Hogy mi az az Unió-kép? Ez mára kétségtelenül magyarázatra szorul. Mert jóllehet a millenáris időktől az első világháború végéig városházi határozatok, sajtóadatok, visszaemlékezések tömött csokra foglalkozott vele, de az idő elmosta az emlékezetét. Az 1920 utáni, erdélyi közhatalom-változás mint korszakhatár egészen más narratívákat tolt előtérbe. Ami elmúlt, nagyon is a múlt foglya maradt.

De nézzük tényszerűen. A kép története és hányattatásai kis híján lépésről lépésre követhetők. A magyarság 1896-ban az államalapítás ezredéves évfordulóját ünnepelte. Ennek egyik látványos eseménye volt az újonnan megépült Műcsarnok fölavató kiállítása, melyen fölsorakoztatták a históriai eseményeket megörökítő történelmi képeket. Előzménye a kezdeményezésnek az volt, hogy a kormány 1895-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács közreműködésével pályázatot hirdetett olyan magyar történelmi művekre, melyek tükrözni hivatottak a honfoglalástól eltelt évszázadok sorsdöntő eseményeit. A pályázatra vármegyék, városi törvényhatóságok, egyházak részvételét várták.1 Kolozs vármegye az Erdély és Magyarország egyesülésének, az uniónak szánt nagy méretű festménnyel jelentkezett annak emlékére, hogy 1848. május 30-án Kolozsváron az utolsó erdélyi rendi országgyűlés kimondta Erdély újraegyesítését Magyarországgal, de ez a kép a műcsarnoki megnyitóra nem készült el, és végül befejezetlen maradt. Mi lett a monumentálisnak szánt műalkotás sorsa?

Kiesett a közösségi emlékezetből, jószerint elfelejtődött. Hetven évnyi feledés után az összetekert hatalmas vászon a múlt év nyarán került napvilágra a Magyar Nemzeti Galéria raktári anyagának revíziója során. A kép keletkezésének történetét a pályázati felhívás fogadtatásáig követhetjük vissza. Kolozs megye törvényhatósága az 1895-ös év elején keresett megoldásokat a megtisztelő feladatra. Első lépésként egy történészekből álló bizottságot kértek föl javaslattételre. Alapvető feltételül azt szorgalmazták, hogy lehetőleg az illető területre vonatkozó históriai eseményekre összpontosítsanak.

Ez a szándék természetes volt, bár nem minden pályázat esetében ragaszkodtak hozzá. Csak példaként: a Nagyenyed központú Alsó-Fehér vármegye elfogadta Pataky László elgondolását, Munkács várának bevételét mint történelmi eseményt, mely feltehetően a festőnek egy korábban tervezett témája volt. Másutt viszont ragaszkodtak a szülőföld, a hely szelleme megidézéséhez. Így Torda-Aranyos vármegyében a Vallásszabadság kihirdetésének eseménye az 1568-as tordai országgyűlésen lett a választott téma (Körösfői-Kriesch Aladár); Szolnok- Doboka megyében A cserhalmi ütközet (Pállya Celesztin), Máramarosban A huszti vár (Hollósy Simon) lett az elfogadott téma. Kolozs megye esetében az Unió kihirdetése kapott végül is egyöntetű jóváhagyást. Annyiban árnyalható a kép, hogy az említett történészbizottság tagjai – dr. Szádeczky Lajos és dr. Márki Sándor egyetemi tanárok, valamint a történetíró Kőváry László – a végső döntés előtt más terveket is megvitattak. Sorra ezek a következők voltak: az Esküllőnél tett hűségeskü a magyar államiság előtt, előtérben Töhötöm alakjával, Anonymus nyomán; Izabella 1551-ben átadja Ferdinánd biztosainak a koronát a kolozsvá- ri Szent Mihály templomban; az 1660. május 22-i szászfenesi csata II. Rákóczi Györggyel a középpontban, Szalárdi krónikája nyomán; az 1848-as Unió, Wesselényi alakjának megidézésével.2 Az Unió eseménytörténetét előtérbe helyező döntés a kolozsvári polgárság osztatlan egyetértésével találkozott. „Alig hisszük – írta tudósításában a Kolozsvár című lap –, hogy tárgy ennél jobban inspirálhatna művészt, ki képzeletének csapongása nélkül is igazi allegóriát alkothat.”3

