NEKTÁR-BÜFÉ 

A dán dizájner, Matilde Boelhouwer olyan mesterséges virágokat tervezett, amelyek vészhelyzetben élelmiszerforrásként szolgálnak a zöld területekben, legfőképpen virágokban szegény, alapvetően az emberek igényeit figyelembe vevő városok rovarpopulátorainak. A Food for Buzz, azaz Étel a zümmögőknek névre hallgató projekt öt különböző virága szitanyomott poliészterből készült, amelyek mindegyike képes az esővíz cukros vízzé alakítására. Hogyan? A lézervágott szirmok között elhelyezkedő, 3D-printelt apró tartály összeköttetésben áll az üreges, szintén 3D-printelt szárral, amelyen egy cukrot tartalmazó apró ballon található. Az esővíz és az édesítő itt keveredik össze, majd a mesterségesen előállított nektár automatikusan visszapumpálódik a szirmok közötti etetőbe, ami könnyen hozzáférhető a rovarok számára. Boelhouwer úgy tervezte meg az öt különböző virágot, hogy mindegyik speciális verzió a beporzó rovarok nagy kvintettjének egyegy csoportja – méhek, darazsak, közönséges zengőlegyek, lepkék és pillangók (nem minden lepke pillangó!) – számára legyen vonzó, és célzottan segítse városi mindennapjaikat. (Sz. R. T.) 

Jobbra és felette: Matilde Boelhouwer: Insectology: Food for Buzz, 2018 A művész jóvoltából © Fotó: Matilde Boelhouwer és Janneke van der Pol

AZ ÉGBE BÁL VAN 

Lehet, hogy Kosztolányi Dezső ismerte Grandville Egy másik világ (Un autre monde) című könyvét, és abban az egyik legszebb illusztrációt, az Egy üstökös vonulását (Pérégrination d’une comète)? Vagy csak volt idő, amikor a villanyvilágítás még nem homályosította el ennyire a csillagok ragyogását? Mert a Hajnali részegségben ez van: Szájtátva álltam s a boldogságtól föl-fölkiabáltam, az égbe bál van, minden este bál van és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek. A Grandville művésznéven alkotó, 19. század eleji grafikus, karikaturista, Jean Ignace Isidore Gérard (1803–1847) egyébként artistacsaládba született Nancyban, nagyszülei léptek fel ezen a néven, és biztos a mutatványosok között töltött gyerekkor is hozzájárult ahhoz, hogy nála az állatok és növények emberi alakot öltenek, akárcsak az égitestek. Mindenesetre Grandville-ben a szürrealisták nagy elődjüket tisztelték, mi pedig bár a karácsony örömére közöljük ezt a képet, hiszen akár épp a betlehemi csillag is vonulhatna rajta, de azért felmerül a kérdés, hogy az előtérben látható lángkerekű hintó elé fogott lovak egyikéből miért lett nyúl, mintha csak valami tündérmesében járnánk? (T. T.) 

MARI PESTEN 

Idén már 28. alkalommal került megrendezésre Pozsonyban a Nemzetközi Fotóhónap. A november eleje óta a galériákban, múzeumokban és a szlovák főváros egyéb kiállítóhelyein hozzávetőleg harminc tárlat keretében tizenhat ország művészeinek olyan munkái láthatók, melyek fő témája a háború és az emberi test. A Fotóhónap kiemelt, a Közép- és Kelet-Európa fotóművészetét bemutató szekciójában számos magyar alkotó szerepelt, köztük Korniss Péter, akinek Változás című kiállítása még a jövő év elején is megtekinthető a Mirbach-palotában. A tárlaton helyet kapott a Budapesten munkát vállaló erdélyi asszonyok mindennapjait megörökítő sorozat, amely tavaly ősszel debütált a Magyar Nemzeti Galériában. A városban című sorozat jellegzetesen eklektikus képi világa az idegenség és az otthonosság, a hagyományőrző viselet és a modern városi környezet kontrasztjából születik, talán ezért olyan emlékezetes Mari portréja, aki bevásárlószatyorral a kezében, talpig viseletben álldogál a karácsonyi vásár papírfenyői között. (L. Zs.) 

Korniss Péter: Változás, Mirbach-palota, Pozsony, január 13-ig

JAPÁNMÁNIA 

A bécsi Kunstforum őszi–téli meglepetéskiállítása a 19–20. századi Európa japán művészetre adott válaszát úgy mutatja be, hogy egymás mellé helyezi a korabeli Európában megjelenő ukijo-e fametszeteket, festményeket, ősmangákat, tárgyakat és a hatásukra született műveket. Sokkal szélesebb körből meríti a példákat, mint például a plakáton is szereplő közismert Japán-imádók, Monet, Van Gogh vagy Klimt, akik az újfajta szépségeszményre fogékony művészként az 1867-es párizsi világkiállításon berobbanó japán művészet lelkes gyűjtőivé váltak. Az ekkortól virágzó japonisme a japán művészi megoldások csodálatát, témává emelését és bizonyos japán képzőművészeti stílusjegyek adaptálását jelentette: elszakadást a hagyományos perspektívától, megújult színkezelést, erőteljes kontúrhasználatot. A Kunstforum termeiben többek között a Klimt-villából érkező, halvány Ohara Koson-fanyomatok, a festő saját, japán vonatkozású tárgyai és Hokusai ez egyszer minden felhajtás nélkül kiállított Nagy hulláma helyezi ebbe a kontextusba például Georges Lacombe breton partokhoz csapódó lila tajtékát, az eddig megszokott helyett, ami csak Gauguint és a Nabis-kat jelentette. (V. K.) 

Faszination Japan, Kunstforum, Bécs, 2019. január 20-ig