A legizgalmasabb adalékokat, bennfentes információkat a tanulmányok tudós szerzői szemérmesen mindig a lábjegyzetekbe rejtik. A sokoldalú építész, grafikus, iparművész Kozma Lajos munkásságáról, különösen az idei emlékév kapcsán sokat lehet majd olvasni, de arról csak itt és most, hogy a Kozma családnak fel-alá vontatott úszóháza volt a Dunán, hogyan éltek egy bemutatószalon jellegű lakásban a tehetséges és csinos Kozma lányok és hogyan vészelte át a háborút a család.

Kozma Lajost a 20. század egyik legizgalmasabb alkotójaként tartjuk számon. Kivételes tehetsége és szorgalma révén megadatott neki, hogy tanult mesterségén, az építészeten túl, vagy éppen annak keretei között mindenféle művészeti ágban próbára tegye képességeit: rajzolt grafikát, reklámot, könyvdíszt, tervezett textilt, kerámiát, bútort, belső tereket és házakat. Lenyűgözően gazdag életművének dokumentumai nagy számban maradtak fenn, közgyűjteményekbe kerültek, tanulmányozhatók. Mindezek a források jó alapanyagot szolgáltattak az utókor számára, és ennek köszönhetően Kozma életműve, annak ilyenolyan fejezetei meglehetősen jól feldolgozottak: több monográfia és számos tanulmány foglalkozott munkásságával. A rendelkezésre álló forrásanyag hiányosságai miatt mégis vannak életének olyan rétegei, amelyek nehezen áttekinthetők, szinte ismeretlenek. Nem ismertek irodája működését dokumentáló üzleti könyvek, iratok – ezért például nagyon nehezen göngyölíthető fel ügyfeleinek köre. Alig maradtak utána személyes iratok, se levelezése, se naplója, emiatt családjáról, irodájának hétköznapjairól alig-alig tudható valami. Így azok a tulajdonképpen lábjegyzetbe illő információk, amelyek erre az utóbbi időben különösen divatossá és népszerűvé vált művészre mint magánemberre vonatkoznak, jóformán csak morzsánként, a kisszámú gyűjteményi iratból és a kortársak visszaemlékezéseiből szedegethetők össze.

Kozma családja

Kozma 1884. június 8-án született a Somogy megyei Kiskorpádhoz tartozó Kaposszéplak pusztán, zsidó családban, Fuchs Lajos néven. Nagyszülei az Esterházy család birtokán hitbizományként 3000 holdat béreltek, azon gazdálkodtak. Édesapja, Fuchs Gyula, a megyei főispán főkertésze volt. Édesanyja, Fleiner Ida a kaposvári értelmiségi elithez tartozó, híres műpártoló Fleiner családdal állt rokonságban, akik Rippl-Rónaival és Bernáth Auréllal is szívélyes kapcsolatot ápoltak. A Fleiner-rokonság egyik értékes „gyümölcsévé” lett az a villa, melyet Kozma 1934–35-ben tervezett a család számára Zala megyei, pókaszepetki birtokukra. Harmincas években tervezett számos családi háza között ez az egyetlen ismert vidéki villa, amely különösen belső tereinek megformálásában lett igen figyelemre méltó. A háznak azonban sajnos már nyoma sincs, nem sokkal a háború után a helyi vadásztársaság, amelyik a területet kezelésébe vette, földig romboltatta. Kozma, még Fuchs Lajosként 1890–94 között a jeles történész, Marczali Henrik által patronált marcali elemi iskolába járt, majd Kaposváron folytatta tanulmányait. Apja halála után édesanyja újabb házasságot kötött, s a család Győrbe költözött, ahol a Magyar Királyi Alreál Gimnázium diákja lett. A gimnáziumi évek során kedves tanára, Kovács Zoltán (Kovács Margit keramikusművész édesapja) hatására fordult érdeklődése mindinkább a művészetek felé.

1902-ben, abban az évben, amikor Budapestre költözött és beiratkozott a József Nádor Műegyetemre, nevét Fuchsról Kozmára magyarosította. 1909-ben nősült. Felesége teljesen férje árnyékában és annak szolgálatában élte életét. Nagy műveltségű asszony hírében állt, aki tulajdonképpen Kozma irodájának adminisztratív ügyeit intézte. Kozma halála után, úgy tudni, valamelyik nagy állami tervezővállalat (talán a KÖZTI) könyvtárában dolgozott.