A gond az volt, kit bízzanak meg a millenárisra szánt, az eseményhez méltóan nagy méretű festmény elkészítésével. A kisszámú kolozsvári művészközösségben nem találtak a fela- datra alkalmas vállalkozót. Így esett a választás Roskovics Ignácra (1854– 1915), az úgynevezett műcsarnoki fes- tészet falképei kapcsán akkoriban so- kat emlegetett egyik képviselőjére. (Roskovics festményei alapján készültek a nemrégiben átadott, budai várbeli Szent István terem magyar királyokat ábrázoló kerámiaképei, illetve ő az, akinek egész alakos bronzszobra különös úton-módon került ki a pesti Duna-korzóra – a szerk.4) Roskovicsnak a kezdetekben nem voltak erdélyi kapcsolatai. Mindössze az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1890-ben Kolozsváron és Brassóban szervezett kiállításain láthattak képeiből néhányat. Az a különleges alkat volt, aki a monumentális művészetekben és a zsánerfestészetben egyaránt otthonosan mozgott. Éppen a kolozsvári pályázat idején fejezte be a budapesti Józsefvárosi templom mennyezetképeit, melynek visszhangja Kolozsvárra is elérkezhetett. Az akkoriban annyira népszerű budapesti Vasárnapi Ujság bő életrajzi adatokkal és több reprodukcióval népszerűsítette a festőt és vállalkozásait.5 Úgy lehet, hogy ez a hírverés és egyben Wlassics Gyula támogatása alapozta meg a döntést. Wlassics mint vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdettől fogva támogatta a millenniumi kezdeményezések ügyét, és a történelmi kiállításra szánt háromszázezer forintos alapból előleget biztosított a feladatra vállalkozó alkotóknak.

Kolozsvár város képviselő-testületére várt a feladat, hogy hivatalos úton véglegesítse a megrendelést. A festő vázlatokat küldött Kolozsvárra, és húszezer forintot kért a munkában levő 7 × 4 mé- teres hatalmas kép megfestéséért. A szerződéskötés előzményeként a Képzőművészeti Tanács a vázlatok alapján hozott döntést. A témát és annak kompozíciós kifejtését értékelve ötszáz forintot szavazott meg a festőnek. 6 Ennek utána a városi törvényhatóság 1896. január 30-i ülésén határozatot hozott a festmény megvételéről. A festő ajánlatát elfogadva és egyéb millenáris előkészületekre negyvennégy százalék pótadót irányoztak elő.7 Már akkor is látszott, hogy a monumentális képpel a millenáris kiállításig a festő nem tud elkészülni. De ez nem volt egyedi eset, más pályázati munkák esetén is megtörtént. Évek során csak egy-egy tudósítás számolt be a festő dokumentációs munkájáról, helyszíni szemléiről, váz- latok készítéséről. Budapestről jövet Roskovics 1898 nyarán több napot töltött Kolozsváron. Modelleket ke- resett a kompozíciós témához. Megtekintette az Ereklye Múzeum Unió-kiállítását, szemlélődött a Redut (a kolozsvári Vigadó) termében, abban a földszintet és emeletet egybefogó emblematikus térben, ahol a karok és rendek Erdély és Magyarország unióját kimondták.8 Lelkesítette az ifjúság kezdeményezése, melynek nyomán az épület homlokzatán nem sokkal azelőtt az uniót ünneplő táblát avattak föl. Mindezekre a sorsdöntő esemény ötvenedik évfordulóján került sor, miközben a Belmonostor utcát is, melynek közepe táján a Redut állott, Unió utcának keresztelték át.9 Közben a festő kolozsvári ismeretségi köre is bővült az erdélyi hagyományokat és helyi viszonyokat mélyebben megvilágító értelmiségiekkel. Látogatása idején Sándor József országgyűlési képviselő, az EMKE (az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület) titkára látta vendégül; Szádeczky Lajos társaságában pedig Kalotaszeg népművészetét utazott megcsodálni. Zene- kedvelő baráti társaságába fogadta Pákei Lajos építész, aki a Mátyás-szobor talapzatának tervein dolgozott.10 Budapesti műtermében Roskovics neki is kezdett a téma megfestésének, de közben egyéb feladatai térítették el a munkától. A budavári palota Szent István terme számára magyar szentek portréit festette meg, és kecskeméti egyházi megrendelésre falképeket készített. Végzetesen gátolta azonban a millenniumi kép megfestésében látásának fokozatos romlása, mely végül teljes vakságához vezetett.

