MONA LISA KÖLTÖZIK 

Az ember azt képzeli, hogy mostanra már a Mona Lisa a világ legelhagyatottabb festménye, mit lehet rajta nézni, mit lehetne látni, hát ott mosolyog a drágalátos minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen, pólón, kötényen, egérpadon, tükrön, pénztárcán, ceruzán, fogkefén. Ha van garantáltan hatástalan Leonardo-kép, az a Mona Lisa. Ennek ellenére naponta 22 500 látogató áll meg előtte, hogy megpróbáljon valamit látni, amit eddig még sohasem. Nem nagyon könnyű a feladat, a fenti okok mellett azért sem, mert a képet védő golyóálló üveg egyrészt csillog, így egyszerre látja az ember Leonardót és a vele szemben lógó Kánai menyegzőt, és az üveg homályosabbá is vált az évtizedek során. Ahol nincs, ott ne keresd. A Louvre most átviszi a képet egy másik terembe, amíg újrafestik a falakat és kicserélik a kép üvegét. A Kánai menyegző marad, mert az a múzeum legnagyobb festménye, egyszerűen nincs eszköz és hely az átköltöztetésre, védődobozt készítenek Veronese köré, úgy festik körül a falat mellette. A munka előreláthatólag három hónapot vesz igénybe, így szeptember végén Mona Lisa a régi helyen és új fényben tündökölhet. Októberben ugyan megnyílik a Louvre-ban a nagy Leonardo-tárlat, de azon Mona Lisa nem vesz részt, marad a saját szobájában, ott várja a napi huszonkétezer-ötszázat.

PÁLYAUDVARI TUMULTUS 

Emil Nolde miatt van tumultus a hamburgi pályaudvaron, mármint a használaton kívüli pályaudvar épületében megnyitott múzeumban. A látogatókat előre figyelmeztetik a vár­­­­ható torlódásra, készüljenek föl a megnövekedett várakozási időre, a tömegre. Viszonylag érthető. Az északi expresszio­nista Nolde megfejthetetlen talány. Azt érti az ember, ha egy festő utálja a nácikat, mindazt, amit az intézményes kegyetlenség, gyilkosság, szabályozás, üldözés, uniformizálás jelent. Az is érthető, ha egy művész kiegyezik a nácikkal, abban reménykedve, hogy a sikertelenség valami gonosz és ember­­­ellenes összefogás következménye, de itt vannak a horogke­­resztesek, és ők majd helyreállítják az esztétikai világrendet. De hogy valaki úgy legyen náci, mint Nolde, hogy a rendszertől nemhogy elismerésben nem részesült, hanem leakasztották a képeit a falról, valóságos sztárja lett a degenerált művé­­szek kiállításának, majd el is tiltották a festéstől, az mégis különös. Nolde lett a degeneráltak degeneráltja, önzetlen antiszemita, megrögzött tévutas. A tiltás évei alatt megfestette a megfestetlen képeit, több száz akvarellt, amelyeket aztán elrejtett, nehogy véletlenül kiderüljön, miben sántikál. A háborút túlélte, és talán azon töprengett a fennmaradó tizenegy évében, hogy akkor most nyert vagy veszített. Mi már tudjuk. 

Emil Nolde – Eine deutsche Legende. Der Künstler im Nationalsozialismus, Hamburger Bahnhof – Museum für Gegenwart, Berlin, 2019. szeptember 15-ig

LUCA SIGNORELLI 

Nem tudom, hogy a római Luca Signorelli-kiállításra meghívták-e a mi kérdőjeles kis táblaképünket, Szent Jakabot, de akár ott van, akár nincs, egy kicsit elgondolkodhatunk azon a kérdőjelen. Mert szép, nagyon szép a miénk, de nem az a nyúzott, rajzos férfitest, amit Signorellihez szoktunk gondolatban társítani. Luca Signorelli elsősorban freskóiról híres nálunk, és az orvietói dóm garantálja a nyugtalan éjszakát és borús jövőképet, ha alaposabban megnézi az ember az izmos ördögöket és a gonosz Jézust, az Antikrisztust, amint épp egy kopasz, szarvas szörnyeteg suttogja a fülébe, hogy mit is kell prédikálnia. Valahogy könnyebben képzeli el magát az ember a szerencsétlenek, mint az egyenes derekú boldogok között, de hát van még időnk, remélhetőleg. Rómában a freskók értelemszerűen nem lesznek ott, pontosabban ott lesznek, de nem eredetiben, aki nem rest, Orvieto nincs messze és útba is esik. Van viszont hatvan táblakép, Szent Sebestyén, nullaszázalékos testzsírindexszel, Madonnák és gyermekek, sokat szenvedett szentek. És Signorelli mellett egy örök kérdés: vajon minek rendeznek egyáltalán kiállításokat Rómában. Aki el akar menni a capitoliumi múzeumokba, úgyis elmegy, akit nem izgat Marcus Aurelius, az Luca Signorelli miatt sem veszi a fáradságot. Bár róluk nem is tudom, miért mennek Rómába. 

Luca Signorelli e Roma. Oblio e riscoperte, Musei Capitolini, Sale Espositive di Palazzo Caffarelli, Róma, 2019. november 3-ig