Az ifjú Rembrandt

Nem nagyon van a fotográfia feltalálása előtt működő művész, akinek arcvonásait jobban ismernénk, mint Rembrandtét. Szinte belénk vésődött krumpliszerű orra, fürkésző, kissé eszelős tekintete, seszínű, kócos szőrzete. Láttuk már elegáns ficsúrként, büszke festőfejedelemként, görög filozófusként, lecsúszott földönfutóként és reményvesztett öregemberként is. A holland festő ugyanis – önelemzésből vagy egoizmusból – időről időre megfestette saját portréját. Jelenleg is több tucat önarcképét tartja számon a szaktudomány. Most viszont – az Art Newspaper beszámolója szerint – előkerült a festőzseni legkorábbi arcképe, ami 16 éves ifjúként ábrázolja. Egy amerikai művészettörténész, dr. Arthur Wheelock talált rá Jan Lievens 1623–24-ben készült Kártyajátékosok című festményére, amin az egyik modellt Rembrandttal azonosította. Nem ok nélkül, Rembrandt és Lievens együtt tanonckodtak az amszterdami Pieter Lastman műhelyében. Fiatal kollégája a szűk kivágású, erős fény-árnyék hatással operáló zsánerkép asztalához ültette le Rembrandtot, amint zöld köntösben és élénk kék köpenyben, egyik kezében vékony pipával, másikban egy kőr ásszal magyaráz a mellette ülő páncélos katonának. Hízott széles ábrázata sokkal idősebbnek láttatja, mint ahogy a körülbelül fél évtizeddel később készült első önarcképeiről ismerjük. Az azonosítás mégsem váltott ki túl zajos tiltakozást a szakértőkből, hiszen Jan Lievens nemcsak Rembrandt tanulótársa volt, de többször is megfestette, sőt közösen nyitottak műhelyt Leidenben 1625 körül. Saját kora Jan Lievenst Rembrandt méltó riválisaként tartotta számon, csodagyerekként indult és szép karriert futott be – csak az utókor nem értékeli olyan nagyra a munkásságát. Az ominózus kártyázókat ábrázoló festmény szerepel Jan Lievens utazó életmű-kiállításán, ami jelenleg a milwaukee-i Művészeti Múzeumban látható.

Üvegművészet leporolva

A 12. századból már írásos forrásokkal rendelkező muranói üvegművészet erősen ellaposodott az utóbbi időben. A Velence melletti kis sziget hajdan a világ legfelső elitjét szolgálta ki luxusminőségű tükrökkel és üvegcsillárokkal, ma elsősorban a tömegturistának gyártja a tucat csecsebecséket. Azért is volt nagy meglepetés az idei Velencei Biennále kapcsolódó rendezvénye, a Glasstress, ami a legjobb kortárs művészek – videoanimációtól az installációkig terjedő – munkáit vonultatta fel. (Ebbe beletartoztak Jan Fabre maguk alá piszkító, párkányon üldögélő galambszobrai és Mona Hatoum tarka üveg kézigránátjai is.) Az ötletadó Adriano Berengo műkereskedő, aki húsz éve üzemeltet már egy különleges üvegműhelyt Murano szigetén, miközben három galériája van Velencében és egy Hollandiában. Nem iparművészekkel vagy dizájnerekkel dolgozik, hanem világhírű kortárs alkotókat hív meg a gyárába, hogy készítsenek ott különleges műtárgyakat (természetesen a profi mesteremberek segítségével). Olyan világsztárokat sikerült már becserkésznie, mint Joseph Kosuth, Kiki Smith vagy Tony Cragg. Berengo műhelyét egy csapásra híressé tette a nagy sikerű Glasstress-kiállítás, amit a biennále egyik legizgalmasabb eseményeként ünnepelt a sajtó és a műkedvelő látogatók tömege. Berengo nem maradt adós a válasszal sem: novemberben megnyitja saját múzeumát Muranóban. A város évszázadok óta küzd az üvegművesség színvonalának és becsületének helyreállításáért – ami talán éppen Adriano Berengónak fog sikerülni. Mindenesetre egy művészeti szaklap (Artkrush) szerint már megvan az új kortárs nyersanyag: az üveg.

Kortársak a stadionban

A lerobbant hazai sportlétesítményeket nézve kissé hihetetlen: két különböző amerikai focicsapat – egymástól teljesen függetlenül – befektet a kortárs művészetbe. A Miami Dolphins egy helyi neo-pop festővel, Romero Brittóval díszítteti a stadion bejáratát az őszi idényre. A Dallas Cowboys tervei még ambiciózusabbak. Meghirdették saját „művészeti programjukat”, hogy kidekorálhassák a több mint egymilliárd dollárért felépített multifunkcionális küzdőteret. A projekthez megnyerték a legbefolyásosabb helyi kurátorokat és gyűjtőket, akik valódi kortárs művészeti tűzijátékot állítottak össze a tulajdonosok számára. Meghívták – többek között – a dekoratív, popos német festőt, Franz Ackermannt, a minimalista csíkozás mesterét, Daniel Burent és a természeti installációk izlandi–dán szupersztárját, Olafur Eliassont. A mezőny tehát az amerikai konceptuális színtér nagy volumenben gondolkodó, jól ismert sztárművészeiből áll, az ő alkotásaik díszítik a feljárókat, a lépcsőházakat és a központi tereket. A lelkes szurkolókat tizennégy helyspecifikus installáció köszöntötte a Dallas Cowboys szeptember 20-i nyitómeccsén, egy csillag-szimbólum, egy pattogatottkukorica-zabálást kifigurázó munka, egy szitokszavakat tartalmazó tábla stb. „A Cowboys Stadion nemcsak egy szimpla hely a meccsek és a koncertek számára, hanem társasági vagy családi élmény. Ebbe olyan dolgok is beletartoznak majd – például a kortárs művészet –, amire a nézők nem számítanak egy stadionban. (…) Új életet lehelünk a rómaiakig és a görögökig visszavezethető hagyományba, akiknél a stadionokban a versenyre összegyűlt legjobb atléták a jelen művészetével is találkoztak” – mondta a sajtónak a klubtulajdonos milliárdos Jerry Jones felesége.