Bár a világháború félresodort sok más művészeti kezdeményezést, a millenniumi kép hazahozatala, mivel a tulajdonjog Kolozsvárt illette meg, mégis napirendre került. Városházi határozat született róla 1916 márciusában, hogy megrendelőként átveszik a képet, és azt az EMKE múzeumában, a Mátyás-szülőházban helyezik el. A helyszíni tájékozódásra a szobrász Kolozsvári Szeszák Ferencet kérték föl, aki az időben az Erdélyi Nemzeti Múzeum restaurátora volt, de pesti műtermét még nem számolta föl, a két város között ingázott.11

A következő lépésben, nyár elején a város Békésy Károlyt bízta meg, hogy megtekintse, véleményezze és fényképeket készítsen az elhunyt festő otthonában őrzött képről. A városszépítés lelkes híve és egykori lapszerkesztő, Békésy Károly maga is jártas volt a festészetben, Kolozsvárt ábrázoló nagy méretű képei a városháza tanács- termeiben állottak. Véleménye lehangoló volt: az Unió-képet inkább csak vázlatnak tekintette, melyen egyedül Wesselényi báró, a reformkor egykori élharcosának alakja volt kellően ki- dolgozott a kibontott zászló mellett. Az özvegy túlbecsülte a képet, a korábban átutalt tizenháromezer pengő mellett még hétezer koronát kért.12 Jellemző a korabeli városvezetés erkölcsi tartására, hogy a már nyomorba süllyedt családnak a teljes összeget kifizették. A festményt hazahozták, de nem állították ki. Jószerint azonnal akadt vállalkozó, aki ígéretet tett a mű véglegesítésére. A festő Papp Gábor (1872– 1931) ajánlotta föl, hogy befejezi a képet. A kolozsvári születésű Papp Gábor akkor már Szegeden élt, de szülővárosába többször hazajárt. A föltekert vásznat magával vitte a gyógyfürdőjéről nevezetes Szovátára, ahol egy nagyobb méretű nyaralót bérelt. Itt kezdte meg a munkát, pár hétig zavartalanul. A Münchenben akadémiai tanulmányokat végzett, majd Hollósy-tanítvány festőtől nem volt idegen a századfordulóra annyira jellemző nagy méretű kép festése. Bemutatkozásnak szánt munkáját, az Exhumálás című tizennégy négyzetméteres vásznát kolozsvári sétatéri műtermében festette meg 1898–1900-ban. A Roskovics-képnél a hely megidézése, a diétai küldöttek megjelenítése foglalkoztathatta, de ehhez épp csak hozzákezdhetett. Az 1916 késő nyarán bekövetkezett román támadás idején „puskatűzben menekült Szovátáról”.13 A festményt valamilyen módon Papp Gábor Szegedre vitte, ahol a Kass vendéglő szomszédságában lévő műteremben talán még dolgozott rajta. Később azonban egyre betegebb lett; szifilitikus eredetű agysorvadás okozta szellemi hanyatlását, majd halálát. Az 1928-as esztendő végén elmegyógy- intézetbe utalták be. Fölszámolt műterméből került a kép Budapestre, de hogy milyen körülmények között, ar- ról nincsen közelebbi adatunk. Az idő- pontok egybeesése azonban végigjáratja velünk a kikövetkeztethető utat. Az egykori Parlamenti Múzeum (1929–1949) megnyitásakor, 1929 elején, a kép már ott volt.14 Az összetekert vászon innen került át a Szépművészeti Múzeumba, majd 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria megalakulásakor az intézmény raktárába.

