Ritkán hallani olyasmiről, hogy egy törzsvendég azért követeli, hogy vegyenek le egy menüsort kedvenc étterme kínálatáról, mert az Egyesült Államok és Kuba között megindultak a diplomáciai tárgyalások. Ennek fényében pedig már nincs értelme ott enni, gondolja. A panaszkönyvi bejegyzés – még akkor is, ha csak a közösségi hálón hagy nyomot – különösen cseng, de nem egy olyan étkezdében, ahol a konfliktusokba csomagolt étel a konyhafőnök ajánlata.

Hol vagyunk és mi ez a hely, ahol humuszt és mézes szirupba áztatott baklavát kínálnak, amikor nem enyhülnek a béketárgyalások Gázában, duplán átsütött zöld főzőbanánt, amikor Chávez halála után tömegtüntetések futnak végig Venezuelán és ropogós földimogyoróval töltött golyót, amikor az északkoreai diktátornak, Kim Dzsongunnak születésnapja van?

A Conflict Kitchennek (Konfliktus Konyha) keresztelt vállalkozás 2010 óta üzemel a pennsylvaniai Pittsburghben, és szánt szándékkal kezdi ki azt az áporodott hagyományt, hogy asztal mellett politika nem kerülhet szóba. Amerika e szegletében ugyanis csak olyan étel szerepel a kínálatban, amelynek származási helyével – geopolitikailag – valami probléma van. A csendesebb diplomáciaitól egészen a nyílt katonai konfliktusig terjedő államközi helyzetek az USA relációjában olyan országokat érintenek, mint Venezuela, Palesztina, Afganisztán, Észak-Korea, Irán vagy Kuba.

A Conflict Kitchent olyan emlékműként is elképzelhetjük, amely nem kőből épült, hanem shaormából, és nem a győzők, hanem az „ellenség” ízlése szerint. A nyilvános konyha két művész és aktivista, Jon Rubin és Dawn Weleski köztéri akciójaként indult, de vállalkozásként is sikeresnek bizonyult, így maradt (a város East Liberty negyedében). Az étkezde weblapján időről időre keresnek valamilyen amerikai kisebbségi konyha művészetében jártas szakácsot, vagy a célországba utazó fotóst, aki ottléte alatt fizetett munkaként instagramol. A közösségi médiában nagy karriert befutó ételfotó itt végre jó apropót kap… A projektgazdák célja, hogy a ‘takeout’ étkezde felélénkítse a kultúrák közi társadalmi párbeszédet, ahol az ebédért kiugró éhes pittsburghieket egy módszeresen adagolt problémakészlet is várja a sorban állva. Az odajárók olyan kultúrákkal és személyes történetekkel ismerkedhetnek meg az öthavonta változó komplett arculat, menükínálat és programok révén, amelyekről a közmédia is folyamatosan hírt ad, csak a másik oldal iránt elfogultan. Emellett pedig a „Coca-Cola-amnéziának” csúfolt népbetegség1 ellen is felveszik a versenyt a nemzetiségi kínálattal és az étel mellé (pl. az elvitelre kért dobozon) szöveges információkat is adnak útravalóul. 

A globalizálódó tömegízlés mellett a nagyvárosok kulináris életének velejárója, hogy a bevándorlási hullámoknak köszönhetően változatos etno éttermek nyílnak. Míg Budapesten most kezdett megjelenni a második generációs minőségi ázsiai konyha, addig Berlinben a török és a libanoni kisebbség által lakott városrészekre érdemes ellátogatni autentikus ételért. A Conflict Kitchen ebből a szempontból is atipikus, hiszen etnikai profilját nem a letelepedési adatok, hanem a kormány aktuális külpolitikája indokolja, habár a menü megtervezésétől a homlokzati feliratok kialakításáig a helyi kisebbség tagjainak aktív együttműködésével dolgoznak.

A nyitott politikai szemlélet és a nem hagyományos élelmiszerkészlet hamar megnyerte magának a helyi fogyasztókat, tavaly a palesztin verzió azonban „robbant”. A palesztin hónapokat átlagos közösségi események promotálták: volt olívaolaj- vásár, filmvetítés és beszélgetésekkel fűszerezett nagy étkezések, amelyeken a rózsavízzel és pisztáciával meghintett mahalabiyát, vagyis a narancsos parféból és tejes pudingból készített hagyományos közel-keleti desszertet tálaltak. A novemberi nyitás után nem sokkal mégis olyan támadásokkal kellett szembenézniük az üzemeltetőknek, amelyek az étkezde bezárását követelték. Bár a művész-aktivisták politikai állásfoglalás nélkül igyekeznek hangot adni az Egyesült Államok ellenségeinek kikiáltott nációknak az étterem formátummal, a „konfliktus” köré szervezett téma miatt a véleménykülönbségek és az ebből származó ütközések elkerülhetetlenek, kiszámíthatók. A palesztin gasztronómia hangsúlyos megjelenítése pedig tűz volt a helyi pro-Izrael miliőben. Az étkezde iránti támadás pedig csak azt húzza alá, hogy a status quo felpiszkálása veszélyes, de fontos küldetés, és hogy a kezdeményezés közvélemény-formáló, komoly politikai erőként szilárdult meg a városban.

A jelenleg Cucina del Conflictóként, kubai profillal működő étterem sajátos, gyomron keresztül vezető válasz arra a sokszor megfogalmazott kérdésre, hogy hogyan is lehetne egy társadalomjobbító akció forradalom és kerti parti egyszerre.

• • •

^{1 Skócia és Peru az a két ország a Földön, ahol nem a Coca-Cola a legnagyobb számban fogyasztott palackos üdítőital.}