Házasságukból két leány született, a komoly és elegáns Erzsébet, becenevén Böde, és az eleven, temperamentumos Zsuzsa. Híresen csinos, modern és népszerű, élénk társasági életet élő leányok voltak, számos hódolóval.

Zsuzsa 1928-tól tanult az Iparművészeti Iskola belsőépítész szakán, majd Bécsben és Stuttgartban is folytatott hasonló stúdiumokat. Ezt követően hosszú éveken át apja irodájában dolgozott rajzolóként, de a harmincas évek végétől önálló tervezőként is érvényesült. Nemcsak bútortervezéssel, hanem reklámgrafikával is foglalkozott. 1947-ben férjével Ausztráliába emigrált, ahol különböző belsőépítészeti stúdióknak és reklámcégeknek dolgozott.
Bár Erzsébet is folytatott iparművészeti tanulmányokat, érdeklődése mégis inkább a zene irányába terelődött, zenetanár lett. Ő volt a modellje Pátzay Pál egy szép, hintázó nőalakot mintázó plakettjének és híres szobrának, a Dunai szélnek, amely korábban a Palatinusnál, jelenleg a Duna-korzón, az Intercontinental szálló előtt áll.

A háború után a Zeneakadémia rektori titkárságán dolgozott, majd ’56 után elhagyta Magyarországot és szintén Ausztráliában telepedett le. A rossznyelvek szerint a kivándorlási engedély megszerzése érdekében, „enyhe nyomásra” adta el, illetve ajándékozta közgyűjteményeknek apja hagyatékát.

lányok hosszú ideig együtt éltek szüleikkel, szoros, harmonikusnak tűnő kapcsolatban. Hétköznapjait a család szorgos munkával töltötte, hétvégén azonban együtt indultak víkendezni. Sokat kirándultak és sokat eveztek a Dunán, előbb csónakjuk, majd motorcsónakjuk, később egy Kozma által tervezett úszóházuk volt, amit ide-oda vontattak a szép partszakaszokon. 1934-re készült el Kozma egyik legismertebb munkája, Lupa-szigeti kis nyaralója. 1932-ben a Helvetia Rt., amely név mögött ugyanaz az építőipari beruházó Fejér és Dános cég állt, amely két évvel korábban a híres Napraforgó utcai minta-lakótelep kivitelezője volt, átgondoltan parcellázta és közművesítette a kis dunai szigetet, amely igen hamar népszerű nyaralótelep lett. Itt vásárolt például telket Molnár C. Pál festőművész vagy a Soros család is. Kozma a Platán sor 8-as számú telekre építette víkendházát. A vízparti, lábakon álló csepp kis épület valóban a funkcionális tervezés tökéletes példája. Egyetlen lakóhelyiségből és két kis mellékhelyiségből állt az alig 30 négyzetméteres nyaraló. Rendkívül praktikus, beépített bútorokkal és szekrényágyakkal kialakított belső terével mégis tökéletes kényelmet nyújtott négyüknek. Kozma maga is igen büszke volt erre a kis házra, számos helyen – a nemzetközi szaksajtóban is – publikálták, valamint ennek a képe került elméleti munkája, a Svájcban 1941-ben megjelentetett Das neue Haus (Az új ház) című kötet címlapjára. A házikón azonban viszonylag hamar, már 1939 végén túladtak, vélhetően mert Kozmát ekkor komolyan foglalkoztatta a kivándorlás gondolata. Barátja, Orbán Dezső festőművész, akinek Atelier nevű magániskolájában Kozma lakásművészetet tanított, nem sokkal korábban emigrált Sydney-be, és lelkesen biztatta Kozmáékat is, hogy menjenek utána. Erre végül nem került sor, a Lupa-szigeti kis ház azonban már a híres operaénekes, Walter Rózsi birtokába került, aki úgy tűnik, vonzódott az új építészeti stílushoz, hiszen 1936-ban Fischer Józseffel terveztette meg Bajza utca 10. szám alatti kitűnő, modern villáját.