Amit Roskovics megoldott rajta: a kompozíció tengelyébe került Wesselényi alakja. Ezt már vázlatai bemutatásakor is megjelenítette a festő, a Képzőművészeti Tanács 1895-ös döntése idején. „Az 1848-iki erdélyi unió képe lesz ez, az erdélyi rendek május 30-iki ülésének lélekemelő jelenete, amikor kimondják az egyesülést Magyarországgal. A kép fő alakja a vak Wesselényi, amint a lelkesült főrendek közt fölállva, mintegy megérzi a nemzeti lobogó kibontását, melyet a pesti ifjak vittek le Kolozsvárra magokkal, mint Pest város ajándékát.”15 Roskovics eredetileg mintegy félszáz alakkal számolt, de a kidolgozatlanság miatt a festményen a diéta résztvevői közül csak néhányuk ismerhető föl. A vak Wesselényit támogató férfi Urházy György táblai jegyző, a jobbról belépő kardos alak id. gróf Bethlen János királyi meghívott. A hátsó padsorban álló alak a rosszemlékezetű báró Anton Puchner királyi biztos, a forradalom ellen föllépő erdélyi osztrák hadak későbbi vezetője. A mögötte álló szakállas férfi Perényi Zsigmond, a magyar minisztérium küldötte, előtte balról gróf Mikó Imre ül, tőle jobbra báró Kemény Ferenc országos elnök, mellette fehér prémes, zöld mentében gróf Teleki József gubernátor. A padsor végén Berzenczey László áll fölemelt karokkal, a pulpitusnak báró Jósika Miklós támaszkodik. A zöld asztal végén az ekkor pofaszakállas Brassai Sámuel látható.16

Roskovics Ignác

A 19. századi Magyarország egyik legismertebb, mára viszont szinte elfeledett festője, Roskovics Ignác 1854-ben született felvidéki vallásos családban. Nevéhez jó néhány fővárosi és vidéki (például a kecskeméti) templom falfestménye és oltárképe vagy a korszak egyik legtöbbet reprodukált, 1885-ben készült Pici piros alma címet viselő zsánerképe fűződik. Továbbá a huszonegy kötetes Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat illusztrációi és számos történelmi témájú festmény, többek között a nemrég felújított budavári királyi palota Szent István-termének különleges technikájú királyfigurái. Roskovics pályája kezdetén a Mintarajziskolában tanult, majd egyházi támogatással fél évet töltött a müncheni akadémián, ahol ezt követően egy ideig műtermet is bérelt, ingázva először Ungvár, majd Budapest és München között. 1915. november 29-én hunyt el, Budapesten. 

Utóirat: A fölbukkant festmény aligha lesz valaha kiállítható. Ez az írás csak keletkezése történetét mondja el az ismét föltekert hatalmas vászonnak.

^{| 1 Z. Lányi Vera: Festőink az 1896. évi millenáris kiállításon. In: A Magyar Művészettörténeti Munkaközösség Évkönyve, 1953. Budapest, Képzőművészeti Alap, 1954, 375–389. o. | 2 Kőváry László – Márki Sándor – Szádeczky Lajos: Millenniumi képtárgyak Kolozs vármegye történetéből. In: Az Erdélyi Múzeum-Egylet bölcsészet-, nyelv-, és történelemtudományi szakosztályának közleményei, 1895/I., 51–55. o. | 3 Millenniumi képtárgyak. In: Kolozsvár, 1895. január 23., 1–2. o. | 4 kozterkep.hu/23241/roskovics-ignac | 5 K. E. [Kazár Emil]: Roskovics Ignác. In: Vasárnapi Ujság, 1895. május 12., 297–302. o. | 6 Roskovics képe az erdélyi unióról. In: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 29., 647. o. | 7 Az erdélyi Unió-képe. In: Ellenzék, 1896. március 6., 219. o. | 8 Roskovics Ignác Kolozsvárt. In: Magyar Polgár, 1898. június 22., 4. o. | 9 Az Unió jubileuma. In: Ellenzék, 1898. május 31., 1–3. o. | 10 Murádin Jenő: Kolozsvár képzőművészete. Sepsiszentgyörgy, ARTprinter, 2011, 96. o. | 11 Roskovics Ignác Unió-képe. In: Újság, 1916. április 1., 3. o. | 12 Az Unió-kép jogosan a várost illeti meg. In: Újság, 1916. június 10., 5. o. | 13 Murádin Jenő: Papp Gábor (1872–1931). In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1991/92–1. Szeged, 1992, 293–311. o. | 14 Ünnepélyesen megnyitották a Parlamenti Múzeumot. In: Magyarság, 1929. február 25., 4. o. Szücs György szíves közlése. | 15 Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 29. | 16 Az Unió képe. – Roskovics Ignácz festménye –. In: Vasárnapi Ujság, 1898. május 29., 371. o. A festményen szereplő küldöttek fölismerésében Egyed Ákos akadémikusnak, az 1848-as erdélyi események elkötelezett kutatójának tartozom köszönettel.}