A Budai oldal emlékezete – Duna-parti szobrok 4.

A Szabadság hídtól a Margit hídig | Vékony Dorottya fotóival

Mélyi József

Szoborpanoráma a budai oldalról, ahol a leginnovatívabb alkotás Borsos Miklós Nulla kilométerköve. Az emlékezés csődje: elfeledett nevű, elhomályosult jelentésű, észrevehetetlen vagy éppen megközelíthetetlen szobrok. A Przemysl oroszlántól a legendás Szabadság-szoborig, Antal Károly szőrén-szálán eltűnt obeliszkjétől a hajóorrban álló Batthyány Lajos miniszterelnökig.

41 melyi1

Furcsa érzés a gyomorban, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A budai Duna-part szobrai között első látásra nincs összefüggés. Egyes szakaszain nincs kimutatható eredeti alapkoncepció, mint a Duna-korzó esetében, nincs olyan épület, amely – a Parlamenthez hasonlóan – tömegével vagy funkciójával kikövetelte volna környékének viszonylag egységes szellemű szobordíszítését, és nem akadt az utóbbi évtizedekben olyan nagyszabású beruházás sem, amely akár a szerencsétlen Nemzeti Színház módjára, nagyobb mennyiségben újabb szobrok felállítására adott volna lehetőséget. A Gellért-hegy – amennyiben a Dunára tekintő távolabbi alkotásokat is a partszakaszhoz számítjuk – a maga egyedülálló és meglepő volumenével az egyetlen olyan terület, amelynek szobrai – nagyságuk és részben történetük révén – kiemelkedő hangsúlyokat helyeznek el a városképben.

41 melyi2

Különböző tagozatok, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A budai Duna-part egyszerre megmerevedett és folyamatosan változó világ. Mintha Buda még Pestnél is konzervatívabb lenne a szobrok tekintetében, s a partszakasz olyan terület, amelynek díszítéséhez első megközelítésben csak az akadémizmus jegyei mentén lehetne hozzányúlni. Ha elvétve új szobor készül, az szinte kizárólag didaktikus emlékmű lehet, ha új emléktáblát avatnak, rajta a dombormű csakis profilból ábrázolhatja a csaknem mindig jellegtelen arcú elhunytat. Sok mindent elmond a Szabadság híd és a Margit híd közötti partszakaszról, hogy messze a leginnovatívabb alkotás Borsos Miklós 1975. április 4-én felavatott Nulla kilométerköve. Az eredeti origó nem is az Alagút, hanem a királyi palota előtt állt, majd a Lánchíd építése idején került le a partra, ahol aztán nyoma veszett. A Clark Ádám téren 1932-ben állították fel Körmendi Frim Jenő alkotását, amelyen a Madonna alakja volt látható, talapzatán pedig három dombormű: a gyalogos, a kocsis és az autóvezető. A második világháborúban ez az útjelző is elpusztult, így került a helyére 1953-ban Molnár László sematikus szerelő-figurája, aki egyik kezét sapkájához emeli, úgy tekint egyszerre a távolba és a jövőbe, másik kezével pedig a háta mögött elhelyezett felnis gumi (mészkő) kereket tartja. A szobor 1974-ben már a városatya-politikusok számára is igazi anakronizmusnak tűnt, így a rákoshegyi vasútállomáshoz száműzték, s ekkor bízták meg Borsost a Nulla elkészítésével. A nyolcvan centiméteres talapzaton álló, három méter magas Nulla kilométerkő egyszerre komoly és ironikus alkotás: tükrözi Borsos érzékét az egyszerű, archaikus formák, a nőiség és az antropomorfizálás iránt, ugyanakkor arra a viccre emlékeztet (kissé kifordítva), amelyben a körülmetélést végző szakember nem tudja megmondani, mit is tehetne cégérként a kirakatába. A Nulla kilométer emlékműve a lehető legabszurdabb szobrászi feladat, s ezt Borsos a legbravúrosabban és a legelegánsabban oldotta meg. A Clark Ádám téren eleinte magában álló Nullát ma már erősen benőtte a növényzet, amely egyébként is évtizedek óta uralja a tér arculatát. A körforgalom közepén a nyolcvanas évek második feléig virágokból kirakott vörös csillag állt, s ha ez nem is, de a gondos növénydíszítés megmaradt – ha valamiért, legalábbis ezért a virágdíszért lehetett érdemes a körforgalmat megtartani.

