SIETEK JÉZUSHOZ, BETLEHEMBE

Fáy Miklós

Ha zarándokolni akar valaki, karácsony előtt mit is választhatna mást, mint a Szentföldet, ahol azonban az emlékhelyek kialakítása, úgy tűnik, nem vonja el a figyelmet a lényegről. És ha a zarándoknak nem tetszik jobban a hatvanas évek építészete, mint a római Szent Péter-templom, akkor az vesse rá az első követ, aki nem ugyanígy van ezzel.

A Születés Temploma Betlehemben, amelyet a legenda szerint Jézus születésének helyén emeltek Forrás: Wikimedia Commons

Tulajdonképpen probléma, hogy a Pásztorok, pásztorok kezdetű karácsonyi dalban azt kell énekelni, „sietnek Jézushoz Betlehembe”, mert ha hihetünk a betlehemi templomoknak, akkor a pásztorok már eleve Betlehemben voltak, kicsit följebb, mint a Születés Temploma, de a környéken. A régészek már sokkal óvatosabbak voltak, mint a naiv turisták, nem a pásztorokat keresték, csak a régi templomokat, amelyeket a hely tiszteletére emeltek, és amit már a keresztesek sem találtak meg. Aztán az egyik megtalált rom helyére újat építettek, ezt is Antonio Barluzzi tervei alapján, mint annyi más új templomot Izraelben. Barluzzi a Szentföldön épült 20. századi templomok túlnyomó részének tervezője, ez az utolsó munkája itt. Van, aki szerint a jövendő korok majd el fogják ismerni zsenialitását. Jövendő kor vagyunk, Barluzzi 1960-ban meghalt, de még nem látom zseninek. Egy izraeli utazás valószínűleg a megalkuvások túrája. Ha valaki azt képzeli, hogy most odamegy, ahol az események történtek, egy idő után kénytelen rájönni, hogy senki nem tudja, hol történtek az események. Hogy ez a kert itt pont az volna, ahol Jézus vért izzadt? Lehet. Vagy nem. A megrendült látogató kénytelen az absztrakciós képességeit használni. Mindegy, hogy pont itt, pont akkor mi volt. Én itt vagyok, pont most, és próbálok valamit megérteni a történtekből. Lehet, hogy az jelentette volna a megértést, ha pénzt adok a kert előtt, kezében báránnyal ácsorgó arab kisfiúnak, de nincs a zsebemben semmi. Legközelebb.

Barlangkápolna a Születés Temploma alatt, Betlehemben, Forrás: ⓒWikimedia Commons és A Születés Oltára, amely alatt csillag jelzi azt a helyet, ahol a történetek szerint Jézus megszületett, Forrás: ⓒ Wikimedia Commons

A teljesebb megértéshez az is kell, hogy valahogy a legelső meglepetésen átverekedjük magunkat. Azon, hogy semmi sem olyan szép, mint amilyen szépnek lennie kellene. Vagy majdnem semmi. Nyilván a magyarázat egyszerűen gazdasági, amikor építeni kellett, vagy lehetett volna, akkor nem volt se pénz, se nyugalom, se politikai helyzet. Amikor már lehetett építeni, jött Barluzzi, és szó nem érheti, mert tényleg rendben vannak az épületei, és olyan korban tervezett, amikor nem a keresztény templomok építése volt az első számú és leginkább a hagyományokba illeszthető építészeti feladat. Barluzzi épületei nem zárják ki az áhítatot, és már ez is szép teljesítmény tőlük. Attól még az alapélmény ott mocorog a nézőben. Miért nem szebb minden? Mégis fontosabb volna egy hely, ahol Jézus élt, járt, csodát tett, mint az, ahol Jézus apostolát, ezt a Péter nevűt eltemették. Az egyikből mégis a Szent Péter lett, a másikból meg, mondjuk, A nyolc boldogság temploma. A kettő között egyébként van személyi összefüggés, mármint magán Szent Péteren túl is, Barluzzi nagyapja dolgozott a Szent Péteren. Az már további lépés, mondjuk a megvilágosodás egy következő fázisa, hogy az ember azt mondja magának: döntsd el, mit nézel. A kupolát vagy egy sziklát, ami az Úr asztala, és innét kapta a nép a két halat meg az öt kenyeret. Már úgy értem, vajon nem az-e a legnagyobb pogányság, ha a tekintet elakad a kupolában, és nem hatol följebb? Persze, tudom, vajon nem az-e a legnagyobb pogányság, ha az ember fölfelé bámul, mintha az égben lenne azért valami?

