Ornamentalizmust? Azt!

A balatonfüredi Lesznai-kiállítás egyik képe kapcsán

Topor Tünde

Lesznai Anna nevét ha meghallja az ember, már ugrik is a szeme elé az Ady-párna meg az Új versek, a Ki látott engem? borítója és egy körtvélyesi kert-képzet, meseillusztrációszerű kastélyka, nagyon színes virágok. De hogy ezeken a korai műveken kívül mit csinált, az finoman fogalmazva sem jut elsőre eszünkbe, hiába van meg az alap-Lesznai-szeretet. Mint ahogy az sem, hogy élete végéig tanított; az amerikai évek alatt, miután örökségeit több lépésben lenullázta a történelem, ez jelentett férjétől – aki sikeres illusztrátorként elég jól keresett – független jövedelmet. Tanítványokat vállalt, az általa nyújtott képzést úgy kell elképzelni, mintha valaki a MOME textilszakához tartana előkészítőt, csak olyan érdekes világnézeti összefüggésrendszerbe ágyazottan, hogy azon még ma is csak ámulhatnánk.

Lesznai Anna: Antilopok, kárpitterv, 1920-as évek, papír, akvarell


A kiállításra felkészülésként el lehet olvasni a kurátor Török Petra Ornamenssé váltott sors című, Lesznaival foglalkozó doktori disszertációját (fent van a neten), amely rekonstruálja Lesznai ornamentalizmus-fogalmát: ez úgy tűnik, nem lenne más, mint a panteizmus művészekre adaptált változata. Amelyben a formateremtés minden esetben a természetfelettihez kapcsolódás eszköze, vagyis szinte a vallásgyakorlás maga, világképként pedig egy rendkívül demokratikus, mellérendelő, mondhatni a világ összes lényét a mindenségben lebegtető modell, amely az ábrázolás szintjén a keleti világképekkel mutat rokonságot. A „japáni”, kínai tusrajzokkal, a keleti kerámiákkal, textilekkel vagy épp a szőnyegekkel.

Lesznai Anna édesanyja Hatvany-lány, így az a csodálatos és világhírű perzsaszőnyeg-gyűjtemény, ami a Hatvany család birtokában volt, hatással lehetett az egyébként Málinak nevezett kislányra is. Akárcsak azok a népi hímzések, főleg mezőkövesdi motívumkincs, ami a családi birtokot képező Körtvélyes környéki felvidéki területen divatban volt.

Lesznainak ugyanis a módszere is keleties volt: órákon keresztül figyelni a választott motívumot, esetleg egyetlen vonal vagy ecsetvonás meghúzása nélkül, hogy aztán a lényegét megragadva, szinte már absztrakt formává lehessen redukálni. És míg a ma már Szlovákiához tartozó Körtvélyesen, az ottani paradicsomi kertben inkább a növényeket rajzolta és hímezte, az 1919 utáni bécsi emigrációban – ahol egyébként az absztrakció felé az orosz konstruktivisták felől közelítő Kassákkal és a körülötte csoportosuló magyarul, németül, tótul egyaránt beszélő emigráns fiatalokkal is jó kapcsolatot ápolt – az állatkertbe járt rendszeresen, hogy a hozzá hasonló helyzetben lévő, természetes élőhelyükről kényszerűen áttelepített állatokat figyelje, majd örökítse meg az egyes mozgásfázisaikat mutató motívumcsoporttá.

Lesznai rajzolni szeretett, akvarellezni és hímezni. Beborítani a környezetét mindannak eredményével, ami művészetvallásának gyakorlása, illetve a teremtett világ lényeinek megfigyelése közben keletkezett.

