Artanzix

Szikra Renáta

PSZICHOPAJTA


Cornelia Parker: Transitional Object (PsychoBarn) – Átmeneti Objektum (Pszicho/Pajta), The Roof Garden Commission, installáció a The Metropolitan Museum of Art tetőteraszán, 2016

A Metropolitan Múzeum tetőkertjének kialakítására idén Cornelia Parker (1956), a meghökkentő installációiról ismert angol szobrász kapott megbízást, aki korábban például Tilda Swintont mint Hófehérkét fektette üvegkoporsóba (The Maybe, 1995) vagy kilométernyi kötéllel tekerte körbe Rodin csókolózó párját (The Distance, 2003). Parker ezúttal sem hazudtolta meg magát, a manhattani felhőkarcolók sziluettjét egy hátborzongató asszociációkat keltő, jól ismert épülettel törte meg. A 18. századi angol tájkertek jellegzetes staffázsépülete, az úgynevezett „folly” ezúttal a hagyományos (népi) építészet vörösre festett deszkapajtájának és a Hitchcock Psychójából ismerős manzárdtetős háztípusnak a keresztezéséből született újjá. Hitchcockot annak idején egy Edward Hopper-festmény (House by the Railroad, 1925) inspirálta a házdíszlet megépítésére, Parkert pedig Hitchcock és Hopper együttese. A horrorkabinetet a Hopper számos festményén szereplő, nyomasztóan elhagyatott pajtából építette fel. Hogy ez mennyire értendő szó szerint, kiderül abból, hogy az installációhoz valóban egy szétbontott csűr kopott vörös deszkáit applikálták az állványzatra, amely a film díszletéhez hasonlóan csak egy meghatározott szögből mutatja a jellegzetes homlokzatot. A kellemesen dermesztő hangulatú tetőkert az időjárás függvényében napnyugtáig látogatható – pedig lehet, hogy pár órával később, holdfénynél egész más képet mutat…

Cornelia Parker: Transitory Object (Psycho/Barn) – Átmeneti objektum (Pszicho/Pajta), The Roof Garden Commission, The Metropolitan Museum of Art, New York, 2016. október 31-ig.

 

 

ROBERT ROMJAI


Hubert Robert: A Louvre Nagy Galériája romokban, olaj, vászon, 114 × 146 cm, Musée du Louvre

A szarkasztikus humoráról ismert Diderot-tól kapta a „Romos Robert” becenevet, mert való igaz, hogy mást szinte nem is festett. Viszont romokban verhetetlen volt, akár az antikvitás épületmaradványait rögzítette tizenegy éves római tartózkodása alatt, akár a gallok nyomait vagy természeti katasztrófák pusztításait franciaországi utazásai során. Igazi tehetsége azonban aranykor-vízióiban bontakozott ki: Claude Lorrain nyomdokain haladva, de a Rómában megismert Panini és Piranesi inspiráló hatását is beépítve a valóságelemekből olyan árkádiai fantáziavilágot épített, amelyért rajongtak a kortársak. De ma is szívesen fejest ugranánk abba a virtuális világba, melyre kaput nyitnak festményei – bár talán mégsem mindegyikbe.
   A forradalom alatt őt is bebörtönözték, egy tévedés mentette meg a nyaktilótól. A terror könyörtelenségét sötét hangulatú disztópikus festményei idézik meg, például az is, amelyik a Louvre (ahol egyébként élete utolsó időszakában kurátorként tevékenykedett) akkortájt frissen épült, felülvilágító ablakos galériaszárnyát ábrázolja romként. De Hubert Robert nemcsak festette, hanem építette is a romokat. A francia barokk kert merev rendszerét fellazító angol tájképi kert egyik propagálójaként több kert kialakításában is részt vett. Legismertebb köztük Girardin márki parkja, Ermenonville-ben, melynek Nyárfa-szigetén nyugodott (míg csontjait Robespierre át nem vitette a párizsi Pantheonba) a filozófus Rousseau, aki a természet romlatlanságához való visszatérést hirdette. A zarándokhellyé vált síremlékkel átelleni parton állt a Robert tervei alapján eleve antikizáló romként megépített Filozófia temploma, mely a felvilágosodás nagy tudósainak állított emléket (némelyiküknek még életében). Robert különleges érzéke a befejezetlenhez itt is, mint festményein, a múlt és a jelen meglepő kapcsolódási pontjaira mutat rá.

Hubert Robert, 1733–1808, Musée du Louvre, Párizs, 2016. május 30-ig, National Gallery of Art, Washington, 2016. június 26-tól október 2-ig.

 

 

MI VAN ALATTA?


Alsószoknya, Booth & Fox, 1860 k., Mrs I. Gadsby-Toni ajándéka, Victoria and Albert Museum, London

A londoni Victoria & Albert Múzeum tavaszi fehérnemű-történeti kiállítása szoknyát libbent és megmutatja, milyen forradalmi változások zajlottak a ruha takarásában a 18. század közepétől napjainkig. A két végpontot a praktikum és erotika jelöli ki: a (mindkét nembéli) volumennövelő megoldásoktól a teljes elanyagtalanodásig terjed a skála. Az elsőre példa az 1850-es évek közepéről származó, a központi fűtés hiánya és a közlekedési viszonyok számlájára írható vacogás ellen bevezetett steppelt alsószoknya divatja, mely extra könnyű pehelytöltetével kedvenc steppelt dzsekink méltó kiegészítője lehetne ma is. A fekete bársonyszegélyes, vörös bélésű, ragyogó színű törökmintás alsószoknya extravagáns ötletnek tűnik így takarásban, de hasonlóan invenciózus ötletekben egyébként sem szűkölködik a kiállítás. Vivienne Westwood testszínű leggingre applikált tükrös fügefalevele 1989-ben nyilván sokaknál kiverte a biztosítékot, de ki hinné, hogy már a szolid viktoriánus ruhák alatt is rejtőzött pink színű selyemszatén fűző? A hangsúlyos fehérneműk mellett a másik végpontot a gyakorlatilag láthatatlan, jelzésértékű alsóneműk jelölik ki. A két madzagra és pár négyzetcentiméternyi anyagra redukált tangának (thong) a névadója ugyanaz a Rudi Gernreich, osztrák divattervező, aki a hatvanas évek közepén az áttetsző testszínű nejlonból készített, észrevehetetlen (No Bra) melltartóval írta vissza a nevét a fehérnemű-történetbe a Monokini lelkes propagálása után.

Undressed: A Brief History of Underwear – Levetkőzve. A fehérnemű rövid története, Viktoria & Albert Museum, London, 2017. március 12-ig.