Kozma nem sokkal később, 1940 körül vásárolt egy szintén vízparti, régi parasztházat Verőcén, a főutcán. Verőce is népszerű pihenőhelye volt a korabeli értelmiségnek, köztük sokan közeli kapcsolatban álltak Kozmával, így például a Karinthy család, Gorka Géza vagy Giergl Kálmán építész, akinek szomszédságában, az Árpád út 80. szám alatti épületet vásárolta meg. A kétszobás kis Duna-parti házról Rényi Péter újságíró, szerkesztő, aki pályáját Kner Imre mellett kezdte nyomdászként, és nyilván ez a kapcsolat vezette Kozmáékhoz, így emlékezett: „...a folyó menti magaslatra épült, öreg nádfedeles parasztházból alakította át oly módon, hogy az eredeti fala és a tető megmaradtak, csak a víz felőli kis kert felé eső falat cserélte fel földig érő, a ház teljes szélességét átfogó üvegfallal, széttolható táblákkal: a kert pázsitja teljesen egy szintben volt a szobák padlójával. Ritkán láttam azóta is tökéletesebb egybeolvadását hagyománynak és modernségnek, természetnek és emberi hajléknak.” (Rényi Péter: A kézművességtől a konstruktivizmusig. Népszabadság, 1984. június 3.) Kozma a háborús éveket ide húzódva vészelte át fekete puli kutyája társaságában, hetente csak egy-két alkalommal utazott Pestre. Fennmaradt néhány Kaesz Gyuláéknak írt levél, amelyben kissé panaszosan ír a magányról és az őt körülvevő túlzott nyugalomról, ami azonban kedvezett az alkotómunkának. Ekkor már keveset tervezett, főleg írással foglalkozott. Egy nagyszabású építészetesztétikai mű kiadására készült, vélhetően ennek része az a néhány fejezet, amit az Építészeti Múzeum archívuma őriz. Magáról a házról azonban pontosabb információnk egyelőre nincs, tervek, korabeli fotók nem maradtak fenn, csak egy biztosító által készített vagyonleltár, ami viszont rendkívül részletes és szórakoztató: a fiókban lapuló utolsó bajuszkötő és térdharisnya is szerepel benne. Annyi azért mégiscsak kiolvasható belőle, hogy egy-két színes, lakkcsiszolt modernebb bútoron kívül elég szerényen és hagyományosan volt berendezve – korántsem olyan modern kimódoltsággal, mint a Lupa-szigeti ház.

És ha már a házaknál tartunk, néhány szót lakásairól, illetve ezzel szoros összefüggésben irodáiról.

Otthon az irodában

Kozma egész életében városi bérlakásban élt, holott számos gyönyörű villát épített megbízóinak, és – bár valószínűleg megtehette volna – sosem tervezett a maga számára családi házat. Egyetemi évei után az Erzsébet körút 7. számú házában lakott, majd Lajta Béla irodájának munkatársaként a frissen elkészült Népszínház utcai ötemeletes bérházba, az ún. Harsányi-házba költözött, ahol Lajta irodája is működött. Amikor 1913-ban Budapest Műhely néven megnyitotta lakberendezési vállalkozását – amellyel megalapozta bútortervezői hírnevét –, átköltözött annak közelébe, a Vécsey utcába. A Budapesti Műhely kis kétszintes bemutatóterme a Vécsey utca és Szabadság tér sarkán álló házban, az ún. Deutsch-palotában volt, ami ma banképület. Kozma 1919-ben a cég működését kísérő állandó anyagi nehéz nehézségek miatt kilépett a vállalkozásból és önálló tervezőként folytatta praxisát. Ez idő tájt, 1922-ben költözött Újlipótvárosba, az Újpest rakpart 4. számú házba, amely a népszerű, Vidor Emilféle ún. Palatinus-házak egyike. Az 5. emelet 35. számú lakás volt az övé. Fennmaradt egy-két fotó, amelyek vélhetően ebben a lakásban készültek, a húszas évek végén. Köztük az a felvétel, amely kissé mulatságos módon, az Új Építészet folyóirat halála után megjelenő emlékszámának nyitóképeként íróasztalánál, pizsamában elmélyülten dolgozva ábrázolja a tekintélyes alkotót.

