RÁKOLLÓ ÉS ANANÁSZ

Nem köztudott, de ananászkonzervet is hirdettek már Georgia O ̓Keeffe növényportréival. A festőnő 1939-ben járt először Hawaii szigetén, akkor is megbízásból. Kilenchetes üzleti útjának minden költségét a hawaii ananászfeldolgozó ipar vezető cége, a mai konzervdobozokról is ismerős Dole vállalat fizette két egész oldalas hirdetés képes illusztrációjáért cserébe. Az akkorra már befutott festőként rajongótáborral és gyűjtőkörrel rendelkező O’Keeffenek voltak fenntartásai a megbízással kapcsolatban, de a különleges trópusi virágok, a vízesésekkel, szakadékokkal szabdalt paradicsomi táj őt is lenyűgözte. A helyszínen festett húsz festményt később férje, Alfred Stieglitz New York-i galériájában is kiállították. A cégnek végül egy vörös rákolló virágot (Heliconia) és egy papayaportrét küldött, amit a Dole mint rivális terméket természetesen azonnal visszadobott, sőt küldetett egy ananásznövényt O’Keeffe műtermébe, hogy legalább utólag megfesthesse a reklám tárgyát. Az éles levelek között megbúvó rózsaszín bimbóval elégedett cég végül mindkét képpel hirdetett. A New York-i botanikus kertben idén látható újra együtt tizenhét darab az akkor keletkezett festményekből, Hawaii flórájának több száz színpompás egyedével körítve és árnyalva a „képriportot”. (Sz.R.)

Georgia O’Keeffe: Visions of Hawai’i, New York Botanical Garden, Enid A. Haupt Conservatory, New York, 2018. október 28-ig. 

ÉKSZER-BÁBOK

A francia származású képzőművész, Hubert Duprat Trichoptères című sorozata apró, arannyal és drágakövekkel ékesített szobrokból áll. A kis szobrok különlegessége, hogy közvetlen alkotójuk nem Duprat, hanem néhány tegzeslégy, összetartó anyaguk pedig nem más, mint a rovarok által előállított selyemfonal. A Föld legtöbb édesvíz közeli helyszínén megtalálható légyfajta lárvái természetes élőhelyükön kaviccsal, murvával, homoktörmelékkel, gallyakkal erősítik meg a nyálmirigyeik által kiválasztott, selyemből szőtt bábokat. A lassan mozgó lárvák a selyemfonalat habarcsként használva építik meg háromhetes metamorfózisuk otthonát, hogy az idő leteltével ebből a sajátos házból kiszabadulva röppenjenek a szabad ég felé. Hubert Duprat ismervén a tényt, hogy az apró rovarok bármilyen rendelkezésükre álló anyagot beépítenek ideiglenes gubójukba, a bebábozódási folyamat kezdetén arany- és drágakőtörmeléket kínált a tegzeslegyeknek. A természet pedig nem hazudtolta meg önmagát: a legyek nem illetődtek meg a luxusalapanyagok láttán, hanem tették a dolgukat – így születhettek meg ezek az ékszer-bábok. (Sz.R.T.)

ESTÉLYI MAKETTEK

Guo Pei kínai divattervező idei őszi/téli kollekciója „az emberi test és a térbeli dimenziók közti párbeszéd” lehetőségét vizsgálja igen eredeti módon. A L’architecture kollekció nem hétköznapokra szánt darabjain a barokk egyházi építészet aranyos pompájától már korábban is inspirálódott tervező ezúttal a korábbi korok, főként a gótikus és reneszánsz építészet jellegzetes elemeit, konkrét vagy fiktív épületek sziluettjét, metszetrajzát vetíti rá az amúgy is gótikus alkatú modellekre. A harangszabású szoknya éles hajtásai és merev szerkezete a templomboltozatok csúcsíves cikkelyeit, kazettás mennyezetét formázzák, a rózsaablakok áttört kőcsipkéi a valódi csipke bonyolult mintázatában, míg a támpillérek sora – néha végsőkig csupaszítottan mutatva a struktúrát – szoknyaabroncsként jelenik meg. A szigorúan elegáns, többnyire fekete-fehér (esetleg szürke és bézs) színekre szorítkozó öltözékek némelyike egészen makettszerű, csak még nem egy múzeumi vitrinben, hanem egyelőre mozgás közben, a kifutón tanulmányozhatjuk őket. Lehet, hogy a divat változékonyságának és az építészet örök értékeinek kontrasztja miatt olyan vonzóak? (Sz.R.) 

ÉRZELMES SZÍNEK

Annak ellenére, hogy a színek mibenlétét látszólag már minden lehetséges oldalról elemezték, egy New York-i kiállítás arra tesz kísérletet, hogy bizonyítsa, a szín valójában kevésbé tudomány, mint inkább művészet. Ennek ellenére Isaac Newtonnal nyit a tárlat, aki az 1700-as évek elején prizmákkal kísérletezett, hogy megértse a szín tulajdonságait. Empirikus megfigyelései alátámasztják azt az elképzelést, hogy a szín valóban mérhető, kiszámítható jelenség, úgy, mint a gravitáció vagy a hő.

Ám mielőtt elkezdenénk csak tudományosan gondolkodni a témáról, a kiállítás Goethéhez fordul, aki kutatásaival egészen más irányból közelített a színek világához. Goethe inkább költő volt, mint tudós, így inkább a szín fiziológiai-lélektani hatásaival foglalkozott. A kiállítás is a színek ránk gyakorolt szubjektív hatását elemzi, elsősorban azt vizsgálva, hogy a művészek és a dizájnerek hogyan hasznosítják ezt a gyakorlatban. Megtudhatjuk, milyen árnyalatok segítenek a tájékozódásban, hogy gyakran markáns színekkel manipulálják a vásárlókat – az egyik szekció például az irizáló, illúziót keltő felületekkel foglalkozik – legyen szó szappanbuborékokról vagy éppen Josef Albers műveiről. Akad persze olyan szín is, ami egy-egy formához idomulva szinte észrevétlenül fejti ki hatását. A képünkön látható, kilencvenes évek eleji pasztell rózsaszín telefon például egész biztosan kiiktatta tudatalattink figyelmeztetését, és szinte testünk meghosszabbításaként tette természetessé az órákig tartó csevegést. (L.Zs.)

Saturated: The Allure and Science of Color, Cooper Hewitt, Smithsonian Design Museum, New York, 2019. január 13-ig.