41 melyi3

Ejtőernyős szobor, © Artmagazin © Vékony Dorottya

Az elsősorban a Várból letekintők számára készült vörös csillagot, monumentalitását és látványos ideológiai hangsúlyát tekintve csupán a Szabadság-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felavatott alkotása múlta felül. A rendszerváltás után, ha Szentjóby Tamás kivételes 1992-es akcióját, a Szabadság szellemének szobrát páratlan eseményként zárójelbe tesszük, a Felszabadulási emlékmű sorsa, átalakítása, átfunkcionálása és átszövegezése viszonylag pontosan leképezi a magyar társadalom és a közelmúlt emlékezetének ellentmondásos viszonyát. Külön-külön tulajdonképpen minden érthető és logikus: a cirill betűs feliratokat levésték, a Vörös Hadseregre vonatkozó szöveges és jelképes utalásokat eltüntették, csakúgy, mint a géppisztolyos bronz- és a sisakos kőkatonát; az új szöveg pedig így hangzik: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” Együttesen és csaknem húsz év távlatából azonban elmondható, hogy az apró, de fontos beavatkozások, radírozások és újravésések nem pótolhatják a kollektív emlékezetről – a szobrok ürügyén is – folytatott közbeszédet. A Szabadság-szobor ugyanis még mindig legfeljebb a városi legendák miatt válik néha-néha érdekessé; amikor újra meg újra cáfolható a különböző formákban kifestett Horthy-, illetve Vorosilov-történet. A valódi tartalomról, a szabadságról, annak történeti vonatkozásairól rég nem esik szó, vagy mert minden szó azonnal átpolitizálódna (és ez a szó még mindig negatív csengésű), vagy mert nem is kísérletezünk a szavakkal. Így aztán marad a hatalmas nőalak és a pálmaág összenőtt sziluettjének látványa, némi furcsa érzéssel a gyomorban és közös gondolkodás nélkül.

41 melyi4

Aprócska király, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A közvetlen part egykor leghangsúlyosabb szobrászi eleme, a szovjet hősök emlékére a Gellért téren felállított obeliszk, úgy tűnik, szőrén-szálán eltűnt. Antal Károly 1945-ös alkotása a másik két hangsúlyos obeliszkkel – a Vigadó és a Szabadság térivel – egyidejűleg került ki a még romos köztérre. Feliratában nemcsak Magyarország felszabadítóinak ígért örök dicsőséget, de a Szovjetunió szabadságáért vívott harcban elesett hősöknek is. Ha csak a megbízások palettáját tekintjük, Antal Károly – természetesen Kisfaludi Strobl mögött – az egyik legváltozatosabb életművű magyar szobrász. 1938-ban még Szűz Máriát farag, 1945-ben az övé az első szovjet hősi emlékművek monopóliuma, hogy azután a hatvanas években előbb csacsifigurák alkotójaként váljon népszerűvé, majd megkapja a pécsi székesegyház apostolszobrainak megbízását. Csanádpalotán álló Felszabadulási emlékműve, amelyet 1969-ben avattak, és amely egy bodros hajú nőalakot ábrázol, előtte egy kis fácskával, már annyira rendszersemleges volt, hogy 1990 után már egyetlen félmondattal is Függetlenségi emlékművé válhatott.

41 melyi5

Kiemelkedő alak, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A budai Duna-parton a Batthyány tér mellett épp a Gellért tér mutat fel nagyobb sűrűségben köztéri alkotásokat. Míg azonban a Batthyány téren a rendszerváltást követően továbbra is a múlt nagy alakjainak emlékére felállított konzervatív alkotások dominálnak, addig a Gellért térre az elmúlt másfél évtizedben több meglepő vagy inkább furcsa munka került. A Dévényi Sándor által tervezett túlméretezett kút például minden előzmény nélkül, mint egy ismeretlen (talán repülő) objektum zuhant le a térre, s így is maradt ott, beágyazódásra és a tér átalakulására várva. Az idők itt persze nagy sebességgel változnak: ki gondolta volna, mondjuk a nyolcvanas években, hogy a Gellért Szálló előtt egyszer majd átlagos autók parkolnak. A másik ejtőernyős szobor Kő Pál „sokat csúfolt” Szent Istvánja, amely azonban ráadásul a térnek hátat fordítva esett le: az aprócska király lovának fara úgy fordul a tér felé, ahogy egykor az átvonuló Horthy Miklós fehér paripája fordított ezen a helyen hátat a múltnak. Kő Pál alkotása legjobb esetben is az igencsak közepes – de legalább monumentális – Szent Gellért-szobor zsugorított párdarabja.

