Nem könnyű a középkori ember lelkivilágának megértése, sok száz év és sok száz paradigmaváltás választ el minket tőlük. John Vermeulen, a történelmi és sci-fi ponyváiról ismert, nemrég elhunyt holland szerző nem is sokat vesződött vele Hieronymus Boschról írt regényében. Adott egy minden ízében a középkorhoz kötődő festő, akinek munkásságát lehetetlen elválasztani a 15. század véres sárból és hófehér áhítatból kevert világától, a groteszk vízköpők, a skolasztikus példázatok és a képzeletgazdag misztika valóságától.

John Vermeulen: Gyönyörök kertje. Hieronymus Bosch élete és művészete. Geopen, 2009, 456 oldal, 3500 Ft

Ezt a középkori festőművészt Vermeulen egy felvilágosult, modern férfiúval helyettesíti, aki vérfertőző viszonyt folytat imádott nővérével (a sikertelen nőművésszel), marihuánát inhalálva készíti fantasztikus képeit, egzisztencialista zsörtölődésével teszi pokollá környezete életét és éjjel-nappal a szabadságról álmodozik. Vermeulen középkora még Dan Brown víziójánál is sötétebb: a papok kövérek, kéjsóvárak és képmutatók, azon munkálkodnak, hogy gyötrelmes zarándokúttá változtassák híveik életét és elleplezzék az igaz bölcsességet, amit a titkos társaságok őrizgetnek. Szépen sorban felbukkannak a történelemből ismert figurák, a mértéktartó humanista Erasmus, a lelkes fiatal művész, Martin Schongauer és a gyilkolásról álmodozó, savószemű dominikánus inkvizítor, Jakob Sprenger, aki 1487-es Boszorkánypöröly című jogi munkájával tett szert kétes hírnévre. A regényben a szerzetes a főgonoszt testesíti meg, aki leöleti a festő boszorkánysággal megvádolt, szabadgondolkodó nővérét és kiveti hálóját Hieronymus mesterre is. Bár valóban a rettegett inkvizítor alá tartozott Bosch szülővárosa, a virágzó németalföldi s’Hertogenbosch, a könyvbéli működéséről viszont nincsenek levéltári források. Ahogyan nincsen a Szabad Szellem Testvérei (secta spiritus libertatis) helyi csoportjáról sem. A misztikus szektát persze nem Vermeulen hozta elsőként kapcsolatba Boschsal. Wilhelm Fraenger jó fél évszázaddal ezelőtt állt elő azzal az ötlettel, hogy a festő a paradicsomi élet földi megélése miatt adamitáknak is nevezett misztikus közösség tagja volt és az ő tanaikból táplálkozott egyedien groteszk szimbólumrendszere. Azonosította a szekta s’hertogenboschi nagymesterét is, a kikeresztelkedett zsidó Jacob van Almaengient, aki természetesen a regény lapjain is felbukkan. Ő vezeti el Boscht a félig kathar ihletésű, nudista mennyországba, a Szabad Szellem Testvéreinek titkos főhadiszállására, ahol a felszabadult tagok hippicsapatként fürdőzgetnek és szexelgetnek a békés parkban. Ezt a meztelen idillt festi meg (mármint Vermeulen szerint) Bosch A gyönyörök kertje néven elhíresült triptichonján. Fraenger izgalmas hipotézise mindig is lenyűgözte a laikusok széles táborát, de a tudományosság próbáját nem nagyon állta ki. A mindmáig nehezen megfejthető festményt II. Fülöp, korának egyik legkonzervatívabb keresztény uralkodója vette meg, akit nehezen gyanúsíthatunk eretnekekkel való közösködéssel. A Boschról fennmaradt egy-két kósza levéltári adat szerint az viszont biztos, hogy előkelő címet viselt a város befolyásos, ortodox személetű vallásos társaságában, a Miasszonyunk testvérületben. De a szépírói szabadságba természetesen beleférnek a romantikusabb Szabad Szellem Testvérei, meg az is, ahogy szerzőnk az elmúlt évtizedekben alaposan kidolgozott alkimista értelmezéseket is megpróbálja beledolgozni a regény szövegébe. Egy tudós szereplő megjegyzése szerint a festő – marihuánafüsttel megtámogatott képzeletvilága szabadon engedésével – önkéntelenül is olyan mélyre ásott le az ősi tudásban, ahová csak a bölcsek kövét ismerő, fő beavatottak jutnak el. Vermeulen könnyű nyári lektűrt írt honfitársáról, az izgalmas és rejtélyes Hieronymus Boschról, mindvégig a felszínen maradva.

R. G.

Artmagazin 2010/ 2. 92. o.