Berlin Artforum

Deák Erika

Idén hatodik alkalommal rendezték meg Berlinben a kortárs képzőművészet egyik legrangosabb vásárát, az ARTFORUM-ot. Az esemény fontosságát nem pusztán az adja, hogy a rendezők szigorú szelekciója miatt igen nehéz a kiállító galériák sorába bekerülni, hanem az is, hogy a vásárral egy időben több szakmai szimpózium is megrendezésre kerül. Az előadások témája a fontosabb magángyűjtemények bemutatásától az új technológiák művészetbenvaló megjelenéséig terjed.
 

SZŰCS ATTILA: Terített asztal vakfolttal
Olaj, vászon, 55 x 55 cm
 
Az érdeklődés ismét óriási volt. Ez talán leginkább annak tudható be, hogy a napilapok mindennap oldalakat szenteltek a vásárnak, ugyanúgy, mint a televízió vagy a rádió. Az utcákra ugyanez volt érvényes, a sugárutak a legfontosabb tömegközlekedési gócpontok mind ki voltak plakátozva.
 
A rendezők arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a legismertebb magángyűjtemények és múzeumok képviselői, valamint a nagy művészeti magazinok kritikusai, kurátorai megjelenjenek. Fontos ez, hiszen ilyenkor dől el, kik lesznek a következő évek sztárjai, kik képviselnek majd egy-egy országot a nemzetközi művészeti élet palettáj án, kiknek a művei gyarapítanák majd egy-egy magángyűjteményt.
 
ISKI KOCSIS TIBOR: Repülő
Olaj, vászon, 90 x 30 cm
 
Egy vásár mindig valamiféle kavalkád. Sok a galéria, és annál több a műtárgy, nem könnyű valami újjal kitűnni. A név a lényeg, de legalábbis nagyon fontos. Egy neves galéria szinte mindent el tud adni, míg egy híres művész hasonlóképp fellendítheti egy galéria hírnevét.
 
Míg tavaly inkább csak a véletlen hozta be a látogatókat a Deák Erika Galéria standjára, idén már sok volt a régi ismerős, és sokan ismerték fel a tavaly már itt kiállított Szűcs Attila műveit. Komoly sikert könyvelhet el magának Iski Kocsis Tibor is, akinek Szűccsel egyetemben szintén sikerült néhány művét értékesíteni. De a galéria által képviselt többi művész, úgy mint Eike, Ghyczy Dénes, Révész László László és Köves Éva is kisebb-nagyobb sikerrel szerepelt.
 
ISKI KOCSIS TIBOR: Felhők
Olaj, vászon, 30 x 40 cm
 
Míg hazánkban még mindig inkább a festmények kerülnek köz- és magángyűjteményekbe, külföldi vásárokon egyre több fotó és videó kel el. Érdekes, hogy áruk is lassan vetekszik a festményekével, hiszen 10,20,50 000 euróért lehet fotókat kapni, és egy limitált szériás művészvideó ára elérheti a százezres kategóriát is. Míg a mi festőink művei még a tízezres kategóriát is alig érik el, pedig ők is nagyon jó művészek. Sőt. Egy a bajuk, hogy nincsenek benne a nemzetközi művészet körforgásában. Remélhetőleg csak egyelőre. 
 
(Mindhárom kép jelentős külföldi megángyűjteménybe került a Berlin Artforumon.)