mert a 19. századi francia botrányfestő Tiziano közkedvelt, múzeumokban lógó, klasszikus alvó Vénuszait megtöltötte sóvárgó izgalommal, az ártatlan néző felé fordított csípő, a fétisszerű fehér harisnya és a nőalakot körbeölelő vörös brokáttenger segítségével. A párizsiak talán nem ilyen vaskalaposak.

A nagy sajtóvisszhangot a festmény kalandos története váltotta ki: a buja nőalakot Hatvany Ferenc báró őrizte sokáig fantasztikus műgyűjteményében, később egy budapesti bank páncélszekrényében, egészen 1945-ig. A fosztogatásra berendezkedett Vörös Hadsereg ekkor elhurcolta a képet, egy megsebesült orosz katona pedig – hálából az orvosi segítségért – egy pozsonyi doktornak ajándékozta. Az elfeledett aktfestmény nemrégiben került a Hatvany-gyűjtemény restitúciós ügyeivel foglalkozók látókörébe.

A 15 millió dollárra becsült képet már a Londonban élő Hatvany-örökösök adták kölcsön – a Párizs után New Yorkba utazó – életmű-kiállításra. Gustave Courbet-nak nem volt ilyen nagyszabású bemutatója az elmúlt harminc évben – márpedig azóta sokat fordult a világ, és sokat változott a 19. századot kutató művészettörténet. A klasszikus marxista póz, miszerint Courbet a kritikai realizmus úttörője, a Kommün miatt bebörtönzött független művész, erősen megkopott.

Mert igaz ugyan, hogy a festő botrányos őszinteséggel ábrázolta az egyszerű embereket, a kőtörő munkásokat, az ornans-i temetés otromba parasztfiguráit, sőt nem átallotta az előkelők szájába adni a köszöntést se: Bon jour, Monsieur Courbet! (Ami azért különös, mert a festő ágrólszakadt, bolygó zsidóként jeleníti meg önmagát, nem tehetős polgári művészként.) De Courbet nemcsak a munkásosztályból csinált botrányt, hanem az öregecske, ráncos női aktokból, a Szajna-parton pihenő kurtizánokból, a historizáló műfajból, a szalon nemes polgári intézményéből és a francia hatóságokból is.

A botrányból élt, s ezt nem szégyellte bevallani. De miközben gondosan őrizte függetlenségét, olykor kiszolgálta a megrendelők igényeit is, kérjenek azok tetszetős naturalista vadászjelenetet, csendéletet, tájképet vagy éppen pornográf fürdőszoba-dekorációt. Ellentmondásos művész volt – a 20. századi szenzációvadászok előképe. A 130 művet felvonultató nagy kiállítás az Egyesült Államok után ismét visszatér Európába, a Montpellier-i Musée Fabre-ba.


The Metropolitan Museum of Art, New York
2008. február 27. – 2008. május 18.