1932-ben elhagyta ezt az épületet is és átköltözött a hídfő túloldalára, a mai Fehér Ház, azaz a Képviselői Irodaház helyén álló épületbe, a Balaton utca 2.-be, amelyet szintén a Palatinus Rt. épített 1912–14-ben. Ennek tetején műteremlakások voltak, a Balaton utcai szárnyban volt Kozmáé. Ekkor már több embert foglalkoztatott, így a lakás is nagyobb volt – modernista stílusának megfelelő berendezéssel. Mivel otthona egyúttal irodájának is helyet adott, ahol megbízóit is fogadta, lakása afféle bemutatóteremként funkcionált. Igyekezett magát körbevenni saját tervei alapján készült, az aktuális divatigények alapján tervezett tárgyakkal. Éppen ezért mindig kínosan ügyelt a rendre, mindennek meghatározott helye volt, a tárgyak szinte mozdíthatatlanok voltak, nehogy zavarossá váljék az összkép. Fiatalabb pályatársa, Granasztói Pál építész, várostervező, aki gyakori vendég volt náluk – de ekkor még inkább a szép Kozma lányok kedvéért, mintsem szakmai érdeklődésből – így emlékezett: Mindegyikük más szobában aludt, és mindegyik szoba egyben hálószobaként is funkcionált. De ennek nyoma sem volt, mert soha semmiféle felesleges holmi nem hevert a szobákban, ezek mindig kitakarítva úgy ragyogtak, mintha éppen most rendezték volna be. Minden darab mindig ugyanazon a helyen állt, még a hamutartók és a vázák is, náluk sosem kerestek semmit, semmi nem veszett el... Még a virágok sem úgy nyíltak itt a vázákban, mintha az ő gyönyörűségükre nyílnának, hanem mert a lakásnak azon a pontján virágnak kellett lennie, az a helye... Szinte nem lehetett tudni, valóságos lakás-e, vagy annak színes fényképe... (Granasztói Pál: Vallomás és búcsú, 1965)

A harmincas évek legvégén Kozma újra költözött – ezúttal Budára, a Kandó Kálmán és a Bem utca sarkán újonnan emelt bérházba. A házról nem maradtak fenn építési dokumentumok, de egyre inkább igazolódni látszik, hogy maga a takaros hatszintes épület is az ő tervei alapján épült. Ebből a lakásból, ill. annak irodahelyiségéből származik az a néhány bútor, amelyek az 50-es évek végén, Kozma Erzsébet ajándékaként az Iparművészeti Múzeumba kerültek. A modern, csővázas bútorok Kozma tervei alapján készültek. Az íróasztal különösen érdekes: 1933-ban a nagy hírű Thonet cégtől Kozma és Kaesz Gyula felkérést kaptak korszerű bútorok tervezésére. Ebből az együttműködésből született ez a modell, a rendkívül praktikus, több irányban kihajtható, a tervezőmunkához ideális, linóleumborítású lappal. Az iratszekrény is figyelemre méltó: a dekoratív „kockás” furnérborítás tulajdonképpen egy mintalap: a különböző fafajtákat lehetett kiválasztani ennek alapján.

Ez a szép lakás azonban megsemmisült, a háború alatt találatot kapott és kiégett. Kozma azonban óvatos volt és terveit, könyveit még időben különböző barátainál helyezte el megőrzésre. Tulajdonképpen ennek a körültekintésnek köszönhetjük, hogy munkái jó része fennmaradt. A háborús éveket, ahogy említettük, Verőcén vészelte át, illetve társbérlőként Bródy László Bajcsy-Zsilinszky út 34. szám alatti lakásában. Bródy a nagynevű Hungária nyomda igazgatója volt, amely pl. a Nyugatot is nyomta, felesége pedig Maróti Dóra, a híres Maróti Géza iparművész leánya, akik Kozmával régi jó barátságot tartottak fenn. Kozma felesége az angoltanárnőjüknél, Erzsébet pedig valakinek a feleségeként bejelentve Budán bujkált.

Az ostrom ideje alatt azonban már Bródyék 5. emeleti lakása sem nyújtott biztonságot. Ekkor társult Soros Tivadarral, Soros György édesapjával, aki víkendszomszédja volt a Lupán. Soros kerített egy Eskü téri (azaz Március 15. téri) ház pincéjében egy ablaktalan raktárhelyiséget, és rábírta Kozmát, hogy komfortosítsák: gondoskodtak a szellőzésről, a világításról, még a folyóvízről és WC-ről is. Minderről Soros érzékletesen beszámol eszperantó nyelven írt Maskerado című memoárjában, amely 2002-ben Álarcban címen magyarul is megjelent.