Csakhogy közben folyamatosan hallgathatta a férfi barátok korholásait, olyan nagyságokét, mint Berény Róbert vagy Fülep Lajos, akik enyhén szólva sem voltak beavatva az ornamentalizmus egyébként két lábbal nagyon is a földön álló misztériumába, úgyhogy folyamatosan sajnálkoztak szegény Málin, aki akadémiai képzés, aktstúdiumok, az olajfestés technikájának ismerete híján próbálkozik évtizedeken keresztül valami művészi dolog létrehozásával, de hát... nincs elég türelme a komoly dolgokhoz, a gyors művészi kielégülést keresi.

És naplói tanúsága szerint Lesznaira hatott mindez, sokszor kesergett azon, hogy nincs benne elég kitartás, sokáig próbálkozott az olajfestéssel is, amit nem szeretett, aminek eleve már az anyagával sem tudott megbarátkozni. Pedig nem kellett volna annyit gyötörnie magát, mint egy balkezességről leszoktatni akart gyereknek, épphogy ő viszonyult komplexen, a művészetfelfogásban bekövetkezett változásoknak sokkal megfelelőbben az alkotáshoz, az anyagok, technikák, színek, formák összefüggéseihez. Mindenben visszament az alapokig, művészetpedagógiai elvei pedig ma is korszerűek – egy MOME-diplomavédésen ugyanazok a kérdések hangzanak el ma is, mint amiket ő tett fel tanítványainak, mielőtt elkezdték – Lesznai kifejezésével élve – rendbe tenni a világ egy választott kis darabját.


KÉRDÉSEK, AMIKET FEL KELL TENNI A MUNKA MEGKEZDÉSE ELŐTT

„Van­-e elképzelése a motívumról?; Fogalmi úton vagy vizuális élmény alapján kívánja megközelíteni a motívumot?; Milyen mértékű absztrakciót fog alkalmazni?; Milyen a felület mérete és formája, ahová ezeket készíti?; Milyen technikát és anyagot akar alkalmazni a kivitelezésben?; Milyen a tárgy, amit díszíteni kíván?; Milyen használatra szánják a tervet? (egyéni, csoportos, nyilvános stb.); Mit tud arról a csoportról, akinek a számára a tervet készíti?; A tárgy egyedi darab vagy egy készlet része?; Milyen környezetbe fog kerülni a tárgy, amin dolgozik?; Ön vagy más fogja azt sokszorosítani?; Anyag és technika összhangban van a funkcióval?; Mennyi időbe kerül a terv elkészítése és kivitelezése, újraalkotása?; Mennyibe fog kerülni?”



Ki látott engem? Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása, Vaszary Galéria Balatonfüred, 2019. január 6-ig. 

full_000878.jpg
Morzsái az eltörött világkalácsnak

A metrón rohanva átfutom Lesznai Anna életrajzát, zárásig van még három órám, csak elég legyen, sebtében váltok egy diákjegyet 180 forintért, engedélyt szerzek a fotózáshoz, még arra is marad egy percem, hogy a múzeum könyvesboltjában körülnézzek: sajnos a kiállításhoz semmi katalógus! Most azon gondolkozom, hogy én, egyszerű halandó – és szerintem rajtam kívül még vannak így egypáran – néhány órája azt sem tudtam, hogy megboldogult Lesznai Annával már nem fogok tudni a képzőművészetéről, vagy iparművészetéről, vagy miről is, személyesen beszélgetni, több tudáshoz az Art shop sem igyekezett segíteni. De ami késik, nem múlik, immár jegyzetekkel felszerelkezve vágok át a nyolc állandó és tizenhat időszaki kiállításon, hogy végre kétteremnyi mennyiségben zúduljanak rám az új információk. Az ajtóban kék lepkés tarisznyát nyom kezembe a barátságos teremőr úr, ez múzeumpedagógiai kellék, van benne zsírkréta meg filctoll, hogy a lurkók lemásolhassák a 3x3 méteres falikárpit kacskaringós-szecessziós indáit, ha esetleg kedvet kapnának. A sikerélmény nem garantált, de a tarisznya kedves.