Fent: A Születés Barlangja fölé emelt Születés Templomának csillárja Lent: A Születés Barlangja, ahol Jézus születésének feltételezett helyén ezüstcsillag látható a következő felirattal: Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est (Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától) és A Szent Katalin-templom bejárata fölé lógatott karácsonyi díszek Fotók: Artmagazin

Betlehembe visszatérve (bárcsak), szóval Betlehembe odatérve az ember nem tudja függetleníteni magát a politikai helyzettől. A város Izrael palesztin övezetéhez tartozik, az idegenvezető nem is mehet oda be, de minden meg van szervezve, vár egy másik, palesztin és keresztény, mosolygós, nagydarab ember, az ember rögtön gyanakodni kezd, hogy mindjárt el fogják rabolni. Főleg akkor, amikor csatlakozik hozzá egy kifejezetten rosszarcú kollégája, és azt mondja, kétszáz sékel ellenében tesz róla, hogy ne kelljen három-négy órát várni a Születés Barlangjának megtekintéséhez. Lehet, hogy igazat mond a három-négy órát illetően, lehet, hogy nem, a kétszáz sékel pont az az összeg, amit kiizzad egy csoport, lássuk. A templom kapuját többször is kisebbre vették. Először azért, hogy lóháton ne lehessen bemenni, aztán meg azért, hogy egy átlagos magasságú embernek is meg kelljen hajolnia, legalább gesztusainkban legyünk alázatosak. Aztán már csak ülni kell. Az újonnan csatlakozott kísérő trükkje egyszerű: tolakodik. Szépen oldalról beelőzi a birka népeket, és mint valami jó pásztor, a sajátjait lökdösi előre. Én a másik vezetővel maradok, akinek még egyszerűbb a trükkje, a kijáraton megy be, közben valamit magyaráz a szembejövőknek, tili-toli előre, ott a csillag, az a sokágú jelzi a pontos helyet, ahol világra jött, tessék megérinteni. Nem sikerül, annyian vannak, és mostanra egy szent pontot már nem elég megérinteni, mindenki le is fényképezi magát érintés közben. Előtte azért körül lehet nézni a templomban, de nem sokat ért belőle az ember. A templom maga is megosztott, félig görög, félig örmény, idegenek a díszítései, és az egyetlen csodálatos dolog a nagy csillárra (cári ajándék) vagy az egyéb díszekre applikált karácsonyi gömbök látványa. Azt persze nem tudja az ember, hogy a fenyőfa hideg, európai gyümölcsei ihlették-e meg az itteni díszítőket, vagy ez volt előbb, azért akasztunk golyóbisokat a karácsonyfára, mert itt is akasztanak. Az előbbi változat tűnik valószínűbbnek, ezek itt nem antik fenyődíszek, hanem nagyon is maiak.

A Születés Temploma mellett áll a Szent Katalin-templom. Nem Barluzzi-tervek alapján épült, belülről a 19. század végének pályaudvari templomépítészetét mutatja, amit annyian szidnak Rómában a Szent Pál esetében. A homlokzat még őrzi a gótikus nyomokat, de ez alig tűnik föl, mert neonból vagy valami fényfüzérből Szűz Máriát és Kisjézust szereltek rá, nyilván ég, ha besötétedik, de addig elég hervasztó. Itt gyűlik össze mindenki, és az idegenvezető még egyszer mesél a gyerekei és unokái számáról, majd fölajánlja, hogy arámi nyelven elmondja a Miatyánkot. Ha akarjuk. Sőt, ha azt akarjuk, el is énekli. Nem állok ellen, ha fölajánlotta, akkor énekelje. Kezét széttárja, szemét behunyja, és mély érzéssel elénekli. Remélem, azt.