A háború után végtelenül elszegényedve – de abban az örömteli tudatban, hogy ha 15 értékes perzsaszőnyegét nem is, de legalább munkáit és könyveit sikerült átmenteni – Kozma kerített magának új lakást, ezúttal a Gellért téren. Irodája ekkor már a Kinizsi utcában, az Iparművészeti Múzeum és Iskola mellett volt, hiszen 1946-ban kinevezték az intézmény igazgatójává. Sajnos azonban nem is igazán tudta elfoglalni új és rég áhított pozícióját, mert hamarosan súlyosan megbetegedett és 1948 őszén, 64 évesen rákban elhunyt.

Mester és tanítványai

De hogy ne ilyen szomorkásan fejeződjön be a történet, kicsit kanyarodjunk vissza még a Kozma-irodához, munkatársaihoz. Kozma otthon dolgozott, s bár rendkívül sok megbízása volt és nagyon kellett szorgoskodnia, kevés embert foglalkoztatott állandó jelleggel. Mindig ő maga tervezett, az irodájában dolgozó egy-két fő önálló tervezési feladatot nem oldhatott meg, csak a részletek kidolgozásával, rajzok készítésével bízta meg őket. Többnyire pályakezdő fiatalok voltak, akiknek azonban olyan biztos alapot nyújtott az a néhány Kozma mellett eltöltött év, hogy egész későbbi pályájukra is kihatott és a háború után is mindnyájan érvényesültek. A korai években együtt dolgozott Fábry Pállal, aki 1913-ban végzett az Iparművészeti Iskolában és később elismert tervezőként dolgozott – Kozmáéhoz megszólalásig hasonlatos stílusban. Hosszú ideig, 1928-tól, majd 12 éven át volt az iroda rajzolója Gábriel Frigyes. Gábriel a háború után a Középülettervező Vállalat (KÖZTI) belsőépítészeti szakosztályának vezető munkatársa lett és számos népszerű lakásbútora mellett olyan teljesítmények fűződnek nevéhez, mint a MÉMOSZ-székház belsőépítészeti tervezése vagy a Gellért Szálló enteriőrjeinek átalakítása az 50-es években. Gádoros (Gonda) Lajost, aki a 40-es évek végétől ’57-ig igazgatója volt a KÖZTI-nek, mestere, Kaesz Gyula ajánlotta Kozma figyelmébe, így a húszas évek végén néhány évig neki dolgozott. De említhetjük a kitűnő bútortervezőt, Peresztegi Józsefet is, aki a 30-as évek derekától már önállóan működött, majd 1953-ban ő alapította a Faipari Gyártástervező és Szerkesztő Irodát, ahol a korszak legtöbb lakásbútora született.

Amikor Kozma a 30-as évek elején egyre több építészi megbízást vállalt, kicsit kibővítette munkatársai körét is. A bútorrajzokat továbbra is szakmányba rajzoló Zsuzsa lánya és Gábriel mellé felvett építész és mérnök végzettségű munkatársakat is, de ők is inkább az engedélyeztetések, kivitelezések ellenőrzése körül foglalatoskodtak, semmint valós tervezési feladatokat láttak el.

Az egész iroda működését a hallatlan igényesség és precizitás hatotta át – ezzel nyűgözte le leginkább megrendelőit és nyűgöz le minket ma is. Kozma alapos, pedáns, csökönyös, már-már kicsinyes ember hírében állt, aki szinte teljesíthetetlen igényeket szabott a neki dolgozóknak – legyenek azok irodájának munkatársai vagy éppen kivitelezői. Éppen ezért évtizedeken át szinte ugyanazzal az iparosgárdával működött együtt, akiket jóformán maga nevelt ki a saját elvárásainak megfelelően. Nem volt erős szavú, kemény főnök, mégis mindenki tartott tőle. Előfordult, hogy egy lakás teljes padlóját felszedette, ha a sarokban észrevett egy olyan parkettalécet, amelynek nem szálirányban futott az erezete.

Az egyik ilyen állandó partnere volt Király és Komjáth asztalos üzeme Nagytétényben. Tulajdonosa, Király Ernő a közelmúltban elhunyt kitűnő bútortervező, Király József nagybátyja volt. Király Jóska, aki serdülőként nagybátyja üzemében inasoskodott és még volt alkalma Kozmával találkozni, így emlékezett: Mikor megláttuk az ablakból Kozmát közeledni, a fiúk összesúgtak: „Vigyázzatok, jön az Isten!”

KOZMA KLASSZIK. A Budapesti Műhely és Kozma Lajos, Műcsarnok, 2018. december 2-ig.

KOZMA konferencia a Design Hét keretében a Műcsarnokban: 2018. október 8–9.