41 melyi6

Észrevehetetlen alkotás, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A Batthyány téren az első magyar miniszterelnök szobra, Stremeny Géza és Török Ferenc 2008-ban felavatott alkotása viszont büszkén fordul a tér felé, büszkén áll a stilizált hajóorrban és büszkén mutat a kezében tartott papírra, amelyen ott állnak az 1848-as áprilisi törvények főbb pontjai. Amennyiben eltekintünk attól, hogy a kompozíció egésze, amely a Bécsbe érkező Batthyányt jeleníti meg, kilóg a barokk háttérből, a miniszterelnök eltökélt alakja jó történelmi illusztrációnak tűnik. Ugyanígy illusztrálja a tér túlsó oldalán a magyar történelem egy másik kiemelkedő alakját, Kölcsey Ferencet Kallós Ede 1939-es emlékműve, amely sztereotípiákból építkezve keletkezése óta maga is sztereotípiaként működik tovább. A klasszikus mű a tér jelenlegi közlekedési szituációjában ugyanakkor láthatatlan marad. A nagy mesterségbeli tudással elkészített, jó arányú alkotás kvázi ellentétpárja a tértől körülbelül száz méterre délre, a református templom mellett felállított kisméretű 1848-as emlékmű: egy különböző építészeti tagozatokból és anyagokból összedobált, érthetetlen elemekből ad hoc módon építkező munka.

41 melyi7

Miniszterelnök, © Artmagazin © Vékony Dorottya

Az épített környezet a Duna budai partján három helyen három különböző módon áll ellentmondásban a benne elhelyezett szobrokkal: a Várkert Bazárnál a lepusztult épületek állnak szemben tervezőjükkel, a Bem József téren a szobor mögötti épület változatos történetét ellenpontozza az emlékmű változatlansága, a Margit híd oldalában pedig a Przemysl-emlékmű igényes kertje teszi zárójelbe a közepén magasodó szobor elfelejtett jelentését. Az Ybl-szobor, Mayer Ede 1896-os műve az észrevehetetlen alkotások közé tartozik, s csupán az az ellentmondás visz bele némi életet, amely a körzőjét kezében tartó, még szoborként is tevékenynek tűnő Ybl és a mögötte évtizedek óta rombolódó Várkert Bazár között feszül. A háttérben feltűnnek Huszár Adolf szintén pusztulófélben lévő Évszakok-szobrai, az előtérben pedig a felújított Várkert Kioszk újgazdag díszítése és a hozzá tartozó szökőkút.

41 melyi8

Ismeretlen objektum, © Artmagazin © Vékony Dorottya

A Bem téren áll Istók János 1934-es Bem József-szobra, amely a szabadságharc lengyel hősét ábrázolja, a győzedelmes piski csata előtt. Az emlékmű a harmincas évek óta változatlanul áll a tér közepén, de közben, akár egy felgyorsított animációs filmen, lezajlott körülötte a történelem: az 1956. október 23-i tüntetés, a hetvenes-nyolcvanas évek március 15-ei vonulásai vagy a rendszerváltás környékének eseményei. A képzeletbeli film képzeletbeli vetítővászna pedig az 1897-ben épített Radetzky laktanya, amely a második világháború végén a nyilasok egyik központja volt, később a munkásőrség hivatala foglalta el. A rendszerváltás után az MDF székházaként, majd „székházügyeként” híresült el, egészen a magánkézbe kerülésig. Míg a szobor és az épület története a térben szorosan összefonódik, az időbe írva újra meg újra szétválik.

41 melyi9

Emlékezet, © Artmagazin © Vékony Dorottya

Budapest egyik legfurcsább, többek között a Margit híd által részekre szabdalt zöldfelülete az érdekes életű Germanus Gyuláról elnevezett park, egyik oldalán Sződy Szilárd 1932-ben felállított Przemysl emlékművével. Amennyire eleven volt még az első világháború egyik legnagyobb ostromának története a harmincas években, annyira értelmezhetetlen korunkban. Przemysl neve ma már szinte semmit nem mond, a feladáskor lerombolt óriáserődítményre és a K.u.K. sereg bátorságára utaló kompozíció egy rég letűnt kor maradványának tűnik. A Przemysl-emlékmű tulajdonképpen jelképe is lehetne a budai Duna-part emlékműszobrászatának, egy megmerevedett világnak, amelyben minden a régi, csak épp idővel a régiségből a jelentések oldódtak ki. Úgy tűnik, hosszabb távon is marad minden a régiben: ezentúl is ott áll majd a Przemysl-emlékmű, a felújított Margit híd mellett, az emlékezés értelmében megközelíthetetlenül és láthatatlanul. A budai Duna-part szobrászata pedig akár egész Budapestre is behelyettesíthető, ahol az elmúlt évtizedekben (egy-két kivételtől eltekintve) nem épültek városformáló emlékművek, sem különösebben nagyok, sem különösebben bátrak. Átlagos művek vannak, klasszikus emlékek, jobbak, rosszabbak – mindettől függetlenül, a hozzájuk tartozó, összefüggő emlékezet nélkül.