TIEPOLO WANTED 

Némileg az Artmagazin Barki Gergely által életre hívott Wanted sorozatának mintájára szerveztek kiállítást New Yorkban, a Frick Gyűjteményben. Nem a műveket lehet látni, hanem csak a művek nyomait, képeket a képekről. Giambattista Tiepolo 1730-ban készített freskóiról van szó, ezek voltak a művész első Velencén kívüli alkotásai. A megrendelő Carlo Archinto gróf, mecénás és afféle művelt ember volt, aki kombinálta a kellemeset a hasznossal, milánói palotájába csalogatta Tiepolót, és cserébe gyönyörű palotabelsőt kapott, nyolcszobányi Tiepolót. Évtizedekig, sőt évszázadokon át csodálta a világ Archinto gróf ízlését és Tiepolo ecsetvonásait, míg el nem jött a szép 20. század, és 1943-ban egy augusztusi napon rommá nem bombázták a palotát. Huszonöt év kellett hozzá, hogy újjáépítsék, ami újjáépíthető, de Tiepolo freskóit természetesen nem lehetett megmenteni. A Frick „wanted”-je a reménytelenség kiállítása: nemhogy unokáink sem fogják látni, de mi magunk sem. (F. M.) 

Tiepolo in Milan: The Lost Frescoes of Palazzo Archinto, The Frick Collection, New York, 2019. július 14-ig

VAN GOGH LONDONBAN 

Van Goghgal van elfoglalva Anglia, a Tate Britain nagy kiállítást szervezett, átvitték az ünnepi alkalommal az arles-i csillagos eget is Párizsból, és hirtelen rájöttek a londoniak, hogy Van Gogh, tiszteletbeli városfitársuk, majdnem egy évet élt Londonban 1873-tól mint reménybeli valami. Hogy mi ez a valami, azon lehet vitatkozni; Van Gogh festményekkel is akart kereskedni (nem a sajátjaival), meg misszionárius is akart lenni, csak elbukott a teológia felvételi vizsgán, mondhatni a világ és a bennszülöttek szerencséjére. Azt is lehet tudni, hol lakott ez alatt az év alatt, a Hackford Road 87 szám alatt, és azt is lehet tudni, kié most a ház, egy Jian Wang nevű hegedűsé és a feleségéé. Így aztán, amikor a Wang-ház a felújítást végző munkások mindenféle papirost találtak a padló alatt, beindult a fantázia. A házat ugyan egyszer már felújították a világháború után, de talán nem végeztek alapos munkát, így a padló alatti angol nyelvű imakönyv lehetett éppenséggel Van Goghé is. A rajzok, amelyek a papírfecniken vannak, biztosan nem tőle származnak, de talán látta őket. Igaz, valószínűleg látta a Parlamentet is, meg a British Museumot is, meg a csillagos eget is. Mindannyiunkat Van Gogh álmodik magának. (F. M.) 

The EY Exhibition: Van Gogh and Britain, Tate Britain, London, 2019. augusztus 11-ig

A VELENCE–DALLAS–PÁRIZS HÁROMSZÖG 

A Mariano Fortuny név számunkra elsősorban az ifjabb Fortunyt jelöli, aki a szép palotát vette magának Velencében, ma is nyitva, ma is van mit nézni benne. Festő, Wagner-őrült, díszlettervező, feltaláló. De az apja, szintén Mariano, maga is festő volt, az ő képeiből, illetve barátai munkásságából nyílt kiállítás a dallasi Meadows Museumban, ahol az ember néha egészen meglepő európai felfedezéseket is tehet. A kiállítás egyik képe ugyanis Luis Jiménez Aranda műve, Hölgy az 1889-es párizsi világkiállításon. A hölgy maga sem érdektelen, kecsesen fogja a kesztyűjét és piros esernyőjét, mellette egy korsó sör áll az asztalon... De mögötte! Az Eiffel-torony. Akkor volt új, a világkiállításra építették föl mint a világ legmagasabb épületét, amit majd elbontanak, ha véget ér az esemény, amire fölépült. Nem bontották el, hiába volt kénytelen lemondani a legmagasabb rangjáról már 1930-ban. Attól még nagy, és hogy mennyire nagy, azt néha azzal szokták jelezni: tíz tonna festékre van szükség hozzá. Az ám, a festés. A torony színe! Világosan látszik a képen, hogy új korában az Eiffel-torony narancssárga volt, csak a szürke hétköznapok miatt lett zöldesszürke. Miért is kell ilyen apróságokért átutazni a fél világot... (F. M.) 

Fortuny: Friends and Followers, Meadows Museum, Dallas, 2019. június 2-ig