„Tégy széppé!” – üzeni Anita Berber és Josephine Baker meztelen teste, Coco Chanel, Tamara Lempicka távolságtartó eleganciája, és Madame d’Ora mindenkiből ki is hozta a maximumot. A bécsi és párizsi high society és a mondén művészvilág egyaránt a kegyeit kereste, mert egy általa készített portréval garantáltan bejelentkezhettek az örökkévalóságba.

A Dora Philippine Kallmusként anyakönyvezett osztrák fotográfusnő az 1910-es években készítette első divatfotóit a Wiener Werkstätte köreiben: például Klimtet és Emilie Flögét fényképezte reformöltözékeikben: bő szabású köntösökben, tunikákban.

Az akkor húszas éveiben járó Dora Kallmus a múlt század elején a híres osztrák festő, Hans Makart fiának asszisztenseként került a művészvilágba. Gyakorlatias alkat lévén beverekedte magát a Grafikai Oktató és Kutató Intézet fotóképzésére, ahol technikai ismereteket és elméleti tantárgyakat is oktattak. Nők akkoriban elvétve akadtak a pályán, Kallmus volt az első, akit 1905-ben tagjává fogadott az Osztrák Fotográfusok Szövetsége. Tanoncidejét Berlinben töltötte a portréfotós Nicola Perscheid mellett; itt ismerkedett meg Arthur Bendával, aki később technikai asszisztense és társa lett vállalkozásában. Bécsbe visszatérve ugyanis családja támogatásával önálló fotóstúdiót nyitott Atelier d’Ora néven. A technikai részletekkel főként Benda foglalkozott, de Madame d’Ora állította be a pózt és a fényeket, és mindenekelőtt ő szerezte a megrendelőket és gondoskodott a reklámról. 1916-ra az osztrák főváros egyik legkeresettebb portréfotográfusa lett, és miután a császári család több tagja is megfordult műtermében, őt kérték fel, hogy örökítse meg IV. Károly (az utolsó magyar király) koronázását. Jó kapcsolatai voltak színházi és zenei körökben is, távoli rokona volt Erich Korngold zeneszerző, akinek szintén újabb klienseket köszönhetett, jogtanácsos édesapja ismeretségi köréből pedig bankárok, üzletemberek megbízásai érkeztek. Mindez biztos alapot teremtett, az üzlet virágzott, talán ezért is merészkedett kockázatosabb területre. A húszas években a modern táncok, revük félvilági csillagai, avantgárd művészek és szabad szellemű rajongóik is utat találtak Madame d’Ora stúdiójába. Merev pózok, konvencionális berendezési tárgyak használata helyett a természetességre törekedett, vagy éppen semleges környezetet alakított ki, ahol érvényesülhetett a modell egyénisége. Bár fotótechnikája nem nevezhető radikálisan modernnek, de ezért messzemenően kárpótolnak izgalmas modelljei és kifinomult érzéke, amivel megragadta jellemző gesztusaikat, egy-egy mozdulatot vagy jellegzetes tartást. Úgy választott ruhát és fényt, hogy a fotók alanyai szinte ragyognak.

Tévedhetetlen stílusérzéke a divatfotózás vadonatúj, progresszív műfajában is hasznosnak bizonyult. A két világháború között a divatrajzokat felváltották a látványos modellfotók: Madame d’Ora is számos képes újságnak dolgozott (Die Dame, Madame, Officiel de la Couture et de la Mode) – már Párizsban. A húszas évek elején Bendával együtt minden nyarat Karlsbadban, a Monarchia egyik legfelkapottabb fürdőhelyén töltötték, nemzetközi kapcsolatokat építve és ápolva. 1925-ben már készen álltak arra, hogy Párizsban megnyissák új stúdiójukat. A francia művészet és életstílus iránt rajongó Dora Kallmus remekül boldogult Párizsban, de társa hamarosan visszatért Bécsbe. Nem tudni, min különböztek össze, de Benda hamarosan átvette a bécsi üzletet („d’Ora-Benda-Wien” néven), és a szakítást követően soha többé nem beszéltek egymással. Dora párizsi portréfotói klientúrája fényűző életstílusát tükrözik. Fényképezte a divatvilág királynőit, Coco Chanelt és Elsa Schiaparellit vagy a sanzonok királyát, Maurice Chevalier-t (ez utóbbit fehér moherpulóverben!). Magazinokban megjelenő portréihoz alkalmanként maga írt kisebb esszéket, gondolatfutamokat. Cristóbal Balenciaga mint megrendelő és jó barát 1939-ben, még a náci hatalomátvétel előtt igyekezett Dorának és nővérének, Annának spanyol vízumot szerezni. Bár Dora Kallmus már 1919-ben átkeresztelkedett, még római katolikusként sem érezhette biztonságban magát a megszállt Párizsban. Úgy tervezték, Spanyolországból majd az Egyesült Államokba emigrálnak, de tervük nem sikerült. Párizs megszállásakor Dora eladta műtermét és először Dél-Franciaországban egy kolostorban rejtőzött el, később egy tanyán bújtatták az Ardennekben. Családtagjai közül sokan a holokauszt áldozatai lettek, testvére 1942-ben a kulmhofi koncentrációs táborban halt meg. Csak a háború végén tért vissza Bécsbe, ahol viszont – életében először – az ENSZ megbízásából riportfotókat készített a menekülttáborokban zajló hétköznapokról. Noha az ötvenes években is folytatta a divatfotózást, tovább dolgozott a Balmain és a Balenciaga divatházaknak, egészen más műfajú portrékat is készített. Sokan a lemészárolt állatokat megörökítő vágóhíd-sorozatait a háborús traumára adott reakciónak tekintik, noha az ötvenes években készült, sokkolóan naturalista képek – ahol a nyúzott bárányt vagy nyulat a divatfotókon megszokott technikát kifordítva, borzalmas drapériaként teríti a néző elé – a haszonállatokkal való közönyös, embertelen bánásmód okán mai is aktuálisak.

Dora Kallmus 1959-ben súlyos motorbalesetet szenvedett, ami után emlékezetkiesése lett és többé nem tudott dolgozni. A háború során elkobzott, majd visszakapott frohnleiteni családi házukban élt 1963-ban bekövetkezett haláláig. Szerteágazó, sokrétű életművéből most először rendeztek retrospektív kiállítást a hagyaték jelentős részét őrző hamburgi Iparművészeti Múzeumban. A Museum für Kunst und Gewerbe Hamburg mellett a bécsi Photoinstitut Bonartes és a Leopold Museum is részt vállalt az anyag feldolgozásában, úgyhogy a tavaszi hamburgi bemutató után júliustól Bécsben is látható a tárlat. A kiállítás 250 fotóval, több száz eredeti rajzzal és nyomattal, dokumentumokkal, levelezéssel mutatja be a bécsi és a párizsi stúdió több évtizedes termését, de mindenekelőtt Madame d’Ora a könnyedet a tragikussal, a tiszta szépséget a horrorral mesterien ötvöző életművét.

Machen Sie mich schön! – Madame d’Ora, Leopold Museum, Bécs, 2018. október 29-ig.