Impresszionisták a főgalériástól

Az őszi nemzetközi aukciós szezon egyik fő szenzációja a New York-i Sotheby's november 4-ei impresszionista árverése lesz. Nemcsak azért, mert a spekulánsok által felhajtott kortárs sztárok leütési árai sokat zuhantak az elmúlt évben, így most a klasszikusokon a sor – de a felkínált anyag miatt is! A Sotheby's ugyanis a legnagyobb impresszionista műkereskedő, Paul Durand-Ruel gyűjteményének néhány festményét bocsájtja kalapács alá. Durand-Ruel nem akárki volt! 1922-es haláláig több mint tízezer festmény ment át a kezén, közte 1000 Monet, 1500 Renoir, 400 Degas, 400 Sisley és 800 Pissarro. Magát a nyomorgó impresszionisták megmentőjeként szerette beállítani, pedig csak egy dörzsölt műkereskedő volt. A Sotheby's hét olyan festményt szerzett meg Paul Durand-Ruel egykori gyűjteményéből, amik jó fél évszázada nem voltak kiállítva, például Renoir fehér csipkés kalapban megfestett leányportréját. A kereskedő annak idején sokat szidta a festőt az ódivatú fejfedők miatt, amik miatt nehéz volt eladni a képeit. A Fehér kalapos lányt most 3 millió dollárért kínálják...

Hamis avantgárd

Az orosz avantgárddal illik óvatosan bánni. Márciusban a tours-i kastélymúzeumban kellett idő előtt bezárni egy Alekszandra Ekszter-kiállítást, a rendőrség – hamisítványként – lefoglalta majdnem az összes festményt. Tavaly egy tokiói múzeum szedte le a falról a Moszkvából kölcsönzött Chagall-, Kandinszkij- és Iván Punyi-műveket, engedve a hamisítványt kiáltó szakértők unszolásának. Az orosz avantgárd munkákat már a hatvanas évek óta hamisítják, attól kezdve, hogy a nyugati gyűjtők felfedezték őket. A szuprematista vagy konstruktivista absztrakt képeket különösen könnyű volt másolni, a zavaros szovjet viszonyok miatt pedig alig akadt megbízható proveniencia. A rendszerváltás után – a műgyűjtő orosz oligarcháknak köszönhetően – ismét felpörgött a feketepiac. Az Artnews nyári számában megjelent tanulmány szerint (szerzői: Konstantin Akinsha and Sylvia Hochfield) az orosz avantgárd festménypiacon ma már több a hamisítvány, mint az eredeti. Az elmúlt pár évben is több száz mű bukkant fel az aukciókon Európa-szerte. A hamis művek mögött krimibe illő háttértörténetek állnak izraeli emigráns csempészekről, üzérkedő vidéki szovjet múzeumokról és korrupt KGB-sekről. Csupa-csupa bizonyíthatatlan, de jól csengő teória. Egy 2007-es stuttgarti aukción szerepelt például egy műegyüttes, amit elvileg az olasz kommunista párt küldöttei vásároltak a Szovjetunióban valamikor a harmincas években. Másik hét munka esetében a német aukciósház a senki által nem ismert budapesti „Józef Kecsmár és Janos Kecsmár” gyűjteményét jelölte meg provenienciaként. Mivel a moszkvai művészettörténészek nyakra-főre állítják ki az eredetigazoló tanúsítványokat, az orosz avantgárd helyzete a hamisítványok miatt hitelét vesztett Fabergé-piachoz kezd hasonlítani.

A Nílus-völgyi Jacko

A Michael Jackson-láz a múzeumokat is elérte. Nem, nem a Guggenheim ütött össze pár hónappal a tragikus haláleset után egy utazó sikerkiállítást a pop királyáról. A Jacko-hívők a chicagói Field Museumba zarándokolnak, hogy leróják tiszteletüket a szupersztár előtt. Kétoldalt vastag csigákban leomló haj, széles száj, csúcsát vesztett, kissé romos orr, ceruzával kihúzott magas szemöldök és vaskos feketével körülrajzolt, tágra nyitott macskaszem. A mészkő portré mintha tényleg Michael Jackson után készült volna. Csakhogy: a szobor az ókori Egyiptomból származik! Egészen pontosan az Újbirodalom idején készült, Kr. e. 1550–1070 között, amikor többek között Tutankhamon és II. Ramszesz is uralkodott. Egyértelműen erről árulkodik a női (!) arcot keretező vastag paróka. A hiányzó nyakú szobortorzó 1988 óta szerepel a chicagói természettudományi múzeum állandó kiállításán, de a hasonlóságra csak két évvel ezelőtt figyelt fel egy éles szemű látogató. A popsztár halála óta naponta több százan is felkeresik a különös egyiptomi leletet. „Megérkeznek az emberek a múzeumba és kérdezik tőlünk, hogy hol van Michael Jackson – mesélte a sajtónak a múzeumigazgató –, mi pedig elmagyarázzuk nekik, hogy ő ugyan nincs itt, de van egy portré, ami nagyon hasonlít rá.” A helyzet pikantériája, hogy az egyiptomi szobor letört orra szintén a múzeum birtokában van, de kiállításakor nem ragasztották a torzóhoz.